Who's your Daddy? - Vadló betörés (2/3) (+18!)

Cím: Who's your Daddy?
Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), banda fici, OOC (erősen), slash,
Figyelmeztetés: Fétis, trágár beszéd,
Besorolás: (+18!) legszívesebben +21-et adnánk XD
Fejezetek: (2/3)
Páros: MinJoon (Jimin x Namjoon)
Írók: PingGuo & Rossy
Tartalom: A fiúk gondtalanul élnek a dormban, míg nem egy elszólás képes felborítani a harmóniát. Jimin a saját bőrén tapasztalja meg, Namjoon, a csapatuk apukája, milyen szörnyeteg is valójában, míg a többiek semmit sem tudnak annak rejtett fétiséről.

Hozzáfűzés: Huh, jó sokára, de jó szórakozást kívánunk! :) 

Namjoon

  Egy nagy ásításra nyitottam fel a számat. Ez a mozdulat nagyon megfeszítette az arcizmaimat, így a szemem is bekönnyezett rá. A jobb kezemet emeltem, hogy takarjam, de már zárultak is a fogaim, amikor megemeltem, így félbe maradt ez az illendő mozzanat. De senkit sem zavart, miután körbenéztem. Mindenki elmerült valamiben. Mennek a felvételek, a szövegeket gyakoroljuk. Szétszakad a fejem ennyi robotolástól. Nincs magánéletünk egy ideje. Csak a munka és a munka.

Letettem végre a telefonkészüléket magam elé az asztalra és felemeltem a tekintetemet ismét. Mindenki elbújt, kivéve egy valakit. Egy valaki volt csak, aki unottan táncikált a terem egy üresebb részében. Jungkook. A legkisebb, a legszendébb... Ja, persze. Egy kis troll. Ahogy összeakadt a szemünk, felvidult egyből. Mindig azt gondoltam róla, hogy egy kis angyal. De valójában csak egy kis nyuszi, aki mindig szívózik a teknősökkel - hyungok - a gyorsasága - fiatalsága - miatt. Széles vigyorral meredt rám és zavartan hagyta abba a táncolást. Egy kis mozgás nekem sem árt. Feltoltam magam a székből és odaléptem hozzá. Letojva mindenkit kapcsoltam zenét. Egymásnak ráztuk magunkat, aminek láttán Hobi egyből rosszul lett a botrányos mozdulatok miatt. De még ő is és mindenki más felnevetett, szóval a jókedv egyből beköltözött a komor üresség helyére.

Nagyon sokat dolgoztunk. Az elmúlt hetek csak fellépésekről, tévéműsorokról. fansignokról, fotózásokról és gyakorlásról szólt. Teljesen kihalt belőlünk az életkedv. Ezek az apróságok és az ARMY-k üzenetei loptak színt a szürke hétköznapokba. Kookie már fáradt. De én túltengtem most az energiától. Ledöntöttem a kis kanapéra és rávetülve csiklandozni kezdtem a kis rosszcsontot. A többiek pedig lassan rám ugrottak kicsi rakást játszani. Majd kileheltem a lelkemet, de megérte. Mindenkibe visszaszállt a lélek. Kivéve talán Jimin. Olyan komor mostanában. Ha megkérdik, mi a baja, mindig csak a fáradságot mondja. Oh, de én tudom, mi a baja. Hiányzik neki apuci. De komolyra véve, nem tudom. Nem tudom, mi baja van. Mondjuk az incidens óta már hetek teltek el, alig beszéltünk, én nem nyúltam többet hozzá és ő is visszafogta magát, ha rólam volt szó. Félek, hogy megijesztettem. Nem így akartam. De nem szeretném felhozni, a dolgot, lehet a végén rossz sül ki belőle. Amúgy meg időnk is alig volt, hogy ezzel foglalkozni tudjunk, nem tudom, ő mit gondol erről az egészről. Pedig hányszor akartam már beosonni hozzá, főleg amikor zuhanyozott. Ő sem tagadhatja, hogy vágyik rám! Élvezte! És néha úgy tud rám nézni, mintha fel akarna falni. Hát, ezzel nincs egyedül. Azóta apának se hívott, ez hiányzik a legjobban. Az a pár alkalom azon az estén még mindig melengeti a szívemet. Álmaimban sokszor visszatér. Ezekre a képekre alszok csak el, vagy pont hogy ezektől nem tudok elaludni. Lehet ennyi volt. Elfelejtjük lassan és minden visszatér a régibe. Csak egy kis… kaland volt, úgy tűnik.

De akkor is, érzem a feszültséget, ha mellette vagyok. Nem olyan, mint azelőtt. Néha nagyon is hiányzik, az azelőtti Jimin, az édes mosolya és nevetése. Most talán kicsit jót tettem, elvégre erre a jelenetre csak-csak felkuncogott, ahogy alólam mentik a maknaet. Lényeg, hogy mindannyian fáradtak vagyunk rendesen élni is, vagy egymással foglalkozni.

Végre hazamehettünk. Mivel majdnem tönkretettük a berendezést, inkább visszatessékeltek a dormba minket és még egy nap szabadságot is kaptunk, hogy kipihenjük magunkat. Ünneplésképpen Jin bevásárolni ment Jiminnel, addig mi egy filmet kerestünk. Mire visszaértek, öten voltunk becuppanva a kis kanapéba, de csak úgy fértünk el, hogy mi hárman Yoongival és Hoseokkal rendesen ülünk, Jungkook az ölembe vetődve, V pedig keresztbe feküdve rajtunk, mint aki jól végezte dolgát. Még Suga is eltűrte, annyira nem érdekelte semmi már. Csak lazítani akartunk. A karjaimmal a kis ifjonc derekát öleltem át, aki szintén ki volt ütve, és ha nem tartottam volna meg, már rég Suga fejére borult volna, felverve azt a nyugalmi helyzetéből, amit senki sem akart szerintem. Feléjük intettem, ahogy kinyílt az ajtó és megjelentek a zacskókkal. Talán csak én voltam életképesebb állapotban mindenki másnál.

- Segítsek? – néztem utánuk a konyha felé.

- Nem kell, inkább gyertek enni! Az asztalhoz! – kiabált határozottan Jin. Egy gyenge mozdulat is elég volt, hogy Taehyungot legurítsuk magunkról. Ezt Hobi meg is tette, mivel éhesebb volt, mint egy tucatnyi óvodás. Felsegítette a fiatalt és ellökdöste maga előtt egészen az asztalig. Suga is szépen felkelt és odacsoszogott a térdeit fájlalva. Mint egy vénember. Jungkook arcát kerestem. Nagyon kimerültnek látszott. Még a szemeit se tudta nyitva tartani. Megborzoltam a haját, amire már felfigyelt.

- Szerintem jobb, ha téged most lefektetlek. – erre, mint egy kisgyerek, a nyakamba karolt és hagyta, hogy cipeljem végig a szobájáig. Jimint vettem észre a szemem sarkában, ahogy ezt végignézte.

Lefektettem az ágyra és mellé raktam a pizsamáját, hogyha energiája lesz, öltözzön át. De amint párnán landolt a feje, már nem hallott, nem látott. Lekapcsoltak nála mindent és elaludt. Ez a srác. Gyönyörű az arca, a szemei mindig ragyognak, kedves és… ah! Annyira nagy bennem a kényszer, hogy rosszat tegyek vele. Mégis, van egy sejtésem, hogy nem lenne olyan, amilyennek elképzelném. A takarót lassan ráterítettem. Csak egy kicsit… Csak egy kicsike kis kóstolót. Apuci nem fog harapni. Csak megkóstolja. Mielőtt azonban az ajkait megízlelhettem volna, az ajtó nyikorogva nyílt meg. Egyből kihúztam magam haptákba és odakaptam a tekintetemet. Megfeszültem.

- Jiminie? – pislogok rá, ahogy felismertem azt a jellegzetes, csinos kis alakját. Földbe gyökerezett az ő lába is. A szemei egyszer Csipkerózsikára, egyszer rám vetültek. A kilincsre markolt erősen. Éreztem valamit… Le akarja ordítani a fejemet, érzem. De lenyelte a nagy gombócot a torkában és elkapva a tekintetét, megfordult a folyosóra nézve.

- Jin üzeni, hogy gyere. – morogja az orra alatt, majd siettetett léptekkel megy vissza. Hát ez… csak nem… Önkénytelenül is elvigyorodtam. Utána kell járnom! Az a kis huncutkodás tudtam, hogy nem marad annyiban. Enyém lesz. Nem. Már az enyém! Csak még tudatosítani kell benne. Én Bolond meg még fel akartam adni! Játszanom kell az idegeivel. Visszapillantottam Kookiera, aki már durmolt, mint egy mormota. Lehúztam a sötétítőket, majd becsukva magam után az ajtót hagytam magára. 

- Jungkook? – nézett rám érdeklődve Jin.

- Elaludt. Felkelteni sem lehetne most. – mosolygok rá. A tekintetem átsandított a kis vörösömre, aki magában fortyogott, a lehető legészrevehetetlenebbül. Hát, nem sikerült neki leplezni. Leültem és én is nekiláttam a vacsorámnak. Hm… Másra is így reagál vajon? Átnyúltam és elloptam Tae csomagjából egy falatot.

- Az az enyém volt!

- Bocsi, kérsz az enyémből? – tartottam felé egy falatot. Az egyből lecsapott rá. Fogadok, hogy drága Chimchim fejében ez a jelenet ezerszer intimebben verzióban jelenik meg. Oh, istenem. Féltékenység, milyen szép dolog is tud lenni! Amint végeztünk az evéssel, szétszéledtünk. Fürdés, alvás, rendrakás, egyéb dolgok. Az agyam folyamatosan kattogott. Holnap szabadnapunk van. Valami nagyon jót kell kitalálnom, hogy végre felnyissam a picinyem szemét.

- Nos, emberek! Mai napra a terv a következő: vidámpark! - tapsoltam nagyokat szélesre húzott vigyorral a képemen. Mindenki megörült ennek, persze csak azzal a feltétellel jönnek, ha délután megyünk. Így mindenki kipihenten kelt útra. Alig bírtak magukkal, főleg a fiatalok. Még Jimin is izgatott lett. Na, de én mennyire! Az ördögi terveim szépen formázódtak már a fejemben, amivel az őrületbe kergetem a kis cukorborsót.

3 és 4 fős csoportokban váltunk szét. Suga, J-Hope és Jin még fáradtak voltak, így együtt indultak, én pedig a nagy pörgésemnek hála megkaptam a 3 fiatalt. Jungkookie és TaeTae már menni akartak a hullámvasútra. Naná, hogy engedtem nekik! Négyes ülésben én voltam Jimin és Taehyung között. A nagy izgalomban - és más okoknál fogva - megragadtam a barnának a kezét. Az pedig viszonozta. Mikor megálltunk, akkor is alig engedtük el egymást. Éreztem Jimin szúrós szemeit. Szinte át akarja döfni a szívemet. Imádom ezt az érzést.

- RapMon! RapMon! - rángatta a pulcsimat a két rosszcsont. - lőjünk egy plüsst! Kérlek!

- Jól van, jól van! Nem kell ráncigálni! - nevettem fel. A bódéhoz álltam. - Melyik legyen? - adtam át neki a puskát a férfitól.

- Nekem az elefántot!

- Én a pikachut!

- Jimin? - fordultam a hátul maradt kis törpénél. Az vállat vont. Kihívás... - Megmutatom, hogyan kell. - álltam be Tae mögé. A kezeit tartottam és kicsit a hátához simultam. Megszűnt köztünk minden távolság, ami meglepően nem izgatott fel. Sőt, engem zavart... Nem akarok rosszat Jiminnek, de nemes cél érdekében cselekszem! Ugyanezt eljátszottam Kookienál.

A két fiú vinnyogó hangot hallattak, amikor megkapták a játékokat. Előrementek, így rohannom kellett utánuk. Jimin vállát megkocogtattam. Ahogy megfordult, szerintem sokkolva volt. Nem láttam az arcát, mert mindent kitakart előlem egy nagy plüssmedve.

- Ez a tiéd!

A szemei hirtelen felragyogtak. Az arca hirtelen kivirult, akár a vörös rózsa. Megszeppenve húzta maga elé a kezeit. Nem tudott mit reagálni, de láttam rajta, hogy ez mégis csak megmozgatott benne valamit. Elvigyorodtam. Rosszul kéne éreznem magam, hogy ennyit kínzom!

- A végén Jin rám szól, hogy veled nem foglalkozom.

Jimin

  Egy pillanatig, tényleg csak egy pillanatig elhittem, hogy csak húzta az agyamat, és végre velem is foglalkozott már. Viszont amikor elmosolyodtam volna, csak úgy benyögi, hogy Jin miatt jött ide?  

Már bocsánat, mégis mi a jó fenét képzel magáról? Pár hete még alig akart elengedni engem a karmaiból, most meg noszogatni kell, hogy törődjön velem?  

Mondani sem kell, felment a pumpa bennem, és a macit is visszalöktem a mellkasának, majd elviharoztam mellette. Járassa az anyjával a bolondot.

- Hé, most meg mi bajod? - mondta mögöttem, - valószínűleg vigyorogva - de én csak dacosan haladtam, amerre vittek a lábaim. Felbosszantott és nem az, hogy azt mondta, amit. Hanem, hogy csak más kérésére volt hajlandó velem foglalkozni. Ennyire megerőltető lenne úgymond, hozzám szólnia magától? Talán kicsit túlzás volt, hogy így visszalöktem, de annyira rosszul esett ez a mondat. Magam sem érettem miért, hiszen nem éreztem iránta semmit. Legalábbis addig, amíg fel nem villant a szemeim előtt a kanapés este időközönként. Pláne egy hosszú nap után, amikor éppen az ágyba bóbiskolok lassan álomföldre, de ez akkor furakszik be az elmémbe, és nevetve mondja; "Nem Jimin, te most nem fogsz aludni, mert kibaszottul el kell képzelned még milliószor az éjszaka folyamán, hogy mi lett volna, ha Namjoon nem enged el, és tovább folytatja azt, amit ő..." Nagyon hevesen kezdett el verni a szívem, ha csak magam elé képzelem, miket tett velem. Talán ez zavart a legjobban. Olyan ingereket váltott ki belőlem akkor, hogy most - magamnak se akartam bevallani - miatta érzem azt, amit nem kellene. Vágyom arra, hogy esetleg folytatása legyen mind annak, amit félbehagytunk. És igen, tudom, hogy kiakadtam egy ideig, de utána, ahogyan egyre többet voltam egyedül a gondolataimmal, kezdtem azt érezni, hogy valami nincs rendben. Hogy talán hiányzik nekem... és hogy csak egy futó "szórakozás", "kaland" voltam a számára, ami még jobban letörte a kedvemet. 

- Ne kövess már. - néztem hátra vicsorogva, majd visszafordulva, csörtettem tovább. Egy nagy fekete és vörös színekkel megáldott faberakású félfához értem, ami nem tudtam hova vezetett, de még csak a feliratot se néztem meg. Az járt a fejemben, hogy ez a pöcs ne járkáljon utánam, és hagyjon a fenébe. 

- Várjál már meg Jimin, hallod?! - kiabált utánam karját lengetve az égbe, de nem hatott meg. A falak közé érve, egyre bentebb mentem, és a kasszához sietve kértem magamnak egy jegyet. Megtudtam, hogy ez a vidámpark hullámvasútja, és talán épp kapóra jött, mert ki is szerettem volna próbálni, mielőtt elindultunk volna haza. Mázli!

Besiettem, amint megláttam, hogy hat darab kocsi helyezkedik el a síneken. Egy kocsiban meg két ülőhely. Fabeépítésű hullámvasút volt, mégis teljesen biztos védelemmel volt felszerelve, hisz olyan védőövek voltak összecsatlakoztatva az üléssel, amit felülről kellett lehajtani. Ez tök jó volt meg minden, de egyedül nem igazán szerettem volna felülni, talán mégsem ide kellett volna jönnöm...

Meggondolva magamat, megfordultam, hogy más szórakozást válasszak, de egyenesen egy mellkasba ütköztem. 

- Ne hara... - amint észrevettem, hogy ki az, máris elfancsalodtam. - Mondtam, hogy hagyj. - léptem kettőt hátra a vasút irányába. Ő csak vigyorgott és csak figyelt. Ahj, mi a fenét les? Szólaljon már meg! - Mi olyan szórakoztató? - felhúzott szemöldökkel kérdeztem mellkasomon összefont karokkal. Mióta láttam egy másik oldalát is, teljesen máshogy tűnik a szemeimben az a görbe az ajkain. Néha a Namjoon féle mosolyból, egy beteg, apuci féle mosolyt látok már. Nem tehetek róla, olyan szatír feje van így. 

- Te, ahogyan azt hiszed, hogy előlem elmenekülhetsz. - a fejét kicsit oldalra döntve, vonogatta a szemöldökét. 

- Ki menekül? Én csak... - néztem hátra, majd vissza rá. - Hullámvasutazni szerettem volna, és nem igazán hiányzik a társaságod. - mondtam ki nyersen, szembeállítva a tényekkel. Remélem, érzi belőle, hogy elmehet a búsba. 

- Tényleg? Nekem nem úgy tűnt. Mintha zavarna valami. - egyre közelebb lépett, mire már én is a padka végéhez értem. Nem szerettem volna beesni a sínekhez, így félkézzel hátranyúltam, hogy megtámaszkodjak a második kocsin, ahol álltam. 

- Nem mondod? - forgattam a szemeimet. 

- Menj egy kört ezzel, utána meg letesztelhetsz engem is, ha jó fiú leszel. - nem akartam érteni, hogy mire gondol, de nem is volt sok időm ezen rágódni, mert belökött a kocsiba, egyenesen az ülésre, és lecsapta a védőövet rám. Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, hiszen ez túl hirtelen jött!

- Mi a jó isten?! - mondtam, majd feltoltam nagy nehezen azt az izét, de ekkor kezdtek el tömegben jönni az emberek. 

- Ajjaj, most már nem jöhetsz ki, hallom, hogy zárják az ajtókat. - kuncogott, majd visszacsapta rám megint azt a biztonsági övet. 

- De én... - néztem előre, majd megláttam az égbeemelkedő sínek irányát. Jézus, az komolyan ilyen meredek lesz?! 

- Nyugalom, itt leszek mögötted. - paskolgatta meg a vállamat, a tipikus "most kitoltam veled" arcával. Ez így is volt, kitolt velem, mert tudja, hogy egyedül nem szerettem volna előre ülni. Egyedül nem is buli, másrészt meg nem bírom a magasban sokáig. Nem voltam tériszonyos, de azért van egy határ, amit egyedül nem léptem volna át. Magam sem gondoltam komolyan, hogy most ide jövök, és beülök. Dehogyis, isten ments! Talán valaki idegen mellé, de most meg egy lélek se ült mellém. Ilyenkor miért nem akar senki se velem ülni?!

Hátranéztem a társamra, aki szintén már ott lebzselt, és pesztrált a szemével állandóan. Éreztem. Szúrósan pillantottam rá, majd sóhajtva egyet, visszafordultam. Ezt már végig kell csinálnom a rohadt életbe is...

*

Émelyegtem, és azt hittem helyben dobom ki a taccsot. Ennél rosszabb hullámvasút utam se volt még. A padhoz támolyogtam, a fejemen szorítva tenyeremet. Ahh, de szar... mindjárt kidobom a taccsot, ha nem ülök le. 

Egyik kezemmel kitapogatva a faberakású padon dobtam le magamat. Nagyot szívva a friss levegőből, hátradőltem, hátha kicsit jobb lesz. Csak egy kis víz kellene, de most én fel nem fogok állni, az is fix. 

Kuncogás. Nem akartam a tulajdonosát meglátni, mert hiába szédelgek még, úgy a nyakába fogok rókázni, ahogy illik. Megérdemelné, most pipás lettem rá.

- Oh, kicsi fiú, hogy érzed magadat? - ülte le mellém nagy szemekkel, a pilláit rebegtetve. Ha nem hagyja abba, megverem. Isten a tanúm rá. 

- Olyan szemétláda vagy... - mondtam a szememet megdörzsölve, majd hátradőltem a nap által felmelegített fapadon. Ez így jobb...

- Szemét? Szerintem nem szemétség, ha valaki foglalkozik veled, sőt... - itt megállt egy pillanatra, mire rápillantottam fél szemmel. A bazi nagy macit, amit eddig tartogatott, a karomba nyomta. 

- Hé, nekem ez nem kell. - mondtam, és már toltam volna vissza az óriási puhaságot, mire elcsendesítve engem, az mutatóujját az ajkaimhoz emelte. - Hyu... - nem hagyta, hogy végig mondjam. Meglepetten figyeltem, ahogyan körbe néz, hogy ki lát, s hallhat minket, majd a macit fentebb húzta az arcához, hogy takarjon. Finoman súrolták a dús párnácskái az enyémeket, mire teljesen sokkot kaptam. Itt helyben ő... az... a szája...

Namjoon

  Talán egyszer is megpróbált olvasni rólam bármit is? Hát, nem. Tényleg egy gyerek. Szegényre igazán a frászt hoztam a hullámvasúttal, az már sok volt, belátom. De meg akartam mutatni neki valamit. Vajon észrevette? Talán nem is olyan fontos az már. A plüss anyagot szorongattam magunk előtt. Annak a textúrájánál csak Jimin ajkai voltak puhábbak. Csupán érezni akartam őket, de már mióta! És jól láttam, valóban szárazak, mintha vártak volna már. Csak egy ártatlan csók volt, de még így is belefojtottam a szót. Lassan elhúzódtam tőle egy mosolyt eresztve felé.

- Még mindig haragszom rád! - fakadt ki, amint észhez kapott, mi is történt az előbb. De a tekintete csillogott az örömtől, hiába volt zabos kedvében. Már mióta meg akartam tenni ezt a lépést. Újra és újra megtenném… egye fene! 

Megint összenyomtam a szánkat, de most többet kapott. Az ajkai szétnyíltak – talán a döbbenettől -, szabad volt az út a nyelvemnek. Egy apró nyögést elengedett, ahogy összesimult a két forró izom. Nem utasított vissza, biztos őt is kísértették az emlékek. Belemosolyogtam és elszakadtam tőle, de még egy puszit nyomtam a két párnájára. A tekintete meglágyult, amitől csak szélesebben vigyorogtam. Nem akarom többé bántani.

- Megmutassam mennyire is foglalkozni szeretnék veled? Csak veled. - szuszogtam még mindig csak egy centire az ajkaitól. Szinte rájuk leheltem. Meg is remegett, éreztem. A hosszú ujjaimat a hajába vezettem és gyengéden cirógattam a vörös tincseit, amire a füle is elvörösödött. Bólintott végül. Felkeltem és a kezébe nyomtam a medvét. Kézen fogva segítettem őt is a két lábára. Mindjárt megmutatom neki, milyen is tud lenni apuci igazán. El fogom kényeztetni... Bár, van egy olyan érzésem, hogy ennek később én iszom meg a levét. Vagy a pénztárcám.

- Azt kérem! - bökött egy hatalmas habos süteményre, amire szinte nagybetűkkel leolvasható lett volna a diabétesz. Kettőt kértem. A nap még hétágra sütött, kiültünk a teraszra egy kerek fehérre mázolt asztalhoz. Az egyik széken Mr. Teddy foglalt helyet, két oldalán én és Jimin néztünk farkasszemet a süteményekkel. Úgy esett neki, mintha erre várt volna egész életében. Alig tudtam enni az én részemet, mert el voltam foglalva azzal, hogy a boldog arcát vettem szemügyre. Olyan imádnivaló!

- Mit nézel ennyire? – vette ki a villát a szájából és rám nézett. Nem válaszoltam. Csak kuncogtam egyet, majd az enyémből vágtam egy falatot. Felé tartottam. – De ez a tiéd.

- De neked adom, megérdemled. – Kicsit vonakodva ugyan, de odahajolt és elfogadta. Jóízűen, de erősen engem szuggerálva rágcsálta a puha tésztát. Hirtelen aztán összehúzta magát, ahogy kezem az arcához emeltem még mielőtt visszaült volna. Letöröltem az ajkai sarkából egy kis krémet, majd lenyaltam azt az ujjamról.

- Meg foglak bökni legközelebb… - morogta az evőeszközzel fenyegetően hadonászva, közben az arca egyre inkább a haja színéhez hasonlított. De még én mennyire bökném őt! Argh, de nem szabad ilyenre gondolnom most! Magamhoz kell szoktatnom. Utána már lehet egy kis szórakozás nekem is. Mintha egy kiscica lenne, először meg kell szeretgetnem.

Ahogy végeztünk a süteménnyel, még elmentünk sétálni. A közelben volt egy park, a karjai közt szorongatta a plüssmackót, de volt egy olyan érzése, hogy nem azért tartja magánál, mert ajándékba kapta. Inkább pajzsnak gondolja. Szorosan sétáltam mellette, azért mégse lenne szerencsés, ha elveszíteném. A nap is már narancsra festette az eget. Egy ideig elsétálgattunk. Láttam a törpén, hogy azért egy rakatnyi kérdése vagy megjegyzése lenne hozzám, de tartja magát. Ha ránéztem, elkapta a tekintetét és durcásan nézett másfele. Egyszer majd csak változni fog… A felsőm ujját meghúzogatta. Megint felé kaptam a tekintetemet.

- Baj van?

- Nincs, csupán kezdek fáradt lenni. – pislogott rám laposakat. A hátára simítottam a tenyeremet mosolyogva.

- Fogunk egy taxit. – visszafordultunk és az úttest felé mentünk. - Várj egy kicsit. - fogtam vissza egy pillanatra. Értetlen pillantásokat vetett rám. Lehajoltam, a kezeimbe vettem a cipőfűzőjének két végét és megkötöttem. Tényleg egy gyerek. Mosolyogva néztem fel rá. Az arcát beletemette a maciba. – Most már mehetünk.

*

A dorm még üresen kongott, a többiek biztos sokáig elmaradnak. Pedig mennyire nem volt kedvük hozzá tegnap. Jimin előrement és szinte bezárkózott a fürdőbe, hogy véletlenül se törjek rá. A fejemet ráztam erre, de el is mosolyodtam. Szóval számít most már dolgokra. Ezt egy jó jelnek is betudhatom. 

A szobámba mentem és elkezdtem készülni, hogy majd utána megyek én is rendbe tenni magam az alváshoz. Igen. Alvás. Nem fogom zargatni, azzal biztos a frászt hoznám rá ismét. Bár, ki tudja, nem tudok olvasni a jeleiből. Kijött a fürdőből, így helyet cseréltünk. 

A hajam még vizes volt és így ballagtam végig a szobákon. A többiek még sehol? Biztos elmentek enni. Egy üzenetet azért küldtem Jinnek, hogy mi már visszaértünk, mert elfáradtunk. Törülközővel a fejemben mentem Jimin és Jungkook ajtajához, ami tárva nyitva volt. Az új szerzeményét helyezte éppen el valahol a szekrénye mellett. Leterítettem a törülközőt és beljebb sétáltam. Néma akartam lenni. De sikeresen levertem az asztaláról a lámpát, aminek le is törött az a kalapszerű része.

- Hyung! – fordult felém riadtan, majd dacosan, ahogy meglátta mit is tettem.

- Csak gondoltam megnézem, alszol-e már. – állítottam vissza az asztalra valahogy a világítást. – De amint látom, még nem. – kuncogtam s odaléptem hozzá. A tekintetét felvezette az arcomhoz, ráncolt szemöldökkel méregetett.

- Ugye nem akarsz velem aludni?

- Mivel sejtettem, hogy negatívan reagálnál, nem is gondoltam ilyenre. – forgattam meg a szemeimet egy sóhaj kíséretével. Inkább csak reménykedtem, hogy majd ide enged maga mellé. – Akkor csak jó éjszakát kívánnék.

- Jó… - szuggerált egyre erősebben. Mintha… Lehet, hogy csak tévedek, de mintha várna valamire. A szemei ide-oda cikáztak a szemeim között, de észrevettem. Egy pillanatra csak, de letért az útvonalról és a számat is szemügyre vette. Oh!

- Jó éjt puszira vársz? – vigyorodtam el. Azonnal felnyíltak a csipái és újra találkozott a tekintetünk.

- Mi a fenének várnék én arra?! – hebegte zavarában a kis édes. Az alsó ajkamat végignyaltam, majd a fogaim is végigkarcolták kicsit. Az állához kaptam az egyik kezemmel, még mielőtt elhúzódott volna tőlem, a másik karom pedig a derekára fonódott. Enyhén megdöntve a testét, ami egyből megfeszült, szinte egyből a szájára tapadtam. Nem hagytam neki sok reakcióidőt, a nyelvem vadul cikázott a szájában. A pizsamámra markolt erősen, de amint megtaláltam azt a technikát, ami tetszik neki, elernyedt, szinte beleolvadva a karjaimban engedett a csábításnak. Lassan váltam el tőle, de mintha ő nem akarta volna még, hogy vége legyen. Szélesen elvigyorodtam, ahogy a csillogó szemeibe néztem.

- Ideje aludni. – húztam vissza egyenesbe, de így is alig találta meg az egyensúlyt. Nagyot nyelt, alig bírta levenni rólam a tekintetét. Odamentem az ágyához és lehúztam a takarót. – Gyere, megvárom, amíg elalszol. – mosolyogtam rá. Lassú, döcögős léptekkel indult meg, csak azért is az ellenkező oldalához ment az ágynak. Bemászott, és mint valami kisfiú, elhelyezkedett. Gondosan betakartam, még a haját is elsimogattam. Kellemesen cirógattam. Úgy láttam, hogy élvezi. Felültem az ágyra és folytattam. A szemei lassan leragadtak, fel se tűnt, hogy már álomba is zuhant. Jó érzés volt nekem is, hogy kicsit gondozhatom.

Olyan békés volt. Csendesen szuszogott mellettem. Az ajkai félig eltátva. Kiszáradtak kicsit, de duzzadtak és szép vöröses-rózsaszínes árnyalatuk volt. Az arca is telt volt, puhának, bársonyosnak tűnt, mintha a legfinomabb anyagból lenne. Egy herceg. Tényleg csak a korona kellene a fejére és ő lenne Csipkerózsika férfi változata. A mesében mondjuk ott csókkal keltették fel. De én nem akarom felkelteni. Az a királyfi egyáltalán hogyan bírta ki? Mondjuk, az eredeti mesében megerőszakolták a hercegnőt álmában… 

Nagyon elvándoroltak a gondolataim. Megerőszakolni nem akarom! De annyira csábít. Nem tudok másra gondolni, a perverz gondolatok is ellepik lassan a fejemet. A francba is!

Ahogy magamat emésztettem ezekkel a gondolatokkal, fel se fogtam, hogy mit csinálok. Mármint magammal, őt továbbra is simogattam gyengéden. De magamat is elkezdtem ott lent. Nem tudtam mit tenni, teljesen begerjedtem az alvó arcára. Borzalmas vagyok. Mélyeket sóhajtottam, ahogy a markomat erősen fogtam a merev tagomra. Csak fel ne ébredjen… Nem tudom, mit reagálna rá. Hm…

Jimin

  

  

  Nem volt túl mély az álmom, és alapból sem tudtam nyugodtan elaludni Namjoon mellett. Azért próbáltam, és mikor már félig átadtam magamat a fáradságnak, akkor mintha valami cuppanó, dörzsi hangot hallottam volna. Nyammogtam párat, és nyüszítettem, mikor az oldalamra fordultam. A szemeimet összeszorítottam. Nem tudom, ki csinálja ezt, de sürgősen álljon le! Én aludni akarok... 
De az apró neszelés, valamiért nem múlott. talán bogár? Egyre zavaróbb lett, és nyugtalanítóbb. Mikor egy erőteljes felülést hallottam magam mellett, már az én szemem is kipattant.  
- Te mit... - Azt hittem, hogy rosszul látok. Namjoon ült fel, és nem is akárhogyan! A farkát verte, egyenesen mellettem! - Mi a frászt művelsz, ember?! - kérdeztem szikrázó szemekkel, és még mielőtt felülhettem volna, a zilálása közben lenyomott a mellkasomnál fogva, és egy nyögés kíséretében kiengedte magából az élvezetének magját. Nem tudtam a döbbenettől levegőt se venni egy pillanatra, eltátott szájjal próbáltam realizálni, hogy egyenesen a nyakamra spriccelt! A nyakamra! Mi a fasz?! 
Sóhajtozott és bedőlt az ágyba. Mintha mi sem történt volna, úgy mosolygott rám, vágyittas szemekkel.  
- Mi a fasz ez?! - meg se mertem moccanni, a bőrömön volt az ő gedvája, te jó isten!  
Megforgatta a szemeit, és a tenyerébe fektette fél arcát.  
- Mit vagy úgy oda? Belőled is ez jön ki. - kacagott, mintha a világ legtermészetesebb esemény sora történt volna az imént. Én csak tátogtam, köpni-nyelni nem bírtam. Azonnal kikászálódtam az ágyból, a padlókat dobbantva viharoztam a fürdőszobába. Eszem megállt, és... ez rám verte a saját...  
A fürdőben eszeveszetten súroltam magamat a vízsugár alatt, hátha megtisztít azoktól a szemérmetlen bűnöktől, amiket a másik... spriccelt rám? Meglehet, hogy bassza meg!  
- Ááhhh! - emeltem fel a hangomat, hevesen súrolva a dörzsivel a nyakamat. Összeszorított fogakkal nyomtam magamra a tusfürdőt. De mi a francnak? Nem, nem undorodtam, szó sincs erről. De ebből mi fog születni, ha hagyom magamat? Mi értelme lesz mind ennek? Ilyen dolgokat csinál... már megint, és ezt nem velem kéne, vagy nem is tudom. Annyira kívánatos, annyira erotikus, már csak ahogyan a tollát az ajkai közé dugja, elmerengve. Azóta figyelem, mióta a kanapés incidensnél elkapott. Azóta nem bírom kiverni a fejemből. A mai nap is valami fantasztikus volt, a hullámvasutat leszámítva. De az, hogy így törődött velem, még ha csak egy napra is, az is borzasztóan jól esett a szívemnek. De nem szerettem volna hagyni, hogy elbízza magát, és azt higgye, hogy most már mindent megtehet. Szó sincs róla. Pont ezért nem fog mellettem maradni, amíg el nem alszom! 
A fejemet dörzsölgetve léptem ki – persze felöltözve - a fürdőből, és észrevettem, hogy még mindig az ágyban fekszik egy újságot lapozgatva, majd felém szegezte a fejét, mikor megjelentem. Hirtelen megint mintha elöntött volna az ideg. Úgy arcon rúgnám ezt a seggfejt. A nyakamat dörzsölgettem a tenyeremmel, grimaszolva. Kapd be, köcsög!  
- Mi a francnak vagy még itt? Takarodj ki! - mondtam durcásan, ahogyan levágtam a törülközőt a székre, majd mellkason összefont karokkal álltam az ágy másik oldalán. Reméltem, hogy felfogja, amit mondtam, így négykézláb elindultam az ágyamba, hogy hátha, ha betakarózom, békén hagy, feladja, és belátja, hogy minket mára nem teremtett egymásnak a sors, akkor ki is fáradhat kecsesen, de ekkor megragadta a nadrágom korcát. - Mi a jó... - De nem hagyott szóhoz jutni, elakadt a szavam. 

Namjoon

  A kis nyavalygós mindenit. Én pedig nagyon is jól érezem magam, akár érdekli, akár nem. Megkönnyebbültem és még jót vigyorogtam is a reakcióján. Ami viszont nem tetszett az a hangneme és a nagyon mocskos szája. Ki kéne mosni… De jobb ötletem is van, mire használja a kis szócsövét, de az nem beszéd lenne. Kiviharzott és ott hagyott, egyedül az ágyban. Pedig ha már ébren volt, folytathattuk is volna, hogy ő se maradjon ki a jóból. Kicsit talán rosszul érintett a reakciója, elvégre komolyan azt hittem, hogy feloldódott már. Meg nem is volt ismeretlen neki a dolog!

Felugrott az ágyra nagy megsértetten, és valamit dörmögött is, de nem igazán figyeltem. Másra összpontosítottam. Az ajkamat tépve figyeltem a testét, ahogy az ágyon mászott. Ez a szerelés nem okozna nagy kihívást, hogy letépjem róla, pláne hogy most nagyon sebezhetőnek tűnik. Nem is dühös, inkább csak zavarban van. Ezt kihasználhatom. Ahogy megfordult - vagyis a feneke felém nézett -, a nadrágjára kaptam és lerántottam róla. Nagyon meglepődhetett, főleg hogy szinte azonnal az ágyra hasalt és kapálózni sem volt alkalma. Elkaptam ezután a lábait, és ahogy lemásztam az ágy mellé, úgy húztam magammal. Naná, hogy nem hagyom annyiban a dolgot, azért rosszul érzem magamat, hogy csak nekem volt jó élményem. Ez a nap amúgy is róla kéne, hogy szóljon.
- Te meg mi a fészkes fenét művelsz?! – de bánatára én nem válaszoltam. Ezzel talán kétségbe ejtettem, hogy megint elborult az agyam. Amint kényelmesen elhelyezkedtem a két formás combja között, már éreztem, ahogy megremeg és igen is tudja jól, hogy én mire készülök. A számat körbejártam a nyelvemmel, mintha ezzel készülnék fel arra, hogy én most nagyon szépen el fogok játszadozni a fenekével. A farpofái között néztem farkasszemet a még szűz kis nyílásával. Igen, azon az alkalmon majdnem tönkretettem mindent. De annyira vadállat én sem vagyok! Most kiengesztelem.
A forró leheletemet érezhette először, ugyanis libabőrös lett. De még mielőtt mást is megérzett volna, az izmos lábai közé szorította a fejemet és már fordult is meg, hogy megakadályozzon a nagy tervemben. A fejem kicuppant a csupasz combjai közül; ő már rendesen ült, de sokkos arccal meredt rám. Azt hittem szétroppantja a koponyámat!
- Ne merészeld megtenni! – engedte ki a hangját, mintha férfinak akarna tűnni. Ahhoz képest vékony hangocskának tűnt nekem. – Hallod, amit mondok?! Namjoon! – hátrálni kezdett. Oh, nem, Picinyem. Nem menekülsz ilyen hamar. Hallak tisztán, de nem fogok válaszolni, amíg így beszélsz velem.

Elkaptam a bokáját, amire lefagyott. Azt hitte, megint húzni fogom, így megemelte a lábait, de nem, ezzel csak nekem segített. A nyakamba akasztottam a lábait és a derekára markoltam erősen, ügyelve arra, hogy ne tudja eljátszani az előző manőverét újból. Képtelen volt ellenkezni, hiszen már azzal elszívtam az energiáját, hogy először a már félárbócos farkát kezdtem nyalogatni. Nyögött egyet, amin csak vigyorogni tudtam. Lejjebb haladtam, végigcsókolva az éledező hosszán. Jobban megemeltem, ahogy a szám lejjebb vándorolt. Így újra ott voltam, mit az előbb, de már nem tud mit tenni. A nyelvem hegyével cirógattam a kis nyílását. Erre sikkantott fel ismét, és a lepedőbe marta a körmeit. Éreztem, hogy most zuhanyzott, minden részére nagyon figyel, tiszta volt és makulátlan. A kis édes, nekem készítette elő magát talán? A nyelvemet belemerítettem a szűk járatba, az izmai a nyakamnál egyből megfeszültek és összerezzentek. Egy-két nyögést ismét kicsikartam belőle, amire büszke is voltam. Amint enyhült a feszültsége, körkörös és egyéb mozdulatokkal kényeztetni a kis lyukát. Bevallom, hogy ilyet most csinálok először… férfival, persze. Annyi a különbség talán, hogy ide több nyálat kell használnom.

Ahogy egyre jobban belefeledkeztem a nyelvjátékomba, fel se tűnt, ő miket csinál. Éreztem, hogy meg-megfeszül, elernyed. Erősen markolta a lepedőt, amit majdnem ki is tépett a helyéről. Teljesen elmerültem, a hangja megbabonázott. Az a csodás hangja, ami álmaimban kísértett.

Jimin

  Nem akartam felfogni. Most komolyan a seggemben matat?!  

Kirázott a hideg, ahogy lábaim között besiklott a nyelve a kis izomgyűrűm közé, jól eső sóhajokat kicsalogatva ezzel belőlem. Nem nem nem... ne csinálja, álljon le, mert... 
- Ahhh...! - kipattantak a szemeim, mikor az egyik lábamat a nyakába tette, hogy ezzel még közelebb férkőzőn hozzám, s nyelvével utat törjön magának. Játékosan mozgatta a kis szervét, míg lábamat tartó kezével folyamatosan simogatta a vállán pihenő combomat. - Namjoon... hagyd... aa... ahhh! - úgy vonaglottam alatta, mint akibe áramot vezettek. Másik kezével végig a mellkasomat nyomta lefele, nehogy eltudjak húzódni, de gyakorlatilag a nyelvétől amúgy se tudtam volna. Elkeserít, hogy csak így hagyom magamat neki, de nem tudok ép ésszel gondolkodni, amíg ilyen hihetetlen dolgot művel az alfelem táján. Nyögdécseltem, kapálóztam, a paplant martam, hiába, nem bírtam magammal. Ahogy a nyelve járt ki és be, úgy éreztem egyre jobban, hogy nem kapok levegőt. Elfogyott az oxigén, s akkor pláne, mikor a mellkasomról lecsúsztatta tenyerét, egyenesen a farkamra, ami már javában kezdett éledezni. Lehunyt szemei, ahogyan engem kényeztet éppen, ahogyan ragyog előttem. Istenem, nem kellene... 
Egyre jobb és jobb lett, ahogyan több érzést okozott nekem. Nem bírtam az eszemmel, és idővel már csak beletörődni tudtam, hogy hagyom neki ezt az egészet. Had nyaljon, faljon, dugogasson a nyelvével.  

Szaporán kapkodtam levegő után, hátra feszített fejjel, mikor néha kihúzódva, a heréimmel játszadozott, nyalogatta, majd ismét visszatalált a bejáratomhoz. Mikor a szemeimbe nézett, egyre jobban lihegve éreztem, hogy kivörösödök, akár a pipacs. Ajkait mosolyra húzta, majd így folytatta tovább  a dolgát. Istenem, kell kell kell! 

Egyik kezemet a hajába vezettem, majd erősen megragadtam, mire felszisszentett, s jobban magamhoz nyomtam az arcát.  
- Ahh...! – nőket megszégyenítően magas hangon nyögtem borzasztóan hosszúra nyújtva azt az egyet, mire ívbe feszült a hátam. Mikor nem éreztem mozgást, vagy csiklandós érzést, lapos pislantásokkal vettem észre, hogy társam előttem fekszik továbbra is hason, és homlokra futtatott szemöldökkel, kipirulva néz rám, ajkait eltátva. Mitől esett le az álla...?  
- Ez... még több ilyet kérek! – azonnal végig nyalt merevedésemen, melynek tetején, már kibuggyant egy kis előváladék, majd azt is gondosan lenyalogatta, szuszogva.  
- Ahhh, ne hagyd abba, Nam...! – feszítettem ívbe a hátamat, mire lenyomta mind két kezével a derekamat.  
- Nem Nam, nincs Nam. – mondta, miközben felemelkedett rólam, hogy szemeimbe tudjon nézni. Kipirult, csillogó tekintettel meredtünk egymásra lihegve. Várja, megint előtört belőle az az énje... 
- A... Apuci, kérlek... – szuszogtam, s a mellkasom eszeveszetten emelkedett fel és le. Büszkeség ide vagy oda, csak ne hagyja abba! 
- Annyira szeretem, ha szót értünk, picinyem. – nyomott egy halvány puszit az ajkaimra, épphogy csak megéreztem, de nem kellett aggódnom, hogy ennyi lesz. Míg puszilgatta, csókolgatta az ajkaimat, addig nem is gondoltam volna, hogy mire készül. Kicsit hátrébb húzódott, épphogy csak az ő arcát láttam, mire egy eszelős mosolyt eresztett meg. Nem jelzett a vészcsengő, mikor a saját szájában szopogatta az egyik ujját, és továbbra sem rezzent meg, mikor már lecsúsztatta a kezét a lábam közé, amit ösztönösen széttártam neki, mire azonnal benyomta nekem, amit én, félig elalélt hülye, nem realizáltam. A nyakamra hajolt, egyik karjával a derekamat tartva, mire a vállaiba martam, s mögötte a plafonra tudtam csak koncentrálni. Selymes haja az arcomat simogatta, míg ajkaimmal kis „o” betűt formáltam a hirtelen érzésre. Sűrűn pislogtam, mikor az arcélemet puszilgatta, s onnan a kicserepesedett párnácskáimra tévedt, hogy megnyugtasson. Igaz, megijedtem hirtelen, de csak mert nem tudtam, hogy ezt fogja tenni. Finoman, figyelmesen becézgetett, miközben a mutatóujját lassan elkezdte mozgatni bennem, míg idővel nyelvét is becsúsztatta a számba. A hirtelen ingerektől, alig láttam át a ködös gondolataimon. Oly gyors volt minden, és akkor kezdtem el felfogni, hogy mi történik, amikor kihúzta belőlem az ujját, és azonnal elfeküdt mellettem, fejig betakarva minket a takaróval.  
- Mi a... ? – fordítottam a nyakamat nagyon lassan felé, mikor megláttam, hogy a mutatóujját az ajkai elé emeli mosolyogva. 
- Shhh, meghallják. 

Namjoon

  Azt hittem, káprázik a szemem. Meg a fülem is. De nem, valóban élvezte, jobban, mint legutóbb. Olyan leírhatatlan boldogság hatott a testemet, hogy az lecsapta a biztosítékot nálam. Az a váratlan hang, amit kiadott, mindent vitt nálam. Ezt akarom minél többször kiadatni vele!

 - Ez… Még több ilyet kérek! – szuszogtam hevesen. Az arcom is kivirult, a tekintetemmel ködösen pislogtam felé, ahogy a nyelvemet a kemény tagján vezettem végig. Folytattam volna nagy bőszen a lendülettől, de megint ellenkezni kezdett. Ráadásul megint elfelejtette a szabályokat, a kis butus! Pedig tudom, hogy tudja, hogy mit akarok hallani. 

Fölé magasodtam, hogy ezzel is megmutassam, most sem ő irányít. Eddig sem ő irányított igazándiból. Vártam. Mint egy felbőszült bika, úgy fújtam ki a párámat az orromon hevesen. A szemében láttam, hogy nem fél, hanem inkább türelmetlen és már nagyon akarja, hogy folytassam. Ki fogja mondani pont azért, hogy folytassam.
 - A… Apuci, kérlek… - Ez az! Kimondta! Megint kimondta! Legszívesebben sírva fakadtam volna az örömtől. Ezért most a legcsodálatosabb élménnyé fogom varázsolni neki ezt a kis játszmát. Közelebb hajoltam hozzá, úgy néztem rá talán, mint eddig még soha. Meg is lepődhetett, az arca egyre jobban pirult.
 - Annyira szeretem, ha szót értünk, picinyem.

Csókokkal, gyengéd mozdulatokkal és édes duruzsolással illettem minden másodpercben. De a mámor, hogy végre megmutathatom neki ezt a fajta örömöt, nem kábított el annyira, hogy ne legyek szemfüles. Én tisztán hallottam az ajtónyitást, majd a becsapódást. A francba, hogy a legjobbkor tudnak megjönni! 

Már az ujjam is benne volt. Gyorsan, eszeljünk ki egy tervet. Úgy teszünk, mintha aludnánk, így ha be is nyitnak, sokáig talán nem alkalmatlankodnak a szobában és magunkra hagynak. Biztos ők is fáradtak és mennek majd aludni. Igen, csak előbb abba kénye hagynom a műveletet rajta. Jaj, de nem akarom! Az édes kis sóhajait még el akarom hallgatni. Lehet fel kéne vennem mobilra… 

Egy csókkal elnyomtam a hangját, nehogy véletlenül is lebukjunk. Már nem utasított vissza, sőt, kívánta a csókjaimat. Sajnálom bogaram, mindjárt folytatjuk, ígérem! 

A kezeimet elvettem eddigi helyzetükből, felmásztam az ágyra mellé és betakartam magunkat alaposan. Magamhoz húztam és mutattam neki, hogy maradjon csendben.
 - Shhh, meghallják. – Az arca olyan vörös lett a kijelentésre, hogy rákvörös színt vett fel. Fel se tűnt neki, nem meglepő. Majdnem elnevettem magamat. A derekát átkaroltam finoman. Már hallottuk a közeledő lépteket. Kihasználva a még kettesben lévő időt, az ujjamat gondolkodás nélkül visszahelyeztem a járatába, de még mielőtt hangot adott volna ennek, a kezemet rányomtam a szájára. Jobban magára húzta a takarót, hogy véletlenül se lássák az arcát, vagy pont a kezemet. Nem figyeltem ki is nyitott be. Csak behunytam a szememet, ahogy szerintem Jimin is, és próbáltuk csendben várni, hogy az illető végre kimenjen. Belém bújt a kisördög… megint. Az ujjamat a lehető legmélyebbre toltam benne, majd lassan húztam kifele. Majd ismét fel, majd le. Csak mocorgott erre, valamint egy nagy levegőt is vett. Ki fogod bírni. Tudom, hogy ki fogod. 

Aki bejött, nem más volt, mint Jungkook. Kényszert érzett ahhoz, hogy közelebb jöjjön, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg alszunk-e. Máskor legszívesebben magam alá teremteném, amilyen kis aranyos… De most lecsapnám. Most ne zavarjon senki! Menj már ki! 

Fortuna végre meghallgatta az imánkat, és kiment nagy csendben, és be is csukta az ajtót. De vártam még, mielőtt elengedtem volna Jimin ajkait, aki már kapott is a kezemhez, hogy hagyjam levegőhöz jutni.
 - A faszt foglak elengedni! Még mindig lebukhatunk! – mormogtam a fülébe, mire kiengedett egy halk nyögést és a szemeit és felém fordította. A picsába…

Az ajkaink összeolvadtak, forrón és nedvesen. Ennél intenzívebb nyálcserénk még nem volt. Már három ujjam is benne fészkelődött és szinte a számba ejtette a hangját. A térdét felhúzta, így jobban hozzáfértem szinte mindenéhez. Már nem kellett sok neki. Az ujjaimat összeszorította az izomgyűrűjével és ekkora tudtam, hogy itt a vége. A többieket sem hallottuk már. 

Csendben eltakarítottam a kis kéjencem után, aki kiengedte élvezetének magját, majd visszafeküdtem hozzá. Azonnal rám csimpaszkodott, a hátamra feküdtem és a derekán fontam össze a kezeimet. Büszkén vigyorogtam, de az ő arca valahogy más volt, hiába ölelgette nagy bőszen a nyakamat, mintha plüssmackó lennék.
 - Még mindig haragszol rám, igaz?
 - Jobban, mint eddig bármikor. – nagyot sóhajtottam erre a válaszra, amire be kell, hogy valljam, nem számítottam. Hátra túrtam a hajamat és gondolkoztam. Na, most légy hasznos, 148-as IQ.
 - Rendben van! Mit szeretnél? – néztem vissza a barna szemeibe, ami az éjjeliszekrény halvány fényében csillogott.
 - Vállalj felelősséget! A tetteidért is… és értem is. – meredt vissza rám határozottan, de egy édes kis pírral az arcán. Nem tudtam nem elmosolyodni. A homlokára nyomtam egy csókot.
 - Akkor egyezzünk meg. Ettől a naptól kezdve jó apuci leszek, ha te is jó kisfiú leszel. – tartottam felé a kisujjamat. Végre egy széles és boldog mosoly terült végig az ajkain. Odatartotta az ő kezecskéjét is, és beakasztotta az ujját az enyémbe. De azt ezután nem beszéltük meg, mit is kap az, aki rossz lesz.