18. fejezet - Füstbe ment terv

Cím: 21st Century Bros

Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma

Páros: YoonKook, (Yoongi x Jungkook)

Besorolás: (+16)
Figyelmeztetés: Mostohatestvér szerelem, trágár beszéd

Írók: Semil-han & Rossy

Tartalom: Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki.  A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.

Hozzáfűzés: Jó szórakozást kívánunk! :)


KATT-> ~ Képgaléria ~

Jungkook

  A napok teltek mióta az új év elkezdődött, s újra minden a régi kerékvágásba ment tovább, ahogyan eddig. Kivéve egy valamit, de azt senki nem bánta. Már, ha tudott róla...
Yoongival nagyon jól elvoltunk együtt, de nem volt mostanában túlzottan időnk egymásra. Ő el volt foglalva a vizsgákkal és az iskolával, én pedig diákmunka után érdeklődtem, ahol csak tudtam. A kis fényképezőmet is óriási lelkesedéssel kattintgattam volna bárhol, ahol csak lehetett, de nem szerettem volna Yoongi nélkül elmenni. Megígérte, hogy megtanít fényképezni, és tényleg reménykedtem benne, hogy ha lesz egy kis időnk, akkor majd elmegyünk mondjuk a városba, vagy újra sétálni a tóhoz, a parkba, vagy akárhová. Egy hét leforgása alatt nem volt túl sok alkalmunk a barátainkkal se találkozni, maximum az iskolában, szünetekben beszélgettünk, illetve váltottunk pár szót ebédnél. De nem volt túl sok az, amit tudtunk tenni. 

Pénteken az ágyamban sínylődtem, mikor pittyegett a telefonom. Már majdnem az arcomat kapartam, amikor nem tudtam mit kezdeni magammal. Hát ja… az unalomnál kínzóbb dolog nincs. És még Yoongi is vacsorázik. Reménykedem benne, hogy végre nem csak tanul.
Amint a kis szekrényemre nyúltam a telefonért, azonnal feloldottam, s máris az üzenetekbe mentem.

Üzenetek – Jin

"Szia! Na, úgy tűnik, hogy sikerült intézni neked valamit. Mondtad, hogy mennyire szeretnél valami diákmelót, igaz? Nos, beajánlottak a Galsaeg Piano’s bárba. Nagyon örültem, mert azt mondta az egyik ott dolgozó, hogy volt valamelyikőjük az unokahúga miatt a bálunkon még múltkor, és hallották, hogy hogyan énekeltél. Szerintem ez már egy nagyon jó pont! Bár, a munkád nem tudom, hogy mi lesz, talán pulttörlés, pincérkedés… de szeretnék, ha elmennél, amikor ráérsz, és majd akkor döntenek. Na, mit szólsz? "

- Jin

Azt hittem, hogy dobálgatni kezdem a telefonomat a falhoz, olyan öröm tört rám. Jin, imádlak!
Sebesen kezdtem el pötyögni izgatottan, elfehéredett ujjakkal a telefonomon a választ, míg az arcomról le sem lehetett volna mosni a vigyorom. Azt hittem, hogy felfog gyulladni a kezemben, de szerencsére nem így történt. Pedig rohadt forró volt. Áhh, ez rohadt jó! Ráadásul az a hely…

Üzenetek – Jin

"Jiiiiiiin! Imádlak, isten vagy! Hogy tudsz te minden ilyet elintézni? Mindegy is, elfogok menni, nagyon szépen köszönöm! "

Megszerettem volna valahogyan hálálni neki, de mellette eszembe jutott, hogy mennyire eseménytelen hetem volt, így mielőtt elfancsalodtam volna a "sanyarú" gondolatra, eszembe jutott egy zseniális ötlet, s azonnal pötyögtem tovább gyorsan. 

Üzenetek – Jin

"Nincs kedved átjönni? Vagy ma vagy holnap? Még csak 5 óra van, de Yoongi már vacsorázik és készül tanulni, gondolom… Anya biztosan örülne, ha látna téged. Egy ideje már nem voltál nálunk, és szerintem biztos, hogy kipattanna a bőréből, ha most megjelennél."

Úgy látszott, aktívak voltunk mind a ketten, így azonnal jött is a válasz pár pillanattal később.

"Jó! Köszönöm szépen akkor, ha nem zavarok, nagyon régen nem találkoztam anyukáddal! Mellesleg, van egy jó ötletünk Namjoonal. Azt mondta, hogy szilveszterkor készített valamilyen videót, és szeretné, ha megnéznétek ti is. Elhoznánk hozzátok és bekapcsolja. Remélem, hogy van DVD lejátszótok, hehe… kifogtok akadni! Oh, és akkor már jönne ő is, ha nem baj!"

- Jin

Őszintén nem tudtam, hogy erre mit mondjak, ugyanis a szilveszter egy az egyben kimaradt. Nem, hogy nem emlékszem, az hagyján, de még az is épphogy derengett, amikor beértünk Jiminék kertjébe. Kicsit elszégyelltem magamat elsején reggel. Yoongi valamiért durcáskodott egy ideig, de nem tudtam hová tenni. Már feloldódott, és abbahagyta, de… amikor kérdeztem, hogy mi a franc történt, ami miatt ilyen, egyáltalán nem akart válaszolni. Vagy csak kerülgette a témát, mert valami túlságosan érzékenyen érintette ezzel kapcsolatban. Tényleg nem tudtam, hogy mit tettem, viszont nagyon kíváncsi lettem rá, de nem volt hajlandó elmondani semmit, csak annyit, hogy: „Majd rájössz egyszer, kölyök”. Komolyan nem értettem, így nem volt túl fenomenális a szilveszteri buli se. Vagy nem tudom. Azt se tudom, hogy mentem-e! Azért... emlékszem a csengőig, de utána semmi. Sötétség. És ő még csak arra sem volt hajlandó méltatni, hogy elárulja, hogy hogy jöttünk haza! Aish!

A telefonomat letéve, elgondolkodtam azon, hogy mégis hol lehet Holly. Ha a srácok ideérnek, akkor biztos, hogy megugatja őket, és azt nem szeretném, mert Jin, félt a kutyáktól. Talán lehet nevetséges, de mióta egyszer megharapta egy nagy kutya gyermekkorában, azóta tart minden nemű, méretű lénytől, ami ugat, lélegzik, nyal, vagy csóválja a farkát. Remélem, hogy Hollytól nem fog kiborulni, mert eléggé kalandos kutya a kislány…
Gondolatmenetemből társam szakított ki, miközben éppen kinyitva az ajtót, besétált. Ránéztem, mikor ledobta magát az ágyra, majd mint akinek bevillanna valami, úgy pattant ki a szeme, majd sóhajtott egy mélyet. Gyors jelenet volt. Felült az ágyán, és az asztalához hajolt, hogy elérje a könyvét, a tollával és a füzetével együtt rápakolva a kemény borítású könyvre. Csak figyeltem csendben pislogva, s vártam, hogy rám nézzen. Mikor találkozott a tekintetemmel, csak kettőt pislogott. Hátradőlt az ágyban és kinyitotta a emlékeztetőcédulájánál a tankönyvet, s már nem is érdekelte más. Komolya ennyire benne van a tanulásban?
- Jól laktál? – érdeklődtem, mikor a párnámat szorongattam az ölembe téve. Tök mindegy, mit mondok, csak beszéljen már!
- Ühüm – nyammogott egyet az orra alatt, majd jobban elfeküdt az ágyában, s a párnába simult teljes fejjel úgy, hogy már csak az orrát láttam.
- Még mindig tanulsz?
- Ühüüüm…
Remek. Komolyan, nem akartam megzavarni, se semmi, de amióta elkezdődött az iskola, ő a vizsgáira készült ezerrel, amit tisztelek benne teljesen, hogy hajlamos tanulni, de… akármennyire is próbálkozok beszélgetni vele vagy akármit tenni, nem nagyon foglalkozik azzal. Sőt, inkább, mint akit teljesen hidegen hagy, hogy próbálok simulni. Oké, azért én se viszem túlzásba, hiszen nem akartam nyomulósnak tűnni, pláne most, hogy együtt vagyunk. De azért… egy morzsányira voltam attól, hogy oda menjek és elvágjam a kezéből a könyvet egyenesen a falnak és a fejére üljek. Péntek este van, ember! Nem, nem vagyok önző, de neki is kijár egy picit a pihenés. Nem fog eltűnni az agyába szívódott tudása! Nem vagyok ideges, de már kezdtem egy kicsit megelégelni. Pont ezért örültem, hogy legalább, ha nem ér rám, nem fogom zavarni, tanuljon csak, addig a srácok átjönnek egy kicsit, és majd elleszünk. Persze… nem zavarjuk.
- Örülök neki. – Keltem fel, megadóan sóhajtva egyet. Tényleg nem szándékoztam kizökkenteni vagy megzavarni a dolgában, de a redőnyt lehúztam már megszokottan, s odasétáltam mellé. Nem is vette észre, úgy belebújt a könyve, hogy csak akkor tűnt fel neki, hogy ott állok felette, amikor odahajoltam egy puszit adni a homlokára. – Viszont most kimegyek, átjönnek Jinék, és kicsit beszélgetünk. Jó tanulást!

Yoongi

  Bárcsak annyit tanulhattam volna, amennyit Jungkook hitt, hogy teszek. Valami eszméletlen nehéz volt a fehér papírokra koncentrálni, miközben ő folyamatosan rajtam tartotta a tekintetét. Szinte perzselte a bőröm. Minden gesztusából éreztem, ahogy magához hív. Néha úgy éreztem, sokkal jobb lesz, ha kész lesz a külön szobája, hiszen így képtelen leszek leérettségizni. Felér egy lehetetlennel úgy együtt létezni vele egy szobában, hogy nem érhetek hozzá. A szülők is rengeteget zargattak minket mostanában. Helyesbítve, Jungkookot zargatták kérdésekkel. Milyen színű legyen a fal, a függöny, a lámpa… 
A tekintetem egyszerűen nem tapadt meg a szavakon, számokon. Volt két lélek az elmémben. Én csak egyszerűen lidérceknek neveztem őket. Az egyik küzdött a másikkal, minden percben. Volt, hogy sikítottak, jajveszékeltek, belülről akartak felemészteni. Az egyik volt a coelum szelleme, ami a jóra szeretett volna vezetni, és ott volt infernum, aki szöges ellentéte volt. Ezek ketten rengeteget harcoltak egymással az utóbbi időben. Néha lerajzoltam őket a füzetem szélébe. Különösképpen coelum arca volt a legtisztább. Akárhányszor rajzoltam le a lelkemben élő mennyet, mindig Jungkook jegyeit viselte. Az ajka fekete volt, de a vonala megegyezett azzal, amit annyira szeretek csókolni. A szemei sötétek voltak ugyan, de a mandulás íve hajazott a kölyökére. A haja sokszor takarta az arcát, a szemeit, sokszor pedig tisztán engedte láttatni az arcot. Infernum egy egészen más eset volt. Az ajkai inkább nőiesek voltak, teltek és édesen csalogatóak. Az arcát nem mindig tudtam tökéletesen megrajzolni. Az egyik szeme valahogy mindig feljebb csúszott, mint a másik, de még azokkal is sejtelmesen mosolygott. Elgondolkodtatott, kire hasonlíthat a pokol, ami Jungkook képével harcol, de sosem jöttem rá. Ha úgy is tűnt, keményen tanulok, és koptatom a tollam, akkor is valami egészen mást írtam. Jungkookot figyeltem, és jegyzeteltem.

„Coelum és Infernum.

Bárcsak át tudnék sétálni az elmém ajtóin;

hogy az emlékek mindig kéznél legyenek,

ez segíthetne megérteni az éveket.

Bárcsak tudnék választani Menny és Pokol között.”

Sóhajtva ejtettem a tollat az ölembe. Próbáltam elmélyülni a könyvbe, ami a kezeim közt pihent, de szinte reménytelen volt. Saját magamban őrjöngtem, és küzdöttem a gondolataimmal. Az a kis puha, finom csók végigborzongatta a testem. Coelum ajkai voltak.

– Viszont most kimegyek, átjönnek Jinék, és kicsit beszélgetünk. Jó tanulást! – azzal Jungkook már el is tűnt az ajtó másik oldalán. Pár pillanat kellett, hogy felfogjam, mi is történt. Szóval jön Jin, és… ? Kiket ért Jinék alatt? Ugye nem Taehyung?! 
Azonnal felültem az ágyon, és éreztem, hogy elönt az undor. A francba is, remélem, hogy az a falról lekapart idióta van olyan szenilis, mint Jungkook, mert ha nem, egy életen keresztül hallgathatom tőle, hogy: „Azt mondta berakja nekem! Aztán bele akart fojtani a kagylóba!” Ahggr!

Mikor hallottam, hogy megérkeztek a vendégek, mamuszt húztam, és kicsoszogtam én is. Az ajtóból lestem, kik jönnek be. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor Namjoon és Jin voltak azok. Még el is mosolyodtam, ahogy a nyugalom átjárta a testem. Ledobtam magam a kanapéra, még előttük, elfoglalva az egészet.

- Gyertek csak! - invitálta beljebb a vendégeket Jungkook. Az a tekintet mindent megért, amit rám vetett, mikor észrevett. Szinte letudtam olvasni, ahogy azt üzeni felém tudat alatt, hogy: „Te rohadt szemétláda, eddig nem foglalkoztál velem, most takarodj vissza a szobádba!” De én csak önelégülten vigyorogtam, majd lepacsiztam Namjonnal.

- Jaj, Jinikém! – szaladt ki a konyhából Eun-chae és szinte a karjaiba ugrott. Jinike… ezen igazán jóízűt nevettem. Jungkook Felemelte a lábát és a mellkasom kezdte taposni, hogy fejezzem be. Legszívesebben megfogtam volna a lábát, és magamra húztam volna, de nem tehettem. Ehelyett szimplán beleharaptam, mire elkapta onnan a végtagját.

- Csókolom! Kim Namjoon vagyok! – hajolt meg Nam, Eun-chae pedig őt is melegen üdvözölte.

- Van nasi a szekrényben, Jungkook, üdítő a hűtőben, hozzak még valamit? El kell szaladnom a városba, megérkezett a függöny, amit Jungkook szobájába rendeltem. Legyetek jók! Puszi!

Olyan hevesen tud egyik helyről a másikra menni ez a nő… Jungkook is elég gyorsan elmegy. 
Erre megint kaján mosoly ült az ajkamra, de ezt ő nem érthette, hiszen NEM EMLÉKSZIK SEMMIRE.

- Hoztam egy kis filmet - emelte fel a kamerát Namjoon vigyorogva.

- Fantasztikus. Jungkook, tedd a dolgod! - intettem a fejemmel a TV felé, mire az a talpát most az arcomba nyomta.

- Lusta dög – morgolódott, de tette, amit kértem. Felültem helyet adva a másik kettőnek. Jungkooknak középen hagytunk helyet. Had élvezze csak a műsort.

- És... indul - nyomtam meg a gombot a távirányítón, mire a tarka fényű felvétel felvillant. Büszkén terpeszkedtem Jungkook mellett, miközben a térdén pihent meg a kezem. – Remélem most tisztábbak lesznek az emlékeid – váltottam vele egy pillantást, de egyből visszanéztünk a TV-re.

- Na, Koooki! Hajrá! - tapsolt Hoseok, Jimin pedig tele töltött két feles poharat valami töménnyel. Jungkook mindkettőt egyszerre itta ki. Micsoda kemény gyerek. Namjoon közelebb lépett a kamerával.

- Üzensz valamit Yoonginak? – hallatszott a kérdés a kamera másik oldaláról. Jungkook kajánul vigyorogva fogta meg a kamerát, majd a lencsébe csókolt.

- Nagyhon szeretem! – kuncogott. – Bár néha egy igazi farok! – támolygott hátrébb, mire Jimin a kezébe nyomta az egyik üveget. Jungkook énekelni kezdett azt használva mikrofonnak. Természetesen GD részét énekelte a Bang Bang Bangből. A többiek ujjongni kezdtek, és Jimin is beszállt hozzá. Itt vége volt az egyik felvételnek, de rögtön jött a másik.

- IDD, IDD, IDD!!! - kiabáltak a többiek, Jungkook pedig teljesítette a kérést, de ekkor megjelentem én. Innentől már nekem is ismerős volt a szitu. Namjoon még felvette, ahogyan Jungkook a nyakamba csimpaszkodva csókolgatja a fülem, míg én próbálom kivezetni a tömegből. Aztán kikapcsoltam a TV-t és Jungkookra néztem.

Jungkook

  Azt hittem, hogy arcon tenyerelem, mikor kijött a szobájából. Nem mondom, tényleg megtettem volna, de a lábam már reflexből mozdult. Levegőt sem vesz a könyve felett, és pont akkor jön ki, amikor másokat hívok át? Tuti, hogy ezért elfogom kapni, ha elmennek a többiek. Ennyire uncsi lennék?
De nem tudtam a kérdéssel többet foglalkozni, mert a videó már elindult, viszont egyből lefagytam, amint megláttam, mi következett.
 

- Üzensz valamit Yoonginak? – szólt a kamera mögül Namjoon hangja.

- Nagyhon szeretem! – nOevettem. - Bár néha egy igazi farok! 
Először azt hittem hirtelen elásom magamat. Nemhogy szalonképes állapotba nem voltam akkorra már, de nem is emlékszem ilyenre még mindig. MÉGIS KI ITATOTT LE ENNYIRE?

- IDD, IDD, IDD!!! 
Oh, már látom. Jimin megbaszhatja magát. Ahhoz képest, hogy mondtam, nem szeretnék inni, Hoseok is kitett magáért.

Ahogy a felvételen puszilgattam Yoongit, úgy pirultam bele a közvetlenségbe is. Mikor felvitt épp az emeletre, talán még a nyakába is belecsókoltam, ha jól látom.

Basszus... teljesen égek, nem hiszem el... Akkor emiatt volt végig ilyen! Tuti, hogy felvitt és vagy kidobhattam a taccsot vagy meg kellett mosni a fejemet ezek után. Eléggé kompromittáló látvány volt az egész, nem mellesleg rettenetesen zavarba ejtő. Szégyellem magamat…
- Ne nézz így, te másztál a nyakamba – mosolygott az „én mindent tudtam végig” fejével. A többiek is jól szórakoztak, azt láttam, de legszívesebben megütöttem volna mindnyájukat. Hirtelen inkább frusztrált lettem, mint ideges. Zavarba ejtenek a szemeikkel, ahogyan figyelnek, és „mindent tudnak”. Automatikusan védekezni kezdtem, mielőtt hibáztathattak volna – bár nem hittem, hogy akartak volna – a viselkedésemért.
- Miért hagytad, hogy lent maradjak Jiminnel? Ő vitt el és itatott le Hoseokkal, én ártatlan vagyok! – tettem magam elé a kezeimet védekezően, majd felpattantam kényszercselekvésből. Nem akartam rájuk nézni, így csak ráztam a fejemet felfújt arccal. Túlságosan is zavarba jöttem. – Én mondtam, hogy nem szeretem az alkoholt, és nem is bírom!
- Oh, Jungkook… - kuncogott Jin, majd jobban hátradőlt a támlának, sóhajtva. – Pedig tünemény voltál. Talán akkor láttalak utoljára pezsgőzni, amikor levetted a pólódat és úgy feküdtél be a hideg radiátorhoz az ágyamban anno. Sosem felejtem el, hogy milyen érzékenyen érintett téged az a pár korty is, azonnal meleged lett és ott lehűltél. De látom, te mindenben képes vagy új szintekre emelkedni.
Szabályosan tátogtam döbbenten, hangot sem tudtam adni a gondolataimnak, amiket igazából nem találtam. Nem kellene ennyire komolyan vennem ezt a dolgot, mégis zavar, hogy felvették, ahogyan… ahogyan így viselkedek. Túl megalázó, mintsem aranyos. Többet nem fogok inni. Ez nagyon gáz...
- Ez tényleg megtörtént? – nevetett a térdére csapva Namjoon a másikhoz fordulva. – Neked tényleg nem való a pia, komám. – Állt fel, majd a DVD-ért ment. Elé álltam, mire érdeklődve nézett.
- Azt… biztos elszeretnéd vinni? – kérdeztem halkan, mire csak a vállamra fogott.
- Még szép! Legyen mit visszanézünk, amikor év végén összevágom – nevetett, majd egyszerűen kikerülve engem lépett a lejátszóhoz, mire sóhajtottam egyet megadóan. Franc…
Direkt nem néztem rá Yoongira, mert hallottam, ahogyan halkan valami nevetésszerűt eresztett meg, de véletlenül sem akartam odanézni. Nem akarom, hogy azt higgye, érdeklődést tanúsítok erre az egészre. Nem hagyom, hogy ilyen jól szórakozzon! És nem fogom hagyni, hogy ezzel szívózzon továbbra is, azért… mégsem tettem valami durvát, inkább gáz volt. Ezért igazán törődhetne velem, ezt viszont még mindig nem értettem teljesen. Jól szórakozik ezen az egészen most, de akkor az volt a baja, helyesbítek; ANNYI volt a baja, hogy nem emlékeztem semmire? Mert akkor legyen csak ilyen. Bár ne láttam volna a videót.
- De kár, hogy ilyen kis feledékeny vagy – nézett rám karba tett karokkal a társam. – Pedig szerintem meglennél lepve, ha emlékeznél mindenre. De mivel addig nem terjed az agyi szinted... – tápászkodott fel, majd csücsörítve elindult a konyhába. – Nem is fog soha eszedbe jutni. – Azzal el is tűnt az ajtó mögött. Köcsög!
Miután elment, – valószínűleg táplálkozni – mi tovább maradtunk a nappaliban, s én is hoztam pár nasit a srácoknak. Az estéről beszélgettünk, ami még mindig nem volt az ínyemre, de hallgattam, hiszen történtek ott más dolgok is.  Namjoon például lefejelte a billiárd asztalt, ami valamelyik szobában volt Jiminéknél. Csóri, valahogy mindig széttöri magát… annyi balesete van, hogy miközben hallgattam, hogy mik voltak a körülmények, megcsúszott vagy valami hasonló, egyre jobban sajnáltam. Pukli volt a fején, amit meg is tapogathattam a sűrű szőke hajkoronája alatt.
- Nem tűnik valami kellemesnek – húztam el a karomat, majd visszadőltem a helyemre.
- Hát, nem is az, de legalább nem lett komolyabb.
- Ha nem ittál volna annyit, te nyomott, akkor biztos, hogy nem fejeled le! – csapott a karjára Jin, amit megmosolyogtam én is. Olyan anyáskodó tud lenni, de igaza van.
- Pedig csak két sört ittam egész este! Esküszöm, nem értem, hogy minek kell ütni. Még te is bántasz? – biggyesztette le az ajkát, majd kiskutyaszemekkel nézett a társára, miközben a karját simogatta, akár egy harci sérülést, amit ismét sikerült beszereznie.
- Nem is bántalak… bántod te magadat eléggé – húzta el a száját Jin, majd a karjára simított Namjoonak, ahol az előbb éppen megütötte. – Bocsi.
- Bántom én magamat… - hümmögött hitetlenkedve. - Láttad volna Taehyungot, na ő az igazi szuicid hajlamú vadállat! – mosolyodott el, majd egyenesen felém kapta a fejét.
- Mert mit tett? – húztam fel az egyik szemöldökömet, automatikusan kérdezve. Az meg a másik, most jutott eszembe, hogy tényleg ott volt ő is.
- Nekiment az ajtónak, utána a padlón ülve röhögött…
- Mi? Jól van? Min röhögött? – értetlenkedtem s aggódtam egyszerre.
- Hogy elesett, és utána megint nekiment, azon. Úgy kellett felkaparni, utána azt mondta, hogy hányingere lett, és eltűnt… aztán Jin mondta, hogy Yoongi hozta le az emeletről, meghányatta vagy mi… - alig bírta befejezni a mondatot Namjoon mosoly nélkül, mert a szeme sarkából végig a társát figyelte félve. Jin szúrósan nézett, mert tudta, hogy Taehyungról van szó, még szép, hogy ő védené a legjobban, ha teheti.
- De hát még fiatal! És érdeklődve tekint a világba… nem bírom – tette a szája elé a tenyerét, s Jinre nézett, majd nevetni kezdett.
- Hagyd szegényt, Jimin utána lefektette aludni! Legalább ő figyel rá, és nem hagyja, hogy kis híján lessen a lépcsőn. Nem úgy, mint Hoseok.
- Micsoda? – kérdeztem döbbenve. – Hoseok hagyta, hogy lessen a lépcsőn? Ennyire készen volt mindenki?
- Jungkook, te ugyanennyire odavoltál, csak éppen nem láttunk. Hajnalban hazavitt téged Yoongi, míg Taetae, Jiminnél kényszerült aludni. Miért érzem úgy, hogy nem való nektek az alkohol, se a bulik…? – fogta a fejét, a jóakaró anyamadárkánk. Végül is… én nem hibáztathattam, teljes mértékben igaza volt. Attól, hogy nem látott, tuti, hogy faszságot csináltam, ezt Yoongi is tudja. De valamiért ennek a tudtában, eltörpült az én ügyem Taehyungé mellett. Már gyakorlatilag sajnáltam. Mi a fenéért ivott annyit? Vagy őt is leitathatták? Fel kell majd hívnom, mostanában nem sokat beszéltünk. Sőt, még a legminimálisabban is csak köszöntünk egymásnak vagy házit osztottunk meg a suliban is. De hát… ilyen az év kezdés. Jó szar, ha a suliban fel kell húzni a gatyát, mert a tanároknak ilyenkor van kedve esztelenül megnyomni a gázpedált a feladatosztásban. Én is tele vagyok házikkal, beadandókkal, de mostanában nem igazán kötnek le. Inkább tunyulok vagy… Jézusom.
Azt várom minden pillanatban, hogy Yoongi mikor fog ismét velem foglalkozni!
Rá kellett jönnöm, ez azért döbbentő volt… soha semmi nem volt ekkora hatással rám a zenebandákon kívül. Meglepett, hogy tudatosul benne egyre jobban. Elnyomja a tanuláshajlamomat a vágyakozás, amit iránta érzek. Annyira, hogy még Taehyung is teljesen kiment a fejemből. Egyáltalán, mi volt az a varázslatos csoda, ami jóvoltából eszembe jutott, hogy az előttem trécselő két barátomat áthívjam? Istenem, milyen szar barát vagyok…
Biztos, hogy most már össze kell kapnom magamat, lehet, hogy az az új szoba nem is lesz olyan rossz ötlet… talán kicsit kiszakadok abból a sanyarú sóvárgásból, ami körbeleng minden alkalommal, ha meglátom előttem billegni őt. Vagy csak meglátom. Túlságosan is belé szerettem, de nem hiszem, hogy ez baj lenne, sőt… életemben nem éreztem magamat ilyen jól, mint most, vele. De tény, hogy másokat sem hanyagolhatok, egyensúlyba kell helyeznem a dolgokat, és mindenhova megfelelően összpontosítani, amíg lehet. Legalább ez beugrott. Nem írhatok egyes angol dogát. Megint… Ahh, Jungkook, szedd össze magadat!

*

Talán egy-két óra volt, míg maradtak a srácok, Yoongi is kijött hozzánk beszélgetni, de idővel inkább bement a szobájába, miután elköszönt, és onnantól nem is láttuk már. Még mi is elvoltunk egy ideig, eszegettünk, de utána ők is elmentek. Péntek este van, és a Galsaeg Piano’s bar-ba indultak tovább. Felvillanyozott, hogy még most is mennek tovább, szórakoznak, és ellesznek, de valamiért éreztem, hogy nekem például nem lenne ehhez annyi erőm mára, mint nekik. Talán a lustaság, de jobban lekötött az alvás gondolata, mikor az óra nyolcat ütött. Lekapcsoltam a maradék villanyt a nappaliba és a konyhában, majd elindultam a szürkeségbe tapogatózva a fal mellett a folyosón. Mikor megtapintottam a régi, faberakású félfát, automatikusan nyúltam a kilincshez, majd nyitottam be. Odabent sötét volt, de tisztán kivettem, hogy Yoongi valószínűleg az ágyában alszik. Elég korán lefeküdt ma is, de nem lepődöm meg. Biztos elfáradt.
Az ágyamra tapintottam, s igyekeztem a leghalkabban ráhelyezkedni. Miután megfürödtem, kicsit fáztam a rövidnadrágban, és a bőröm is hideg volt, míg a hajamban vízcseppek ékeskedtek. Ilyenkor a legjobb volt nyakig betakarózni, s aludni. Szerettem itt álomra hajtani a fejemet, vele egy szobában, de most mégis hiányzott a közelsége. Reméltem azért, hogy velem fog aludni, még ha saját ágya is van…
A lábamnál besüllyedt a takaró, s kis lábnyomok vándorlását éreztem meg az ágy vége felé.
- Hát te nem alszol, Holly? – lehunyt szemekkel másztam bentebb a fal felé háttal, majd a karjaimmal nyúltam a kiskutyus irányába. Megsimogattam a puha buksiját kinyújtózva, majd visszadőltem a párnámba. Kis édes… legalább ő velem van…
- Hm? – pislogtam a sötétbe, amint megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, majd a takarómat felemelve bebújik valaki. A szemem lassan megszokta a sötétet, így tisztán kivettem, hogy mellém feküdt. Befészkelte magát, és jobban felhúzta a takarót ránk, mikor Holly az ágy végébe körzött egyet, majd lefeküdt a lábfejemre.
Elmosolyodtam. Hát mégis velem alszik…
Nem volt kérdés, azonnal hozzábújtam, amennyire csak tudtam, kapva az alkalmon, s az orrunk is találkozott. Végre felnyitotta a pilláit s a sötétben is láttam, hogy csillogtak a szemei.
- Nem tudsz nélkülem aludni? – suttogtam a leghalkabban neki, mintha attól félnék, hogy „felébred” rá. De tisztán hallott minden szót, hiszen éberebb volt, mint hittem.
- Valahogy úgy. – Válaszolt, s a tarkómon éreztem a hosszú ujjait. Álmosan pislogtam, míg egymást figyeltük. – Jungkook…
- Hm? – reagáltam, ahogy csak tudtam. Ugyanis teljesen elálmosodtam s letapadtak a szemeim, amint hozzám ért, s a keze is a tarkómon pihent. Valahogy nyugalommal töltött el, hogy velem van, s ismét csak együtt aludhatunk, mint eddig. Szerettem a meleg, óvó ölelésébe bújni. Olyan… megnyugtató volt mindig. Most is így terveztem. A legszebb álmaim akkor vannak, ha vele szenderedek el. Bár neki nem kell tudnia, hogy milyen nyálasnak érzem ezeket a gondolatokat, de addig nyugodt a lelkem, amíg én ezt tudom.
- Csókolj meg.
A haja kócban az enyémmel fonódott össze, s az én szemeim is kinyíltak. Nem kellett kétszer szólni, egy kisebb pillanatra úgy éreztem, éberebb lettem, mint ő maga. Szusszantva érintettem össze a puha, hideg ajkaival az enyémeket, míg ő is így tett. Az egyik ujjával masszírozott a tarkómon tartva a kezét, míg én teljes testtel hozzásimultam. Felmelegített a hőjével immáron, s én pedig egyre jobban, kiteljesedve éreztem magamat, míg egymás ajkait hívtuk egy gyengéd keringőre. Nem volt követelőző, se vad vagy akaratos csók. Helyette édes, törődő, s finom volt minden pillanatban. Ahogy az ajkainkat mozgattuk egymássa, egy lassú, s érzéki, szeretetteljes érzés járt át. A szerelem megfullaszt, s elnyel. De én élveztem minden pillanatát, minden legédesebb, mámoros érzést, amit csak adott nekem. Amit tett velem ő, az megbocsáthatatlan, de soha nem haragudtam rá. Megbocsáthatatlan bűn, ha valakinek a szerelmes rabjává válik valaki? Mert akkor soha nem szeretnék feloldozást efelől. Bűnöznék, amennyire csak tudok. Ha nem mutatja ki sokszor, mindig, még akkor is érzem, hogy szeret engem. Még ha soha nem is mondta… tudom, hogy így van, mert akkor nem érezném ezt. Nem érezném, hogy minden percben egyre jobban szeretem őt, s kívánom. Vagy amikor csak eszembe jut, hogyan kényeztet, a torkomon is elakad a levegő a gondolattól. Megfulladok, s remegek. Teljes testtel remegek érte, és ez… már nem rémiszt meg.
A szájára adtam még egy-két puha csókot, majd lentebb bújtam a mellkasához, s átkaroltam a derekát a takaró alatt, mikor visszaölelt szorosan. Szeretek így elaludni, szeretem, ha megölel, s kér valamire. Minden érintéssel közelebb húz engem a bűnözéshez. 

Yoongi

  Hogy mit éreztem? Rettenetes űrt, hideget. Reszkettem a saját poklomban. Kezdett bennem tudatosulni minden. Már nem tudtam gondolkozni semmin. Nem érdekel se omega, se alfa. Minden gondolatom csak egy dolog körül forgott. Jungkook el fog költözni a mi kis fészkünkből. Ezek a gondolatok egy halk hangra szakadtak félbe. Kook nyitott be, majd a saját ágyára vándorolt. Vágyakozva figyeltem, ahogy befészkeli magát mélyen, a takaró melegébe, majd megpihen. Egyszerűen nem bírtam tovább. Hevesen szeltem végig a szobát, és befészkeltem magam mellé. Érezni az illatát, a bőrét, talán utoljára, így együtt ebben a szobában.

- Nem tudsz nélkülem aludni? – Oh, milyen igaza volt. De mennyire az volt. Nem csak aludni, már létezni képtelen lettem volna nélküle, a fenébe is!

- Valahogy úgy. – Suttogtam. Tapintani szerettem volna minden textúráját a lényének. És ehhez az egyik kedvenc részem is hozzátartozott. - Jungkook?

- Hmm? - nézett fel rám, csupa kóma kifejezéssel.

- Csókolj meg. – Adtam ki a féltve őrzött vágyam. Nem tudom, parancs volt-e, vagy könyörgés, de vágytam rá teljes szívemből. Ahogyan az ajkai az enyémhez értek, éreztem, hogy forró könnyek szaladnak végig az arcomon. Ez a kölyök… Képes mindent kicsalni belőlem.

*

- Ahhgg... - nyújtóztam a hátsó ülésen Jungkook mellett. – Muszáj ilyen korán menni? - szuszogtam az orrommal babrálva. Még alig érintette a nap a horizontot. Reggel hatkor ki a franc akar vásárolni?

- Igen, muszáj – szögezte le Eun-chae a választ egyszerűen. Ah… Igen, Jungkook szobája nagyon fontos, de mire kellek én? Ja, tényleg. Jungkook ugrott ki az ágyból, mikor az anyja bekopogott, és ezzel engem legurított a földre. Azután félig az életéért könyörgött, félig pedig azért, hogy menjek vele. Eldőltem jobbra, egyenesen Kook vállára, és behunytam a szemem. Mély, hörgős sóhajt hallattam, majd összefontam a karjaim. A kocsi kezdett bemelegedni, én pedig álmosodni.

- El ne aludj! - sziszegett rám Kook. Zavarban vagy, bogaram?

- Kuss. - Morogtam rá egyszerűen, mire nagyot nyelt. Még nem kegyelmeztem meg az életének, ezzel pedig ő is tisztában volt, így csendben maradt. Még fogalmam sincs, hogyan fogom ezt megbosszulni, de nem leszek kegyes, annyi szent. 
Alig egy óra alatt megérkeztünk az egyik legnagyobb bútor, lakástextil, kerti eszközök és ezer féle dolgot áruló boltba. Édes istenem, mire vállalkoztam... Eun-chae és apám karöltve sétáltak elől. A nevelőanyám elmehetne egy hadseregben tábornoknak, komolyan…

- Nem fordulunk le és megyünk el? - néztem le Jungkookra.

- Nem... - szuszogott. – Felejtsd el, kell a családi program.

- Pedig szép kis bokrok vannak mindenütt – néztem körbe látványosan, míg a kezem a farzsebébe csúsztattam. Erre azonnal összerezzent és kikapta a mancsom onnan. Kellett neked korán kelteni, vakarcs. 
Az épületben szinte már hőség volt. Alig volt pár ember. Senki sem olyan hülye, hogy ilyen korán jöjjön, basszus! 
Íme a Min rezidencia.

- Tényleg… Te akkor most már Min Jungkook vagy – zsebre tett kézzel sétáltunk jó messze a szülők után, de úgy tűnt őket ez nem zavarja.

- Dehogy vagyok az – tiltakozott habozva.

- Akkor azzá teszlek – vigyorogtam, erre ő megint zavarba jött. Annyira szeretem kínozni… - Egyébként miért is jöttünk? - tettem fel a kérdést, ami már rég bennem volt.

- Nem tudom... Ágyat akarnak venni, meg néhány bútort – tekintett körbe a sötét szemeivel. Fél kézzel átöleltem a nyakát, úgy sétáltunk tovább.

- Akkor keressünk ágyat - kanyarodtam el vele attól az iránytól, ahol a szülők haladtak. Egyenesen az emelet felé haladtunk sebes tempóban. Láttam, hogy izgatott. Ez engem is jobban lázba hozott. Ott azonban megtört minden, mikor az első ágyra rögtön ráhasaltam.

- Mégis… mit… csinálsz? - nézett rám felvont szemöldökkel. – Jobb lenne, ha! - kapálózott felém, de én ágyról-ágyra haladtam. – Rád fognak szólni!

- Dehogy fognak - kuncogtam. – Ez az ágy egész jó, nézd! – rugóztam a tárgyon, majd oda invitáltam magam mellé. - Kényelmes. A te ágyad úgyis alvásra való. Szexelni az enyémen is tudunk - vizslattam tovább az ágyat, de Jungkook olyan sokkot kapott, azt hittem összeesik helyben. – Bár… Ez az ágy mégsem jó... - pillantottam a díszekre, ami az ágy négy sarkán díszelegtek. – Ha véletlenül megkívánsz, a végén beleülsz - keltem fel teljes nyugalomban, de láttam ahogy belőle kiszáll a lélek. – Gyere már. - Intettem, majd megrázva a vállam előre sétáltam. A többi tárgy nem igazán érdekelt, szóval más irányba kívántam haladni. Volt egy kis játékterem a gyerekeknek. Igen… Gyerekeknek. Vagyis Jungkooknak.

- Akkor én itt is hagylak, amíg keresek valami jó nőt - tettem csípőre a kezem, mire nagyot rúgott a bokámba. – Rohadék! - nevettem fél lábon egyensúlyozva, de ő csak pöffeszkedett, mint egy béka. Egy kislány szaladt oda hozzám. Fekete copfba volt kötve a haja. A hatalmas barna szemeivel rendkívül haragosan nézett Jungkookra.

- Nem szabad bántani senkit! – szólt rá erélyesen, mire fülig ért a szám.

- Jajj, úgy fáj... - simogattam a lábam színészien. Jungkook csak elpirulva pislogott a történtek miatt.

- Kérj tőle bocsánatot! - parancsolt a leányzó, mire Kook dadogásba kezdett.

- Gyerünk. – Ösztönöztem én is.

- Bocs… - szuszogott a tarkóját birizgálva. Nagyon helyes.

- Gyere! - fogta meg az ici-pici kezével az enyémet, és húzni kezdett. Jungkook persze követett minket. A leány leültetett egy apró székre, majd a kis orvosi szettet oda hozva elkezdett játszani a „sérült” lábamon. Lágyan mosolyogva nyugtáztam a történteket, és hagytam neki. Jungkook mellettem ült a földön. Lehajoltam és megcsókoltam a homlokát.

- Neked kéne ezt - suttogtam mosolyogva. 

Jungkook

  Ma sokkal de sokkal kötekedőbb volt, mint alapjáraton. Egyszer egy rohadék, direkt köcsögösködik velem, máskor pedig olyan... tenyérbemászó! Min Yoongiról beszélünk, ő eddig is ilyen volt mindenkivel, de most egyre jobban azt érzem, hogy imádja húzni az agyamat. Néha meg olyan, mintha durcázna. Kedvem támad pofon vágni és egyszerre a nyakába bújni. 
Ahogy a kislány rám parancsolt, hogy kérjek bocsánatot, teljesen meglepődtem. Természetesen bocsánatot kértem, mert nem akartam leállni egy hat-hét éves kislánnyal vitatkozni, aki csak annyit látott, hogy én „megütöm” a társamat. Kicsit meglepő volt, hogy a kislány csak így felbukkant, és elhúzta őt a gyerek bútorokhoz, majd leültette egy mini székbe, hogy „ellássa” a lábát. Megadóan sóhajtottam egyet és leültem a földre, mert máshol nagyon nem volt helyem. A kis székekből is csak kettő volt közvetlen körülöttünk, de legalább alattam padlószőnyeg terült el. Ahogy figyeltem, amint a lábát tapogatja a kislány belemerülve, hogy megtalálja a „sérülését”, felsóhajtottam egyet. A homlokom éreztem, ahogyan ad egy puszit, s suttogni kezd.

- Neked kéne ezt – mosolyodott el amint ránéztem nagy szemekkel.
- Hát persze, hogy nekem… kinek másnak – forgattam a szememet, de végül én is elengedtem egy halovány mosolyt.
Miután a kislány nagy nehezen végre elengedte Yoongit a kis karmai közül, elindulhattunk vissza a szülőkhöz, de előtte megkaptam, hogy; „Ha még egyszer bántod a fiút, elviszem tőled, hogy ne legyen bántva szegény!” A gyerkőcnek nagyon megtetszhetett Yoongi. Szívesen mondtam volna, hogy vigye csak nyugodtan, de szerintem így is eléggé sugalltam nekik, hogy nem lenne vele túl sok problémám.
Délelőtt már nagyjából meguntuk a körözgetést, találtunk egy jó ágyat is, de anyáék még elszerettek volna menni valami kajáért. A bejárati ajtóban visszafordultam még hozzájuk.
- Mit vesztek? – szóltam utánuk, mire anya rám nézett Hyunwook mellett.
- Attól függ, mi van, de lehet, hogy hozunk húsgombócot – mosolygott, majd intett egyet a beszélgetést lezártnak tekintve. 

- De sietünk, szóval egy fél óra és mindenki a kocsinál! – adta kis a parancsot az úr a háznál, majd elmentek. A áruház előtt álltam, s a nap vakító fényei ellen próbáltam küzdeni, nehogy tüsszentsek. De csak egy ásítás jött össze. Nyammogva dugtam a zsebembe a kezeimet, mikor társam elindult a parkoló felé.
- Hova mész? – kérdeztem, s automatikusan lépkedtem utána egy picit távolabbról.
- Az autóba – pörgette meg a kulcsokat a mutatóujján, mire nagy szemekkel vizslattam.
- Hát azt mikor vetted el?
- Anyukád adta, amíg te a gurulós székeket nézted, kölyök. Néha odafigyelhetnél – rázta meg a fejét lemondóan, mire morogtam. Még hogy figyeljek…
- Jól van na! – mentem az ajtóhoz ingerültebben, s Yoongi meglepődött egy kicsit velem együtt. Én sem gondoltam, hogy ilyen hangsúllyal fogok visszaszólni. – Csak… nyisd ki – fújtam ki a levegőt, mikor az autó üvegét néztem, s nem kellett kétszer megkérni. Kattant a zár, és ugyanolyan lendülettel vágtam ki az ajtót. Kis csendet szeretnék. Csak öt percet, nem többet. Nagy kérés lenne, ha most leülhetnék és nem szólna hozzám?
Kicsit feszültnek éreztem magamat, de ráfogtam a kevés alvásra, ami később ütött be. Reggel még elememben voltam, de mintha lemerültem volna. Túl sok kört futottam a bútorok között. Tetszettek, tényleg jó válogatni, de egy idő után nagyon meguntam, és már szenvedés volt anyáékkal nézelődni. Nyűgös lennék…?
Amint beültem, levettem a kabátomat, majd magamra terítettem. Lehet egy kis alvástól jobb lesz…
Nagyon nem érdekelt, hogy Yoongi hol bóklászik, eszembe sem volt, amíg az ajtó hangos nyílására nem lettem figyelmes. Persze, természetesen beült mellém, de amint ránéztem, sóhajtottam még egy hatalmasat. Mintha azzal adtam volna ki az összes feszültségemet. Jobbra fordítottam a fejemet az ablak irányába, majd behunytam a szemeimet. Aludni szerettem volna egy keveset, hátha később jobb lesz. Amúgy is, holnap már nekem is el kell kezdenem tanulni, ez pedig még inkább leszívta a maradék agysejtjeimet. De jó lesz…
- Hé, Kook – szólt mellettem a hang, mely egy percre sem szándékozott eltűnni. Összeszorítottam a szememet, majd kinyitottam kissé bosszúsan. Nagyon lassan fordítottam felé fekve a nyakamat, hogy mit szeretne.
- Igen? – húztam fel a szemöldökeimet, már kissé elbóbiskolva.
- Azt mondták, hogy fél óra múlva jönnek, nem? – nem igazán értettem, hogy mit akart ebből kihozni, de éreztem, hogy ráfogok jönni. Gyanús, nagyon gyanús az a féloldalas mosoly a szépséges szőke fején.
- De… Miért kérded?
Körbenézett, hogy nem-e lát valaki, de a parkoló szinte üres volt, talán pár száz méterre sétált egy-két ember, de túl messze voltak, hogy ideáig ellássanak. Azonnal a számra hajolt s jobban rám húzta a kabátomat, majd olyan hevesen csókolt, hogy csak szuszogni tudtam. Úgy tépte az ajkaimat, mintha éhező ember lenne és én lennék az egyetlen falat, ami létezik. Kirázott a hideg azonnal, amikor becsúsztatta a kabátom alatt a pólóm alá a tenyerét. Jéghideg volt a tapintása, s teljesen végigborzongtam tőle. A szemeimet nem tudtam lehunyni, mert féltem, nem-e jönnek vissza már anyáék, de egyre kevésbé tudtam kontrollálni magamat, amikor finomabban érintett meg. Akkor vesztettem el végleg az eszemet, amikor benyúlt a nadrágomba, s azonnal rám markolt. Egy velőtrázó nyögés hagyta el a számat, mire hátrébb húzódott, s úgy nézett ledöbbent arccal. Teljesen zavarba jöttem, amikor kissé kipirult az arca.
- Nem kéne... ezt itt…
- Érdekel? – mosolyodott el lassan, s úgy ült messzebb egy picit, hogy körbeforogva felmérje a terepet. Mikor látta, hogy tiszta, csak figyeltem, hogy mit tesz, de megszólalni már nem tudtam. Akkorát nyögtem, olyan hangszínnel, hogy alig bírtam elhinni, tényleg én adtam-e ki. Jó, hogy csak tátogni tudtam!
A szemei, melyekkel egy másodperc alatt elűzött minden gondolatot, most is úgy tekintettek az enyémbe, hogy kevésbé aggódtam De ez csak miatta tudható be, hogy ilyen elszánt és bátor. Akkor fagytam le teljesen, amikor a kabátom alá bújt fejjel, majd belehajolt az ölembe. A fejemet össze-vissza kapkodtam, jobbra s balra, hirtelen olyan hevesen kezdett el verni a szívem, hogy azt hittem itt halok meg helyben, Mégis mit…
- Ahh! – vágtam hátra a fejemet, de az adrenalintól meg sem éreztem a fájdalmat, mikor bevertem. Eltátott ajkakkal meredtem a plafonra, mikor a bal kezemet a hátára vezette, hogy tegyem oda, s akkor éreztem, hogy ismét hozzám ér. Kigombolt s a sliccemet is lehúzta. A boxeremből is kiszabadított. Azt hittem, hogy a nyakamban dobog a szívem, akkora hatással volt rám. A
vörösköd ellepte az agyamat, s csak akkor hagyott el végleg az eszem, amikor megmarkolt s elkezdte nyalogatni a makkomat.
- Jézusom… - vettem el a kezemet, s a homlokomból kisepertem a hajamat, majd hátrasimítottam. Azonnal visszataláltam a kabátom alá vele, s Yoongi hajába markoltam azonnal, de csak óvatosan. A mellkasom fel s alá járt hevesen. Mikor a nyelvével körözgetett a tagomon, azt hittem, hogy elkacagom magamat az őrülettől. Hogy tudja valaki ilyen szinten befolyásolni a szívemet, mint ő? Azonnal éberré tesz, s kiveri a szememből az álmosságot ellenzést nem tűrve.
A kezével végig rajtam markolt, s lassan elkezdett levezetni a torkán. Azt hittem csillagokat látok, úgy zubogott a vér a nyakamban, s attól tartottam, hogy mikor fog felrobbanni valami a mellkasomban. Végig remegett az alhasam, egy teljes hullám ment át rajtam minden másodpercben. A nyelve istenien mozog, te jó ég… hogy tud ilyen… ohh…
Azonnal beugrott egy emlékfoszlány, amint szintén rajtam munkálkodik, de ez még jobban fellobbantott bennem mindent. Mikor szopott ő le engem…? Történt ilyen egyáltalán?
A meglepő kérdéssel nem tudtam sokáig foglalkozni, mert úgy sóhajtoztam és ziháltam, mintha éppen kínoznának. Csak itt éppen ő kínzott, és a vérlázító nyelvmunkája. Éreztem, ahogyan lüktetek amint mozgatja rajtam a fejét, én pedig már nem bírtam tovább. Megszorítottam a haját, s magamra toltam a fejét a csípőmmel mozdulva egy kicsit. Darálva nyögött egyet rám, mire felsóhajtottam. Ha így folytatja, én elfogok…
De azonnal kiszakított egy pillanat alatt az, amit megláttam. Mintha a tükör törése csengett volna a fülembe szökve. Hirtelen húztam le a hajánál fogva magamról, s löktem őt az ajtónak háttal. Nyekkent egyet, s alig tudott reagálni, mire szaporán vettem a levegőt kissé gyöngyöző halántékkal, ahogyan a visszapillantó tükörben láttam magam. A szüleink az ajtón jöttek éppen ki, és beszélgettek, szatyrokkal a kezeikben s felénk tartottak. Semmit nem vettek észre, de én egy pillanat alatt lesokkolódtam, hogy mégis, mi a fenét műveltünk az előbb idebent.
- A kurva életbe… - masszírozta a tarkóját fájdalmasan, s összeszorított szemekkel ült vissza a saját helyére. – Máskor finomabban már…
- Kérlek, ne haragudj – emeltem felé a kezemet, de félúton megálltam, mikor realizáltam, hogy talán nem kéne. Kinyitották az első két ajtót, majd beszálltak anyáék is időben.
- Reméljük nem öltétek meg egymást, amíg… oh – fordult hátra egy műanyag ételes dobozt tartva a kezében, amint meglátta Yoongit. – Minden rendben?
- Igen, csak a fejem… biztosan keveset aludtam, azért sajog. – Sandított rám fél szemmel, mire nyeltem egyet. Sajnálom, Yoongi…
- Értem, nos, ha hazaértünk, akkor nyugodtan lepihenhetsz, ha úgy érzed. – Mosolygott, s tette le a kajás szatyrot hátra a lábamhoz, majd visszafordult előre a saját ételével.
- Indulhatunk? – kérdezte Hyunwook, mire mindenki rá mondta az igent. Mikor kihajtottunk a parkolóból, beszélgetni kezdtek elől, én pedig némán és bűnbánóan néztem a térdemet takaró kabátomra. Megéreztem, hogy ismét egy kéz siklott a tagomra, s ennél jobban nem lepődhettem volna már meg a nap során szerintem. 

Azonnal a társamra kaptam a fejemet, aki csak rádőlt a vállamra, mintha éppen semmi rosszat nem tenne
- Te… - suttogtam, de csak jobban megszorította a farkamat. 

- Revans. 

Szisszentettem kínomban, hiszen nem állt le. Folyamatosan masszírozgatott, mikor meghallottam, hogy halkan felkuncog. Alig bírtam felfogni, hogy a szüleink jelenlétében a kabátom alatt folytatja a kielégítésemet, míg én küzdök, hogy egy hangot se adjak ki. Félig remegtem az élvezettől, félig rettegtem, hogy észre vehetnek bármelyik pillanatban.

Yoongi

  Élveztem. Minden egyes pillanatot úgy élveztem, mintha tőlem függne az élete. Talán kínoztam, de sosem úgy, hogy fájjon neki. Az örömmel akartam az agyára menni, de úgy tűnt, egy cseppnyit sem volt ellenére a dolog. Éreztem a bőrömön azokat a kis visszafojtott érdes sóhajokat, amit az váltott ki belőle, hogy a kabát alatt, ami az ölében pihent, folyamatosan izgattam, és kielégíteni terveztem. Annyira heves nem voltam, hogy még az autóban véget is érjen bármi.

-  Otthon, édes otthon – mosolygott Eun-chae mikor leparkoltunk az autóval. Erre a mondatra én is elmosolyodtam. Jungkook viszont úgy volt befeszülve az ülésbe, hogy harapófogóval sem lehetett volna kihúzni onnan.

- Na mi az, ti itt maradtok? - kukucskált hátra Eun-chae. Apám már a szatyrokat hordta be. A bútorok kint maradnak, amíg nem szárad meg teljesen a fal.

- Nem! - hadakozott Jungkook zavarában, de jobb indoka nem volt. Megrúgtam a cipőjét, majd sóhajtottam egyet.

- Kösd be a cipőd, mielőtt orra buksz - vonogattam a szemöldököm felé, mire haptákba kapta magát. Eun-chae oda adta a kulcsot.

- Majd zárjátok be a kocsit - mosolygott, és apám után ment be az ajtón. Szinte azonnal nyomtam neki Jungkookot az ablaknak. Olyan hevesen csókoltam a csepp száját, hogy az ajkaim közé nyögött. A vállaimra markolt, de nem kegyelmeztem. A nyelvem hosszú, szenvedélyes táncot járt az övével, majd szuszogva szakadt el tőle. Szó nélkül szálltam ki a kocsiból, és mentem be a házba.

Éppen, hogy letettem a kabátom az ágyamra, nagyot csapódott az ajtó mögöttem. Jungkook állt zilálva az ajtóban, az arca pirospozsgás volt. Egyik pillanatban még úgy véltem, nekem fog esni, és megfojt, de nem így történt. Ő is ledobta a kabátot, amit eddig az ágyéka elé szorított, igen nagy dudor ékeskedett a nadrágján. Hazudnék, ha azt mondanám, én nem gerjedtem be erre. Félre dobtam a sapkám, és góliát léptekkel indultam el felé. Habozás nélkül nyomtam a falnak. Perzselt a tekintete, ahogyan végignézett rajtam. Teljesen ködben úszott az elméje. Ilyenkor kételkedtem abban, hogy ő coleum, és nem infernum. Talán most először kezdeményezett az apró csókjaival. Végig a kulcscsontomon egészen az ádámcsutkámig. Behunytam a szemem egy dörmögő sóhaj kíséretében. Egyre jobban izgatott, egyre jobban vette el az eszem. Gyerek volt talán a szememben, de én átkozottul vágytam rá. Ilyenkor határozottan infernum szerepébe lépett. A lelkemben eluralkodott a sötét lidércköd, és csak az ő fekete ajkai lebegtek az elmém tükrében. A gonosz élte túl a harcot, de mégsem fájt, nem égetett, csupán tömör élvezet volt. Jobban a falnak kényszerült a teste. Nem akartam engedni egy centire sem magamtól. Követelőzően nyúltam a gatyájába, hogy folytassam, amit elkezdtem. Remegő nyögés szaladt ki a szép száján, ahogy keményen ingerelni kezdtem. Kényszeresen markolt a hajamba, és kezdte el azt tépni. Lassan szokásává válik ez, nekem pedig hajam sem marad. Végig nyaltam a kiszáradt ajkain, de egy percre sem hagytam nyugodni. Úgy kezdett el remegni az egész teste, azt hittem összeesik.

- Yoongi! - nyüszített a számba, én pedig ködösen néztem a bogár szemeibe.

- Kívánlak – suttogtam, békét nem hagyva neki. A saját hajába túrt, az orgazmus gyönyörűen szaladt végig a testén. A földre csúszott volna, ha nem tartom erősen. Millió darabra hullott a markomban, én pedig egyenesen bevadultam tőle. – Akarlak… - nyúztam tovább a megtébolyult kis lelkét. Könnyesek voltak a szemei az élvezet hevétől, de így is képes volt még jobban húzni a fejem.

- Zuhanyozzunk együtt… - hebegett szétcsúszva. Nem kellett ezt kétszer mondania. Felhúztam a faltól és a kezébe nyomtam a törölközőt.

Én az ölemben fogtam a törölközőt, mivel nekem feltűnőbb volt az, hogy mi is történt nem sokkal ezelőtt. Jungkook ugyan kielégült, de én nem éppen. Kookon már nem volt semmi, csak a derekára kötve a fehér érdes anyag. Ő ment előre, én pedig nem sokkal utána indultam.

- Ah, drágám, fürdeni mész? - mosolygott Eun-chae, mikor kifordult a konyhából. Kookban megállt az ütő is erre.

- Igen! - felelt szinte azonnal.

- Utána aludj is! - kuncogott, de ekkor megjelentem én a kezemben a másik törölközővel. Ó, a fene…

- Yoongi, hát te hova mész? - vont kérdőre a nő.

- Hát... Ez ott maradt a szobában, csak beviszem a fürdőbe - igyekeztem hárítani.

- Oh, Jungkook úgyis fürdeni megy, add oda neki - mosolygott, de még azt is megvárta, hogy oda adjam Jungkooknak. Úgy tűnik, ez a terv mehet a füstbe.