Cím: 21st Century Bros
Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma
Páros: YoonKook, (Yoongi x Jungkook)
Besorolás: (+18!)
Figyelmeztetés: Mostohatestvér szerelem, trágár beszéd
Figyelmeztetés: Mostohatestvér szerelem, trágár beszéd
Írók: Semil-han & Rossy
Tartalom: Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki. A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.
Hozzáfűzés: Yaay, jó szórakozást kívánunk! :)KATT-> ~ Képgaléria ~
Jungkook
A véremet a nyakamban éreztem zubogni.
Annyira izgatott voltam, hiszen az én ötletem volt az egész vallomás
dolog. A barátaink megérdemlik, hogy tudják az igazat.
Viszont... amint a vagonba értünk, éreztem, hogy lábaim a földbe gyökereztek a
kíváncsi szemektől. Hiába voltak a barátaink, teljesen lefagytam, Yoongival ellentétben,
aki azonnal reagált még helyettem is. Amint kimondta a tényeket, egyszerre
féltem és esett le egy mázsás kő a szívemről. Megfogta a kezemet, s akkor
éreztem, hogy elkezdek megnyugodni. Óvatosan emeltem fel a fejemet, mintha egy
borzasztó vallomás után kéne szembesülnöm a megvető pillantásokkal. De
nem volt egyelőre semmi, még csak hasonlóak sem. Nem láttam hirtelen
semmi értelmet a szemeikben, mint akik meg sem hallották először, amit
közöltünk. Lassan kapcsoltak csak, hogy bizony, miről is van szó.
- Várj... – kuncogott egyet halkan Taehyung, majd
lassan feltornázta magát a babzsákfotelből, s mosolyogva lépkedett lassúakat
felém. – Te most... - köszörülte meg a torkát, majd mosolyogva állt
meg előttem. - ... szivatsz? – mondta ki az utolsó szót végig a
szemembe nézve, a vállamra téve az egyik kezét, s egyet se pislantott, ami
kicsit megrémisztett.
- Teljesen komolyan gondoljuk – hunytam be a szememet egy pillanatra, s ismét ránéztem, állva a keményedő tekintetét. Pár pillanatig csak egymás szemébe vájódva ragadtunk. Biztos vagyok benne, hogy ő ezt nem fogadja el ilyen könnyen, de mondja ki inkább, mert ez az arc kicsi megrémiszt... Yoongi felé fordult hirtelen, majd úgy nézett végig rajta, mint egy apa, aki a gyermekének a választottját fixírozza. Egyre jobban idegesít...
- Ha megbántod, vagy megcsalod, vagy ha komolyan gondolod az egészet, akkor is kicsinállak. – Mutogatott fenyegetően a társam irányába, ami talán nem volt olyan humoros jelenet, de ráharaptam az alsó ajkamra, hogy ne mosolyodjak el. Szóval, Taetae elfogadja, de... biztosan meg kell emésztenie. Igazából, kénytelen lesz. Nem hibáztatom, hiszen ő már a legeleje óta nem kedvelte Yoongit azok után, amit velem tett, de nincs mit tenni. Yoongi viszont csak elmosolyodott, mire a barátom morgott egyet. Hát ez fantasztikus lesz. Tuti, hogy ezek ketten megölik egymást. Bár... a látottak alapján szerintem Taehyung hamarabb viszi véghez a merényletet.
- Te csak ne idegeskedj – heccelte gúnyos hangon Yoongi. -, vigyázok a barátodra.
- Na jó, ha így folytatja, Taetae kiveri a fogsorát, amit én nem akarok, szóval ideje lenne talán leállítani őket...
- Én mindig is tudtam! - pattant fel Jin boldogan, mire mindenki rászegezte a tekintetét. - Most mi van? Éreztem... - zavartan igazította hátra a haját, majd elindult az egyik kis asztalhoz, feltételezem, az egyik pohárért, amit a kezébe vett, hogy iszogasson. A mellkasa előtt összefont karokkal állt Namjoon és olyan kifejezéstelenül nézett, hogy nem tudtam, esetleg... zavarja őt?
- Ahogy mondja, én is éreztem. - Mosolyodott el, mire még jobban megkönnyebbülve éreztem magamat. - Mondjuk... én csak attól féltem, hogy Hoseok ezután nem-e tervezget valami baromságot a kis agyában, mert ugye - nézett az említett felé egy sóhaj kíséretében, aki nagy szemekkel vizslatott minket, finoman mosolyogva. - szerintem szereti a tripla partikat a beteg történetei alapján.
- Igen, ez iga... - Emelte fel az ujját, hogy helyeseljen, de Yoongi közbevágott.
- Ha bepróbálkozol, letöröm. - Mondta ellentmondást nemtűrő hangnemben, végig a szemeibe nézve a másiknak, mire az csak nyelt egyet.
- Azért még szeretsz? - kérdezte egy mosollyal az arcán Hoseok.
- Ha a gatyádat a nyakadba köthetem. – Kuncogtam a kiejelentésén. Legalább oldották a feszültséget az ilyen hülyeségeikkel. Viszont... Taetae paranoiássá tesz ezzel a nézéssel... Apropó, Taetae!
- Ha így, ha úgy, legjobb barátok maradunk, igaz? – mosolygott Jimin, majd felállt és odasétált hozzánk már majdnem kuncogva. Yoongi is elmosolyodott, de csak finoman.
- Természetesen – paskolta meg a vállát, majd mindenki valahogy megkapta, tudta, és éppen emésztette a tényeket a látottak alapján is. Lehet, hogy nekem furcsa ez, de a többiek valahogy jobban fogadták, mint vártam. Tényleg szerencsések vagyunk Yoongival, hogy ilyen barátaink vannak. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyre jobb lesz minden... Érzem, hogy a bőrömből is kitudnék pattanni, s a vigyor le sem mosható az arcomról!
Mikor mindenki elfoglalta magát, játszott, vagy éppen beszélgetett a másikkal, odasétáltam én is Taehyung mellé, aki a megnyűtt, barna kanapén telefonozott, és egy szívószálat rágcsált a másik kezében egy poharat tartva.
- Amúgy... mesélj már, milyen volt a báléjszakád? – kérdeztem picit izgatottan tőle, ugyan már halványan mosolyogva mikor leültem mellé én is. Hirtelen mintha elgondolkodott volna, majd egy nagy levegőt vett és megszólalt.
- Hát, nagyon király – kuncogott halkan. Azt hittem folytatja, de nem mondta tovább.
- És...? – vontam fel a szemöldökömet.
- Mi és? Jó volt.
- Azért ennél többet vártam. Máskor áradozol a lányokról, most meg... talán terhes lett? – hökkentem meg eltátva a számat a gondolatra, mire megütötte a karomat.
- Dehogyis! Hülye... – felszisszentem nevetve, mire letette a telefonját és megmasszírozta a halántékát fél kézzel.
- Jó, de akkor mégis, mi van most? – kérdésemre elkezdte szürcsölni az italát a szívószálon keresztül. – Hallasz? Most jó volt, vagy nem? – Idegesített, hogy ennyire nem hajlandó beszélni.
- Majd... megbeszéljük, de ez ennél bonyolultabb.
- De...
- Lezártaaam! – vágott félbe odafordulva gyerekes hangnemben, komoly szemekkel nézve az enyémbe utána. – Kurva jó volt, de shh! – suttogott, amit szinte alig hallottam. Éppen kiszűrtem a lényeget, s még szélesebb lett a vigyorom. Ezt a hülyét... komolyan.
Azért ez érdekes. Mi gyakorlatilag most vallottuk be, hogy együtt vagyunk Yoongival, ő meg rejteget valamit. Biztos voltam-e benne? Igen. Ez nem vall Taetaera. Mondjuk... úgyis kiderítem, és ha nem lesz hajlandó mesélni, Jintől úgyis mindent megtudok. Talán nem véletlenül említette meg a tanárnőt... Fúj. Hülye.
Hoseok nevetése szakított ki a beszélgetésből, s már majdnem infarktust kaptunk, mikor a kanapé támlájánál kettőnk közé hajolt a telefonjával.
- Hát ez marha vicces – ránk pillantott, majd vissza a telójára miközben felénk hajolt. -, egy napszemüveges fazon, úgy sózza a húst, mintha egyszarvúakat szórna meg csillámmal – mosolygott, majd megvonogatta a szemöldökét.
- Nagyon érdekes – szólt Taehyung mellettem kissé lenéző hangnemben, mikor összefonta mellkasa előtt a karjait. Hoseok csak kuncogott, majd feltartotta a kezét megadóan. Olyan furcsa Taetae, esküszöm kiderítem, mi a baja. Túlságosan is feszülten viselkedett, mint aki neheztelne rám, vagy úgy... a világgal van gondja. Remélem, hogy tényleg nem azért van minden, mert elmondtuk a titkunkat Yoongival...
- Teljesen komolyan gondoljuk – hunytam be a szememet egy pillanatra, s ismét ránéztem, állva a keményedő tekintetét. Pár pillanatig csak egymás szemébe vájódva ragadtunk. Biztos vagyok benne, hogy ő ezt nem fogadja el ilyen könnyen, de mondja ki inkább, mert ez az arc kicsi megrémiszt... Yoongi felé fordult hirtelen, majd úgy nézett végig rajta, mint egy apa, aki a gyermekének a választottját fixírozza. Egyre jobban idegesít...
- Ha megbántod, vagy megcsalod, vagy ha komolyan gondolod az egészet, akkor is kicsinállak. – Mutogatott fenyegetően a társam irányába, ami talán nem volt olyan humoros jelenet, de ráharaptam az alsó ajkamra, hogy ne mosolyodjak el. Szóval, Taetae elfogadja, de... biztosan meg kell emésztenie. Igazából, kénytelen lesz. Nem hibáztatom, hiszen ő már a legeleje óta nem kedvelte Yoongit azok után, amit velem tett, de nincs mit tenni. Yoongi viszont csak elmosolyodott, mire a barátom morgott egyet. Hát ez fantasztikus lesz. Tuti, hogy ezek ketten megölik egymást. Bár... a látottak alapján szerintem Taehyung hamarabb viszi véghez a merényletet.
- Te csak ne idegeskedj – heccelte gúnyos hangon Yoongi. -, vigyázok a barátodra.
- Na jó, ha így folytatja, Taetae kiveri a fogsorát, amit én nem akarok, szóval ideje lenne talán leállítani őket...
- Én mindig is tudtam! - pattant fel Jin boldogan, mire mindenki rászegezte a tekintetét. - Most mi van? Éreztem... - zavartan igazította hátra a haját, majd elindult az egyik kis asztalhoz, feltételezem, az egyik pohárért, amit a kezébe vett, hogy iszogasson. A mellkasa előtt összefont karokkal állt Namjoon és olyan kifejezéstelenül nézett, hogy nem tudtam, esetleg... zavarja őt?
- Ahogy mondja, én is éreztem. - Mosolyodott el, mire még jobban megkönnyebbülve éreztem magamat. - Mondjuk... én csak attól féltem, hogy Hoseok ezután nem-e tervezget valami baromságot a kis agyában, mert ugye - nézett az említett felé egy sóhaj kíséretében, aki nagy szemekkel vizslatott minket, finoman mosolyogva. - szerintem szereti a tripla partikat a beteg történetei alapján.
- Igen, ez iga... - Emelte fel az ujját, hogy helyeseljen, de Yoongi közbevágott.
- Ha bepróbálkozol, letöröm. - Mondta ellentmondást nemtűrő hangnemben, végig a szemeibe nézve a másiknak, mire az csak nyelt egyet.
- Azért még szeretsz? - kérdezte egy mosollyal az arcán Hoseok.
- Ha a gatyádat a nyakadba köthetem. – Kuncogtam a kiejelentésén. Legalább oldották a feszültséget az ilyen hülyeségeikkel. Viszont... Taetae paranoiássá tesz ezzel a nézéssel... Apropó, Taetae!
- Ha így, ha úgy, legjobb barátok maradunk, igaz? – mosolygott Jimin, majd felállt és odasétált hozzánk már majdnem kuncogva. Yoongi is elmosolyodott, de csak finoman.
- Természetesen – paskolta meg a vállát, majd mindenki valahogy megkapta, tudta, és éppen emésztette a tényeket a látottak alapján is. Lehet, hogy nekem furcsa ez, de a többiek valahogy jobban fogadták, mint vártam. Tényleg szerencsések vagyunk Yoongival, hogy ilyen barátaink vannak. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyre jobb lesz minden... Érzem, hogy a bőrömből is kitudnék pattanni, s a vigyor le sem mosható az arcomról!
Mikor mindenki elfoglalta magát, játszott, vagy éppen beszélgetett a másikkal, odasétáltam én is Taehyung mellé, aki a megnyűtt, barna kanapén telefonozott, és egy szívószálat rágcsált a másik kezében egy poharat tartva.
- Amúgy... mesélj már, milyen volt a báléjszakád? – kérdeztem picit izgatottan tőle, ugyan már halványan mosolyogva mikor leültem mellé én is. Hirtelen mintha elgondolkodott volna, majd egy nagy levegőt vett és megszólalt.
- Hát, nagyon király – kuncogott halkan. Azt hittem folytatja, de nem mondta tovább.
- És...? – vontam fel a szemöldökömet.
- Mi és? Jó volt.
- Azért ennél többet vártam. Máskor áradozol a lányokról, most meg... talán terhes lett? – hökkentem meg eltátva a számat a gondolatra, mire megütötte a karomat.
- Dehogyis! Hülye... – felszisszentem nevetve, mire letette a telefonját és megmasszírozta a halántékát fél kézzel.
- Jó, de akkor mégis, mi van most? – kérdésemre elkezdte szürcsölni az italát a szívószálon keresztül. – Hallasz? Most jó volt, vagy nem? – Idegesített, hogy ennyire nem hajlandó beszélni.
- Majd... megbeszéljük, de ez ennél bonyolultabb.
- De...
- Lezártaaam! – vágott félbe odafordulva gyerekes hangnemben, komoly szemekkel nézve az enyémbe utána. – Kurva jó volt, de shh! – suttogott, amit szinte alig hallottam. Éppen kiszűrtem a lényeget, s még szélesebb lett a vigyorom. Ezt a hülyét... komolyan.
Azért ez érdekes. Mi gyakorlatilag most vallottuk be, hogy együtt vagyunk Yoongival, ő meg rejteget valamit. Biztos voltam-e benne? Igen. Ez nem vall Taetaera. Mondjuk... úgyis kiderítem, és ha nem lesz hajlandó mesélni, Jintől úgyis mindent megtudok. Talán nem véletlenül említette meg a tanárnőt... Fúj. Hülye.
Hoseok nevetése szakított ki a beszélgetésből, s már majdnem infarktust kaptunk, mikor a kanapé támlájánál kettőnk közé hajolt a telefonjával.
- Hát ez marha vicces – ránk pillantott, majd vissza a telójára miközben felénk hajolt. -, egy napszemüveges fazon, úgy sózza a húst, mintha egyszarvúakat szórna meg csillámmal – mosolygott, majd megvonogatta a szemöldökét.
- Nagyon érdekes – szólt Taehyung mellettem kissé lenéző hangnemben, mikor összefonta mellkasa előtt a karjait. Hoseok csak kuncogott, majd feltartotta a kezét megadóan. Olyan furcsa Taetae, esküszöm kiderítem, mi a baja. Túlságosan is feszülten viselkedett, mint aki neheztelne rám, vagy úgy... a világgal van gondja. Remélem, hogy tényleg nem azért van minden, mert elmondtuk a titkunkat Yoongival...
*
Kellemes fahéjaroma szállt a levegőben, sütemény, és ételek készültek a konyhában. Ahhh, az orrom is becsavarodik, ez isteni...
A nappaliban írtam éppen a naplómat. Ohh... na igen. Mióta ideköltöztem, azóta vezetem digitálisan, de már pár napja időm se volt beleírni, annyira elvoltam havazva, mint mindenki más. Minden napból valami apróságot, vagy nagyobb eseményt írtam le a laptopba. Talán szokatlan ez másnak, de számomra, hogy az emlékeket amiket szereztem, nem szeretném hagyni, hogy kárba vesszenek... rettenetesen fontos volt. Az a gyengém, hogy képes vagyok elfelejteni dolgokat, de persze nem a legjelentősebb, emlékezetesebbeket. Attól függetlenül szeretem felidézni az életem fontos eseményeit. Számomra ez rengeteget ér, és éppen ma, december huszonnegyedikén merültem vissza jobban az emlékekbe.
Mosolyogva olvastam az általános iskolában leírt dolgaimat. Kettes angol doga... nem értem. Ezt minek írtam le?
- Ohh, mik vannak itt... – suttogtam magam elé törökülésben az ölembe tett laptopot fixírozva. Csak átfuttattam a szemeimet, de annyira érdekes volt sok mindent visszaolvasni...
„...Yoongi ellopta a G-Dragonos pólómat, és
belegyömöszölte a párnahuzatba, hogy felcsesszen...”,
„...Annyira haragszom, minek basztat...?”,,
„... megtudta, hogy mi történt apámmal, de én is,
hogy az ő múltjában milyen
szörnyűségek érték, még ha véletlenül is
derültek ki...”,
„... és aztán a kiskutyának a Holly nevet adta...”,
„... hajnalban a hintaágyon a hidegben aludtam el a
vállán. A csillagokról mesélt...”,
„... az ajándékboltos csaj a frászt hozta rám... az antik gép remélem, hogy tetszik Yoonginak...”,
„Mostanában furcsán érzem magamat a közelében...”,
„...Taehyung még nem volt soha az új
otthonomba...”,
„...Yoongi először aludt velem, én meg...”,
„... a hangverseny után a kis biléta, a My Way felirattal teljesen...”,
„... az első hóesésben csókolt meg.”
Vegyes érzéseim voltak, egyszerre volt
jó és rossz mind erre visszagondolni, mégsem tudtak a kellemetlen
emlékek felülkerekedni rajtam. Hiszen most minden a legnagyobb rendben az
életünkben, kell ennél több?
Az összes emléket leírtam ismét, amire eddig nem volt időm, így éppen a vége felé hajtottam össze büszkén a laptopomat, mikor anya hangját hallottam meg.
- Jungkook, majd tudnál segíteni a sütésben, amíg elmegyek az ajándékokért? – szólt a konyhából nem messze, így könnyedén meghallottam a lágy hangját.
- Persze, de biztos vagy te ebben? – felálltam, s a kávézós asztalra tettem le a laptopot, majd besétáltam a konyhába, ahol már az illatfelhők javában gyülekeztek. A számban is összefutott a nyál, amint felfogtam, hogy mit mondott.
- Ajándék? – húztam fel félig a szemöldökömet, amint az egyik pultra pattantam felülni, míg anya a sütőbe tette be éppen a szépen körbecicomázott csirkét.
- Hyunwook ajándékát még nem tudtam elhozni a postáról, pedig megjött a csomag, csak senki nem vette át. Szóval... be kellene rohannom, addig itt hagyhatlak, hogy figyelj ezekre? – mutatott maga mögé a készülőben lévő ételekre, mire hirtelen eltántorodtam, de nem mondhattam nemet neki. Viszont nem csak emiatt kezdtem el aggódni, hanem az ajándék szó hallatán. Eszembe sem jutott, hogy ajándékozni is fogunk, pedig ezt már megszokhattam volna. Eddig csak anyától kaptam karácsonyra ajándékot, vagy a nagyitól. Viszont a nagyival csak az a baj, hogy ő túl messze él, hogy együtt ünnepeljünk, ezért általában egy képeslapot kapunk tőle minden évbe. De nem bántam, csak annyiban maximum, hogy nekem nem volt túl sok félretett pénzem, hogy vásárolni tudjak mindenkinek valamit. Régen egyszerűbb volt, mert csak anyának vettem egy parfümöt, vagy esetleg ékszert. Még ha nem is volt teljes a karácsony, de legalább együtt voltunk...
Most viszont nagyobb dilemmába voltam. Mi a francot fogok én adni Yoonginak? Mit szeretne egyáltalán? Oh, istenem. Eszembe sem volt...
- Rendben, de kérlek siess... – nyeltem egyet, majd a tűzhely elé álltam vigyázva, mindenre próbálva összpontosítani, majd anyára néztem félve.
- Jaj, drágám, ne nézz ilyen kiskutya szemekkel, és a szádat se harapdáld. Sietni fogok, csak figyelj oda, nehogy leégjen, azt meg kavargasd, a húst pedig szúrd meg majd húsz perc múlva villával, hogy jó-e. De valószínűleg előbb visszaérek, szóval ne aggódj. – Kavart még egyet a levesen, majd rám mosolygott egy pillanatig, és az ajtó kopjánál már tudtam, hogy koncentrálnom kell. Mit mondott?
- Kavarni... a húst? – húztam fel félig a szemöldökömet, majd a sütőhöz siettem. Ja, nem. Ezt kell megszúrni. Asszem’. Vagy engem. Franc! Mégis mi a fenét adjak Yoonginak? Pólót? Nem, jobban öltözködik, mint én, pluszban Jimin az öltöztetője... ahh, ez kilőve. Akkor... parfüm? Ha belegondolok... van neki, mindegy. Akkor-akkor... talán... nem, az nem lenne jó.
- Aish! – vágódtam le az egyik székre nyögve. Francba már! Ma van szenteste, és én féleszű, most kell, hogy ráeszméljek erre?! – Valakit meg kéne... – Bingó.
Megkérdezem valakitől, hogy Yoonginak mi tetszhet. Jimint? Hoseokot? Kérlek...
Az összes emléket leírtam ismét, amire eddig nem volt időm, így éppen a vége felé hajtottam össze büszkén a laptopomat, mikor anya hangját hallottam meg.
- Jungkook, majd tudnál segíteni a sütésben, amíg elmegyek az ajándékokért? – szólt a konyhából nem messze, így könnyedén meghallottam a lágy hangját.
- Persze, de biztos vagy te ebben? – felálltam, s a kávézós asztalra tettem le a laptopot, majd besétáltam a konyhába, ahol már az illatfelhők javában gyülekeztek. A számban is összefutott a nyál, amint felfogtam, hogy mit mondott.
- Ajándék? – húztam fel félig a szemöldökömet, amint az egyik pultra pattantam felülni, míg anya a sütőbe tette be éppen a szépen körbecicomázott csirkét.
- Hyunwook ajándékát még nem tudtam elhozni a postáról, pedig megjött a csomag, csak senki nem vette át. Szóval... be kellene rohannom, addig itt hagyhatlak, hogy figyelj ezekre? – mutatott maga mögé a készülőben lévő ételekre, mire hirtelen eltántorodtam, de nem mondhattam nemet neki. Viszont nem csak emiatt kezdtem el aggódni, hanem az ajándék szó hallatán. Eszembe sem jutott, hogy ajándékozni is fogunk, pedig ezt már megszokhattam volna. Eddig csak anyától kaptam karácsonyra ajándékot, vagy a nagyitól. Viszont a nagyival csak az a baj, hogy ő túl messze él, hogy együtt ünnepeljünk, ezért általában egy képeslapot kapunk tőle minden évbe. De nem bántam, csak annyiban maximum, hogy nekem nem volt túl sok félretett pénzem, hogy vásárolni tudjak mindenkinek valamit. Régen egyszerűbb volt, mert csak anyának vettem egy parfümöt, vagy esetleg ékszert. Még ha nem is volt teljes a karácsony, de legalább együtt voltunk...
Most viszont nagyobb dilemmába voltam. Mi a francot fogok én adni Yoonginak? Mit szeretne egyáltalán? Oh, istenem. Eszembe sem volt...
- Rendben, de kérlek siess... – nyeltem egyet, majd a tűzhely elé álltam vigyázva, mindenre próbálva összpontosítani, majd anyára néztem félve.
- Jaj, drágám, ne nézz ilyen kiskutya szemekkel, és a szádat se harapdáld. Sietni fogok, csak figyelj oda, nehogy leégjen, azt meg kavargasd, a húst pedig szúrd meg majd húsz perc múlva villával, hogy jó-e. De valószínűleg előbb visszaérek, szóval ne aggódj. – Kavart még egyet a levesen, majd rám mosolygott egy pillanatig, és az ajtó kopjánál már tudtam, hogy koncentrálnom kell. Mit mondott?
- Kavarni... a húst? – húztam fel félig a szemöldökömet, majd a sütőhöz siettem. Ja, nem. Ezt kell megszúrni. Asszem’. Vagy engem. Franc! Mégis mi a fenét adjak Yoonginak? Pólót? Nem, jobban öltözködik, mint én, pluszban Jimin az öltöztetője... ahh, ez kilőve. Akkor... parfüm? Ha belegondolok... van neki, mindegy. Akkor-akkor... talán... nem, az nem lenne jó.
- Aish! – vágódtam le az egyik székre nyögve. Francba már! Ma van szenteste, és én féleszű, most kell, hogy ráeszméljek erre?! – Valakit meg kéne... – Bingó.
Megkérdezem valakitől, hogy Yoonginak mi tetszhet. Jimint? Hoseokot? Kérlek...
Üzenetek - Hoseok
"HELP!"
"Halika.
Mondjad csak"
- Hobi
"Mit tudnék adni Yoonginak karácsonyra
szerinted? Semmi ötletem sincs és gondoltam hátha te tudnál valamit
mondani..."
Félóráig vártam, hogy írjon, de semmi
nem történt. A kajákkal szenvedtem, mire visszaért anya, hogy
elfoglalja a terepet. Mérhetetlenül hálás voltam emiatt, ugyanis majdnem
odaégett a hús. Időben jött, és esküszöm olyan, mint a
szuperhősök...
Bár, nem értettem, hogy hogy tűnhet el valaki ilyen hirtelen, mint Hoseok. Izgatottan vártam a tanácsát, mikor már annyira nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy a zongora elé ültem ráfekve teljes felsőtesttel a hangszerre. S még hangosabban nyüszítettem. A fele arcommal terültem el rajta, miközben a villódzó fényekkel tarkított karácsonyfát pillantottam meg a rusztikus kandalló mellett. Ha belegondolok, a kandalló mellett lesz a saját szobám ajtaja, ahova már annyira nem mennék át, de... nincs mit tenni. Remélem, hogy csak nagyon sokára készül el. De Hoseok tényleg írhatna már, ma még talán eltudnék szaladni megvenni akármit, de így...
S mintha az imáim elértek volna hozzá, pittyegett a telefon, majd úgy nyúltam érte, hogy majdnem leestem.
Bár, nem értettem, hogy hogy tűnhet el valaki ilyen hirtelen, mint Hoseok. Izgatottan vártam a tanácsát, mikor már annyira nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy a zongora elé ültem ráfekve teljes felsőtesttel a hangszerre. S még hangosabban nyüszítettem. A fele arcommal terültem el rajta, miközben a villódzó fényekkel tarkított karácsonyfát pillantottam meg a rusztikus kandalló mellett. Ha belegondolok, a kandalló mellett lesz a saját szobám ajtaja, ahova már annyira nem mennék át, de... nincs mit tenni. Remélem, hogy csak nagyon sokára készül el. De Hoseok tényleg írhatna már, ma még talán eltudnék szaladni megvenni akármit, de így...
S mintha az imáim elértek volna hozzá, pittyegett a telefon, majd úgy nyúltam érte, hogy majdnem leestem.
Üzenetek - Hoseok
"Ahh,
bocsi. Lekötöttek. Egy kis pillanat."
"Friss
kapcsolatban éltek. Add magad neki, köss a nyakadba masnit! Hidd el,
a cukorka élvezni fogja. ;) "
- Hobi
- Mi van? – kaptam fel a
fejemet. Legszívesebben visszaírtam volna, hogy hagyjon a faszságaival,
de... be kellett vallanom, elpirultam a gondolatra. Mégis mi a fene? Hogy tehetnék már
ilyet? Ez túl... erkölcstelen...
A villákat pakolgattam a tányérok mellé, s már javában elmúlt délután, mikor kezdett besötétedni. Rettenetesen izgultam, mióta Hoseok azt a... butaságot... mondta. Pár órája csak ezen agyaltam és nem is tudtam igazán, hogy most célszerű lenne-e komolyan egy ilyennel előállni. Ajándék? Hát én... fogalmam sincsen. Ilyen dolgot sosem tettem, egyáltalán még csak eszembe sem jutott, de semmit nem tudtam megvenni Yoonginak... se senkinek. Teljesen lefogok bőgni. Hiába van még két napunk, hogy ajándékot adjunk a másiknak, nálunk ez mégis ezen az estén volt szokás. De talán mégis meglephetném... NEM! Franc... mitévő legyek?
- Miért remeg a kezed? Jól vagy, Jungkook? - kérdezte anya, miközben letett pár tányért az asztalrahelyezve. Feleszméltem.
- Igen, csak... kicsit fázok. - Hazudtam. Rohadtul vacilláltam. Már éppen lehiggadtam volna, amikor az ajtó vágódását hallottam meg.
A villákat pakolgattam a tányérok mellé, s már javában elmúlt délután, mikor kezdett besötétedni. Rettenetesen izgultam, mióta Hoseok azt a... butaságot... mondta. Pár órája csak ezen agyaltam és nem is tudtam igazán, hogy most célszerű lenne-e komolyan egy ilyennel előállni. Ajándék? Hát én... fogalmam sincsen. Ilyen dolgot sosem tettem, egyáltalán még csak eszembe sem jutott, de semmit nem tudtam megvenni Yoonginak... se senkinek. Teljesen lefogok bőgni. Hiába van még két napunk, hogy ajándékot adjunk a másiknak, nálunk ez mégis ezen az estén volt szokás. De talán mégis meglephetném... NEM! Franc... mitévő legyek?
- Miért remeg a kezed? Jól vagy, Jungkook? - kérdezte anya, miközben letett pár tányért az asztalrahelyezve. Feleszméltem.
- Igen, csak... kicsit fázok. - Hazudtam. Rohadtul vacilláltam. Már éppen lehiggadtam volna, amikor az ajtó vágódását hallottam meg.
Yoongi
- Ezt nem mondod komolyan! – hitetlenkedtem fennhangon a
mellettem sétáló Namjoonnak. – Nem vettél semmit a húgodnak, de Jinnek igen. Nem vagy semmi – kortyoltam bele a melegpoharas kávéba, amit pár üzlettel ezelőtt szereztünk be.
- Inkább fogd be és segíts! – fintorgott rám. Látszott, hogy
zavarban volt. S.O.S kéréssel hívott el vásárolni december huszonnegyedikén
kora reggel. Még nagyjából hét óra sem volt, mikor megérkeztünk a plázába.
Persze, hogy még ki sem nyitott üzletsorok vártak ránk. Mit is gondolt ez az
idióta.
- Vegyél neki ékszert, csak ne zoknit, mint tavaly –
sündörögtem felé lapos tekintettel. Őszintén, olyan volt minden, mint eddig. Úgy
véltem, majd idegenkedni fog azután a vallomás után tőlem, de ami jobban
meglepett, hogy jelét sem mutatta ennek. Csak megvoltunk ő és én, én és ő,
barátok. Rengeteg boltot jártunk meg, mire sikerült kinyögnie egy viszonylag
elviselhető sapkát és sálat a testvérének. Az én szívemen nem volt ilyen súly. Mindenkinek
elintéztem már a karácsonyi ajándékát időben. A nyugalom a legnagyobb békesség
az ember szívében.
- Ma is átmész Jiminhez? – a szél felénk sodorta a havat. Az
úton már csak szürke, elfeledett latyak maradt, hiába volt az egykoron fehér szűzhó. Autók és buszok szeltek el előttünk, mi pedig türelmesen vártunk a
sajátunkra. A kis szatyorra néztem, ami a balcsuklómon hintázva pihent meg.
- Mint mindig – eresztettem ki az ajkaim közötti résen a
szavakat. Hogy is tudnám kihagyni, ha évekig egyedül nála éreztem, mi az a
karácsony.
- Ahh... engem is áthívott ebédre Jin. Nagyon jól tud főzni! -
az arcán lévő mosoly széles volt és elégedett, ahogy azt tőle már megszoktam.
Tisztán tudott örülni az életnek a balesete óta. Mélyen tiszteltem emiatt.
Ahogy felemeltem a tekintetem, a sáros busz már indexelt felénk. Rá pillantottam
a barátomra.
- Aztán meg ne ülje a gyomrod! Kellemes karácsonyt! –
biccentettem felé aprót jó szándékom jeléül. Megvillogtatta a fehér fogait.
- Üdvözlöm Jimint! – intett felém, majd hátralépett egyet.
- Átadom! – bólintottam. Még egy darabig láttam az üveg
mellett ülve, majd csak a táj maradt. Emberek, hó, házak. Ahogy közeledtem
Jimin háza felé, néhol a fehér ködből kósza, sötét faalakok léptek elő. Szinte
ismertem az összeset. Azt is tudtam, melyik kapu mögött ki él. Mondhatni, sok
időt töltöttem el erre. Egy időben szívesebben fogadtam volna otthonomnak ezt a
helyet.
- Yoongi, kedvesem! - fogadott a kedves asszony mosolyogva.
Néhol egy-egy hópihe telepedett meg rajtam, arcom vörös volt a csípős hideg
miatt. Én is elmosolyodtam. Jimin szülei kedvesek voltak, csak ritkán
találkoztam velük. Mindig úton vannak valamerre. Sokszor sajnáltam emiatt
Jimint és pont ezért éreztem vele együtt. A folyosó minden apró szeglete olyan
volt, mint évekkel ezelőtt, higénikusan hófehéren öleli körbe a teret, néhol
barokk beütésű dekorációval. Ez volt a Park rezidencia számomra. A növények
gondosan voltak öntözve, egy porszem sem volt rajtuk. Rengeteg bejárónő
dolgozott itt nap, mint nap. Eleget is tettek a feladatuknak. A nagy vörösfenyő
ajtó volt az, ahova az utam vezetett. Kisgyerekként úgy tornyosult felém, hogy
megrettentem tőle, de a mai nap egészen más arcot mutatott már. Halvány
mosollyal érintettem végig az öreg fa bőrét. Megnyűtt volt már, de Jimin nem
hagyta, hogy kicseréljék. Sok karc volt benne. Mind azt mutatta, havonta
mennyit nőttünk. Egy időben Jimin magasabb volt nálam, de hamar fordult a
kocka. Kutyaugatás, ez volt az, amire feleszméltem. Kitártam az ajtót és
boldogan térdeltem le. A kis kormos kutya szinte a nyakamba ugrott.
- Kumamon! - kuncogtam fel jóízűen, ahogy a kis állat
egyenesen az arcomba nyalt. A kis pajkos játék után a tekintetem egy gyengéd és
szerető mosollyal érintkezett Jiminével. Az egyik fehér bőrszékben foglalt
helyet, összefont karjai és egyenes tartása szinte nemesi rangúvá emelte. A
szemének mosolya kellemes volt és üdítő. Felegyenesedtem hát.
- Szia - viszonoztam a baráti kedvességet, majd ő is felállt
a kényelmes helyzetéből. Odalépett hozzám és finoman magához ölelt. Úgy véltem,
erre végtelenül szükségem volt már az utóbbi időben. Békésen lehunytam a
szemem, hogy minden porcikámmal átérezhessem, ami történik. Szinte mindennap
láttam, és mennyire pokolian hiányzott így is! Az én tenyerem is szorosabban
fogta őt, majd lassan elengedtem.
- Boldog karácsonyt – akasztottam a kezére a kis zacskót,
mire csodálkozva és végtelen örömmel tekintett le rá.
- Hát ez meg mi? – húzta szét a két fület gyermeki
kíváncsisággal.
- Ha kinyitod, egyből megtudod – fintorogtam egy kellemeset.
Ahogy kiemelte a tartalmát, egyszerűen megfagyott benne a rendszer. Hosszan
bámulta csak azt, amit a képkeret rejtett. – Nemrég találtam meg, azt hittem
már rég elveszett. De úgy véltem nálad jobb helyen van. – a képen hárman
voltunk. Ő, én, és Kumamon. Még édesanyám készítette a képet az egyik parkban.
Milyen aprók voltunk még…
- Én... Köszönöm – emelte fel a fejét, láttam hogy a szemébe
könny gyűlik.
- Ezt ne csináld! - mosolyodtam el, de őszintén én is
meghatódtam. – Na és hol van az enyém? – hordtam fel egyből az orrom, hogy jobb
hangulatot teremtsek.
- Nesze! - nyomta oda a gyomromba a csomagot amire felnyögtem
sajogva. Egyből hozzáláttam, hogy kiszabadítsam a kis dobozt a börtönéből.
Ékszer volt, gyönyörű ékszer. Egy olyan fülbevaló, amivel már régóta szemeztem.
Megmosolyogtam ezt a gesztust.
- Kösz... - emeltem az ujjaim közé elégedetten a kis apróságot,
mire megrúgta a bokám. Mindketten elnevettük magunkat.
- Oh, Kumamon! - térdeltem le újra. A hűséges kutya egyből elém
termett és csaholva figyelte a szavam. - Rólad sem feledkeztem ám el! - az egyik
zsebemből egy kis játékcsontot húztam elő, majd az öreg barátom szájába
engedtem. Imádott játszani, hiába volt már idős kutya. Ennek is rettenetesen
örült.
- Miért pont ez a szín? - húzta végig az ecsetet a hajamon
Jimin.
- Egyszerűen meguntam a másikat, ennyi... - szuszogtam az orrom
alatt. Meg kell tanulnom jobban hazudni, muszáj!
- Eléggé kikopott már a kék - merítette bele újra a tálba az
ecsetet. –, Yoongi, tudom, hogy korán van, de Hosi folyton ezzel nyaggat.
Szeretnének egy szilveszteri bulit.
- És? - görgettem tovább egy másik videóhoz a telefonomon.
Jungkook folyamatosan a Big Bangről küldözget képeket... Ez a gyerek.
- Nektek is ott kell lenni!
- Majd, megbeszéljük.
*
Elegem volt mára a hidegből, őszintén! Utálom, borzasztó!
Letrappoltam a lábam a bejárati ajtó előtti kis szőnyegen. Igazából ez is Eun-chaenak köszönhető. Olyan erővel vágódtam be az ajtón, mint valami terminátor. A meleg kellemesen átjárta a testem, ahogy kibontottam magam a hideg ruhákból. Egyedül a sapka volt mélyen a fejembe húzva. Megráztam magam, majd a levegőbe szimatoltam figyelmesen. Isteni volt!
Letrappoltam a lábam a bejárati ajtó előtti kis szőnyegen. Igazából ez is Eun-chaenak köszönhető. Olyan erővel vágódtam be az ajtón, mint valami terminátor. A meleg kellemesen átjárta a testem, ahogy kibontottam magam a hideg ruhákból. Egyedül a sapka volt mélyen a fejembe húzva. Megráztam magam, majd a levegőbe szimatoltam figyelmesen. Isteni volt!
- Megjöttem! - szóltam be, majd a sálat is letekertem a
nyakamból. Besündörögtem a nappaliba, ahol Holly fogadott először. – Szia, nagylány! – cirógattam meg a fejét, majd neki is odaadtam a nemes ajándékát. Ugyanaz
volt, mint Kumamonnak, csak rózsaszín.
- Hol voltál? - állt előttem Jungkook, mire felkaptam a fejem.
Idegesnek tűnt. Zsebrevágtam a kezem kicsit flegmán.
- A kurváim hajtottam. Strici vagyok másodállásban. Így már
nem is kellek? - erre olyan öklöst kaptam a vállamba, amire nevetnem kellett.
- Ez még minek van rajtad? – fortyogott, majd lerántotta a
sapkám.
Jungkook
- Szóval, azt mondta, hogy van egy csomó lehetőség – vette el Hyunwook az egyik kancsót, mire visszakérdeztem.
- Mármint... diákmunka, igaz? – kaptam be egy újabb villa krumplit. Mindenki együtt vacsorázott és még Yoongi is megbékélt a helyzettel, de tudtam, hogy direkt mellém ült, hogy véletlenül se az apja mellett kelljen helyet foglalnia. Egy nagyobb körasztalnál ültünk, s tisztán látni lehetett a kinti hóvihart a üvegberakású teraszajtón keresztül. Kicsit erőteljesebben hullott, de ez engem felcsigázott. Imádtam a havat nézni, vagy csak a tudtában lenni, hogy esik.
- Természetesen, de te döntöd el, hogy mit szeretnél, ő csak a lehetőségeket mondta – mosolygott. Az egyik munkatársa tudna nekem valami papírmunkát intézni, ami nem lenne túl rossz, de… még nem vagyok benne biztos.
- Még gondolkodom, tényleg jó lenne egy munka.
- Majd eldöntöd, ma nem ez a legfontosabb – finomkodott anyu kuncogva. –, na jó, én nem bírom tovább bent tartani. – Erre még Yoongi is felnézett a tányérja felöl. Kíváncsi szemekkel figyeltük, hogy hova pattant fel, s a nappaliba robogott, majd egy kis idő után visszajött a Yoongi apjának szánt csomaggal.
- Hát ez meg? – az ölébe nyomta, s mosolyát nem tudta takarni egyik szülő sem.
- Milyen boldogak... – suttogtam magam elé őket figyelve, mire társam felém fordult, s sóhajtott egyet.
- Csak ma. – Suttogta vissza még halkabban, mire a két szülő az ajándéknak ujjongva – túlzással, azért kicsit visszafogottabbak voltak – felénk fordultak egy túlságosan is gyanús mosollyal, mire nyelnem kellett.
- Bocsánat, fiúk, de előbb odaszerettem volna ezt adni neki, mert... – ült vissza a helyére anya. – a tietek még jobb lesz. Legalább is én nagyon izgulok, hogy tetszeni fog-e!
- Eun-chae, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik – nevetett már túlságosan is szokatlanul Hyunwook. Ma ő is boldog. Őszintén mondom, rettenetesen jó látni, hogy mindenki ennyire feldobott. Még Yoongi is mellkasa előtt összefont karokkal mosolygott, vagy egy-egy halkabb nevetést engedett meg magának és láttam rajta, hogy ő is jól érzi magát, de ekkor azonnal beugrott, hogy nem adtam neki még semmi ajándékot. Még… Még… Bátornak kell lenni, Jungkook...
- Yoongi – türelmesen várta már egy sejtőgörbével az ajkain az említett, hogy anya folytassa. -, te ezt kapod – nyomta a kezébe a kis szatyrot, áthajolva az asztalon, majd nagy szemekkel figyeltük, amint kivesz belőle egy kártyát azonnal. Megnézegette, majd olvasni kezdte. Bekaptam egy fahéjas sütit, míg ő végig a kezében lévő kis tárgyra koncentrált.
- Ezt ti... komolyan gondoltátok? – nézett rá anyára, aki csak egy bólintással nyugtázta, s úgy mosolygott rá. – Nagyon szépen köszönöm! – az izgalom teljesen kiült az arcára, és ha a mellkasára tettem volna a tenyeremet, szerintem éreztem volna, ahogy dübörög a szíve, még ha nem is tudom, hogy minek örül ennyire.
- Az micsoda? – kérdeztem, az ajkamról lenyalva a fahéjat, odahajolva.
- Egy oda-visszaút Olaszországba az édesanyjához. – Jelentette ki az apja, majd ő is vett egy sütit. Szóval, az anyukájához... Képzelem, hogy milyen boldog lehet most. Felpillantottam a szemeibe, majd visszahajoltam a helyemre, s csak figyeltem. Az arca... tisztán látni, hogy borzasztóan örül, és erre nem várt. Annyira jó ez a nap, hihetetlen… Ő is boldog!
- Köszönöm! – tette vissza a helyére az értékes jegyeket, s megsimogatta a tarkóját, majd észrevette a lábát kaparó kis szőrzsákot és felvette boldogan Hollyt az ölébe.
- Jungkook, remélem, hogy te nem haragszol meg, mert kissé más fajta ajándékot kapsz – szólalt meg a férfihang előttem egy fahéjas sütit majszolgatva. -, ez itt a tied. – Vett ki fél kézzel valamiből az asztal lábánál egy kis dobozt, majd elém rakta. Fogalmam sincs, hogy azt honnan szedhette elő. Zöldes csomagolópapír fedte a dobozt, majd egyszerűen letéptem róla, s megláttam, hogy egy mp3 lejátszót fedett. Ha eddig nem pattantam ki a bőrömből, akkor semmikor se.
- Köszönöm! Ez rohadt jó... – bontottam ki azonnal. – Honnan tudtátok, hogy már nincsen? – kérdeztem rájuk pillantva.
- A bátyád említette meg, hogy elromlott a régi. Így kaptál egy újat. – Azt hittem majdnem elnevetem magamat. Direkt ránéztem, és azonnal láttam, hogy nem tetszik neki a megszólítás. Annyira szórakoztató, hogy alapból utálta, ha a testvéremnek szólították, de most meg pláne rühellheti. Valahogy kedvem támadt huncutnak lenni a bennem lakozó kisördögtől.
- Nekem van a legjobb hyungom – rebegtettem a pilláimat rá, élvezve, hogy kihasználom az alkalmat, de amint rám nézett, azonnal beugrott, hogy mit is szándékozok csinálni neki.
- Öcsi – szólalt meg vészjóslóan. Bár, lehet, hogy csak nekem hangzott annak... -, remélem örülsz. – Elkezdtem idegeskedni a vigyorától. Miért érzem, hogy valamit forral?
- Pluszban – figyeltünk fel ismét Hyunwookra, amint nem vártan, de folytatta a mondandóját. -, a másik ajándékod, hogy lebeszéltük az emberekkel, hogy két hét alatt készülhet el a saját szobád. Már minden bútort, festéket, ajtófélfa s a többit megvettük hozzá. Gyorsított munka, reméljük, hogy örülsz. – Nem bírtam ki, azt hittem felpattanok a felénél már. Egyszerre aggódtam és voltam izgatott. Mégis... hamarabb készen lesz, mint vártam.
- Ez komoly? – kicsit talán rájátszottam, de tényleg izgatottan kérdeztem, mire bólintott. – Nagyon nagyon szépen köszönöm! – rápillantottam Yoongira, akin tisztán látszott, hogy nem tetszett neki az egész. Elkuncogtam magamat, hiszen... ha még akkor kapok új szobát, mikor ideköltözök, akkor talán ezért mondott volna el egy imát. Ha belegondolok, akkor nem is történt volna az, ami most van, ha már akkor kaptam volna új szobát. Mi se gabalyodunk össze… és talán soha nem kedveljük meg egymást. Mégis örültem, hogy lesz egy szobám, bár ezt hangosabban már nem mondtam volna ki neki.
Folytattuk a vacsorázást, és rengeteget beszélgettünk, már-már irreálisan családias hangulattal. Mikor mindenki jól lakott, csak ültünk a nappaliban és beszélgettünk. Nem vittük túlzásba, de tényleg minden békés volt. Még Yoongi is leült zongorázni anya kérésére, ami egy hatalmas hangulatot adott az estének. Úgy megöleltem volna hátulról, de… Bassza meg.
Ránéztem az órára és már kilenc elmúlt. Anya is már pakolászott a konyhában és Hyunwook is a nappaliban nézte a tv-t egy tálca sütit majszolva. Látom ízlik neki anya fahéjas sütije… azért hagyhatna még nekem is, mert azért ölni tudok. Viszont most… ha belegondolok, akkor nekem most… kellene lassan Yoongi ajándékával „előkészülnöm”.
A gondolatra megráztam a fejemet és elszerettem volna sunnyogni, nyugtázva, hogy megvolt a szenteste, csodálatos volt, de még egy nagyobb „akadály” előttem áll.
Yoongi már javában segített anyának a konyhában és már majdnem készen voltak, amikor gyorsan beszóltam fürdés után nekik.
- Jó éjszakát! – meg se vártam a reakciót, elköszöntem, és szerintem nagyon nem is foglalkoztak azzal, hogy elmentem. Fáradtak lehettek a szülők is, de ez engem nagyon most nem érdekelt. Jobban elködösítette az idegesség az elmémet, mikor beléptem tettre készen a szobánkba. A közös szobánkba… Ahh, mégis mi a fenét csináljak akkor?
Csendben odasétáltam az ágyam mellé, hogy lehúzhassam a redőnyt és a függönyöket is összehúzzam. Mély levegőt vettem. Nyugalom, Jungkook. Képes vagy rá.
Még délután csentem el a nappaliból egy kék színű masnit, amivel a csomagokat kötötte anya. Talán saját magamon lepődtem meg a legjobban, amikor a nyakamba kötöttem azt. A szekrény elé álltam, hogy megnézzem magamat benne. Hát ez nagyon gáz. Mi a faszt csinálok? Ezt biztos, hogy nem teszem meg!
A hideg takaróba burkolódzva feküdtem az ágyában s még inkább befagyott a seggem, mert még csak pizsamát sem vettem fel. Mi a faszt csinálok?
- Hol van már? – rántottam le magamról a takarót. Komolyan, vagy negyven perce itt fekszek. De ez… Franc, ez nagyon nem jó ötlet. Ha bejön, kifog nevetni. Előre látom, hogy megkérdezi „Te meg mit művelsz?”. NEM AKAROM!
Éppen felkeltem volna a sötét szobába, hogy átugorjak nagyon gyorsan az ágyamba, mikor meghallottam kintről a „Jó éjszakát!” szavakat, s lépteket a szobám irányába. NE!
Rengeteg csetres és még több szemét. Hálás voltam annak, hogy kész lett minden. Sokáig tartott, de csak túllendültünk a dolgon ketten. Mosolyogva köszöntem el és kívántam jó éjszakát. Még alig volt tíz óra, ilyenkor még Jungkook sem szokott aludni, így a megszokott lendülettel indultam el a szoba felé. Amúgy is, még oda szeretném adni neki az ajándékát, ha alszik, akkor sem ússza meg.
Kinyitottam az ajtót, de szembesülnöm kellett a tudattal, hogy Jungkook, vakonddá vált, ugyanis koromsötét uralkodott el a szobán.
Jungkook
Amint lekaptam a sapkáját, azt hittem hirtelen rosszul
látok. Még a beszóláson nevettem, de ez…
- Sz... szőke? – gyermekies mosoly kerekedett az arcomra, s gyorsan hátrafordultam, nem figyel-e valaki. A szemeim megcsillantak, amint nem jött senki és
a sapkát a mellettünk elfekvő kanapéra dobtam, majd belesimítottam immáron szabad
kezemmel a hajába közelebb, s még közelebb lépve eggyel. Basszus, a mellkasom...
Érzem, hogy alul is valami dermed, hogy lehet ilyen szexi?!
- Megjött a herceged. – S amint kimondta, úgy fogta meg a hajában matató csuklómat, hogy arca mellett adott egy csókot rá, s odahajolva a homlokomra is hintett
egy még finomabbat. A fülemig ért szám, helyben letudnám kapni, ha ezt így
folytatja…
Éppen a tarkóját simogatva, a platina szőke tincseivel játszadoztam, mikor az államra simított a mutatóujjával egyreközelebb hajolva az arcomhoz.
- Herceg... – kuncogtam, s éppen hunytam volna be a szememet a bizsergető csókjára várva, míg észre nem vettem a válla felett anyát sürögni-forogni a konyhaajtóban, amint éppen felénk készül jönni egy nagy dobozzal aminek a tetejét olvasta belemerülve. – Ott egy nagy pók! – azonnal mind a két kezemmel a hajába nyúltam, majd megrángattam a fejénél fogva, s a tincseinél megragadva ráztam könyörtelenül, mire felvinnyogott.
- Mit művelsz!? Áhh! – fogta meg a fejebúbját összevont szemöldökkel hátrébb lépve.
- Hallod, akkora pók mászott a fejeden... – füllentettem hangosan, remélve, hogy anya is hallja, aki már a karácsonyfához ért felénk fordulva.
- Oh, szia, Yoongi! – mosolygott, majd leült és a csomagolópapírért nyúlt, ami a kávézós asztalon pihent a laptop mellett. - Merre voltál?
- Ahh... – simította meg megkínzott hajhagymáit s bosszúsan nézett rám, de már értette a tettem miértjét. – Namot kísértem el vásárolni, aztán Jiminnél voltam az ünnep alkalmából – mondta már jóval kedvesebben. Szegény... Tényleg jól megrángattam...
- Jesszus, befestetted a hajadat? – vette észre egy kisebb fáziskéséssel. - Biztosan mindenki ünnepel otthon, aranyos vagy, hogy találkoztál velük, de ez a haj… – vágott egyet a ragasztószalagból ollóval, majd belemerülve csomagolt. -, ne haragudjatok, de nagyon sietek, Hyunwook tíz perc múlva ér haza, én pedig még be sem tudtam csomagolni az ajándékát. Amúgy tetszik, jól áll – bökött társam irányába, aki kicsit zavarodottan nézett anya hevessége miatt. Mázli, hogy én tudom, mire gondol.
- Köszönöm… azt hiszem – motyogott. -, segítsünk valamit? – kérdezte, miközben kiengedte a sálját a nyaka körül és a dzsekijét is levette, majd elindult felakasztani a bejárat melletti tartóra.
- Már minden készen van, esetleg rendet kellene tenni a szobátokban, bár... az már a ti dolgotok – kuncogott. -, csak szeretném, ha jól éreznétek magatokat ma, szentestén. – Elgondolkodtam azon, amit mondott. Anya régen volt ilyen lelkes. Utoljára talán akkor, amikor apa élt még. Olyan boldogsággal tölt el, ha ilyennek látom, egyszerűen teljesen kicserélődött amióta új életet kezdtünk, de ez nem rossz. Sőt, a jó értelemben történt minden, és már érzem, hogy egy percét sem bántam meg annak, ahogyan itt élünk... vagy, bármit is, ami történt.
Éppen a tarkóját simogatva, a platina szőke tincseivel játszadoztam, mikor az államra simított a mutatóujjával egyreközelebb hajolva az arcomhoz.
- Herceg... – kuncogtam, s éppen hunytam volna be a szememet a bizsergető csókjára várva, míg észre nem vettem a válla felett anyát sürögni-forogni a konyhaajtóban, amint éppen felénk készül jönni egy nagy dobozzal aminek a tetejét olvasta belemerülve. – Ott egy nagy pók! – azonnal mind a két kezemmel a hajába nyúltam, majd megrángattam a fejénél fogva, s a tincseinél megragadva ráztam könyörtelenül, mire felvinnyogott.
- Mit művelsz!? Áhh! – fogta meg a fejebúbját összevont szemöldökkel hátrébb lépve.
- Hallod, akkora pók mászott a fejeden... – füllentettem hangosan, remélve, hogy anya is hallja, aki már a karácsonyfához ért felénk fordulva.
- Oh, szia, Yoongi! – mosolygott, majd leült és a csomagolópapírért nyúlt, ami a kávézós asztalon pihent a laptop mellett. - Merre voltál?
- Ahh... – simította meg megkínzott hajhagymáit s bosszúsan nézett rám, de már értette a tettem miértjét. – Namot kísértem el vásárolni, aztán Jiminnél voltam az ünnep alkalmából – mondta már jóval kedvesebben. Szegény... Tényleg jól megrángattam...
- Jesszus, befestetted a hajadat? – vette észre egy kisebb fáziskéséssel. - Biztosan mindenki ünnepel otthon, aranyos vagy, hogy találkoztál velük, de ez a haj… – vágott egyet a ragasztószalagból ollóval, majd belemerülve csomagolt. -, ne haragudjatok, de nagyon sietek, Hyunwook tíz perc múlva ér haza, én pedig még be sem tudtam csomagolni az ajándékát. Amúgy tetszik, jól áll – bökött társam irányába, aki kicsit zavarodottan nézett anya hevessége miatt. Mázli, hogy én tudom, mire gondol.
- Köszönöm… azt hiszem – motyogott. -, segítsünk valamit? – kérdezte, miközben kiengedte a sálját a nyaka körül és a dzsekijét is levette, majd elindult felakasztani a bejárat melletti tartóra.
- Már minden készen van, esetleg rendet kellene tenni a szobátokban, bár... az már a ti dolgotok – kuncogott. -, csak szeretném, ha jól éreznétek magatokat ma, szentestén. – Elgondolkodtam azon, amit mondott. Anya régen volt ilyen lelkes. Utoljára talán akkor, amikor apa élt még. Olyan boldogsággal tölt el, ha ilyennek látom, egyszerűen teljesen kicserélődött amióta új életet kezdtünk, de ez nem rossz. Sőt, a jó értelemben történt minden, és már érzem, hogy egy percét sem bántam meg annak, ahogyan itt élünk... vagy, bármit is, ami történt.
*
- Szóval, azt mondta, hogy van egy csomó lehetőség – vette el Hyunwook az egyik kancsót, mire visszakérdeztem.
- Mármint... diákmunka, igaz? – kaptam be egy újabb villa krumplit. Mindenki együtt vacsorázott és még Yoongi is megbékélt a helyzettel, de tudtam, hogy direkt mellém ült, hogy véletlenül se az apja mellett kelljen helyet foglalnia. Egy nagyobb körasztalnál ültünk, s tisztán látni lehetett a kinti hóvihart a üvegberakású teraszajtón keresztül. Kicsit erőteljesebben hullott, de ez engem felcsigázott. Imádtam a havat nézni, vagy csak a tudtában lenni, hogy esik.
- Természetesen, de te döntöd el, hogy mit szeretnél, ő csak a lehetőségeket mondta – mosolygott. Az egyik munkatársa tudna nekem valami papírmunkát intézni, ami nem lenne túl rossz, de… még nem vagyok benne biztos.
- Még gondolkodom, tényleg jó lenne egy munka.
- Majd eldöntöd, ma nem ez a legfontosabb – finomkodott anyu kuncogva. –, na jó, én nem bírom tovább bent tartani. – Erre még Yoongi is felnézett a tányérja felöl. Kíváncsi szemekkel figyeltük, hogy hova pattant fel, s a nappaliba robogott, majd egy kis idő után visszajött a Yoongi apjának szánt csomaggal.
- Hát ez meg? – az ölébe nyomta, s mosolyát nem tudta takarni egyik szülő sem.
- Milyen boldogak... – suttogtam magam elé őket figyelve, mire társam felém fordult, s sóhajtott egyet.
- Csak ma. – Suttogta vissza még halkabban, mire a két szülő az ajándéknak ujjongva – túlzással, azért kicsit visszafogottabbak voltak – felénk fordultak egy túlságosan is gyanús mosollyal, mire nyelnem kellett.
- Bocsánat, fiúk, de előbb odaszerettem volna ezt adni neki, mert... – ült vissza a helyére anya. – a tietek még jobb lesz. Legalább is én nagyon izgulok, hogy tetszeni fog-e!
- Eun-chae, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nekik – nevetett már túlságosan is szokatlanul Hyunwook. Ma ő is boldog. Őszintén mondom, rettenetesen jó látni, hogy mindenki ennyire feldobott. Még Yoongi is mellkasa előtt összefont karokkal mosolygott, vagy egy-egy halkabb nevetést engedett meg magának és láttam rajta, hogy ő is jól érzi magát, de ekkor azonnal beugrott, hogy nem adtam neki még semmi ajándékot. Még… Még… Bátornak kell lenni, Jungkook...
- Yoongi – türelmesen várta már egy sejtőgörbével az ajkain az említett, hogy anya folytassa. -, te ezt kapod – nyomta a kezébe a kis szatyrot, áthajolva az asztalon, majd nagy szemekkel figyeltük, amint kivesz belőle egy kártyát azonnal. Megnézegette, majd olvasni kezdte. Bekaptam egy fahéjas sütit, míg ő végig a kezében lévő kis tárgyra koncentrált.
- Ezt ti... komolyan gondoltátok? – nézett rá anyára, aki csak egy bólintással nyugtázta, s úgy mosolygott rá. – Nagyon szépen köszönöm! – az izgalom teljesen kiült az arcára, és ha a mellkasára tettem volna a tenyeremet, szerintem éreztem volna, ahogy dübörög a szíve, még ha nem is tudom, hogy minek örül ennyire.
- Az micsoda? – kérdeztem, az ajkamról lenyalva a fahéjat, odahajolva.
- Egy oda-visszaút Olaszországba az édesanyjához. – Jelentette ki az apja, majd ő is vett egy sütit. Szóval, az anyukájához... Képzelem, hogy milyen boldog lehet most. Felpillantottam a szemeibe, majd visszahajoltam a helyemre, s csak figyeltem. Az arca... tisztán látni, hogy borzasztóan örül, és erre nem várt. Annyira jó ez a nap, hihetetlen… Ő is boldog!
- Köszönöm! – tette vissza a helyére az értékes jegyeket, s megsimogatta a tarkóját, majd észrevette a lábát kaparó kis szőrzsákot és felvette boldogan Hollyt az ölébe.
- Jungkook, remélem, hogy te nem haragszol meg, mert kissé más fajta ajándékot kapsz – szólalt meg a férfihang előttem egy fahéjas sütit majszolgatva. -, ez itt a tied. – Vett ki fél kézzel valamiből az asztal lábánál egy kis dobozt, majd elém rakta. Fogalmam sincs, hogy azt honnan szedhette elő. Zöldes csomagolópapír fedte a dobozt, majd egyszerűen letéptem róla, s megláttam, hogy egy mp3 lejátszót fedett. Ha eddig nem pattantam ki a bőrömből, akkor semmikor se.
- Köszönöm! Ez rohadt jó... – bontottam ki azonnal. – Honnan tudtátok, hogy már nincsen? – kérdeztem rájuk pillantva.
- A bátyád említette meg, hogy elromlott a régi. Így kaptál egy újat. – Azt hittem majdnem elnevetem magamat. Direkt ránéztem, és azonnal láttam, hogy nem tetszik neki a megszólítás. Annyira szórakoztató, hogy alapból utálta, ha a testvéremnek szólították, de most meg pláne rühellheti. Valahogy kedvem támadt huncutnak lenni a bennem lakozó kisördögtől.
- Nekem van a legjobb hyungom – rebegtettem a pilláimat rá, élvezve, hogy kihasználom az alkalmat, de amint rám nézett, azonnal beugrott, hogy mit is szándékozok csinálni neki.
- Öcsi – szólalt meg vészjóslóan. Bár, lehet, hogy csak nekem hangzott annak... -, remélem örülsz. – Elkezdtem idegeskedni a vigyorától. Miért érzem, hogy valamit forral?
- Pluszban – figyeltünk fel ismét Hyunwookra, amint nem vártan, de folytatta a mondandóját. -, a másik ajándékod, hogy lebeszéltük az emberekkel, hogy két hét alatt készülhet el a saját szobád. Már minden bútort, festéket, ajtófélfa s a többit megvettük hozzá. Gyorsított munka, reméljük, hogy örülsz. – Nem bírtam ki, azt hittem felpattanok a felénél már. Egyszerre aggódtam és voltam izgatott. Mégis... hamarabb készen lesz, mint vártam.
- Ez komoly? – kicsit talán rájátszottam, de tényleg izgatottan kérdeztem, mire bólintott. – Nagyon nagyon szépen köszönöm! – rápillantottam Yoongira, akin tisztán látszott, hogy nem tetszett neki az egész. Elkuncogtam magamat, hiszen... ha még akkor kapok új szobát, mikor ideköltözök, akkor talán ezért mondott volna el egy imát. Ha belegondolok, akkor nem is történt volna az, ami most van, ha már akkor kaptam volna új szobát. Mi se gabalyodunk össze… és talán soha nem kedveljük meg egymást. Mégis örültem, hogy lesz egy szobám, bár ezt hangosabban már nem mondtam volna ki neki.
Folytattuk a vacsorázást, és rengeteget beszélgettünk, már-már irreálisan családias hangulattal. Mikor mindenki jól lakott, csak ültünk a nappaliban és beszélgettünk. Nem vittük túlzásba, de tényleg minden békés volt. Még Yoongi is leült zongorázni anya kérésére, ami egy hatalmas hangulatot adott az estének. Úgy megöleltem volna hátulról, de… Bassza meg.
Ránéztem az órára és már kilenc elmúlt. Anya is már pakolászott a konyhában és Hyunwook is a nappaliban nézte a tv-t egy tálca sütit majszolva. Látom ízlik neki anya fahéjas sütije… azért hagyhatna még nekem is, mert azért ölni tudok. Viszont most… ha belegondolok, akkor nekem most… kellene lassan Yoongi ajándékával „előkészülnöm”.
A gondolatra megráztam a fejemet és elszerettem volna sunnyogni, nyugtázva, hogy megvolt a szenteste, csodálatos volt, de még egy nagyobb „akadály” előttem áll.
Yoongi már javában segített anyának a konyhában és már majdnem készen voltak, amikor gyorsan beszóltam fürdés után nekik.
- Jó éjszakát! – meg se vártam a reakciót, elköszöntem, és szerintem nagyon nem is foglalkoztak azzal, hogy elmentem. Fáradtak lehettek a szülők is, de ez engem nagyon most nem érdekelt. Jobban elködösítette az idegesség az elmémet, mikor beléptem tettre készen a szobánkba. A közös szobánkba… Ahh, mégis mi a fenét csináljak akkor?
Csendben odasétáltam az ágyam mellé, hogy lehúzhassam a redőnyt és a függönyöket is összehúzzam. Mély levegőt vettem. Nyugalom, Jungkook. Képes vagy rá.
Még délután csentem el a nappaliból egy kék színű masnit, amivel a csomagokat kötötte anya. Talán saját magamon lepődtem meg a legjobban, amikor a nyakamba kötöttem azt. A szekrény elé álltam, hogy megnézzem magamat benne. Hát ez nagyon gáz. Mi a faszt csinálok? Ezt biztos, hogy nem teszem meg!
*
A hideg takaróba burkolódzva feküdtem az ágyában s még inkább befagyott a seggem, mert még csak pizsamát sem vettem fel. Mi a faszt csinálok?
- Hol van már? – rántottam le magamról a takarót. Komolyan, vagy negyven perce itt fekszek. De ez… Franc, ez nagyon nem jó ötlet. Ha bejön, kifog nevetni. Előre látom, hogy megkérdezi „Te meg mit művelsz?”. NEM AKAROM!
Éppen felkeltem volna a sötét szobába, hogy átugorjak nagyon gyorsan az ágyamba, mikor meghallottam kintről a „Jó éjszakát!” szavakat, s lépteket a szobám irányába. NE!
Yoongi
Őszintén, a szívem melengette az a papír, ami a kezem közé
került. Ennél nagyobb ajándékot elképzelni sem tudtam volna, és szinte biztos
voltam benne, hogy nem az én apám ötlete volt. Nagyon hiányzott már édesanyám, főleg itt az
ünnepek nyakán. Az a szeszélyes és végtelenül kedves nő. A borítékban egy levél
is volt, amit édesanyám címzett nekem, de úgy éreztem, azt majd elalvás előtt
olvasom el. Jungkook ajándéka annyira már nem tetszett. Természetesen az lenne
egészséges, ha saját szobája lenne, de mi tökre nem vagyunk egészségesek az
igazat megvallva. Sőt, szöges ellentétei vagyunk a „normálisnak”. Ráadásul két
hét… Két hétig zaklathatom anélkül, hogy
át kellene másznom egy másik szobába. Vagy éppen fordítva, de ő akarta,
szenvedjen akkor.
Az öcsikém saját magát is meghazudtolva igyekezett elvonulni. Nem segített még az anyjának sem, pedig egész nap értünk dolgozott. Nekem amúgy is dolgom volt vele… Apám előtt nem akartam megajándékozni, hiszen ez számomra fontosabb volt, minthogy a fintorait figyeljem.
Ahogyan a konyhában végeztük a mocskosabb részét a karácsonyi ünnepnek, megköszörültem a torkom, mert igazán zavarban voltam.
Az öcsikém saját magát is meghazudtolva igyekezett elvonulni. Nem segített még az anyjának sem, pedig egész nap értünk dolgozott. Nekem amúgy is dolgom volt vele… Apám előtt nem akartam megajándékozni, hiszen ez számomra fontosabb volt, minthogy a fintorait figyeljem.
Ahogyan a konyhában végeztük a mocskosabb részét a karácsonyi ünnepnek, megköszörültem a torkom, mert igazán zavarban voltam.
- E... Eun-chae - nyögtem ki nehézkesen, majd jobban kihúztam
magam, mikor felém fordult. – Boldog karácsonyt! – nyomtam a kezébe szinte
habozás nélkül az apró dobozt. Igazán meglepetten pislogott felém. Olyan fekete
bogárszemei vannak, mint Jungkooknak. Sok bájt örökölt az a kis hatökör az
anyjától, bár az apjáról még fotót sem láttam, hogy következtetni tudjak, kire
hasonlít jobban. Kedves és kellemes fiatal hölgy volt, hosszú, fekete hajjal,
kerek arccal és nagy szemekkel. Szinte mindig pirospozsgás volt a két
almácskája a sok mosolygástól. Vidámságot hozott a házba, ez tagadhatatlan
volt. Szerettem volna kicsit meghálálni ezt az egészet, bár nem értettem
túlzottan a nőkhöz és talán csak kettő létezett eddig az életemben. Namjoon
húga és az édesanyám, de mind külön eset volt. Bíztam benne, hogy elnyeri a
tetszését az a kis apróság, amit választottam neki. Jobban mondva, találtam.
Óvatosan nyitotta fel a dobozkát a finoman faragott ujjaival, bennem pedig
egyre magasabbra szökött a pumpa. Meglehet, hogy még az ajkamat is beharaptam
izgalmamban.
- Yoongi... Ez nagyon szép... - emelte ki ámuldozva a láncot a
helyéről. Egy apró virág lógott rajta, ami halovány rózsaszínen köszöntötte a
fényt, ami körbeölelte.
- Még pár éve vettem az anyukámnak, de valamiért nem tudtam odaadni neki soha… De rajtad nagyon szépen mutatna… - szuszogtam lesütött szemekkel.
Finom illat és forró szeretet ölelt körbe a karjaival együtt. Meghatódott,
éreztem, én pedig boldog voltam emiatt. Nem akartam soha bántani…
Rengeteg csetres és még több szemét. Hálás voltam annak, hogy kész lett minden. Sokáig tartott, de csak túllendültünk a dolgon ketten. Mosolyogva köszöntem el és kívántam jó éjszakát. Még alig volt tíz óra, ilyenkor még Jungkook sem szokott aludni, így a megszokott lendülettel indultam el a szoba felé. Amúgy is, még oda szeretném adni neki az ajándékát, ha alszik, akkor sem ússza meg.
Kinyitottam az ajtót, de szembesülnöm kellett a tudattal, hogy Jungkook, vakonddá vált, ugyanis koromsötét uralkodott el a szobán.
- Ébren vagy? – tapogattam végig a falat esetlenül, miután
becsuktam az ajtót magam mögött. Válasz ugyan nem érkezett, csak egy nagy takarókupac a saját ágyamon. Szóval már az sem az enyém? - Kookie, mit
csinálsz? - dobtam le a papucsot a lábamról könnyedén, hogy tehessek felé pár
lépést a szőnyegen. – Hallasz? - ráztam végig azt a nagy csomagot, ami
feltehetőleg az ajándékom volt. Nyöszörgés, ennyit hallottam. Megálltam egy
pillanatra. Na, akkor hogyan ugrasszuk ki a nyulat az üregből? A bokája megvolt
elsőre. Rossz gyerek, zokni sincs rajta.
Megpróbáltam kihúzni, de erősen kapaszkodott az ágy végébe, hiába erőlködtem, nem ez volt a megoldás. Hmm… Akkor a B terv.
Nekiestem, mindkét kezemmel és erősen kezdtem el csiklandozni a takarón keresztül. Ez sikeresebbnek is bizonyult, hiszen szinte vinnyogva nevetett fel és ficánkolni kezdett, egy gyengébb pillanatában pedig letéptem róla a takarót. Abban a pillanatban sokkoltam le. Ezen a gyereken nem csak zokni nem volt, de egyetlen árva ruhadarab sem ékeskedett rajta. Lassan hozzászokott a szemem a fénytelenséghez is. Hatalmas csomót küszködtem le a nyelőcsövemen, ahogy a tekintetem végigszaladt a csupasz mellkasán. A francba is… A kipirult arca és ez az egész helyzet… Huh.
Megpróbáltam kihúzni, de erősen kapaszkodott az ágy végébe, hiába erőlködtem, nem ez volt a megoldás. Hmm… Akkor a B terv.
Nekiestem, mindkét kezemmel és erősen kezdtem el csiklandozni a takarón keresztül. Ez sikeresebbnek is bizonyult, hiszen szinte vinnyogva nevetett fel és ficánkolni kezdett, egy gyengébb pillanatában pedig letéptem róla a takarót. Abban a pillanatban sokkoltam le. Ezen a gyereken nem csak zokni nem volt, de egyetlen árva ruhadarab sem ékeskedett rajta. Lassan hozzászokott a szemem a fénytelenséghez is. Hatalmas csomót küszködtem le a nyelőcsövemen, ahogy a tekintetem végigszaladt a csupasz mellkasán. A francba is… A kipirult arca és ez az egész helyzet… Huh.
- Mit csinálsz? – préseltem ki a szavakat az ajkaim közül,
szinte reszketve.
- Én… Semmit! – próbálta visszahúzni magára a takarót, de
megragadtam a csuklóját. Eszméletlenül bűnösnek éreztem magam amiatt, hogy
ennyire kívánok egy tizenhat éves fiút, de a szívem szüntelen pumpált, szétfeszítve a mellkasom, arról nem is beszélve, hogy a farmernadrágomban milyen helyzetek uralkodtak.
- Te vagy az ajándékom? - húztam lejjebb a takarót, majd a
földre ejtettem. Valóban nem volt rajta ruha, sehol. Egy kicsit megmelengette
a szívem ez a gondolat. Mást nem is akartam, csak őt.
- Felejtsd el inkább! – takarta el mindkét mancsával az
arcát, amire felkuncogtam. Dehogy felejtem el, eszem ágában sincs!
Kényelmesen a lábai közé térdeltem, hogy jobban hozzáférjek a kis vakarcsomhoz. Megragadtam a kis csuklóit és finoman szétszakítottam a védőpajzsát.
Kényelmesen a lábai közé térdeltem, hogy jobban hozzáférjek a kis vakarcsomhoz. Megragadtam a kis csuklóit és finoman szétszakítottam a védőpajzsát.
- Ha már ilyen merész akartál lenni, maradj is az. – Húztam széles mosolyra az ajkam, majd könnyedén a földre irányítottam a pólóm. Erre már nem
lesz szükség, úgy érzem.
Megakadt a tekintete rajtam, és végig csak pásztázott. Ez volt a tökéletes alkalom, hogy lépjek és végre ő is megnyugodjon, vagy éppen az ellenkezője. Megdöntöttem magam az irányába, az ujjaim végigcikáztak a combjának selymes és forróbőrén. Mindenem hozzásimult és az ágyékunk teljesen összeért. Bódító érzés volt uralkodni felette. Egyre jobban éreztem a vágyódást és ő is könyörtelenül hajtott a kielégülés felé. Minden apró mozzanat felforralta a vérem, és éreztem, hogy nem bírok tovább magammal. Hiába volt rajtam nadrág, a csípőm ösztönös hullámzásba kezdett, szorosan a tagjához feszülve, amire ő maga is felnyögött, és az én ajkamon is sóhaj szaladt ki. Folytattam és folytattam, néha hevesebben, vagy lassabban, de szüntelen. A lábai megemelkedtek, hogy a derekamra marjanak, közelebb férkőztem hozzá. Eluralkodott bennem egy vad érzés, akár ösztön, vagy vágy, hívhattam volna bárminek. A térde hajlatába vágódott a tenyerem, és szinte a nyakamba emeltem, míg a másik továbbra is rajtam pihent. Csak löktem tovább a szerelemtől megtébolyulva, felhevülten. Az egész teste kiváltotta belőlem az ingert, hogy azonnal a csöpp szájára tapadva keserű kielégülési kényszerrel csókoljam és hadakozzak a nyelvével. Akartam a testének minden apró atomját. A koromfekete hajába akartam tépni és végig csókolni a testét. Hogy képes ilyeneket kihozni belőlem?
Megakadt a tekintete rajtam, és végig csak pásztázott. Ez volt a tökéletes alkalom, hogy lépjek és végre ő is megnyugodjon, vagy éppen az ellenkezője. Megdöntöttem magam az irányába, az ujjaim végigcikáztak a combjának selymes és forróbőrén. Mindenem hozzásimult és az ágyékunk teljesen összeért. Bódító érzés volt uralkodni felette. Egyre jobban éreztem a vágyódást és ő is könyörtelenül hajtott a kielégülés felé. Minden apró mozzanat felforralta a vérem, és éreztem, hogy nem bírok tovább magammal. Hiába volt rajtam nadrág, a csípőm ösztönös hullámzásba kezdett, szorosan a tagjához feszülve, amire ő maga is felnyögött, és az én ajkamon is sóhaj szaladt ki. Folytattam és folytattam, néha hevesebben, vagy lassabban, de szüntelen. A lábai megemelkedtek, hogy a derekamra marjanak, közelebb férkőztem hozzá. Eluralkodott bennem egy vad érzés, akár ösztön, vagy vágy, hívhattam volna bárminek. A térde hajlatába vágódott a tenyerem, és szinte a nyakamba emeltem, míg a másik továbbra is rajtam pihent. Csak löktem tovább a szerelemtől megtébolyulva, felhevülten. Az egész teste kiváltotta belőlem az ingert, hogy azonnal a csöpp szájára tapadva keserű kielégülési kényszerrel csókoljam és hadakozzak a nyelvével. Akartam a testének minden apró atomját. A koromfekete hajába akartam tépni és végig csókolni a testét. Hogy képes ilyeneket kihozni belőlem?
Kőkemény voltam tőle és már őt is éreztem, azonban az ónix
szemei akkor nyíltak hatalmasra, mikor egy szempillantás alatt fordult a
helyzet, és már a derekamon foglalt helyet.
Próbáltam a leghalkabban sóhajtani, de annyira elöntött a színtiszta vágy, ami ismét fellángolt egy pillanat alatt mindkettőnkben, hogy automatikusan körbeöleltem őt a lábaimmal, minél közelebb húzva ezzel is magamhoz. Olyan égető, már-már a forróság lepte el a testem minden porcikáját, mikor a térdhajlatomba kapott, s felhúzta a jobb lábamat a vállára. Olyan hajlékony voltam szerencsére, hogy ezt megtudja tenni, de ezzel még közelebb éreztem magamhoz, annyira, hogy hátravetettem a fejemet, mikor még erősebbeket lökött, s már martam a vállait is, oly isteni volt az egész. Én szerettem volna neki mindent megtenni, amire csak vágyik, de most mégis ő cselekszik és én meg megadtam magamat, mert nem ment felülkerekedni. Nem is bírtam volna, annyira szédültem… A csillagok számát sem tudtam volna megmondani, amik előttem repkedtek a homályba húzódva.
Jungkook
Amibe
csöppentem, amibe sodortam magamat, nem kis dolog volt. Egyszerűen megakartam
lepni, de rájöttem, hogy ennyire nem vagyok még faszagyerek. Ehhez képest most… a szívem hihetetlen módon ver, a lélegzetem akadozik, és még én sem gondoltam, hogy
tényleg örülni fog ennek, vagy hogy egyáltalán belemegy ebbe az egészbe.
Az ágyékomhoz lökte ölét, miközben a lábaim közé térdelt, s úgy kezdett el
ringatózni, hogy farmer anyaga végigégette a tagomat minden egyes
mozdulatnál. Már most… csillagokat látok…Próbáltam a leghalkabban sóhajtani, de annyira elöntött a színtiszta vágy, ami ismét fellángolt egy pillanat alatt mindkettőnkben, hogy automatikusan körbeöleltem őt a lábaimmal, minél közelebb húzva ezzel is magamhoz. Olyan égető, már-már a forróság lepte el a testem minden porcikáját, mikor a térdhajlatomba kapott, s felhúzta a jobb lábamat a vállára. Olyan hajlékony voltam szerencsére, hogy ezt megtudja tenni, de ezzel még közelebb éreztem magamhoz, annyira, hogy hátravetettem a fejemet, mikor még erősebbeket lökött, s már martam a vállait is, oly isteni volt az egész. Én szerettem volna neki mindent megtenni, amire csak vágyik, de most mégis ő cselekszik és én meg megadtam magamat, mert nem ment felülkerekedni. Nem is bírtam volna, annyira szédültem… A csillagok számát sem tudtam volna megmondani, amik előttem repkedtek a homályba húzódva.
Egy pillanat alatt fordultunk – szó szerint -
száznyolcvan fokos fordulatot. Elszakadtam a csókjától… Csak ziháltam, mikor a
csípőjére kerültem és a hosszú, hideg ujjaival fogott s engedett el. Mint aki
megadta magát, a kezeit széttárta teste mellett.
- Na? Te vagy az ajándékom, nem? Akkor vetkőztess le.
Kicsit zavartan, pironkodva, de sóhajtottam egyet. Nem az első alkalom, Jungkook... a második! A második!
A tenyeremet végigvezettem a hasától a mellkasáig, majd a szemeibe nézve lehajoltam az ajkaihoz. Pilláimat lehunyva, megkóstoltam az édes párnácskákat, melyek mindig megigéznek, ha csak rájuk gondolok. Mindig megremegtetik az alhasamat és mindig békét hoznak mindenhogyan, ahogyan csak lehet. Nem régóta voltunk együtt, pár napja, három vagy négy talán? Nem igazán tudtam, mert teljesen elöntött a vágy, és a tudat, hogy most már bármikor hozzáérhetek, bárhogyan, ő viszonozni fogja. Talán ez a gondolat volt az a beindító erő, amivel bátrabban ízleltem a puha ajkait, amivel viszonozva csókolt. Teljes odaadással mart bele a hajamba, finoman közelebb húzva magához. A nyelvünk szabadon táncolt egymással, s néha egy-egy hevesebb mozdulatnál, már a szájpadlásomat csiklandozta a frusztrált szerelmem. Mikor szuszogva váltam el tőle, tudtam, hogy cselekednem kell, így egy mély levegőt vettem, majd a lábai közé térdre álltam, hogy felhúzzam az övéit, és kitudjam gombolni a nadrágját. A korcára fogva terveztem lehúzni róla a zavaró ruhadarabtól, de ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy odahajoljak, és a köldökébe csókoljak. Felnéztem rá, még mindig a hasára nyomva az ajkaimat. A szemei lángoltak, a mellkasa fel-le járt hevesen, s láttam hogy mindjárt megmozdul, ha nem folytatom. Lehetséges, hogy élvezte ezt…?
Kapva az alkalmon, újra lehunytam a szemeimet, és ismét megcsókoltam a hasfalát, s lentebb haladva, megint a köldökét. Az egyik nyelvemet – szerintem nem várta – belevezettem a kis lyukba, s mikor elnyújtottan nyögött egyet, kuncogva abbahagytam.
- Oh, Jungkook… - Nem bírtam ki. Nevetve nyúltam a nadrágja korcára, és úgy kezdtem el azt lefelé húzni. Mikor szabad terem volt, a boxerével játszottam, már jóval bátrabban. Istenem, olyan aranyos, hogy nem bírom! És teljesen az enyém, mindene...
Lehajoltam, hogy a boxerén keresztül adjak egy lágy csókot a tagjára, s mikor hátravetette a fejét, ismét játékossá váltam. Sunyin figyeltem, amint behunyt szemmel várta a kényeztetést, de ekkor megint a hasához nyomtam a fejemet és számat rátapasztva a köldökére, megfújtam erősen, aminek igencsak vicces hangja volt.
- Mi a fasz? – fogta meg a fejemet, kissé fentebb húzódva hirtelen. – Te mit játszol? – mosolygott, már majdnem nevetve velem, amint látta, mennyire jól szórakozom. Már majdnem folytak a könnyeim, mikor rázta a fejét. Istenem, annyira jó!
- Olyan csikis vagy – néztem a szemeibe, mikor sóhajtott egyet.
- Hát rendben, Kook – megfogta a karomat, majd egy lendülettel magára húzott, már teljesen hátradőlve, kényelembe helyezve magát. – Nem tudom ki nevetett, amikor ki kellett szedni a takaróból. - Amint szóra nyitottam volna a számat, direkt kivárta gonoszan a pillanatot szerintem. Az egyik ujját olyan gyorsan vezette be odalent, amennyire csak tudta. Meggörnyedve kaptam a vállaiba s az arcom baloldalát a mellkasára ejtettem. Basszus…
- Ez így… - szuszogtam remegve. – Nem túl jó… Várj. – Fájt, ahogyan azt az egy ujját is benyomta, még ha csak nem is mozdult. Megfogtam a csuklóját, majd előrehúztam a mellkasára. Nem szerettem volna, hogy fájjon, és tudom, hogy ő sem, azért nézett ilyen aggódó tekintettel.
Bekaptam az ujját, direkt nem nézve a szemeibe, mert tudtam, hogy akkor azonnal elégek. Nem kellene ennyire zavarba jönnöm pillanatok alatt, de akkor is, az én számat nem szopásra találták ki. Te jó ég. Ezt komolyan én gondoltam?
Elengedtem a csuklóját, s a mellkasára csúsztattam a tenyereimet, mikor az arcomra simítva mozgatta a másik kezét az ajkaim között. Behunyt szemmel próbáltam benedvesíteni az ujjait, amennyire csak tudtam s mikor már mindegyiket a számban mozgatta, tudtam, hogy itt az idő. Nyeltem egyet, amint kiengedtem a számból, majd a vállaira simítottam, s a nyakába bújtam pihegve. Miért fulladok ki ennyire ettől? Alig kapok levegőt, pedig tudom, hogy hogyan kell venni a levegőt. Az orromon. De nekem mégsem megy a legfényesebben.
- Na? Te vagy az ajándékom, nem? Akkor vetkőztess le.
Kicsit zavartan, pironkodva, de sóhajtottam egyet. Nem az első alkalom, Jungkook... a második! A második!
A tenyeremet végigvezettem a hasától a mellkasáig, majd a szemeibe nézve lehajoltam az ajkaihoz. Pilláimat lehunyva, megkóstoltam az édes párnácskákat, melyek mindig megigéznek, ha csak rájuk gondolok. Mindig megremegtetik az alhasamat és mindig békét hoznak mindenhogyan, ahogyan csak lehet. Nem régóta voltunk együtt, pár napja, három vagy négy talán? Nem igazán tudtam, mert teljesen elöntött a vágy, és a tudat, hogy most már bármikor hozzáérhetek, bárhogyan, ő viszonozni fogja. Talán ez a gondolat volt az a beindító erő, amivel bátrabban ízleltem a puha ajkait, amivel viszonozva csókolt. Teljes odaadással mart bele a hajamba, finoman közelebb húzva magához. A nyelvünk szabadon táncolt egymással, s néha egy-egy hevesebb mozdulatnál, már a szájpadlásomat csiklandozta a frusztrált szerelmem. Mikor szuszogva váltam el tőle, tudtam, hogy cselekednem kell, így egy mély levegőt vettem, majd a lábai közé térdre álltam, hogy felhúzzam az övéit, és kitudjam gombolni a nadrágját. A korcára fogva terveztem lehúzni róla a zavaró ruhadarabtól, de ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy odahajoljak, és a köldökébe csókoljak. Felnéztem rá, még mindig a hasára nyomva az ajkaimat. A szemei lángoltak, a mellkasa fel-le járt hevesen, s láttam hogy mindjárt megmozdul, ha nem folytatom. Lehetséges, hogy élvezte ezt…?
Kapva az alkalmon, újra lehunytam a szemeimet, és ismét megcsókoltam a hasfalát, s lentebb haladva, megint a köldökét. Az egyik nyelvemet – szerintem nem várta – belevezettem a kis lyukba, s mikor elnyújtottan nyögött egyet, kuncogva abbahagytam.
- Oh, Jungkook… - Nem bírtam ki. Nevetve nyúltam a nadrágja korcára, és úgy kezdtem el azt lefelé húzni. Mikor szabad terem volt, a boxerével játszottam, már jóval bátrabban. Istenem, olyan aranyos, hogy nem bírom! És teljesen az enyém, mindene...
Lehajoltam, hogy a boxerén keresztül adjak egy lágy csókot a tagjára, s mikor hátravetette a fejét, ismét játékossá váltam. Sunyin figyeltem, amint behunyt szemmel várta a kényeztetést, de ekkor megint a hasához nyomtam a fejemet és számat rátapasztva a köldökére, megfújtam erősen, aminek igencsak vicces hangja volt.
- Mi a fasz? – fogta meg a fejemet, kissé fentebb húzódva hirtelen. – Te mit játszol? – mosolygott, már majdnem nevetve velem, amint látta, mennyire jól szórakozom. Már majdnem folytak a könnyeim, mikor rázta a fejét. Istenem, annyira jó!
- Olyan csikis vagy – néztem a szemeibe, mikor sóhajtott egyet.
- Hát rendben, Kook – megfogta a karomat, majd egy lendülettel magára húzott, már teljesen hátradőlve, kényelembe helyezve magát. – Nem tudom ki nevetett, amikor ki kellett szedni a takaróból. - Amint szóra nyitottam volna a számat, direkt kivárta gonoszan a pillanatot szerintem. Az egyik ujját olyan gyorsan vezette be odalent, amennyire csak tudta. Meggörnyedve kaptam a vállaiba s az arcom baloldalát a mellkasára ejtettem. Basszus…
- Ez így… - szuszogtam remegve. – Nem túl jó… Várj. – Fájt, ahogyan azt az egy ujját is benyomta, még ha csak nem is mozdult. Megfogtam a csuklóját, majd előrehúztam a mellkasára. Nem szerettem volna, hogy fájjon, és tudom, hogy ő sem, azért nézett ilyen aggódó tekintettel.
Bekaptam az ujját, direkt nem nézve a szemeibe, mert tudtam, hogy akkor azonnal elégek. Nem kellene ennyire zavarba jönnöm pillanatok alatt, de akkor is, az én számat nem szopásra találták ki. Te jó ég. Ezt komolyan én gondoltam?
Elengedtem a csuklóját, s a mellkasára csúsztattam a tenyereimet, mikor az arcomra simítva mozgatta a másik kezét az ajkaim között. Behunyt szemmel próbáltam benedvesíteni az ujjait, amennyire csak tudtam s mikor már mindegyiket a számban mozgatta, tudtam, hogy itt az idő. Nyeltem egyet, amint kiengedtem a számból, majd a vállaira simítottam, s a nyakába bújtam pihegve. Miért fulladok ki ennyire ettől? Alig kapok levegőt, pedig tudom, hogy hogyan kell venni a levegőt. Az orromon. De nekem mégsem megy a legfényesebben.
A nyakába fúrtam az arcomat,
vártam, hogy átvegye, s innen az ő dolgának tekintse a továbbiakat. Szeretném
érezni, annyira megmámorít a karamell illat, ami árad belőle, a szeplős,
rikító mellkasa…
Beszippantottam az illatát, amennyire csak tudtam a nyakánál, majd kifújtam a levegőt behunyt szemekkel, mikor éreztem, hogy elkezd tágítani. Most se volt másképp, mint az első alkalommal… feszített, és próbáltam a leghalkabban tűrni. Pár percig csak a nyakamra tapasztva a tenyerét tartott, és úgy puszilgatta a homlokomat. Megnyugtatott, bár szerintem érezte, hogy még mindig kellemetlen ez a „felkészítés” dolog számomra. Mégis rettenetesen vágytam rá, hogy velem legyen. Hogy bennem legyen... kitöltsön… érezni szeretném őt, mindenhogyan.
Beszippantottam az illatát, amennyire csak tudtam a nyakánál, majd kifújtam a levegőt behunyt szemekkel, mikor éreztem, hogy elkezd tágítani. Most se volt másképp, mint az első alkalommal… feszített, és próbáltam a leghalkabban tűrni. Pár percig csak a nyakamra tapasztva a tenyerét tartott, és úgy puszilgatta a homlokomat. Megnyugtatott, bár szerintem érezte, hogy még mindig kellemetlen ez a „felkészítés” dolog számomra. Mégis rettenetesen vágytam rá, hogy velem legyen. Hogy bennem legyen... kitöltsön… érezni szeretném őt, mindenhogyan.
Mikor mocorogni kezdett, a harmadik ujjával mozogva bennem, éreztem, hogy lassan
képes leszek befogadni őt. Feltápászkodtam, s a tenyereimet a mellkasára csúsztattam, hogy azon megtudjam tartani magamat. A szívem hevesen vert, mikor végigsimította hosszú ujjait a gerincvonalamon. Hát én jövök...
A boxerét félkézzel lehúztam, hátranyúlva manőverezve. A lábaival segített, miközben a bokájáról húztam le, majd oldalra dobtam valahová a földre. A térdemen álltam fölötte s még egyszer végigsimítottam a mellkasán. Az édes hasán... az alhasához érve pedig őt magát érintettem meg. Forró volt és lüktetett, szokatlan volt ismét megérinteni másét... de a világért se vallottam volna be, hogy iszonyatosan felizgat, ha ott érhetek hozzá, ezzel apró sóhajokat kicsalva belőle, gyönyörű grimaszokat előidézve...
Hátul, a combom mögött állítottam fel - bár, nem volt olyan nehéz, hiszen alapból állt, mint a cövek -, s úgy húztam magam alá, ezzel én is picit lentebb ereszkedve hozzá. Mély levegőt vettem, mikor sikerült magamhoz illeszteni merevedését, majd a leglassabban ereszkedtem rá. A számat eltátva, meg sem álltam, míg le nem értem teljesen. A fájdalom volt a legkisebb dolog, ami eltántorít attól, hogy érezzem őt. Végigjárt a forróság, s a bizsergés minden pontomnál, mikor rajta ülve, próbáltam megszokni a helyzetemet. A mellkasán támaszkodtam, s úgy vettem a levegőt, mintha nem lenne elég a hűvös szobában, amit éppen kezdünk felforrósítani együtt.
Az a lüktető türelmetlenség olyan édes volt, mint a nektár. Lassan ereszkedett rám, és még a percek is óráknak tűntek. Eszem ágában sem volt sürgetni, így is fájdalmat okoztam már neki. Szűken és mohón nyelt el magába. Istenem, de mennyire mennyei is volt!
Innentől viszont már nem bírtam. Eluralkodott a bennem élő tigris, és ezzel az ösztönnel rá is vetettem magam a vadamra. Ismét fordul a kocka, ahogy ő terült el alattam. Pihegett, sóhajtozott és egyszerűen csak gyönyörű volt. A mellkasa hevesen zilált, akár a háborgó tengeren a hullámok. A mellbimbói keményen meredeztek, és a bőrén végigsuhant a hidegrázás. Megállíthatatlan örvény keringett bennem, aminek erotika volt a neve. Vadul rohamoztam meg az apró száját és a lehető legmélyebbre küzdöttem magam benne. Innentől kezdve el sem mozdultam a forrón lángoló bőrétől. Csökönyös szerelemmel nyomtuk le egymás torkán a nyelvünket. Egyedül az ujjai hűltek ki annyira, hogy jólesően tépje a friss szőke szálakat a tarkómon, miközben fékezhetetlenül ringattam magunkat anélkül, hogy egy centit is távolodtam volna tőle. A meleg, puha öble halálos élvezettel vett körül, és erről ő tudott. Felnyögtem, a hangok kiszakadtak a torkomból, ahogy egyre többet ízleltem belőle. Már nem volt teljesen idegen minden, kezdtük ismerni egymás testét, és ez megbabonázott.
Úgy dermedtünk le mindketten, mintha valaki azt mondta volna itt a világvége. Ez rendben van, de nekünk igencsak úgy tűnt, hogy itt van. A megmaradt lelkierőmből azonnal magunk mellé nyúltam, és magunkra rántottam a meleg, és most minden biztonságot jelentő takarót. Jungkook szíve szerintem még egy ütemet is kihagyott, mikor az anyja hangját hallottuk meg.
A boxerét félkézzel lehúztam, hátranyúlva manőverezve. A lábaival segített, miközben a bokájáról húztam le, majd oldalra dobtam valahová a földre. A térdemen álltam fölötte s még egyszer végigsimítottam a mellkasán. Az édes hasán... az alhasához érve pedig őt magát érintettem meg. Forró volt és lüktetett, szokatlan volt ismét megérinteni másét... de a világért se vallottam volna be, hogy iszonyatosan felizgat, ha ott érhetek hozzá, ezzel apró sóhajokat kicsalva belőle, gyönyörű grimaszokat előidézve...
Hátul, a combom mögött állítottam fel - bár, nem volt olyan nehéz, hiszen alapból állt, mint a cövek -, s úgy húztam magam alá, ezzel én is picit lentebb ereszkedve hozzá. Mély levegőt vettem, mikor sikerült magamhoz illeszteni merevedését, majd a leglassabban ereszkedtem rá. A számat eltátva, meg sem álltam, míg le nem értem teljesen. A fájdalom volt a legkisebb dolog, ami eltántorít attól, hogy érezzem őt. Végigjárt a forróság, s a bizsergés minden pontomnál, mikor rajta ülve, próbáltam megszokni a helyzetemet. A mellkasán támaszkodtam, s úgy vettem a levegőt, mintha nem lenne elég a hűvös szobában, amit éppen kezdünk felforrósítani együtt.
Yoongi
Minden mozdulattal, apró gesztussal, amit felém intézett,
megbabonázott. Egyszerűen esetlenek voltunk még, és bennem is csak a vágy
mérhetetlen hatalma játszott merész játékot, de így is akartuk egymást. A köd
olyan szinten borította el az elmém, hogy egy pillanatnyi figyelmetlenség képes
volt fájdalmat okozni neki. Elmondhatatlan harag irányult ilyenkor önmagam
ellen, de mindig tett az ellen, hogy ez elpárologjon. Képes lettem volna
elalélni, attól, ahogyan az ujjaim körbeölelte a forró nyelve, és úgy dolgozott
rajta, mint aki mindig is ezt csinálta volna. A kicsi szája, úgy siklott fel-le
az ujjaim hosszán, mint ahogy a napot elnyeli a horizont. Behunyta a szemét, de
így is vöröslött az arcán a zavar. Imádtam, egyre és egyre jobban
beleszerettem.
Az a lüktető türelmetlenség olyan édes volt, mint a nektár. Lassan ereszkedett rám, és még a percek is óráknak tűntek. Eszem ágában sem volt sürgetni, így is fájdalmat okoztam már neki. Szűken és mohón nyelt el magába. Istenem, de mennyire mennyei is volt!
Innentől viszont már nem bírtam. Eluralkodott a bennem élő tigris, és ezzel az ösztönnel rá is vetettem magam a vadamra. Ismét fordul a kocka, ahogy ő terült el alattam. Pihegett, sóhajtozott és egyszerűen csak gyönyörű volt. A mellkasa hevesen zilált, akár a háborgó tengeren a hullámok. A mellbimbói keményen meredeztek, és a bőrén végigsuhant a hidegrázás. Megállíthatatlan örvény keringett bennem, aminek erotika volt a neve. Vadul rohamoztam meg az apró száját és a lehető legmélyebbre küzdöttem magam benne. Innentől kezdve el sem mozdultam a forrón lángoló bőrétől. Csökönyös szerelemmel nyomtuk le egymás torkán a nyelvünket. Egyedül az ujjai hűltek ki annyira, hogy jólesően tépje a friss szőke szálakat a tarkómon, miközben fékezhetetlenül ringattam magunkat anélkül, hogy egy centit is távolodtam volna tőle. A meleg, puha öble halálos élvezettel vett körül, és erről ő tudott. Felnyögtem, a hangok kiszakadtak a torkomból, ahogy egyre többet ízleltem belőle. Már nem volt teljesen idegen minden, kezdtük ismerni egymás testét, és ez megbabonázott.
- Yoongi! - nyögött egyenesen a fülembe. Ne csináld, ne
csináld ezt, Jungkook! Megtébolyít a hangod, főleg, ha a nevemet hívod, mintha
imádkoznál... – Yoongi... - folytatta. Akkor én leszek az istened.
A jéghideg tenyerem végigzongorázott a remegő oldalán, egészen a formás fenekéig. Erősen markoltak bele a hosszan mintázott ujjaim az izomba. Megemelkedtem, miközben a fogaim közé csíptem az alsó, már megszenvedett ajkát, majd mohót löktem felé a derekammal. Nem bírtam a hangját. Szuszogott, sziszegett, zilált, egyszerre istenített és vetett meg. Újra megismételtem a mozdulatot, egészen addig, míg a szája szélén a nyál ki nem csordult. A heves izgalom irányította az egész testem. Tovább martam a fenekét a félkezemmel, oldalra dőltem, hogy magamhoz ölelhessem a másik felével. A szépen kidolgozott vádlija átlendült a derekamon, hogy nekem utat adjon, én pedig így is tettem. Tovább löktem, küzdöttem magunkat a kielégülés felé, nem győzve elég serényen masszírozni a kemény izmát. Szinte belemorogtam a csókjaiba. Egyszerűen elvette az eszem. Hevesebb és hevesebb akartam lenni, a tagjára markolva még angyalibb hangokat tudtam kicsalni belőle. Ez lett a drogom, ezt akartam, soha semmi mást.
A nyaka íve a csókjaimban úszott, az ádámcsutkája a fogaim között esett foglyul. Meggörnyesztettem a hátam, akár egy macska, mert többet akartam. Végig szeretgetni minden porcikáját. Remegő emberré tenni őt. Könyörgésre kényszeríteni. A kis kék masnit az ajkaimmal húztam le a nyakáról, akármennyire is tetszett, hogy ott van. Kegyetlenül döftem magam belé, de úgy tűnt ezt akarta ő is. Visszalendültem fölé, de mindkét tenyerem a csípőjén pihent már. A szőke hajam ellepte a mellkasát, miközben az ajkam és a nyelvem végig vezettem rajta. Már ennyi elég volt, hogy érezzem a szíve heves lüktetését. A nyelvem heves kutatásba kezdett a bőre térképén. A kis hegy volt, amin megakadtam. A bimbójára szorult az ajkam.
A jéghideg tenyerem végigzongorázott a remegő oldalán, egészen a formás fenekéig. Erősen markoltak bele a hosszan mintázott ujjaim az izomba. Megemelkedtem, miközben a fogaim közé csíptem az alsó, már megszenvedett ajkát, majd mohót löktem felé a derekammal. Nem bírtam a hangját. Szuszogott, sziszegett, zilált, egyszerre istenített és vetett meg. Újra megismételtem a mozdulatot, egészen addig, míg a szája szélén a nyál ki nem csordult. A heves izgalom irányította az egész testem. Tovább martam a fenekét a félkezemmel, oldalra dőltem, hogy magamhoz ölelhessem a másik felével. A szépen kidolgozott vádlija átlendült a derekamon, hogy nekem utat adjon, én pedig így is tettem. Tovább löktem, küzdöttem magunkat a kielégülés felé, nem győzve elég serényen masszírozni a kemény izmát. Szinte belemorogtam a csókjaiba. Egyszerűen elvette az eszem. Hevesebb és hevesebb akartam lenni, a tagjára markolva még angyalibb hangokat tudtam kicsalni belőle. Ez lett a drogom, ezt akartam, soha semmi mást.
A nyaka íve a csókjaimban úszott, az ádámcsutkája a fogaim között esett foglyul. Meggörnyesztettem a hátam, akár egy macska, mert többet akartam. Végig szeretgetni minden porcikáját. Remegő emberré tenni őt. Könyörgésre kényszeríteni. A kis kék masnit az ajkaimmal húztam le a nyakáról, akármennyire is tetszett, hogy ott van. Kegyetlenül döftem magam belé, de úgy tűnt ezt akarta ő is. Visszalendültem fölé, de mindkét tenyerem a csípőjén pihent már. A szőke hajam ellepte a mellkasát, miközben az ajkam és a nyelvem végig vezettem rajta. Már ennyi elég volt, hogy érezzem a szíve heves lüktetését. A nyelvem heves kutatásba kezdett a bőre térképén. A kis hegy volt, amin megakadtam. A bimbójára szorult az ajkam.
- Aghhr! - tépett olyan erősen a hajamba, hogy még én is
felnyekkentem. Érzékeny volt, erre a következtetésre jutottam. Kaján vigyor
telepedett a képemre ettől. Úgy hiszed, hogy abba fogom ezt hagyni? Rosszul
gondolod, édesem.
Visszatapadtam az érzékeny területre, és heves izgatásba kezdtem a nyelvemmel. Sikítani szeretett volna, éreztem.
Visszatapadtam az érzékeny területre, és heves izgatásba kezdtem a nyelvemmel. Sikítani szeretett volna, éreztem.
~ Kopp-kopp-kopp ~
Úgy dermedtünk le mindketten, mintha valaki azt mondta volna itt a világvége. Ez rendben van, de nekünk igencsak úgy tűnt, hogy itt van. A megmaradt lelkierőmből azonnal magunk mellé nyúltam, és magunkra rántottam a meleg, és most minden biztonságot jelentő takarót. Jungkook szíve szerintem még egy ütemet is kihagyott, mikor az anyja hangját hallottuk meg.
- Szép éjszakát nektek srácok! Aludjatok jól! – azzal a
léptek halkuni kezdtek. Nem nyitott be, és mindkettőnk olyan hosszú sóhajt
engedett meg, amivel kifújhattuk minden félelmünk. Akaratlanul is fel kellett
kuncognom ezek után. A homlokának döntöttem a sajátom, és mindkét tenyerem a
meleg arcára tapasztottam.
- Ne halj meg. – Nevettem az ajkai közé, majd gyengéden megcsókoltam.
Én is rettenetesen megijedtem. A takaró sötétjében csak mi ketten voltunk, és a
szerelmünk. – Itt nincs vége, igaz? – suttogtam hátrasimítva a haját, hogy az
orra felett is megtudjam csókolni.
- Nincs... - pihegett, majd magához ölelt, mint valami
gyámoltalan gyerek. Mosolyogva bújtam hozzá. Talán az egész helyzet, hogy
sötétben voltunk, biztonságban, romantikussá tett. Elúszott a vad tigris a
hevesség folyójában, és csak a szeretetem maradt. Az ujjaim körbefonták a
tagját, és izgatva kezdtem el én is lassan mozogni. Az ajkaink innentől kezdve
egy centit sem szakadtak el egymástól. Simogatott, szeretgetett, és én is őt.
Így is túl korán ütötte fel a fejét az orgazmus. Kezdtem érezni, hogy lassan
darabokra szakadok, azonban ő megelőzött ebben, mikor az ajkaim újra
megtalálták a bimbóját. Egy kis kényeztetés után a markomban sült el és
vesztette el a maradék józanságát is. Ez a gyönyörű tudat juttatott el engem is
a csúcsra, de kihúztam magam belőle, hogy ezt a kellemetlenséget is elkerüljem
ez alkalommal. Hosszú, jóleső sóhajok, halk pihegések, finom cirógatások. Ezek
maradtak csak utánunk. A takaró már nem fedett minket teljesen, és sikerült
valamennyire felöltöznünk is. Egy boxer és egy póló bőven elég volt mindkettőnk
számára. Azonban én az ágy szélén ülve maradtam, és csak néztem őt. A teljesen
szétzilált haját, a piros bőrét, és szemének kielégült csillogását. Nem érdekel
már, mi a rossz és mi a jó ebben a világban. Egész életemben nem akartam
annyira senkit, mint őt. Képes kitölteni minden űrt a szívemben, amit az a sok
seb hagyott maga után. A bohókásan gyönyörű mosolya, és gyermeki szíve. Ez
hiányzott belőlem, és ő megadta nekem. Mikor láttam, hogy álom ülne a szemére, közbeavatkoztam.
- Akkor én is oda adom az ajándékod.
- Hm? - nyitotta ki félig a szemét. Nem válaszoltam, hanem az
ágyam alá nyúlva előhúztam azt. Egy elég jó digitális kamera volt. És működőképes, nem úgy, mint az ő antikja. Felé fordítottam az objektívet, hogy
lencsevégre kapjam. Ez lesz az, ami végigvezeti majd a mi életünk. Bájosan
mosolyogva húzta a takarót szinte az orráig. Talán a szívem egyik legszebb képe
marad ez.
4 megjegyzés:
Kesz, vegem•_•
Egyszeruen olyan szep, ami Kook es Yoongi Kozott alakult ki, hogy hihetetlen°-°
Ez a herceges dolog pedig, Jungkook reszerol szinten eszmeletlen aranyos es az, hogy Yoongi meg a hajat is befestette, csak megjobban azza teszi😄
Kivancsi vagyok, hogyan fogjak kivitelezni az egyutt eltoltendo idoket, esetleg forro ejszakakat😏
Ha mar a Kooknak lesz sajat szobaja😄
Nagyon tetszett es varom a folytatast:3
Úristen! Ez isteni volt! Úgy imádom ezt a párost!
Amúgy csak én érzem úgy, hogy Hope és Tae között van valami? :D
Nagyon várom a folytatást!
Tuti,hogy Tae és Hobi között van valami...
Lehet én vagyok az egyetlen akinek megragadta a figyelmét Nam meg a baleset szó. Én vagyok hülye vagy tényleg nem volt szó balesetről?
Imádtam, annyira cuki ez a páros.��❤❤��
Ajjajj! Bocsánat, hogy csak most írok, de teljesen elfelejtettem ide visszajönni kommenttel XDDD
Először is, köszönjük szépen, hogy írtatok <3 Annyira jó látni, hogy vannak érdeklődők, ez annyira feldob minket! TwT Nagyon aranyosak vagytok
Másodszor, huh... Jóóó sok minden lesz még itt, és a negyedénél sem tart a történet, ajjajj :D Hát a kis drágáink előtt még egy rettenetesen hosszú út áll. Még gyakorlatilag ők is csak most kezdik egyre jobban megismerni egymást. De azt megígérjük, hogy senki nem marad ki a jóból (vagy a rosszból, lol)
Hobi és Tae? Jézus, ez milyen aranyos XDDD
Amúgy nem, nem vagy hülye, tényleg jól olvastad a balesetet. Majd minden szépen kiderül és hogy válaszoljak is a kérdésekre, bocsánat, hogy egy kommentbe sűrítettem mindent XD Igyekszünk sietni a következő fejezettel, hogy egyre több kérdésre kapjátok meg a válaszaitokat :3
Még egyszer... nagyon hálásak vagyunk a szavaitokért, köszönjük, hogy írtatok! <3
Megjegyzés küldése