20. fejezet - Infernum

Cím: 21st Century Bros

Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma

Páros: YoonKook, (Yoongi x Jungkook)

Besorolás: (+16)
Figyelmeztetés: Mostohatestvér szerelem, trágár beszéd

Írók: Semil-han & Rossy

Tartalom: Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki.  A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.

Hozzáfűzés: Valójában... mi úgy érezzük Semilel, mintha most kezdődött volna el csak igazán a történet. Jó szórakozást kívánunk! :) 

KATT-> ~ Képgaléria ~

Yoongi

- Komolyan mondod? - cirógattam a füle mögé a haját, kuncogva. Korán keltünk a tavasz kezdetével mi is. Tudtuk, hogy a szülők nemsokára ébredeznek, munkába készülnek. Szánni szerettünk volna egymásra - talán, ha nem többet - egy órát még így a hajnalok hajnalán. Elégedett macska tekintete volt, úgy bújt meg a mellkasomon. – Te dolgozni fogsz? - kuncogtam halkan, míg ő erre grimaszolt egyet mosolyogva.

- Talán nem vagyok elég jó pultosnak? - csücsörített hunyorogva felém, mire újra elkapott a mosolygás ingere.

- Az a baj, hogy túl jó vagy. Hogy fogom így rajtad tartani a szemem? - csókoltam meg a szélesre húzott ajkait, majd újra a helyemre dőltem. - Körbe vesznek majd a lányok, na meg a fiúk. – Ingattam meg a fejem, mire negédesen felnevetett.

- Szerinted hagynám magam bárkinek is? - nézett a szemembe mosolyogva, mire kénytelen voltam újra megcsókolni.

- Nem. Amúgy is, Hosi segít megszerezni a hely kamera felvételeit - suttogtam az ajkaira, ami mindkettőnkből önkénytelen nevetést váltott ki.

- Komolyan szerelt kamerákat a fiúöltözőbe? - érdeklődött a szép fekete szemeivel.

- Oh… Az lenne a meglepetés, ha most nem éppen valami kant bámulna online. Az utolsó kapcsolata elvileg egy kudarc volt. A fickó szinte képes lett volna az egész napot szexszel tölteni, nem mintha Hoseok nem olyan lenne, de gyengébb lelkű, mint hinnéd. Szereti, ha foglalkoznak vele. Néha olyan, mint egy nagymama. Egyszer egy próba után, még kilencedikben, elmentünk a srácokkal a közeli parkba kosarazni. Namjoon szokás szerint összetörte magát, és megfejelte a betont, Hoseok pedig mentőt akart hívni már könnyek között, pedig csak egy horzsolás volt Nam fején.

- Komolyan? - pislogott rám ragyogó szemekkel a kis történet után. Itta a szavaimat, még ha keveset is meséltem neki róluk. - Jiminről nincs semmi ciki, vagy vicces sztori? Olyan keveset beszélsz róla. - Fészkelte be magát jobban a karjaim közé. Elgondolkoztam egy pillanatra, és majdnem belém fagyott a vér a közelgő gondolatok miatt.

- Hát... Elég sok történetünk van együtt. De tudod, ő nagyon jó gyerek. Már pici korom óta ismerem. Ő mindig ki akart rángatni a bajból, és valahogy mindig meg is tette, akármilyen áldozat árán. Vigyáz Kumamonra is helyettem – mély levegőt vettem. – Namjoon és Hoseok sokkal viccesebbek.

- Ühm, akkor Jimin olyan, mint Jin. Ő is nagyon rendes... Tae pedig egy igazi barom - kuncogott fel. Ezt nem elleneztem én sem, egy kibaszott nagy barom. – Ah tényleg! - emelkedett meg kicsit, de visszahúztam a karjaim közé.

- Fekve nem tudod mondani? Hideg van, ha kikelsz mellőlem – morgolódtam. Ő az én belsőfűtésű kis-kályhám.

- Ah, de… Figyelj Yoongi, ma lehet átjön Tae. Még sosem volt itt, és látni akarja az új szobámat. - A hideg is kirázott a gondolatra.

- Remélem, pont nem leszek itthon.

- Ne legyél gonosz! - csípte meg a karom mire felszisszentem.

- Semmi rosszat nem mondtam! - borzoltam össze az amúgy is kócos haját.

- Csak viselkedj rendesen vele, ő is a barátom – pillázott rám ártatlanul. A fenébe is, ezzel mindig megvett kilóra.

- Jó, jó – zsörtölődtem az orrom alatt, megadva magam. – De ezt vele is közöld ám! Kemény infóim vannak a srácról a szilveszteri buli után - fenyegetőztem.

- Mégis mi?! - ült fel, de újra magamra rántottam, nyakunkig húzva a takarót. Természetesen még mindig meztelenek voltunk, az idő pedig hűvös volt. – Na! Mondd el! Alig beszél velem az utóbbi időben!

- Faggatott arról, milyen buzinak lenni. És meghánytattam mert rohadt szerencsétlen ám az a barom! A saját lábán alig tudott megállni! Ne adjatok neki több alkoholt... - Kook egy pillanatra lefagyott és csak pislogott maga elé. Hát igen, a te barátod.

- Ahh, úgy érzem sokat kell vele beszélgetnem ma… - sóhajtott fel, majd újra elégedetten kiterült rajtam.

- Hát… De addig van időnk. - Mosolyogtam rá lágyan, ő pedig tudta, mire gondolok.

*

Olyan jól talán még nem kezdődött a reggelem soha. Egészen fél hattól hétig csak szeretgettük, csókolgattuk egymást, míg a szülők ébresztője meg nem szólalt. Ő a szobájába szaladt, én pedig készülődni kezdtem. Neki nincs első órája, így én előbb hagytam el a családi fészket. Megbeszéltünk egy félúton való találkát Jiminnel, hogy onnan együtt haladjunk az iskolába. Ez pedig így is lett. A második utca, hetedik olajlámpájánál várt, már kicsit lazább öltözékben, mint eddig. Már nem kellett nagykabát, egy vastagabb pulcsi is megtette. Ami természetesen nála a Gucci legújabb kollekcióját jelentette, amit szokás szerint leszóltam, ő pedig csak mosolygott.

- Yoongi, marha jó dolgot találtam ki! - kezdett el lelkendezni, mellette szedve a lábait.

- Na? - pislogtam le rá oldalra.

- A szüleim nem lesznek itthon a hétvégén. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a tengerparti házunkba. - Hát igen, ő Park uraság. Mást nem is vártam.

- Mármint kikre gondolsz? - tettem fel a kérdést, hiszen tényleg nem lepődtem meg.

- Hát... Te, Hoseok és Namjoon, egyértelműen. Jungkook is jön, ha te is, gondolom. Namjoon pedig jóban van Jinnel… És én is, Jungkook is és Jin is jó haverja Taenak, szóval...

- Szóval mind a heten? - pillogtam rá, mire bólintott egyet. Hát az biztos, hogy érdekes lesz. Elővettem a mobilom, majd pötyögni kezdtem.

Üzenetek - Jungkook

"Úgy tervezd a hétvégét, hogy tavaszozni megyünk. Ráadásul a tengerre. Csók."

Jungkook

Üzenetek - Yoongi

"Úgy tervezd a hétvégét, hogy tavaszozni megyünk. Ráadásul a tengerre. Csók."

- Yoongi

Az üzenetét olvasva mosolyodtam el, amint Holly táljába öntöttem ki az eledelét. Mi a fene? Hogy tervez ez, és honnan jött az ötlet? Ez a srác…
Legszívesebben felhívtam volna a szőke kis fejét, hogy megkérdezzem, mégis mit művel éppen, de tudtam, hogy már javában órája van. Ilyenkor nem zavarom meg, bár… egyre erősebb késztetést érzek, hogy minden percben a nyakán csüngjek. A tegnap éjjel után már nem tudok egyszerűen a seggemen ülni, annyira, de annyira hihetetlen volt. Tudtam, hogy ő az, aki minden sebemet begyógyítja, bármikor kiállna értem, szeret, és… habár még ezt nem mondta ki egyszer se, tudtam, hogy kifogja. Belegondolva… még egyszer sem hallottam tőle, viszont letudtam szűrni minden pillantásából, érintéséből, csókjából. Éreztem rajta, de nem haragudtam rá, nincs az az isten!
Egyszerűen szeretem, s tudom, hogy soha nem bántana meg. Az én védelmezőm…
Kuncogtam, miközben a táskámba nyomtam a füzetemet, majd összehúztam rajta a cipzárt. Baszki, mi lenne velem, ha nő lennék. Biztosan a nyakában csüngnék - az fix - és soha nem engedném el, amíg nem vesz feleségül.
- Úristen, Jungkook… - hitetlenül nevetve fogtam a fejemre, úgy emelve a táskámat a hátamra. Az első szerelmem… Soha nem voltam szerelmes, talán ezért gondolok butaságokat. Viszont, ha az arcát a szemeim elé képzeltem, elfogott a melengető érzés a mosolyát látva, az enyhén összeszűkített szerető íriszek… minden porcikámmal csakis érte voltam, s senki másnak – inkább férfinak – nem hagytam volna soha, hogy szexszeljen velem. Pontosítva… én nem hagynám, hogy valaki olyan helyre tegye be a nemi szervét nekem, ahova nem való. De Yoonginál ez nem érdekelt, és magam sem tudom, talán a bál éjszakáján történt az, hogy nem tudott még ez se foglalkoztatni, talán egy kicsit féltem, hogy nem lesz jó, de nem az érdekelt, hogy nekem legyen kellemes, hanem, hogy őt vajon… ez nem zavarja-e. Azóta már a kapcsolatunk teljesen megváltozott. Amilyen szinten én epekedtem utána, most ő az, aki minden pillanatban szeretne hozzám érni, szeretgetni, csókolni… néha már csak attól is felizgulok, amikor a fülembe suttog, s elmondja, hogy miket szeretne velem tenni. A nedves nyelvével milyen helyeken szeretne járni a testemen, a mellbimbóimat, hogyan szeretné a magáévá tenni a nyálától csillogva, nem beszélve a különleges stílusáról, amikor nem mocskos dolgokról beszél, hanem egyszerűen csak a szeretettől vezérelve duruzsol nekem. A szerelmes szavai egyszerűen gyönyörűek, én pedig nem tudom soha, hogy miként érdemeltem ki, de különlegesnek éreztem magamat, amiért vele lehetek. Lehet ennél szerelmesebbnek lenni? Nem értem, hogy mégis miként, hogyan szerettem meg egy férfit, hogy még a testére is felizguljak úgy, hogy semmit nem tesz, csak éppen a zuhanyzóból menet jön be a közös szobánkba és… ohh, de a Déjà vu!
A női test régebben vonzott, nem mondom, hogy azóta lentebb adott az érdeklődésem, de Yoongi teljesen megváltoztatott. Nem voltam meleg, nem éreztem most se magamat annak, de ő volt a mindenem. Férfi maradok így is, ezzel nincs gond, végül is… de senki másnak nem merném azt az oldalamat megmutatni, amit tegnap neki mutattam. Szerelmes voltam belé. Ő belé, nem abba, hogy milyen a neme, vagy egyáltalán, hogy néz ki… Már rájöttem, hogy őt magát szeretem. A morgós Yoongit, a mosolygós Yoongit, a vidám Yoongit, a szomorút, a segítőkészt, a hallgatagot, a zeneírót, a zongoristát, az okosat, s legfőképpen a boldog Yoongit. Mindenét szerettem... mindent szerettem benne.
Fel se fogtam, hogy mosolyogva járok már az utcán, s mindenhova mosolyogva lépek be, mint most például az iskolába. Az órámra pillantottam, s amint konstatáltam, hogy van még húsz perc az óra kezdéséig, leültem a folyosóra várni. Nem telt el sok idő, Taehyungot véltem felbukkanni, zsebre dugott kezekkel ballagva felém a folyosón, elmerengve.
- Hé! – szólt oda neki, de csak halkan, hiszen még tanítás volt. Azonnal felkapta a fejét, majd felrántva a szemöldökét egy pillanatig, mellém sietett. – Hát te? 
- Szia – mosolyodott el, amint nyögve egyet leült mellém az aula padjára. Letette a táskáját közénk, majd kivette belőle a kulacsát. – Iskolába jöttem, talán furcsállod? – nézett rám nagy szemekkel, úgy pattintva fel a kulacs tetejét. Valami zavart. Valami nagyon nagyon zavart, s hirtelen szúrtam ki. A ruhája… gyűrött volt. Régóta ismerem őt. Az anyukája soha nem engedi el otthonról ráncos ruhában. De ez még nem is volt elég. Nem csak a felsője volt gyűrött, de sál volt rajta. 
- Minek van az a nyakadban? Már kezd melegedni az időjárás – vontam össze a szemöldökömet, úgy dőlve hátra a falnak, mire csücsörítve nézett maga elé, majd megszólalt:
- Hát… kicsit beteg vagyok, így kénytelen voltam felvenni – köszörülte meg a torkát, miután kimondta a hazugságot. Rángott a szemhéja. 
- Te tényleg engem akarsz átverni? – mondtam halkan, komoly hangsúllyal, mire rám nézett. 
- Mi? De hát tényleg megfáztam! – mutogatott a tenyerével. 
- Akkor vedd le a sáladat egy pillanatra – mondtam oda félvállról. 
- De hideg van… - igazgatta meg jobban, véletlenül sem csavarva le a ruhaanyagot a nyakáról. 
- Akkor majd leveszem én! – nyúltam érte, mire döbbenten, s hevesen próbált ellenkezni. – Taehyung! – emeltem fel a hangomat, amint küzdöttem vele.
- Hagyjál mááár! – vinnyogott, a nyakára szorítva a sálat, mire annyira kapálózott, hogy leesett a padról a táskája, s annak teljes tartalma kicsúszott belőle. 
- Aish, franc essen beléd! – a mellkasom előtt fontam össze a karjaimat, visszahuppanva a padra, mikor megláttam valamit két füzet között a padlón. – Tae. – Szóltam oda, mély hangon, kissé döbbenten. 
- Mi van? – guggolt volna le a cuccaiért durcásan, mikor a vállára fogtam a kezemet, s mellé guggoltam én is azonnal. Csak nézett nagy szemekkel, mikor a táskája elé nyúltam a kis zacskóért. 
- Kurvára lebuktál. – Nyomtam az orra elé a füzetek között talált kotont, úgy villantva meg fehér fogaimat, akár egy farkas, aki elkapta az áldozatát. Rémülten kapta ki a kezemből az óvszert, s elvörösödött fülekkel kezdte el nagy zavartan visszapakolni a táskájába a kihullott tárgyakat, tollat, s apróságokat. Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a mosolygást, mert tudtam, hogy van valakije, tudtam, hogy amiatt ilyen kis idegesítő mostanság, és most is éppen a barátnőjénél volt, és akkor kezdett el lassan eltűnni a mosolyom, amikor tudatosul bennem, hogy lehet, hogy... Jiminnél volt...
- Igen, és most mi lesz? Eddig is volt barátnőm, szerintem alap egy ilyen cucc, ha megyek hozzá… - húzta a száját, de láttam rajta, hogy kétségbeesett. 
- De te tegnap Jiminnél voltál, nem? – mondtam ki a tényeket, úgy tapintva a legérzékenyebb pontjára, hogy ide hallottam a szíve zakatolását. – Előttem ne tagadj semmit, csak mondd el, hiszen a barátod vagyok… - ráztam a fejemet haloványan. Felkapta a táskáját, majd ledobta mellém s visszaült. Alig bírt megszólalni, teljesen elérzékenyült a tekintete, s tátogott maga elé, keresve a megfelelő szavakat. 
- Jimin csak egy barát, nem vagyok meleg, Jungkook. – Mondta, remegő hanggal, de tudtam, hogy nem mond igazat, s ezzel engem is stresszelni kezdett a dolog. 
- Akkor hol voltál? 
- Nem mindegy? Nem elég, hogy a barátnőmnél? Mit nem lehet ezen megérteni? – fakadt ki, felém fordulva, kissé felemelve a hangját, mire védekezően felemeltem a kezeimet magam elé tartva.
- Jól van már, bocsánat, hogy meg mertem kérdezni, a francba már! – Azt hittem helyben fordulok le a padról. Soha nem voltak titkaink, soha nem hazudtunk egymásnak, én még képes voltam elmondani neki, hogy Yoongival vagyok, de ő még arra sem képes, hogy bemutasson a barátnőjének, vagy tudom is én kinek!
- Én… - fogott a fejére, egy hatalmasat sóhajtva, mintha minden terhe abban lett volna. - Sajnálom, befogom neked mutatni, de… túl bonyolult a kapcsolatunk – mondta jóval nyugodtabban, s hangjában már nem az idegesség honolt, hanem a szomorúság. Mi a…
- Hallod, mi történt veled? – halkultam el én is. 
- Egyszer a fellegekben érzem magamat, máskor pedig olyan, mintha nem lennék neki fontos – húzta fel a lábait, a térdét átkarolva, majd nyelt egyet. – De mindent… elfogok mondani, csak szeretném magamban tisztázni az érzéseimet – nézett rám. Éreztem, hogy ez már nem csak szórakozás, Taehyung nem viccel, mint általában a lányok nagy részével. Talált valakit, aki hatalmas hatással van rá, s engem jobban ledöbbentett a tény, hogy ő úgy fest, mint egy szerelmes, s van valakije, akivel hullámvölgybe kerül mindig. Ki sem kell mondania, a szemeiben látom. 
- Elfogod mondani, ha úgy érzed. Én nem erőltetem – simítottam a vállára, megpaskolgatva a hátát. – De ne lógasd az orrod, én sem akartam tapintatlan lenni. Csak olyan… olyan keveset beszélünk már. – S ez így volt igaz. Kicsit engem is letört a tény, de nem szeretném, hogy ez így maradjon. Tenni fogok Taeért, hogy ne gondoljon állandóan erre a lányra, legalább a figyelmét elvonom. 
- Tudom, és kérlek, ne haragudj rám. Mostantól én is jobban odafigyelek rád, rendben? – nézett a szemeimbe, akár egy kiskutyus. 
- Akkor kezdhetnénk azzal, hogy ma átjössz megnézni a házunkat. Mit szólsz? – próbáltam kicsit felvidítani, s ahogy láttam, sikerült is, mert az íriszei azonnal felcsillantak.
- Tényleg mehetek? 
- Igen, úgyis csak hatra kell mennem dolgozni, addig pedig te is körbenéznél. Úgysem voltál még nálunk – mosolyodtam el, mire ő is valami hasonlót produkált. 
- Akkor átmennék, úgyis szabad a délutánom… - tűnődött el maga előtt, mire én bólintottam. Lehet jobb ez így, majd beszélünk róla, ha úgy érzi, és eljött az idő. Meglepődtem, ez tény, de nem fogom a legjobb barátomat cserben hagyni. Hülye voltam, hogy nem vettem észre hamarabb vagy tettem azért, hogy ne érezzen így. Kicsit elszégyelltem magamat. Túl sok volt a rózsaszín felhő… 

Yoongi

- De nagyon figyeljetek! - gesztikulált Hoseok, bár azt sem tudtam pontosan, hogy kötöttem ki pont vele és pont Taehyunggal egy teremben. Na jó, pontosan tudtam. Jungkookot vártuk, míg ő a zenetanárával váltott pár szót az ajtó mögött. Mint kiderült, Taehyung ma átjön hozzánk pár órára, így ő is Jungkookot várta, ahogyan én, de Hoseok jelenléte egyszerű rejtély volt. Viszont mindketten fülünket hegyezve figyeltünk rá. Hoseoknak megvolt a képessége arra, hogy varázslatos módon, izgalmasan adjon elő egy történetet, akkor is, ha annak igazából semmi értelme nem akadt. – Van egy igazán szaftos sztorim! – csapta össze a két tenyerét teljesen elégedetten. - Az a hír járja az iskolát, hogy van egy srác. Egy nagyon helyes, magas fickó, aki egész álló nap szex-smseket kap a telefonjára. Ráadásul sokak szerint, két vasat is tart a tűzben! - játszott a kezeivel, még nagyobb drámaisággal átitatva a mondandóját. Persze, mindenkit érdekeltek az ilyen mocskos kis történetek. Nem lennénk kamaszok, ha nem így lenne. Taehyung és jómagam is közelebb hajoltunk a mesélőhöz, hogy kitudja adni nekünk ezt a fontos információt.

- Ki az? - kérdeztem rá ösztönösen rövid várakozás után.

- Az... - feszültünk meg mindketten a hirtelen adrenalin miatt. – Szigorúan – dőlt hátra elégedetten. – Titkos! – visított fel hangosan, a tenyerét csapkodva össze. Komolyan nem értem néha, milyen emberek is pontosan a barátaim. 
Nagy sóhajt kieresztve a számon néztem fel, hátha megérkezett már a segítség. Mereven bámultam az ajtót várva, hogy Jungkook mikor lép majd ki rajta. Azonban ez a folyamat még jó pár percet igénybe vett. Az iskolánk, mondhatni jól volt karbantartva. Mindig szép, tiszta volt minden, és a diákok is becsben tartották ezt. Talán az elsősök barmoltak néha szét ezt-azt, de persze mindig megkapták érte a méltó büntetésük.

- Hát ti? – pillantott ránk meglepetten az én nyuszi-fogú csemetém. Boldog mosolyt eresztettem meg magamnak. Végre a megszabadító belépett közénk! 
Elégedetten keltem fel a helyemen, és léptem Kook mellé, majd öleltem át fél kézzel a nyakát.

- Vigyél haza, kisöcsém. Úgy fájnak a lábaim... Lehet, mert egész éjszaka állnom kellett... - erre olyan gyomorszájba könyökölést kaptam, hogy bosszút érdemelt. Jeon Jungkook, tudod kivel játszol!

- Akkor rángasson haza a görcs. - Motyogott zavarában a zakóját igazgatva magán. Persze a két fős nézőközönség nagy szemekkel bámult ránk.

- Úgy seggbe rúglak, hogy még én sem fogok beléd férni. - Úgy néz ki, ez volt a kegyelem döfés, ugyanis teljesen zavarba hoztam a kis szerencsétlent.

- Te… te... te!! - mutogatott rám hevesen.

- Én, én, én – léptem hozzá egyre közelebb, vigyorogva.

- Gyerekek, inkább majd az utcán - kelt fel azonnal Taehyung zavartan, és az ajtó felé indult. Hoseok csak integetett nekünk, miközben elhagytuk az iskolát. Még az ajtó záródása után is mellettem fortyogott.

- Nem tudom eldönteni néha, hogy utállak, vagy szeretlek - húzta össze az orrát morcosan. Még ilyenkor is édes volt természetesen. Teljes fogsorral vigyorogtam.

- Hát persze, hogy imádsz – kócoltam össze a haját kuncogva. - Na elég ebből - fogtam az arcát, majd magamhoz húztam egy hosszú csókra. Mi ketten, ott a járda közepén lefagytunk, és szokás szerint édesen faltam a kis ajkait, a nyelvét simogatva a sajátommal. Már ő is mosolyogni kezdett a csókba, mikor valaki ezt szépen tönkre tette.

- Srácok, ne már! Mindjárt ide okádok! – hisztériázott Tae pár lépéssel előttünk. – Jungkook, te meg ne vegyél már minden szemetet a szádba!

- Egyszer komolyan kinyírlak - fordultam a nyafogónk felé fenyegetőzve. Jungkook csak kuncogva sétált előre mellé. Nagy levegővel tágítottam a tüdőm, úgy figyelve őket. – Este találkozunk, Kook – mosolyogtam a szemébe nézve. Finoman a zsebembe ejtettem a kezeim.

- N… Nem jössz haza? - torpant meg hirtelen, meredten nézve rám. Megingattam a fejem.

- Nem. Van egy kis dolgom. – Láttam Taehyung tekintetét a háttérben. Zavaros volt, egyszerűen zavaros, mint a tenger.

- De… én késő estig dolgozom - ráncolta a szemöldökét értetlenül.

- Tudom. - Helyeseltem, hiszen mindenre emlékszem, amit reggel mondott.

- Akkor… Akkor holnap találkozunk - szuszogta csalódottan, ide éreztem. Akár az én szemembe is könnyet tudott volna csalni.

- Már meg sem csókolsz? Hogy fogok így jót aludni? - kuncogtam széttárt karokkal. Már egyáltalán nem érdekelt semmi. Kis városban éltünk, és a lakosok már megszokták a „furcsa” dolgokat. Kook rohamosan dobta le a táskáját maga mellé, és rohanni kezdett, mint egy kisgyerek. Egyenesen a karjaim közé vetette magát, én pedig a hévvel együtt felemeltem. Még akkor is a cipőjének zengése búgott a fülemben, mikor már az ölemben tartottam. Mindkét apró kezével a hajamba túrt és úgy csókolt, mint aki soha többé nem lát. Szerelmesen, átkozottul szerelmesen.

*

- Jiminnie? - emeltem a fülemhez a telefont. Nem sok céllal, de nem is teljesen tudatlanul szedtem a lábaim a hosszú utcákon, amire boltok ajtaja nyílt százával.

- Ah, hyung! - szólt bele boldogan a készülékbe. - Elfoglalt vagy most?

- Nem, nem igazán – pillantottam be egy-egy kirakatba. – Miért? – nem tudom pontosan, mit keresett a szemem, de tudtam, ha elég kitartó vagyok, megtalálom.

- Csak olyan régen voltunk bárhol is a srácokkal. Tudod, hogy a Galsaeg nem ér nélkülünk semmit - kuncogott negédesen.

- Hát persze, ahogy egyetlen más szórakozóhely sem – mosolyogtam én is. Hiába volt már hét óra, a lámpák még nem égtek. Közeledett a nyár, innen tudtam. Az üzletek is mind nyolc óráig vannak már nyitva, szerencsémre.

- Mit szólnál, ha ma este beugranánk? Szólok Hosinak is és Taehyungnak. Namék alapból mennek ma este, ha jól tudom.

- Taehyungnak nem kell szólj. Jungkookkal van nálunk - torpantam meg egy virágbolt előtt. – Jungkook műszakja pedig nemsokára kezdődik.

- Műszakja? – kérdezett vissza meglepetten Jimin.

- Aha, felvették a Galsaegbe pultosnak. Nem tudom, miért akar ennyire dolgozni, de úgy érzem, ezentúl többet leszek ott. Rajta kell tartanom a szemem.

- Talán nem bízol benne?

- Már hogyne bíznék! - futtattam végig a szemeim a különböző csokrokon. – De attól ő még az én kölyköm, szeretem, ha biztonságban van.

- Oh... - kuncogott. - Akkor ott találkozunk?

- Nyolcra ott vagyok. Legyetek ti is.

- Szólok a többieknek. Akkor majd ott. Szia!

- Szia - ejtettem a telefont vissza a zsebembe, miután véget ért a hívás. Kilöktem magam előtt az ajtót. Még sosem vásároltam virágot, de ennek is eljött az ideje.

- Kezit csókolom! - hajoltam meg az idős hölgynek, aki gyengéd mosolyt eresztett meg felém. Az egész épület halovány kékre volt festve. Szerteszét illatozó virágok öleltek körbe mindent. Kicsit meg kellett köszörülnöm a torkom.

- Miben segíthetek, kedvesem? - törölte meg a munkától ráncos kis kezeit. Végignéztem a nénin. Fáradtnak tűnt.

- Egy rózsacsokrot szeretnék. Valami… Különlegeset – böktem ki azt, amire egyből gondoltam. Szép munka, Yoongi, nagyon pontos megfogalmazás volt.

- Talán nem a szíved választottjának? - mosolygott rám szélesen. Egy kicsit zavarba jöttem.

- Igen, neki. Ma van az első munkanapja, és szerettem volna meglepni valamivel...

- Ah, milyen édes! Mi a kedvenc színe?

- Leginkább a zöld, de nagyon szereti a bézst és a pirosat is - szuszogtam szendén.

- Micsoda úriember! Még a kedvenc színeit is így tudja! Talán régi kapcsolat?

- Annyira réginek nem mondanám - nevettem fel vidáman.

- Akkor nagyon szerelmes lehet, ha így figyel rá. - Őszintén mosolyogva bólintottam. Valóban, valóban az vagyok.

Jungkook

  A nappaliba dobtam le a táskámat egyenesen a kanapéra, míg Taehyung a cipőjét fejtette le éppen magáról. 

- Anyaaa! – kiáltottam, s a konyha felé iramodva, hátha meglelem a házunk egyetlen asszonyát.
- Megjöttél? – egy gyengéd női hang kuncogása ütötte meg a fülemet, mire elmosolyodva fogtam a félfára, benézve rá a konyhába. Éppen kevert valamit a tálban, ami nagy valószínűséggel sütemény tésztának indult, s a gondolatra összefutott a nyál a számban.
- Igen... mit is... sütsz? – ragyogtak fel a szemeim, szuszogva figyelve, mire Taehyung a vállamra fogva mellém sétált.
- Na ki van itt? – vonogatta meg a szemöldökét a társaim, előre hajolva, úgy villogva anya felé, mire ránézett meglepetten.
- Taetae! – szinte dobott el azonnal mindent, úgy szedve a lábait az említetthez. Nincs mit tenni, anya rettenetesen szereti Taehyungot, ami megmelengette a szívemet és örömmel töltött el. Még az arcát is megnyomogatta anya, amikor puszit adtak egymásnak. Tae is régen látta őt, de nagyon szeretik egymást. Mintha a második fia lenne, ez tény, s érződött is, hogy annyira eltudja viselni ezt a bolondot, mint engem. Csak sajnáltam, hogy régóta nem jöhetett át a barátom, de most bepótolom vele az elvesztett időt. Legalább anya is nyomorgathatja a babaarcát!
- Hogy vagy, Eun-chae? - kérdezte, természetesen tegeződve s vigyorogva.
- Én jól vagyok, kedvesem, de te minden találkozásunknál egyre magasabb vagy! – kuncogott jóízűen, megcsipkedve az arcát.
Igen, aranyosak voltak, viszont én már nagyon szerettem volna tudni, hogy milyen sütit süt anya, de mire elmegyek dolgozni, lehet még éppen tudnék szerezni pár falatot.
Miután kibeszélgették magukat, az asztalnál ültünk, míg én öntöttem üdítőt. Anya tovább sütkérezett, és miután sikeresen kihúztam belőle két Taetae-zés között, kiderült, hogy amerikai csokis brownie-t készít, én pedig teljesen bezsongtam. Már a nyálam is összefutott a számban, ahogyan elképzeltem, hogy kiveszi a sütőből, de arra egyelőre várni kellett, én pedig próbáltam tartani magam.
- Nem akarod megnézni a régi szobámat? Megmutatom, hogy hol aludtam először, aztán pedig a mostanit – álltam fel a székből, amint a faliórára néztem az ajtó mellett. Még van két órám kezdésig, szóval még ráérünk. Lehet a sütit nem élem meg... TALÁN, HA HAZAÉREK!
Nagy nehezen sikerült elválnunk anyától, miután kikérdezte a barátom szüleit, testvérét, hogy hogy vannak, mi újság velük, hogy megy a munka apunak, a kis tesó már általános iskolába megy, s a szokásos dolgok. Valójában, mindig élvezte ezeket a beszélgetéseket, s most végre eltudott jönni ő is. Boldog volt, hogy láthatja a "második anyját", ennek pedig nagyon örültem. A házat is megcsodálta, a nappali viszont különösen tetszett neki, s mikor azon átmentünk, még a zongorához is odalépett. Óvatosan végigvezette a lefedett tetején az ujját, majd rám nézett.
- Nektek van zongorátok, ember? – csillantak fel a szemei.
- Igazából, ez Yoongiéké, de mivel itt élünk… nos, igen, a miénk is – mosolyodtam el, a kanapé támlájának dőlve.
- Nem is gondoltam volna… Gyönyörű – nézett végig rajta még egyszer, majd felkúszott a tekintete a hangszer tetejére, ahol egy képkeret állt, benne egy emlékkel. – Ő ki? – kérdezte háttal nekem.
- Yoongi és az anyukája – válaszoltam egyszerűen, de a fogaim kicsillantak, úgy mosolyogtam már.
- Itt még emberszerűen nézett ki a srác – fordult felém.
- Ugyan már, most is! – legyintettem, elindulva a régi szobámba. – Csak megnőtt és még édesebb lett… - motyogtam mosolyogva. Amint benyitottam az ajtón, azt hittem kisebb sokkot kapok.
- Ez nem tud rendet tartani? – tört be mellettem a társam érdeklődve, amint leesett az állam. A ruhák a földön hevertek, a régi ágyamra voltak dobálva a füzetek és a könyvek, míg az íróasztala tele volt minden felesleges lommal, tollak, használt zsebkendők, tör… törülköző?!
- Mi a… huuu! – ráztam meg a fejemet idegesen. Elmegyek a szobából, erre nem tud rendet tartani két napig!? Két napja még rend volt amikor itt aludtam, mi a faszt csinált ez két nap alatt?!
– Lebaszom. Isten a tanúm rá, hogy lebaszom. – Ráztam a fejemet, amint a leguggoltam, hogy feltudjam kapni a ruháit, hogy elkezdjem összehajtani neki. Jobb, amíg nem anya látja, különben nem kíméli a Yoongi cuccait. Kidob bármit. Szerencséje, hogy még én jöttem be előbb. Tae csak megrántva a vállát huppant le seggel az ágyra, mire valami felnyekkent.
– Jézus, az Holly! – szóltam oda, eldobva a ruhát, mire azonnal felpattant rémültében a társam, s a kiskutya azonnal kibújva a takaró alól, felém rohant, egyenesen a karjaimba menekülve.
- Bocsi, Holly, basszus… - rémülten nézett rám Tae. – Mióta van kutyátok?
- Te tényleg régen voltál egy házban velem – simítottam a kutyus fejére, aki nagy pánikba esett, de erről Tae nem tehet, hiszen Yoongi volt, aki rábaszott mindent az ágyára, szegény kislány pedig csak befeküdt szundizni. Min Yoongi, ha találkozunk, ezért még elkaplak…

*

Kezdett végre a szoba élhető állapotba kerülni, Holly pedig már Tae karjában pihent a szőnyegen elhelyezkedve, míg én az utolsó ruhadarabot tettem be a szekrénybe. Ki is szellőztettem, mert a szag, ami már bent ülepedett, borzalmas volt. Komolyan megfogom verni, ha megtalálom.
- Szóval… sokat takarítottál utána, mert ő sokszor trehánykodott. De a legelején meg tette a szépet, hogy ne nyúlj a cuccaihoz, mert mekkora rend van – kuncogott a végén. – Mekkora surmó.
- Hát azért… vannak érdekes pillanatai, de így szeretem – forgattam meg a fejemet, a nyakamat kiroppantva. Taehyung ekkor elbambulva simogatta Hollyt, az ágy felé nézve.
- De te mit szeretsz benne? Vagyis, tudom, hogy hülye kérdés, hogyne, de pont ő? – húzva fel az egyik szemöldökét a homloka közepére, mintha még mindig nem tudná elhinni, hogy tényleg szerelmes vagyok belé.
- Ha tudnám… - kuncogtam, de éreztem, ahogyan a gyomrom ismét megmoccan a szóra. Én sem hittem, hogy valaha lehetséges lenne, hogy az leszek, vagy pont belé, de megtörtént. Nagyobb ellentétek vagyunk, mint gondolná az ember, de én úgy érzem, hogy hiába nem mondta még ki, ő is szeret engem. Néha, persze jó lenne hallani, hogy szavakkal is kifejezi magát, de érzem, amikor hozzám ér, vagy amikor rám néz.
– Talán az elején csak vonzódtam hozzá… De magam se értettem, hogy mi történt – ültem le elé a szőnyegre, háttal dőlve az ágynak. Mivel figyelt, s hallgatott, ezzel arra késztetett, hogy folytassam, hiszen valóban úgy tűnt, mint akit érdekel a dolog. Igazából, örültem, hogy elgondolkodhatok ezen, s hogy meg is oszthatom valakivel az egy plusz.
– Mikor megpróbált rajtam „segíteni” – kuncogtam el magamat. – Magyarán… rájött, hogy tetszik nekem, utána pedig… nem is tudom, azt hittem, hogy ő csak meg akar óvni miután megvertek, mert úgy tett, mintha nem érezne semmi olyasmit irántam. Úgy… semmit. Én pedig annyira kétségbeestem, hogy hagytam neki, hogy kiverje a farkamat – mosolyodtam el a végére, akár egy pirulós kislány. Tae szemei kitágultak, de még mindig hallgatott. – Szóval… jó lett volna már az elején tudni, hogy hasonlóan vélekedik-e rólam, mint én ő róla. Ott fájt, mikor az első csókunk után nem mondott semmit, mikor kilátástalanul lebegtünk egymás mellett. – Élénken emlékszem. Hogy féltem elmondani neki, hogy szeretem, hogy rettegtem. De nem kellett semmit mondanom, hiszen csak idő kellett, utána pedig egyből egymásra találtunk egy szó nélkül. Túlságosan mesébe illő, nemde? De. Bár aranyosnak találtam, ahogyan Tae érdeklődik.
Erről csak ennyit mondtam, de elég hamar enyhült a komoly légkör, mikor csak úgy bevágta a kérdését:
- És milyen az ágyban? – vonta fel a szemöldökeit kíváncsian, úgy kezdve el hevesen simogatni Hollyt.
- Mi? Hát, milyen lenne…? – simítottam a tarkómra, kissé zavartan, miközben a szőnyeget mustráltam.
- Férfival. Milyen érzés, hogy ő téged… hogy mondjam, fenékbe…
- Oké, elég – szakítottam félbe, a levegőbe mutatva, hogy ne folytassa. Egyre jobban zavarba jöttem, de végig vigyorogtam. – Elég annyi, hogy nagyon jó?
- Nem. Szoktatok játszani valamivel? – huncut mosolyt vetett, mire furcsállóan néztem.
- Te meg miről beszélsz? – fogtam a fejemet. – Persze, hogy nem! Mert te szoktál a barátnőddel?
- Hogy a viharba ne! Vibrátort szokott adni a kezembe néha, van, amikor farok gyűrűt vagy mit tesz rám, meg olyan kis cserfes és be nem áll a szája, miközben kényeztet… - hajtotta le a fejét, Hollyra nézve, teljesen büszkén, mire én belőlem megindult a szóáradat.
- Minek vibrátor? Nem elég a te nemiszerved neki?
- Mi? Oh, de-de, elég! – szabadkozott Tae, felemelve a kezét, védekezően. – Csak… öhm, igen, néha így… feldobjuk a dolgokat… aha. – Pillogott bólogatva aprón, folyamatosan. Mintha nem gondolta volna át a szavaknak súlyát, amit kiejt az ajkain. Már unom ezt.
- Figyelj, nem akarok szemétkedni, de biztosan barátnőd van és nem pasid? – kérdeztem, beharapva az alsó ajkamat. Most már tényleg érdekelt, nem hagyhattam ki, a mai után meg pláne. Látszott rajta, hogy nagyon vacillál, hogy kitaláljon-e valamit, vagy őszintén elmondja, így folytattam, hátha megtöröm. – Én bevallottam neked, hogy szerelmes vagyok Yoongiba, mindent elmondtam, jó, a szex témába nem mentem bele részletesen, de azért ennyi őszinteséggel szerintem tartozol te is, Taehyung – pillantott fel rám, de már elpirulva.
- Nézz magad mellé…
- Mi? Válaszolj a…
- Nézz már magad mellé az ágy alá! – szólt rám erélyesen, mire meglepetten néztem az említett pontra, mire észrevettem, hogy ott pihen egy használt használt óvszer a sötétben. Nem hittem volna, hogy ennél jobban leégek miattad Yoongi, de megtörtént. Érzem, megtörtént. HOGY. A. FASZBA. NEM. VOLTÁL. KÉPES. KIDOBNI. A. KURVA. KOTONT. TE. TREHÁNY. KÖCSÖG.
Megfogom ölni. Isten a tanúm rá!
A fejemet fogva, szégyenkezve kuporodtam össze, felhúzva a lábamat, megfogva az óvszert, és behajítva az ágy alá mögém, még messzebb, nehogy lássam. Mióta rohadhatott az ott, mióta… Ha belegondolok, hogy utoljára mikor használtunk kotont, én…
- Megfogom ölni – sziszegtem, eltakarva a szemeimet fél kézzel.
- Hah – horkantott fel Tae. – Ma te is találtál nálam egyet, szóval most kvittek vagyunk.
- Tae, baszdmeg, ki a pasid, mondd már el! – fakadtam ki, ezzel terelve ezt a kellemetlen témát egy másikba. Igen, rohadék vagyok, de legalább nem áradt meg a feje tele oltásokat engedve ki a száján.
- Oké, pasim van, most jobb?! – fonta össze mellkasán a karjait, fújtatva, amint rákaptam a tekintetemet félig döbbenten. Azt hittem, hogy menten eldobom az agyamat neki.
- Nem baszol fel. Te meleg lettél? – estem négykézlábra, hozzámászva azonnal az arcába, izgatottan, mire zavartan elnyomta a fejemet. Mintha azonnal megszűnt volna az akadály, vagy a hazugság, vagy takargatás fal, mind a ketten hirtelen gátlás nélkül kezdtünk tovább beszélni. Vagy... kiabálni?
- NEM! SOHA! HAGYJ! – kelt fel hevesen, mire a bokájánál fogva visszahúztam a gyereket. – Engedj el, baszod!
- Velem te így ne beszélj, kórusfiú!
- He?! TE IS KÓRUSTAG VAGY!
- KIT ÉRDEKEL, CSIRIPELJ! – löktem vissza a helyére, törökülésbe ülve. – Most mondd el, ki az, mióta, és hogyan! – forrt a vérem, egyszerűen annyira boldog voltam, hogy kiderítettem végre. Ez hihetetlenül nagy dolog, és egyszerre dolgozott bennem a döbbenet, és az izgalom, meg a kíváncsiság.
- Hagyj máááár! – nyávogott, mint egy kis picsa. – Örülj, hogy elmondtam, most már égek előtted is, szóval elég! – mutogatott a kezeivel, mire nagyot sóhajtottam.
- Te dugod őt, vagy ő téged? – levakarhatatlanul pimasz vigyorom támadt, s nem is rejtegettem egy percig sem. Egyre jobban irritáltam, tudom, de annyira nem ment ezzel foglalkozni, mert a kíváncsiság töménytelen mennyiségben hajtott.
Nyelt egyet, s zavartan pillantott félre, mikor már Holly régen kiszaladt a karjaiból, egyenesen a régi ágyamra pattanva, hátha ott nyugalomra lel a kis jószág. Hát itt nem fogsz, rózsám, de megpróbálhatod.
- Hát…
- Szóval ő téged. Ne is mondd, látszik. És neked fájt az első? Mert nekem nem, teljesen gyengéden csináltuk – csiripeltem akár a kismadár, mire felcsillantak a szemei. Túl izgatott voltam, hogy valakinek elmondhatom végre a kényesebb dolgokat.
- Az mégis, hogy a fenébe ne fájhatna?! Tudod te, hogy mennyire rossz volt három teljes napig? Háromig?!
- Hah! – ráztam a fejemet. – Ki az a vadállat, akivel csináltad, ember?
- Pont vele. Egy vadállattal… - nézett oldalra félig lehunyva a szemeit, amint elgondolkodott, s láttam, hogy bosszantja. – És tudod, mi a vicc? Hogy utána még akart egy menetet. Még egy menetet! Szerinted? Azt hittem felreped a seggfalam!
- Na nee… - hökkentem meg, a szám elé téve a kezemet. – De ugye nem engedted?
- Még szép, hogy engedtem! – nézett rám, heves érzelemmel az arcán.
- Basszus… Te neked nagyon bejöhet a srác – ráztam a fejemet haloványan, hitetlenül. – Nekem Yoongi mellett soha nem fájt semmi.
- Nem! Egy akkora idióta, hogy el nem tudom mondani! De baszd meg, mindig megtud győzni, én pedig hagyom, és néha elegem van belőle…
- Akkor emiatt voltál ma is olyan, amilyen? – kérdeztem, mire mélyet sóhajtott, egy kisebb szünettel.
- Bonyolult a kapcsolatunk. Én sem gondoltam volna, hogy valaha ilyenben lesz részem, de megtörtént. Most pedig nyakig benne vagyok.
- De ha rosszul érzed magadat, akkor miért nem szakítasz vele? – kérdeztem, teljesen természetesen, mire dühösen pillantott rám.
- Hogy szakítanék már vele? Hiszen szeretem!
S itt kezdődött el, hogy az összes aktusunkat, ami eddig csak volt, kibeszéltük, megbeszéltük, én pedig már az eddiginél is nyíltabban meséltem, s Tae is már sokkal bizalmasabban mert beszélni. Természetesen minden részletet elmondott, csak a személy nevét nem, amit nem tudtam hová tenni. Azt se mondta el, hogy ismerem-e. Hiába akarja később elmondani, de ő érzi úgy, hogy még nem képes bevallani, mert akkor komollyá fog változni a dolog, pedig fél ettől. De biztosan képes lesz rá, de ehhez is idő kell. Amint elmondta, a bál éjszakáján jött össze ő is a párjával, még jobban meglepődtem. Rájöttem, hogy mégis ismerhetem, hiszen ő a suliban maradt, miután mi elmentünk Yoognival. Akkor azok az sms-ek azok voltak…
Hihetetlen, hogy két régi barát régen a lányokról beszélt, most meg... arról, hogy gyakorlatilag kit, s hogyan tesznek seggbe. Persze azért ennél jóval több érzelemmel, de azért na... Bizarr. De úgy érzem, hogy ez nagyon új, még nekem is, Taenak meg pláne, így nem is akartam tovább erőltetni a dolgot. Úgy is visszatérünk még rá.

*

Már a Galsaegben öltöztem át a műszakomhoz, miután Taeval út közben is beszélgettünk, ő pedig Jiminnel meg a többiekkel jött direkt ide találkozni, hogy valahogy kiégessenek az első napomon. Nagyon izgatott voltam ma. A munka ruhám pedig… nos… hát a feszülős fekete ing a kedves Noona-nak köszönhető, ami elsőre kissé szokatlan volt, de biztos megfogom szokni. Veszek fel kötényt, hátha kicsit jobb. Ehhez a felsőhöz jó test is kéne… Talán elkezdek gyúrni. 

Yoongi

- Hát ezt meg kinek viszed? - nézett rám úgy Jimin, mint valami idegen élőlényre. A sarkon találkoztam vele, ő pedig szokás szerint összekapta magát. Kivételesen lazábban öltözött, mint szokott. Fekete bőr nadrág feszült az izmos combjaira, melynek végét sötétbarna bakancs zárta. A felső öltözéke egy ugyanolyan színű bőrkabátból és egy laza, fehér pólóból állt. Amióta vörös a haja, jobban szeret natúr színekbe öltözni, ahogyan észrevettem. Rajtam még mindig csak a nyúzott, vörös zakó volt, amit az iskola biztosított nekünk. Igen, még otthon sem jártam.

- Ez… - pillantottam le a kezemre, mintha nem lenne elég feltűnő, miről beszél éppen. Egy hatalmas csokor vörösrózsa pihent a kezemben, bézs szalagokkal összefűzve. Pontosan száz darab rózsát rejtett a csokor. - Ez Jungkooké.

- Nem túl… Nem a lányoknak szoktunk virágot adni? - furcsállta a döntésem, de elindultunk a megvitatandó ügy mellett a Galsaeg felé.

- Mindig virágot kapunk, ha valamit elérünk, nem? Érettségi, verseny… Szerintem nincs nemhez kötve. - Dünnyögtem szinte magamnak, szerintem ugyanis fantasztikus döntés volt virágot venni erre az alkalomra.

- Hát, te tudod. - Vonta meg enyhén a vállát, majd előre nézett. Nem túl sokat beszélgettünk ezután az úton. Nem is voltunk messze, és nem is volt rá szükség. Lesz elég időnk ott bent is beszélgetni.

*

A Galsaeg tökéletesen ugyanolyan volt, mint kellett lennie. Halvány lámpások sorai biztosították a kellő hangulatot. Szorgos pincérek, pincérlányok sürgetve osztották az italokat, rágni valókat a várakozóknak. Kellemes zene szólt, nem túl hangosan, de nem engedte hallatni a személyes beszélgetéseket sem. Egyszerűen tökéletes volt. A hely nevét adó barna zongora a színpad tetején ékeskedett a legszebb fények pompájában. Talán emiatt is szerettem itt lenni. Jimin szemei egyből a barátokat keresték, míg az én tekintetem szinte azonnal a pult felé tévedt. Azonnal meg is leltem, amit kerestem. Jungkook parancsra készen tette a dolgát. Fekete ing, fekete kötény. Valahogy iszonyatosan bódító volt, komoly, felnőttes, de mégis az én kölyköm. Mély, hörgős levegőt kellett beengedjek a tüdőmbe, hiszen a szívem is beleremegett az ő látványába. Annyira figyelt, hogy mosolyogni sem volt ideje. A rózsákkal takartam el az arcom, mikor véletlenül felém pillantott, de ezek után sem vett észre. Egy férfi állt elé, valószínűleg másod magának való italkikérés érdekében. Ez volt a lehetőségem. Felszívtam magam rendesen, a lábaim pedig egyenes indítottam elfelé. Háttal fordult nekünk, hogy a mellette dolgozó kicsit idősebb lánynak leadja a rendelést, ő maga pedig a poharakat kezdje el törölgetni. Egyszerűen szívmelengető, hogy ennyire lelkes.
Finoman nehezedtem a pultnak, a rózsát még mindig magam előtt tartva.

- Hé, Kook... - bökte oldalba a csajszi az említettet előttem.

- Igen? - figyelt fel azonnal, teljes készséggel.

- Úgy hiszem, vendéged van - vigyorgott teljes fogsorral, majd a várakozó férfi elé pöccintette az italokat. Jungkook ekkor fordult felém végre.

- Hát… ez...? - szuszogott meglepetten, mire vigyorogva dugtam ki a fejem a rózsák mögül. Szinte lesokkolta. Sőt, nem szinte, teljesen lesokkolódott nyitott ajkakkal. De megelőztem minden esetleges szóban.

- Kereken száz darab rózsa van benne, mert ma van a századik napja annak, hogy együtt vagyunk. Gratulálok a munkádhoz, kölyök - mosolyogtam rá negédesen. Szinte láttam, ahogy a szemei előtt ezerféle variáns lejátszódik arra, hogy most mit tegyen velem. A vége pedig az lett, hogy legnagyobb meglepetésemre a galléromnál fogva rántott át a pult felett. Azonban, nem csókolt meg, annál váratlanabb dolgot tett. A fülemre hajolt, éreztem a remegő ujjait, a meleg leheletét.

- Este, ha hazaérek, egy percet sem fogsz aludni - suttogta a fülembe a kéjes szavakat. Én pedig egyenesen ittam őket. Nem kell mondanom, hogy felizgatott, megremegtette a szívem. Az ajkam harapva húzódtam hátrébb, nem érdekelt semmi és semmi az égvilágon, ő az enyém, és szeretem. Gyengéden megcsókoltam az izgalomtól reszkető ajkait, azokat az édes puha ajkakat. Kuncogva döntöttem a homlokom az övének. Annyira finom illata van.

- Szeretlek. - Suttogtam most én neki. Talán életemben először mondtam ki így, ilyen jelentéssel. Hirtelen némaság telepedett ránk. Úgy tűnt, mintha rosszat, vagy épp a csodaszót mondtam volna ki.

- Yoongi… - szuszogta a tekintetem keresve, miközben átvette tőlem a hatalmas csokor virágot.

- Hát itt vagytok! - közeledett felénk mindenki. Azaz Jin, Nam, Hosi, Tae, Jimin vezetésével.

- Gratula, kölyök! - zengték egyszerre vigyorogva. Meghatódott, láttam Kookon, hogy így van. Nagyon fontos mérföldkő volt ez az életében. Én is tudtam jól. Boldog. Látom, hogy igazán boldog, ez pedig engem is azzá tesz.

- Nehogy elsírd magad. - Nevettem fel közben, megsimogatva az arcát. Ő bemutatva nekünk fordult el az arcát fogva, mi pedig mind kacagásban fakadtunk ki. Édes… Nagyon édes.

- Yoongi, képzeld el! - ugrott előre azonnal Hoseok hozzám. – A tulaj megkeresett minket! Azt mondta, azt akarja, hogy ezentúl itt játszunk!

- Megmutattunk pár videót, teljesen elvoltak tőle - kontrázott rá Namjoon, Jimin pedig csak vigyorogva bólogatott. Váratlanul ért, de hatalmas örömöt okozott. Úgy vettem észre, Jugkooknak is. Azt a negédes mosolyt, nem tudom kitörölni a fejemből, ahogyan akkor nézett rám. Boldogok voltunk, igazán azok.

- Gyere, bemutatlak neki! - karolt belém Jimin, én pedig egyáltalán nem ellenkeztem. Még intettem Kooknak, aki ezt a kis rongyával viszonozta felém. Kuncogva tudtam csak sétálni a szűk folyosón, amiből nyílt a mosdó és pár helység még pont a pult mellett. Nem győztem a fejem rázni örömömben, egészen addig, míg Jimin a falnak nem lökött.
Ekkor tört össze bennem minden egy pillanat alatt. A tekintete miatt pedig úgy éreztem, összedől a világ a lábam alatt. Megnyílik, elnyel. Egyszerűen lángolt a tekintete, de jeges lángok voltak azok. A vállamat erősen lökte neki a folyosó csempéjének, egy pillanatra sem eresztve a szemkontaktusból. Mi… Mi történik...?

- Jimin? - markoltam a csuklójára, de azonnal ellökte a kezem. Egyszerűen volt erőszakos és nagyon gyenge. Éreztem, ahogyan forog a gyomrom, hányingerem lesz és összeesem. Pedig sosem voltam ennyire gyenge lelkű, de ő azzá tett az obszcén szemeivel. Mégis mi jár a fejedben, Park Jimin?

De akkor világos lett minden, mikor keményen az ajkaimra tapadt. A nyelvét a számba erőszakolva, nem kímélve semmit. Levegőhöz sem jutottam, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Összeszorított szemekkel próbáltam elnyomni magamtól, de nem engedett.

Mikor kinyitottam a szemem, találkoztam egyszerre Infernummal és Coelummal. Infernum egyenesen előttem volt, az ajkaim marta a mérgével, míg Coelum előttem állt, a kezében szorította a rongyát, s összetört.