Who's your Daddy? - Feltámadás (1/3) (+18!)

Cím: Who's Your Daddy?
Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), banda fici, OOC, slash,
Figyelmeztetés: Fétis, trágár beszéd
Besorolás: (+18!) legszívesebben +21-et adnánk XD
Fejezetek: (1/3)
Páros: MinJoon (Jimin x Namjoon)
Írók: PingGuo & Rossy
Tartalom: A fiúk gondtalanul élnek a dormban, míg nem egy elszólás képes felborítani a harmóniát. Jimin a saját bőrén tapasztalja meg, Namjoon, a csapatuk apukája, milyen szörnyeteg is valójában, míg a többiek semmit sem tudnak annak rejtett fétiséről.
Hozzáfűzés: Hát, öhm nos. Izéke. XD Jól kezdem na... Ezt a threeshot-nak tervezett történetet PingGuoval találtuk és... tény, eléggé erotikusra sikerült. PingGuo szerint olyan, - mondta, hogy tegyem hozzá - hogy "olyan mint a rossz pornó, de a nép néha megkívánja ezt" És igazából, teljesen jogosan mondta. Reméljük tetszeni fog nektek, én nagyon izgulok, de minden percben élveztem írni a társammal együtt. Jó szórakozást kívánunk hozzá! :D

   

    

  Jimin

  

  Talán a mérhetetlenül nagy versenyszellem, vagy a győzelem hajtott, már nem tudom. De azt tudtam, hogy le akarom győzni ezt a két csalót, akik szemérmetlenül cheatelnek a szemem előtt! 

- Na jó, komolyan álljatok le, csak szerintem furcsa, hogy Jungkook kontrollerjét nem csak ő maga irányítja?! - fakadtam ki. - Miért kell csalni?! 

Hiszen basszus már! Nem igaz, hogy Taehyungnak be kell ülnie a másik mögé átkarolva őt és kezelnie azt a szart, hogy győzzön. Azért Junkook is igazán vehetné a fáradságot egy-két gomb megnyomásához. Ne mindent helyette csináljanak már mindig, soha nem fogja megtanulni így egyedül kezelni a problémáit, ha esetleg nem lesz mellette valaki. Jó... persze, ez csak egy játék, de azért is lefogom győzni őket, csalás ide vagy oda! 

- Csak nem savanyú a szőlő ? Én ugyan nem csalok, tiszták a kezeim. - ezzel felemelte mind két kezét a feje mellé épp úgy, hogy kikerülte az őt átkaroló Taehyung kezeit, aki természetesen végig a játékra összpontosítva nyomkodta a gombokat csendben.                   

- Jin hyuuung, lennél szíves hozni nekünk egy kis nasit még? - mondta a maknae a legtenyérbemászóbb, mézédes hangján, hogy az idősebbet rávegye arra, amire ő lusta volt.  

Kis mitugrász. Azaz pont nemugrász. Mert lusta felállni a kajáért. De nem baj, legalább nekem sem kell elmennem a konyháig, hiszen a győzelem fontosabb most és semmi nem zökkenthet ki, ha már ezek ketten így szeretnének játszani. 

- Ahh... már megint? - hallottuk Jint a konyhából. Kivehető volt, hogy nem volt hozzá túl sok kedve.  

De mit tehet, ha mi mind játszunk? Túl kedves, legszívesebben felálltam volna a két versenytársam mellől és jófiúként hozni azt, amit kérnek, de sajnos nem vett rá a lélek.  

Éppen a célba voltam már, amikor Jin megérkezett és letette elénk a nasis tálat megzavarva az összpontosításomat.  

- Köszönjük, hyung - mondtam a többiek helyett is, tekintetemet végig a képernyőt mustrálva. 

- Mindjárt nyerni fog, Taetae, küzdj, ne hagyd neki! - már le sem tagadta Jungkook, hogy a másik átvette az irányítást helyette, inkább elfolyt a karjai ölelésében meglehetősen nyugodtan figyelve játékunkat. Így már nem is olyan mintha csalna, hanem csak átvette a másik helyett a játékot. Igazából számomra ez csak rosszat jelent, mert Taehyung sokkal jártasabb ezen a pályán és ennyi elég is, hogy veszélybe kerüljek.  

- Jól van, küzdök én, de vissza is veheted akár, ha ennyire szeretnéd. - szólalt meg mögötte az idősebb. 

- Nem-nem, jó ez így. Tökéletesen érzem magamat. - nyúlt marékkal a chipses tányérba, hogy szépen elfogyassza azt a zsíros cuccot, amit én nem bírtam valamiért megenni.  

- Jin hyung... nem haragudnál meg, ha kérnék egy kis csokit? - kiabáltam félve, hogy esetleg nemmel válaszol majd kérdésemre. De valószínűleg megunta mindezt, mert egy óriásit sóhajtott, amit Jungkook kicsit megkuncogott. Nem tehettem mást, fel kellett zárkóznom, mert vesztésre álltam. Az ujjaim alatt ropogtak a gombok és néha még pislogni is elfelejtettem. Csak néztem azt villódzó képernyőt, ami teljesen elvette az eszünket, annyira, hogy még mosdóba is elfelejtsünk elmenni. 

  

  

Namjoon

  

Karba tett kezekkel figyeltem csak, ahogy Jin végül a pultnak dől mellkasra ejtett állal. Épp a vacsorában akartam segíteni neki. Vagyis én nem akartam, csak rám hárult ez a feladat, mert Suga elvonult aludni, Hoseok pedig már a fürdőbe zárkózott. Csak a maknaekat hallottuk a nappaliból. Megsajnáltam Jin hyungot. Láttam rajta, hogy egyszerre több helyen is lenne: konyhában, nappaliban és persze a kádban, hogy végre lazítson és „szépüljön”. Ellöktem magam a hideg, fehér faltól. Az édességes szekrényhez léptem és leemeltem a táblányi csokoládét. Jin felemelte a fejét rám, majd nagylelkűen egy „köszönöm”-öt szusszantott ki magából. Mosolyt húztam a számra, ami nem igazán volt őszinte, de kimentem hozzájuk. Jimin mellé letettem a finomságot, így sikeresen kitakarva a másik páros elől a képernyőt.   - Köszi, apu! – nyögte ki Jimin, talán nem is figyelve, mit ejt ki a száján. V felemelte a hangját, hogy menjek el onnan, mire csak feléjük fordultam.   - Tessék? Nem hallottam. – álltam el már teljes testemmel a képernyőt.   - Naaaaaaa!! – hangoztatta már Jungkookkal együtt.  

Elnevettem magam, majd mikor Jimin már győzelemtől felvillanyozva ugrott ülésből állásba széles vigyorral. Ekkor léptem vissza a konyha felé. De megálltam a folyosón… mit is mondott Jimin? „Köszi, apu!” Apu.
Megszorult a torkomban a levegő. Ezen annyira mondjuk nem kéne meglepődjek, Jint is gyakran anyuzzák le. Meg biztos csak félrehallottam! Megráztam a fejemet, majd hosszú léptekkel siettem, átléptem a konyha küszöbét, ahol Jin már a kezembe is nyomta a répáját meg a hámozót. Viszont ez nem segített. Csak mély gondolkodásba estem.
Jaj, az emlékek! Valahányszor sikerült barátnőt találnom, és végre eljutnom vele az ágyig, mindig előjött bennem egy… gondolat. Nem mondom, hogy oda vagyok a furcsaságokért, de ez nem is olyan furcsa! Sőt, a mai időben azt mondanám, hogy népszerű. De egyikük sem akarta ezt. Hogy „apu”-nak szólítsanak. Pedig hercegnőnek, kiscicának, minden édes néven becézgettem volna és ajándékokkal árasztottam volna el őket. Mint egy apuka, de mégis szerelmesen szeretgettem volna mindegyikőjüket az ölemben. Persze, a büntetés sem maradt volna el… a lényeg, hogy ellenezte mindenki. Viszont most meg itt zengett a fülemben az a szó, amit mindennél jobban akartam hallani, amit Chimchim ejtett ki a száján, még ha csak véletlenül is. Kimondta. És nagyon tetszett, annak ellenére, hogy egy fiú mondta. Mondjuk, nem mintha ez számítana nekem. Már ágyba bújt mindenki, de engem nem hagytak nyugodni a hangok, és a szemeimre sem jött az álom, így egész éjjel csak forgolódtam. Vártam, amíg Jin elaludt.
Kicsoszogtam a nappaliba, hátha egy kis laptopozás majd segít. De nem én voltam az egyedüli éjjeli bagoly. A konyhából halvány fény vetült a tiszta parkettára. A tarkómra simítva az ujjaimat vakartam meg a fejemet. Belestem, vajon melyikük garázdálkodik már megint. Alig hittem el.   - Jimin? – ahogy kiejtettem a nevét, az rémülten fordult felém.   - Hyung! Megijesztettél. – szuszogta halkan.   

Itt az esélyem? Itt az esélyem!   - Bocsi, nem akartam. – döntöttem a vállamat az ajtófélfának. Végigmértem, ahogyan visszafordult a pulthoz. Rövidnadrág, egy laza felső és magára terítve egy lepedő pihent meg.  Izmos gyerek, erős karokkal, formás lábakkal, a fenekéről, a mellizmáról és persze a kockás hasáról ne is beszéljünk! És mindez azzal az ártatlan, édes arcával csak még több bájt ad neki. Még vonzóbb. Oh, a fenébe is! Ha még egyszer kimondaná azt az egy szócskát, elveszíteném az így is nem helyén lévő eszemet. Ki kell mondatnom vele.   - Aludnod kéne, holnap sok dolgunk lesz!  - Mindjárt megyek. Csak ezt még megcsinálom magamnak. – tette a tejszínhabot a forró kakaójára. Mint egy nagy gyerek! - Kérdezhetek valamit? – haraptam kicsit az alsó ajkamba, de gyorsan elengedtem, amint felém fordult a bögréjét szorongatva. – Minek is hívtál ma vacsora előtt? – húztam össze a szemöldökömet, ahogy a szemeit fürkésztem. 

  

  

Jimin

  

  Nagy szemekkel néztem rá, ugyanis nem értettem miről beszélt.   

Minek hívtam volna? 

Teljesen összezavart. Kakaómat ajkamhoz emeltem, hogy óvatosan fújogassam a forró italomat néha egyet szürcsölve belőle.   

- Öhm... hyungnak? - Oké, ez kicsit nevetséges volt.   

- Nem-nem. Te leapuztál. - mondta ezt egy furmányos mosollyal, mire azt hittem csak rosszul látok.  

- Én? Miért hívtalak volna már annak? Nem is vagy az apám. - szürcsöltem még egyet a bögrémből, és mikor elhúztam ajkamtól - valószínűleg -tejszínhabos bajuszom lehetett. Most nem tudom, hogy tényleg csak a fáradság, vagy mert hajnal van, de mintha Namjoon hyungnak csillognának a szemei.  

Oké, azt is észrevettem azonnal, hogy nyelt egyet.   

De miért van ilyen zavarban?  

- Mert úgy hívtál és nem igazán lehettél tudtában annak, hogy talán még véletlenül se kellett volna ezt tenned... - szemei levándoroltak a lábaimra, ami kicsit ijesztő volt számomra.   

Mi a francot les ez rajtam ennyire? Már komolyan égve éreztem magamat.  

- Talán valami rosszat tettem? - kérdeztem egy kicsit hátra lépve, mintha tényleg így terveztem volna a pultnak dőlni.  

- Nem tudom. Megtudjuk, hogy rosszat tettél-e? - vészesen közeledett felém elnyújtott léptekkel, mire nyelnem kellett egyet. Irreálisan gyorsan kapta a kezeit a pultra, mintha csak körbe szeretett volna zárni engem. 

- Veled meg mi van, hyung? Kezdesz megijeszte... - nem fejezhettem be a mondatomat, ugyanis félbeszakított.  

- Az van velem, kedves Jimin, hogy kurvára felhúztál.  

Beparáztam teljesen, azt hittem kiejtem a kezeim közül a bögrémet, hogy aztán lehessen feltakarítani a barna nedűt, ami szétfröccsent volna mindenhova az törött kerámia darabkákkal együtt. 

- Mit tettem? - már remegett a kezem. Isten volt a tanúm rá, ha bánt, akkor leöntöm. Heves természetűnek éppen nem mondtam volna magamat, de ha önvédelemről van szó, én sem kegyelmezek. Igaz, abszurd, hogy pont ő bántott volna, de na. Ha ilyeneket mond, ne csodálkozzon a következményeken.  

- Felizgattál. - jobb combját villámként tolta két lábam közé, mire nem hogy reagálni nem volt időm, de hirtelen sóhajtottam egyet az ingerre, mire levegőm is bent rekedt. - És tudod, hogy mit kell tenned, hogy megkegyelmezzek? - szorította combját még jobban hozzám. Nem értettem miért történt mind ez hirtelenjében, de éreztem, hogy a farkamat nem szeretné nagyon kímélni Namjoon. Olyan szinten szorított, hogy már enyhén fájt. Nem tudtam megnyugodni kijelentése után se. Maximum annyira csak, hogy tudtam, bántani nem akar. De csak talán. Viszont annál inkább vérfagyasztóbb dologra készült. Bár, már én sem tudtam, hogy ez fagyasztó vagy inkább égető, amit művel ebben a percben... 
- É-Én...? Miért teszed ezt velem, hyu... - ahogyan ránéztem, egyszerre éreztem félelmet és izgalmat. Tökéletesen keveredtek az amúgy is vegyes érzelmeim, amit végképp nem értettem. A tekintete izzott. Még sosem láttam ilyennek. 
- Apuci! - vágott a szavamba egy eszelős mosollyal az ajkain.  
- Apuci? - kérdeztem összehúzva szemöldökömet homlokom közepén próbálva egérutat keresni, de nem találtam. Ez rettenetes. Miért pont apuci? Egyáltalán miért én?!  
- Ahhh, gyerek, pontosan. Egyre jobban felcsigázol. - mondta, mire a lélegzetem jobban elakadt. Nem értettem, nem mertem rezzenni sem. Csak könyörögve néztem rá, hátha megesik rajtam a szíve, de erről szó sem volt. Tekintete az elszántságtól csillogott, míg én megremegtem, ahogyan enyhén súrolta a lábam között megbúvó nemi szervemet, amivel erősebb ingereket váltott ki belőlem, mint hinné. Felnyögtem egy hangosat, mire a számra kapta tenyerét. 
- Shhh, nem lenne szerencsés, ha valaki meghallaná azt a szép hangodat. Nincs igazam? - búgta, mély férfias hangját használva, mire akaratlanul is megremegett az alhasam. Végig a szemébe néztem, hiszen féltem, hogyha máshova tévednének íriszeim, talán megbánnám, hogy figyelmetlenül hagyom tovább ügyködni.   
- mmmm...! - próbáltam jelezni, hogy éppen beszélnék. Kiengedett a torkából egy mély sóhajt, majd megszólalt. 
- Mondjad.  
- Kérlek, hyung, engedj el... én nem szeretnék semmi rosszat, de ez... - könyörögve néztem szemeibe félbehagyva mondatomat. Még egy nagy sóhajt eresztett meg, majd látszólag frusztráltan, de elhúzódott tőlem a lábai és karjai védelmével együtt. Nem éreztem magamat teljesen biztonságban, ugyanis most nagyon kiszámíthatatlanul viselkedett az idősebb, amit nem tudtam hová tenni hirtelenjében.  
- Most először és utoljára elengedlek, mehetsz - már éppen szaladtam volna engedélyére. Az ajtó küszöbéhez értem, mikor folytatta. - DE! Számíts büntetésre. Apuci nem lesz mindig ennyire engedékeny. Szelelj, de csak óvatosan! 
Szólt rám még mindig halkan, de a hangja tisztán kivehető volt számomra. 
Hátra sem mertem pillantani, inkább folytattam az utamat a bögrémet szorongatva, már kezdve egy elméletet felállítani magamban, hogy mégis mi volt mindez.  
Kakaómat letettem a nappali kávézós asztalára, hogy ezután megigazíthassam a nadrágomat, ugyanis... teljesen szűkölködtem. Tudtam, hogy ez beteges lehet, és hogy meg voltam ijedve, de... mégis tetszett ez a Namjoon hyung. Nem szeretnék semmi rosszat elkövetni, így amennyire megmaradt a józan eszem az előbbi jelenet után, felhasználva azt, hogy elszaladtam, eléggé intelligens lépésnek tartottam. Mikor léptem volna egyet előre, hogy elinduljak, valaki lába kibuktatott abban a pillanatban.  

  

  

  

Namjoon

  

  

  A kis aranyos azt hitte, tényleg hagyom meglógni. Kis naiv, fiatal fiúcska. 

Követtem a nappaliba és kihasználva az összezavarodott elméjét, mögé lépve a lábammal kihúztam alóla a földet. Szerencsére csak a szőnyegre hasalt el, ami tompította is a puffanó hangot, de aminek örültem, azaz hogy nem is sérült meg a szép arca. Csak a fájdalmas nyöszörgését hallatta. 

Ah! Teljesen beindított. De vissza kell fognom magam. Nem elijeszteni akarom! Csupán az ő érdeklődését is felkelteni. 

Az ajkamat haraptam be, ahogy lehajoltam és a bokájánál fogva húztam a kanapéhoz. A körmeit persze azonnal üzembe helyezte, el is húzva a puha szőrös anyagot, ami viszont hozta magával hű barátját, a kávézóasztalt. Megálltam. Csípőre tett kezekkel ráztam a fejemet, amint kihúztam a hátamat. 

- Ch-ch-ch… Majd idővel megtanulod, édes. – A kezeimet a hasa alá csúsztattam. Erre már felemelte a hangját. 

- Ne! Hyung, mit akarsz?! – fordult át a hátára a karjaimban és próbált eltolni magától. Lehet izmos, de most mégis le van gyengülve. Én pedig elememben vagyok, ami neki így nem jó hír. Muszáj volt vigyorognom, ahogy megláttam a félelmet csillogni a szemében. Helyes. Apától jobb tartani. 

- Halkan legyél! Nem akarod tudni, mit teszek, ha bárkit is felkeltesz. – erre a kijelentésemre a szó is belefagyott, és még talán a vére is. A kanapéra dobtam. Ott reszketett tényleg, mint egy kisgyermek, aki tudja, hogy rossz dolgot tett. 

Nyugalom Namjoon! Már lázad van tőle, igen, de ekkora lehetőséget nem szalaszthatsz el! Előtte állva figyeltem, mint egy éhes farkas. Fel tudtam volna falni, szétmarcangolni. Ő volt a kis nyúl, aki megbújik odújában. Nem tud elmenekülni. Lassan húztam végig a talpamat a sima padlón, majd elfordulva visszaindultam a kávézóasztalhoz. Kezembe vettem a bögréjét és azzal indultam felé. Némán meredtünk egymásra. Ő a kis pokrócába burkolódzott. - Ülj rendesen! Tedd le a lábaidat és húzd ki magad! – emeltem az arcomhoz a kerámiát és beleszippantottam. Egy bögrényi gyermeki ártatlanság. Belekortyoltam, alaposan megízlelve a számban, majd leküldtem a nyelőcsövemen. Addigra ő remegő, mezítelen végtagjainak talpát rásimította a fára. Láttam rajta, hogy kezd elege lenni. – Oh. Hogy ez a tiéd? – erre csak bólogatott hevesen. Már nyúlt volna érte, és én is felé tartottam. De még mielőtt elérte volna, megfordítottam a kezemben. A sötét, még meleg folyadék a nadrágjára hullott, az érzékeny részére. Felkiáltott volna, de az arcomat látva, azonnal a szája elé kapott. Elmosolyodtam. - Ilyen a jó kisfiú. – tettem le a bögrét. A vörös hajába süllyesztettem a hosszú ujjaimat. Remegett mindene. A szemeiben is már könnyek ültek, ami csak még kívánatosabbá tette számomra. – Lehet, most még komolyabb dolgot, nem teszek veled. De meg kell tenned valamit, hogy ne haragudjak rád! – elemelte a kezeit. A szép, rózsaszínes, dús ajkait szétnyitva tartotta és csak meredten bámult rám. Ez az a tekintet, amit mindig is látni akartam. A szívemet szinte fojtogatta. 

El akarom kényeztetni. El is fogom kényeztetni. 

- Mi- mit kéne tennem? – szipogta halkan, elnyomott hangon. Nem akar jobban felhúzni. Tanul a kölyök. De szerintem nem gondolta eléggé át. Tapasztalatlan. Még egy könnycsepp is végiggördült az arcán, amit nem vett észre, annyira le van fagyva. Megeresztettem egy ördögi mosolyt. Közelebb férkőztem hozzá, amire úgy ugrott össze, mint egy kis sündisznó. A takaróját is húzta magával, mintha az lenne a védelmet nyújtó tüske burok. Ezt már muszáj volt megkuncognom. 

- Elégíts ki! 

Ha lett volna nálam egy kamera, amikor ezt kimondtam… az arca felbecsülhetetlen volt. Elsápadt, sokkos, a szemei tágabbra nyíltak. Az ádámcsutkája ingázott egyet, amikor nyelt egy nagyot. Lekandikált a tekintete a nadrágomra, de egyből visszatért az arcomra. 

- Hogy… Hogy tudnálak én kielégíteni, hyu- 

- Nem. – megint nyelt egyet. 

- A… apu. – szuszogta ki zavartan, elvörösödött arccal. – Nem tudom, mire gondolsz. 

- Pedig szerintem elég nyilvánvaló. – hajoltam le hozzá. A kezem az arcához közeledett. Összezárta rémületében a szemeit. De kellemes meglepetés érhette, mivel abbahagyta a reszketést is, ahogy végigsimogattam a puha almácskáin. A szemei is megváltoztak. Kíváncsi lett talán. A hüvelykujjamat végighúztam a már száraz, de így is puha száján. – Ha jól csinálod, hamar elmehetsz. – mosolyogtam rá, ahogy kiejtettem lágyan ezeket a szavakat. Nem tudta levenni rólam a szemeit. Egyre közelebb is jött hozzám, de azonnal elhúzódtam és felegyenesedtem. – De nem kell félned, apu mindenre megtanít. – oldottam ki a madzagot a melegítőnadrágomon. Újra ránéztem. A kezei ökölben pihentek a kanapén, de egyre jobban szorította össze. Menekülést tervezne? 

Időben reagáltam, még mielőtt erőszakosan ellökött volna. A hajába markolva nyomtam a fejét magamhoz. - Érzed? Érzed ezt? Érzel engem? – az alsóm még rajtam volt. Hozzádörgöltem az arcát a merev szerszámomhoz. Csak vigyorogni tudtam, ahogy szinte sírva fakad tőle. 

  

  

Jimin

  

  Elmebeteg. Istenre mertem volna esküdni, hogy most teljesen úgy viselkedett, mint egy elmebeteg, őrült állat, aki bármire képes lenne, hogy... hogy azt tegyen, amit csak akar velem! Nem is tudtam, hogy pontosan mit kéne tennem. Ismertem - vagyis, azt hittem -eddig Namjoont, tudom, hogy nem bántana, de erre az életben nem gondoltam volna.  

Az arcom a merevedéséhez volt hozzászorítva, így alig bírtam akárhova is mozdítani a fejemet. Nagy nehezen viszont sikerült megtennem, így felé fordulva ádámcsutkám a gyenge pontját súrolva, majd végig érintve azt, felnéztem a szemeibe. Úgy állt felettem, mintha az egyetlen lenne, aki parancsolni tud nekem és irányítani. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy én is kezdtem így érezni... 

- Nyugodtan kiveheted, nem harap. - mosolygott, szemei csillogtak, én nekem meg görcsbe rándult a gyomrom. Olyan perverz volt, annyira nem megszokott. Azt hittem helyben porrá égek, olyan zavarban voltam. 

- M-Muszáj? - kérdeztem egy utolsót nyekkenve. Most már tényleg, hátha egyetlen egy esélyt ad nekem, hogy itt legyen vége mindennek. Igazából, nem fűztem sok reményt ehhez, de szerintem felesleges lett volna többször megkérdezni innentől... 

- Tudod mi lesz, ha hisztizel? - visszakérdezésére nagyon nem akartam megtudni a választ, így heves fejcsóválásba kezdtem, jelezve, hogy annyira nem fontos. - Jó fiú. akkor ideje lenne... - simított végig arcomtól gyengéden, selymes tincseim közé tévesztve ujjait. 

Ezért még egyszer revansot adok neked Kim Namjoon!  

A szemeim könnybe lábadtak, de nem éreztem úgy, hogy a szomorúság, vagy esetleg a csalódottság miatt lenne. A hirtelenjében rám törő ingerek váltották ki. Namjoon váltotta ki belőlem mind ezt, akinek valami nagyon súlyos fétise lehetett ez az apukázás, ugyanis teljesen beleélte magát abba, hogy így hívtam. 

Felesleges lett volna menekülni, ha akar, megtalál. Ő a leader, az apánk. Khm... vagyis, most már gondolom, hogy az enyém, vagy mi... Aish! Ez nagyon furcsa! 

- Nem csinálod? Tényleg ezt szeretnéd? Hát jó... - mozdult volna még mindig tartva engem, de gyorsan közbeszóltam. 

- Jól van! - mondtam a leghalkabban a szemeibe, megadva magamat. Elégedetten mosolygott rám. Ő nyert. 

Lassan levezettem íriszeimet a pontosan előttem dudorodó boxerére, majd kezeimet is csigalassúsággal csúsztatta fel a combján, egyenesen a textilanyagra tapintva. Hosszú ujjúmnak hála, takarva volt szinte mindkét karom és teljes tenyerem, csak az ujjaimmal érintettem, ami éppen hogy kilátszott belőle. Gyengéden adtam egy finom puszit a textilre, mire hallottam, hogy sóhajtott egyet még mindig egyik kezével a hajamba markolva óvatosan, másikkal meg a tarkómat tartva. Kezeimet megfogta, és tényleg mint egy apuka, feltolta rajta a hosszát, hogy szabad utat nyerjen mindkét tenyeremnek. Látszott, hogy érezni akar... 

Engedelmesen - de még mindig kicsit hezitálva - a ruhadarabja korcára fogtam, hogy lassan lehúzzam róla azt. Azt hittem a szemem kiesik a helyéről. Farka úgy lüktetett és ajkaimtól pár centire is éreztem a hőjét. Szinte sugározta, hogy vágyik az érintésre. Nyelnem kellett egyet, ugyanis a nyálam azonnal a számba szökött.  
- Ahh, mondd ki megint. - szólalt meg teljesen váratlanul végig figyelve minden mozdulatomat.  
- De...  
- Mondd már ki, az isten áldjon meg, vagy olyan büntetést kapsz, amit az életben nem fogsz elfelejteni! - szorította meg tincseimet, mire felszisszentem.  
Hát... az tény, hogy már ezt sem fogom tudni elfelejteni, de mit veszíthetek ugyan?  
- Apu... - motyogtam az orrom alatt.  
- Nem hallottam kristálytisztán. - nyúlt az állam alá, még mindig mereven állva előttem mosolyogva.  
- Le foglak szopni apuci. Most már jobb?! - A picsába már! Higgadjon le, már túlzásba esik teljesen! 
- Ahhhj istenem, a jó büdös kurva istenbe! - vetette hátra a fejét halk nevetésbe kezdve, majd visszafordult és lehajolt az arcom elé pár centire tőlem a szemeimbe nézve. - Soha nem foglak elengedni gyerek, ezt jegyezd meg. Soha.  
Remek... mit tettem... Csak rontottam az amúgy se túl fényes helyzetemen.  
Mikor jelzett egyet a vállamra paskolva, tudtam, itt az idő.  Nagy levegőt vettem és elkezdtem szemezni Nam méretével. 
Még őt is apuzzam le? Köszönjek esetleg neki is? 
Nevetségesebbnél nevetségesebb gondolatok cikáztak az agyamba, miközben kezdtem megtalálni az apám -, vagyis! Namjoonhoz a kulcsot, hogy mivel tudom irányítani. Igen-igen, ekkor még ezt hittem.  A jobb mutatómat makkjához érintettem, majd lesimítottam a tövéig. Hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem el cselekedni. Mind a két tenyeremet a farka tövére fontam, majd kéjesen elkezdtem a kezemtől kiindulva, gyengéd puszikat adni rá, egyenesen felhaladva a csúcsáig. Rekedt sóhaj hagyta el az ajkait, amit megmosolyogtam. Talán nem is volt ez annyira rossz helyzet, mint hittem. Meg fogom őrjíteni, tudom. Nyelvemet kidugva annak hegyével kezdtem el ízlelni őt, óvatosan makkja kis nyílásába vándoroltatva azt. A számban felgyülemlett nyálamat használva, ráköptem, hogy elkezdhessem tényleges munkálataimat.  
- Finom... - mondtam ki, mire saját magamat is kurvára megleptem kiguvadt szemekkel. Most tényleg nem mertem ránézni, hisz éghetett a fejem. Akkor neki...?  
Mielőtt bármi reakciót kiválthattam volna belőle - direkt nem vártam ezt meg. -, rákaptam és azonnal a torkomig engedtem, amit egy hangos nyögéssel reagált le. Azonnal mozogni kezdtem rajta behunyt szemekkel. Remélem ezek után elenged és felfogja, hogyha megkapta amit akart, békén hagyhat.  

  

  

Namjoon

  Hátrahajló fejjel, lehunyt szemekkel és élvezkedős vigyorral a képemen hagytam, hogy dolgozzon. 
Oh, édes istenem, köszönöm! Köszönöm!! El se tudom mondani, mit érzek. Tömören annyi, hogy nagyon-nagyon-nagyon jót érzek odalent a szorgos kis kezei és fürge nyelve alatt. Ahogy a nedvesség és a kellemes melegség átöleli a férfiasságomat. De nem hagyhatom lankadni a figyelmemet. Ki tudja, mit forgat ez a kisördög a fejében. Már azzal is meglepett, hogy komolyan megteszi azt, amit most nagy átéléssel csinál. Nagy nehezen visszaejtettem a fejemet a mellkasomra. Onnan figyeltem az édes kis arcát. Illetve figyeltem volna, ha nem takarta volna el teljesen a haja. A fejbúbján pihenő kezemmel elcirógattam a frufruját, és megdöntöttem a fejét. A szemeit egyből felnyitotta rám. Más volt, mint az előbb. Most már a félelem ködje helyett a mámor felhői borították el. A szívem egy pillanatra meg is állt. Hiányzott ez a tekintet, de még mennyire!

- Élvezed, hogy boldoggá teheted apucit? – simogattam a tarkóját a másik kezemmel gyengéd mozdulatokkal. Ez tetszhetett neki, lassítani kezdett, de a szemeit nem vette le rólam. Az ajkamat szinte fel tudtam volna tépni, úgy mélyesztettem bele a fogaimat. 
Baszki, de meg akarom döngetni! 
A szemeim talán ugyanezt a gondolatot sugallták felé, ugyanis olyan tempóra váltott, mint az előbb. 
Ah, szóval azt hiszi, így megmenekül előlem? Ha leszop, és utána szabadon elsétálhat? Lehet, hogy most csak ízelítőt adok neki, de nem hagyom ennyiben a dolgot. Az egyik lábamat óvatosan a kanapéra helyeztem pont a két combja közé, ami még mindig nedves volt a barna löttytől, amit odaöntöttem. A lábujjaimmal kezdtem el cirógatni.

- Nocsak, tényleg élvezed! – nevettem fel gúnyosan a kéjelgő arcát figyelve. Kemény volt, mint a szikla, és áradt belőle a hő. Felnyögött, ahogy erősebben nyomtam neki a lábfejemet. – Vedd le a nadrágod, most! – de nem volt hajlandó. Inkább összpontosított jobban az én farkamra. – Ugyan, ne légy szégyellős! Apu csak jót akar az ő kis drágájának.

Még mindig makacskodott. Olyan erővel ráncigáltam a haját, hogy leszálljon rólam, amitől még fel is nyekkent azon az édes hangján. Nevetnem kellett, de visszafojtva ezt az ingert meredtem le rá. Megint reszketni kezdett. A szája szélén ott folyt a nyála. A legtöbb gondolat ekkor jött. 
Meg akarom csókolni… Érezni azt a puha nyelvét. De vissza kell fognom magam. Nagy levegőt vettem, hogy erőt vegyek magamon.

- Nem kell! Kérlek, hadd fejezzem be! – nézett rám rémülten, idegesen, de leginkább a zavarodottságot véltem felfedezni rajta. Olyan édes, ahogy ég az arca, és nem ért semmit. Megmosolyogtam egy kicsit. Muszáj megmutatnom a helyes utat. Szigort kell alkalmaznom, sajnos, de nagylelkű leszek vele. Megköszörültem a torkomat és visszaváltottam a fapofámra.

- Vedd le most azonnal! – emeltem meg a hangomat kicsit, nehogy felverjem a lakás népét. – Elforduljak?

- Meg- Megtennéd? – nyelt egy nagyot, ahogy a kis kezeit a nadrágja felé emelte.

- Ha ez segít, kiscicám. – simogattam meg az álla szép vonalát. Lassan elemeltem a lábamat tőle és megfordultam. Persze, számítottam arra, hogy így meg akar lógni. Figyeltem azért. De meglepett! Ahogy nem hallottam a mocorgását, a fejemet oldalra fordítottam. – Te… itt maradtál?

- Bűntudatom lenne már. – hebegte egy szál pólóban ücsörögve. A nadrágját leterítette maga mellé, a lábai közt pedig ott rángatózott a teljes hossza.

- Nem kell félned! Apuci megjutalmazza az engedelmes picinyét.

Magamat simogattam, ahogy teljes testemmel visszafordultam hozzá. Talán csak képzelődtem, de az ajkát kezdte tépni, ahogy megint a méretemmel szemezett.

– Szeretnéd? – suttogtam mély hangon. Nem válaszolt. Még zavarban van, biztos. Közelebb léptem hozzá, mire már nyúlt is érte.

Felnyögtem, ahogy megint a torka mélyét éreztem a makkomnál. A lábujjaim közé fogtam Jimin lüktető péniszét és úgy dörzsöltem. Elégedett vigyor ült a képemre, főleg mikor nyögdécselni próbált teli szájjal. Olyan aranyos. Látszott, hogy szűz még. Ha képes lenne, már most elsülne, pusztán ettől. Megesett rajta a szívem. Ezt nem engedhetem. Leálltam, hogy a makkjánál is cirógassam kicsit, a lábujjamal simogattam a kis nyílásnál. Éreztem, ahogy mindene megrándul és befeszülnek az izmai. Felnyögött és kiengedett a forró szájából, aminek nagyon nem örültem.

- Nem adtam erre engedélyt! – engedtem el a lábammal, amire nagy csillogó szemekkel nézett fel rám. Elborult volna az elméje? Nem baj, szeretem az ilyen tekintetet. Mutatja, hogy mennyire is vágyik rám, engem akar, szinte felfalna. Belemarkoltam megint a hajába és azonnal visszarántottam, hogy a tövemet az ajkai cirógassák. – Ahh… - sóhajtottam fel jólesően. Én mozgattam a fejét magamon, míg ő csak halkan nyögdösve markolt rá a derekamra, hogy lassítsak. Egy könnycsepp is megcsillant az arcán már, míg én csak széles vigyorral figyeltem, amint erőszakkal, de leszop. Nem tehetek róla, rossz kisfiú volt! Addig dolgoztattam magamon, amíg a határaimat nem éreztem.

Már az akadozó légzésem is ezt mutatta. Az ujjaim közt ott csillant a hajnal fényében Jimin vörös haja. Összeszorítottam a fogaimat, és ott hagytam magamon. Teljes méretemmel bent pihentem az ajkai között. Felsikított volna, de helyette csak valami nyikorgás hallatszott, amint megérezte a fehér nedűmet a szájában. 
Sír. De majd megszokja. 
Elengedtem szépen lassan, mire egy nagy levegőt vett és köhögni kezdett. A kanapéra ejtette a fejét és a torkát szorongatta. A köhögést lassan sírás váltotta fel. Én még az extázisban pillázva álltam előtte. Aztán egyre szarabbul éreztem magamat. Amit említettem, nem hagyom annyiban a dolgot. Visszavettem a nadrágomat és leereszkedtem hozzá. Takarta az arcát és reszketve, összegubózva sírdogált némán. A hajába mélyesztettem ismét az ujjaimat, de most finoman cirógattam a sajgó hajhagymáit. Odahajoltam a füléhez.

- Megengeded, hogy segítsek? – súgtam a lehető legérzékenyebb hangomon, mire láttam, hogy megnyugodott. Egy kis rést engedett, csak hogy lássam, figyel. Még szipogott párat. – Nem foglak bántani. Nem akarlak bántani... – simogattam tovább a fejét, majd a vállához ért a kezem, onnan pedig végigszántottam az oldalán. A csupasz, formás combján húztam végig az ujjaimat. – Megmutatom, milyen jó dolgot is tettél az előbb velem.

Jimin

  Éreztem, hogy akkor zavarodtam meg teljesen, amikor a fehér nedűjét a számba eresztette. Egyáltalán nem számítottam rá, emiatt majdnem meg is fulladtam. Úgy krákogtam számra tapasztott kezekkel, hogy bekönnyesedtek a szemeim. Hirtelen könnyezni kezdtem, és jött a felismerés. Miért csinálta ezt velem Nam hyung? Kicsit kifakadtam, tényleg túl intenzív volt mindez elsőre. Igaz, már annyira nem volt ellenemre, de túl sok volt. 

- Megengeded, hogy segítsek? - ujjaim között ránéztem óvatosan még mindig szipogva egy kicsit. - Nem foglak bántani. Nem akarlak bántani... - simított dús hajamba gyengéden, lágyan. Mintha a legtörékenyebb porcelánból lennék, a tenyere is a combomra talált óvatos, lassú mozdulattal. - Megmutatom, milyen jó dolgot is tettél az előbb velem. 

- M... mi..? - szipogva kérdeztem azonnal, tenyereimet elhúzva arcomtól alkaromra támaszkodva, de nem válaszolt. Csak a szemeimbe nézett pár pillanatig, majd lehajtotta a fejét. Fentről szemléltem minden mozdulatát. Az egyik kezét a kakaóval leöntött nadrágom korcára fogta, majd lassan elkezdte lefele húzni. Nem tudtam reagálni, csak hagytam, hogy tegye, amit szeretne. Nem akartam bevallani neki, de valójában kíváncsi volt, hogy mit tervez... 

Reagálni sem tudtam, csak csendben figyeltem, mikor a nadrágomat már a bokámnál bújtatta ki. A szavai olyan gyengéden csengtek, hogy talán képes lettem volna elfogadni azt a "segítséget". 

- Remélem, hogy jobban fogod magadat érezni tőle. - megfogott a csípőmnél mind két kezével, éreztetve, hogy nem fog elengedni egyhamar. Az alsónadrágomra lehelt, amitől teljesen kirázott a hideg, majd végig simított a pólóm alatt hosszú, jeges ujjaival.  

Nem gondoltam volna, hogy egyszer az egyik hyungom is ezt fogja tenni velem.  

Teljesen őrült ez a srác.  

Magam sem tudom pontosan, hogy a rovásunkra megy-e ez az egész őrültség. De azt tudtam, hogy teljesen a gyengém lett...  

- Ahh...! - kiáltottam volna fel, amint megéreztem, hogy rászorít a - már volt időm bekeményedni a szopása alatt. - a merevedésemre, de az egyik tenyerét azonnal az ajkaimra tapasztotta. Ujjai még mindig hidegek voltak, amit teljesen nem értettem. Hiszen én olyan szinten be voltam már forrósodva, hogy ezt lehetetlennek tartottam. Talán rossz a vérnyomása? Nem értem.  

Ujjaival miközben gyengéden masszírozott odalent, nem tudtam megállni, hogy ne tevékenykedjek én is. Behunyva szemeimet, a tenyerébe csókoltam finoman, lágyan. Éreztem, hogy nekem is részt kell ebbe vennem, ha már elcsavarta a fejemet ennyire. Sőt, nem csak, hogy éreztem, nem bírtam megállni. Úgy kényeztettem magát a tenyerét, mintha az ajkaival foglalkoznék. Erre a gondolatra akaratlanul is kipattantak a szemeim és éreztem, hogy elöntött a rákvörösség. 

Miért akarnám én megcsókolni...? Basszus... inkább miért nem?  

Ránéztem, de ő továbbra sem állt meg kézimunkájával, végig az arcomat figyelte, szinte ő is ugyanazokban a színekben pompázva, mint én. Igen... nos, látszott, hogy erre nem számított. Talán picikét felbátorodtam, amint megláttam, hogy kicsit elgyengült, és a kéjtől vezérelve – meg, mert ugye még mindig nem engedett el, ami szintén frusztrált a jó értelemben - belenyaltam a tenyerébe, egyik kezemmel megfogva az mutatóujját, majd elkezdem azt nyalogatni. Basszus... totál kanos lettem! 

- Nocsak... - nevette el magát halkan hyungom a látottakon. – Látom, igazán kitennél még magadért. De mint mondtam, most én mutatok meg neked csodás dolgokat. Szóval nyugalom, te csak lazíts. - simított azzal a tenyerével az arcomon végig, amit a kezembe fogtam. A kezét tovább vezetve nyakamtól a mellkasomon át le a csípőmig simította útját, valami hihetetlen kecsességgel.  

Hogy lehet valaki ennyire mesébe illő...? Pár perce már majdnem megbüntetett. Nem tudom összetenni, de basszus, nagyon-nagyon tetszett! 

Kezeivel megtámaszkodott, és lehajolva nyalta meg makkom csúcsát. Azonnal felnyögtem egyet, megpróbálva visszafogni magamat, hiszen nem csak mi vagyunk itt. Beharapott szájjal, összeszorított szemekkel hagytam tevékenykedni a drága hyungomat. Valami eszméletlen volt, amit alkotott.  

Jézusom, Jézusom! Ennyire... ennyire... 

- Ahhh! - nem tudtam, nem akartam, lehetetlen volt visszatartani a kéjes nyögésemet. Túl jó volt. Nam végig nyalt rajtam egyszer... fel... és le... és... aztán bekapta, elnyelte, megszívta... kikészültem. Teljes káosz volt.  

- Ezt... még! - kérleltem elveszetten, teljesen megbolondította az elmémet, annyira jók voltak a dús ajkai a farkam körül, és már biztos voltam benne, hogy a folytatást szeretném.  

Ilyen jól nem szoptak még le. Bár, nem mintha sokan megtették volna, nem adom könnyen magamat, attól függetlenül, hogy szeretek huncut lenni. Maximum... ez volt életemben a harmadik alkalom? Igen. Ez volt. - Még! - kérleltem tovább lehelve a szavakat. Úgy vonaglottam, mint egy kis szexéhes szuka. Pedig még semmi nem történt azon kívül, hogy bevettem a számba őt és ő is engem. Elégedetten engedett ki a szájából, mire a hirtelen hidegtől átjárt a borzongás.  

- Még? - kérdezte rejtelmes vigyorral az amúgy is erotikus tekintetével együtt, ami valahogy csak jobban feltüzelt. 

- Igen! - válaszoltam határozottan. Csak haladjon már! 

- Hát rendben van. Csak ha kimondo- 

- Apuci, kérlek, könyörgöm, folytasd már, ha kierőszakoltad, istenem! - köptem a szavakat kifulladva, mire meglepődött, de megint elhúzta az ajkait egy sunyi kis görbére. Nem sejtettem jót, de igazából már semmi sem lepett volna meg. Azt hittem... 

Szépen a sarkaira ült, majd elkezdte a melegítőjén megint kibontani a kis masnit, majd letolta a nadrágját. Azt hittem megőrülök ott helyben neki. Csak nem azt akarja? Oh, jaj ne! 

- Shhh... - csitított le, mikor már szóra nyithattam volna a számat, de rám dőlt, én meg már kisebb infarktust kaptam, hogy csak így, azonnal rögtön belém tolja magát, de nem így történt. A nyakamra tapadt és elkezdett harapdálni. Igen, harapdálni, basszus!  

Mik vagyunk mi, tinik? Mi a lószart harapdál rajtam? Még fáj is. - Mostantól meg vagy bélyegezve. Bár, anélkül is a különleges kis apucid maradok.  

Ezzel lenézett közénk, és büszkén konstatálhatta magában, hogy minden úgy alakult, ahogyan eltervezte. A merevedésére tapasztotta tenyerét, majd félig rám nehezedve fogta meg az enyémet is ugyanabba a tenyerébe. Hirtelen a szemem is fennakadt a mámortól. De szerintem nem csak én voltam ennyire önkívületben már. Rajta is látszott, hogy ez az egész hatással van a testére, hiába ennyire "kiegyensúlyozott" - már amennyire - a viselkedése. 

Mikor kettőnket masszírozta, a karjaim ösztönből is átkarolták a nyakát, mire megint elvigyorodott.  

Mi ez a sok vigyorgás...?  

Hirtelen elengedett engem, majd a lábaim közé hátrált, felegyenesedett, majd saját magát fogva, elkezdett finoman dörzsölni a szerszámával. Nem is akárhogyan!  

Ahogyan engem masszírozgatott, dörzsölgetett a sajátjával, éreztem, hogy itt szakadt meg nekem minden.  

Azonnal a hasfalamra engedtem élvezetem minden cseppjét, egy nagyot sikítva.  

Túl jó volt, intenzív és elkapott az eufória, ahogyan a gerincemen szaladt végig minden érzés. 

Nagy levegőket vettem, mikor azt hittem, hogy itt már vége van, de nem.  

- Te mit...? - néztem, ahogyan a másik csak mosolyogva lehajolt, majd végig nyalta a fehér nedűmet. Ízlelgette, nyalogatta, mire a durva pír szétáradt rajtam. Az ujját végig húzta benne, majd a saját makkjára kenegette finoman azt, tenyerébe szorítva és mozgatva, hogy elkenhesse az én ondómat! 

Ennél erotikusabbat, piszkosabbat, vagy akár perverzebbet, még életemben nem láttam. Ki voltam akadva a jó értelemben. És mikor már tényleg azt hittem, hogy ennyivel letudott volna mindent, és felkelt volna rólam a fürdőbe véve irányát, hogy eltüntesse a mocskos nyomainkat, mint ahogyan én tettem volna, csak tetézte mindezt.  

- Szeretnéd, tudom... - a lábaimat kicsit jobban széttolta, majd elkezdett a merevedésével finomat körözgetne a bejáratomon, mire pánikba estem. - Finom, de nem túl gyengéd mozdulat lenne... viszont mindent megérne neked picikém. - suttogta ajkaival a szavakat, majd csak körözgetett és élvezte, hogy bármelyik percben, esetlegesen az akaratom ellenére is, belém hatolhat. Enyhén elkezdte benyomni a makkját, mire már sikkantani terveztem, majd azzal a hévvel ki is húzta. - Ejjj... nem szabad! Ah... tudod, mennyire voltam attól, hogy megtegyem? - kérdezte, mintha csak a világ legtermészetesebb dolgait tárgyalnánk. Megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem tudom - valójában nem is érdekelt, csak beszéltetni szerettem volna.  

- Akkor most... mi lesz? - kérdeztem. Már majdnem belém dugta a farkát, jó hogy megijedtem.  

- Most az egyszer elengedlek. De legközelebb nem lesz futás Jimin, ezt ne feledd. - mondta, majd felállt rólam és felhúzta a nadrágját.  

Ha ilyen hévvel lesz mindig, isten biza, hogy kinyírom.  

- Akkor... mehetek? - kérdeztem halkan. Legszívesebben már elvágtáztam volna a kádba, hogy leáztassam magamról az elkövetett bűneimet az est folyamán.  

És még majdnem belém nyomult. 

- Siess, holnap korán kelünk. - mondta, majd megigazította magán a ruháit, és visszafordult felém köhintve egyet. - És... ne legyél ideges semmi miatt. 

- Oké... Sz-Szia. - köszöntem el, azzal a lendülettel hátat fordítva, meztelenül szaladva kezemben a nadrágommal és a pólómmal takarva magamat - senki nem láthatott, de akkor is zavarban voltam. - a fürdőbe rohanva. Amint beértem az ajtót, azonnal bevágtam kétszer elfordítva a zárban a kulcsot, hogy ne csak egyszer, hanem megnyugtatásképpen kétszer kattanjon. A lelkemnek jól esett az két kattanás.  

Ugyan én? ideges? Haha! Mintha érdekelt volna téged, hyung. De tény, boldog voltam az egérút miatt... 

Milyen egérút? Ez nem volt egérút. Hiszen már megtette velem a legerotikusabb dolgait! Bár, egyet nem teljesen... de legalább szabadultam. Akármennyire is jó volt, valahogy... nem tudom. Féltem. A folytatás vonzott és egyben mégsem. Össze voltam zavarodva, és most mindennél jobban csak egy pihentető fürdőre vágytam, hogy kitisztuljon a fejem. A mai nap... felejthetetlen volt. Nem hiszem, hogy csak én voltam kisebb sokkban, hiszen amint kitisztult fejjel állunk szembe a ténynek, hogy mit tettünk, nem hiszem, hogy örülni fogunk túlzottan. De tény, ez a nap valóban felejthetetlen volt.