12. fejezet - My way

Cím: 21st Century Bros

Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma

Páros: YoonKook, (Yoongi x Jungkook)

Besorolás: (+16)
Figyelmeztetés: Mostohatestvér szerelem, trágár beszéd

Írók: Semil-han & Rossy

Tartalom: Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki.  A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.

Hozzáfűzés: Nagyon nagyon nagyon jó szórakozást kívánunk, ez a fejezet valami kincs a szemünkben, az enyémben legalábbis igen. Az egyik legkedvencebb fejezetem lett! Jó szórakozást kívánunk Semil-hannal! :) 



KATT-> ~ Képgaléria ~

Yoongi

- Sosem hittem volna, hogy lesz olyan öngyilkos merénylő, aki veled akar majd menni a bálba – gombolta magán az ingét jókedvűen Namjoon. 
- Sosem hittem volna, hogy téged visszautasít minden lány. Oh, várj! De igen! – fintorogtam felé, felhúzott orral. Minden jó egy kupacon volt. Namjoon, Hoseok, Jin, és jómagam is Jimin lakásán gyűltünk össze, hogy sikeresen elkészüljünk a bálra. Jobb esetben el sem szerettem volna menni, hiszen kedvem sem volt és nem túlzottan rajongtam az ilyen jellegű eseményekért. Azután, hogy igent mondtam Hyun-Jaenak, nem igazán lett volna képem otthagyni az ígéretemmel. Ismertem a lányt, legalábbis látásból. Az osztálytársam már jó pár éve. Csendes személyiség és mindig jó jegyeket kap. Persze, hogy ő sem volt túl népszerű. Kötelező volt párt választani, így egy gonddal kevesebb volt a vállamon. Nem túlzottan foglalkoztatott a tudat, hogy ő most az én „párom”. Ennek a napnak is vége lesz egyszer. 
Jin szerencsés volt. Azoknak, akik fellépnek, nem kellett partnert keresni. Se neki, se Taehyungnak, se Kooknak. Azt is Jintől tudtam meg, hogy Jungkooknak egyéni száma is lesz, de még senki sem tudja, mit énekel. Őszintén... Soha nem hallottam énekelni. 
- Tévedsz! Jae-Hwa igent mondott! – erősködött mellettem kifeszített háttal Nam. Jin erősen húzta össze rajta a zakót és erre Nam egy kicsit megtorpant. 
- Az nem az a csaj, akit a suli mosdóban akartál...? - nézett fel Jimin is az előtte felsorakozó nyakkendők tömkelegéből. Természetesen nem véletlen volt az, hogy nála voltunk. Neki mindenből volt vagy tíz darab a legjobb minőségből. Nekem lövésem nem volt arról, mit kéne húzzak. Szerencsére az én kis Gucci szakértőm ellátott tanácsokkal. 
- Tudod, hogy nem történt semmi végül! – hadakozott Namjoon az éppen őt fojtogató Jinnel. Ha nem ismerném Jint, azt hinném féltékeny. - Ne húzd olyan szorosra! – krákogott a nyakkendő szoros fojtása miatt, amit Jin csak egyre jobban húzott össze. Jobb lesz, ha úgy teszek, nem történt semmi.
- És te ? – pillantottam Jiminre. 
- Hmmm? - próbált magához egy arany színű nyakkendőt.
- Inkább azt, – mutattam rá az egyik, inkább narancsos színben ékeskedő nyakdíszre. – neked ki a párod ? 
- Mi-cha – vette fel azt, amit én választottam, majd elismerően bólintott.
- Nem mondod komolyan?! – fakadt ki szinte mindenki, rajtam kívül. Engem nem igazán lepett meg a hír. Mi-cha volt elismerten az iskola legszebb lánya. Hosszú vörös haja volt és nagy fekete szemei. Tiszta fehér bőre és csinos volt nap, mint nap. Természetesen a legtöbb hím egyed csurgatta rá a nyálát. 
- Jaj, ti is tudjátok, hogy csak a pénz miatt... – szuszogott maga elé. Igen. Én tudtam, ezért nem lepődtem meg. 
- De legalább neked van pénzed. Namjoonnak még az sincs. És valljuk be, elég kevés esélye van így is bármiben - vonta meg a vállait Hoseok. A nap hőse, aki nem hívott el senkit magával. Mert ő passzolja ezt a témát. 
Namjoon erre a mondatra, neki rontott Hosinak és rázni kezdte az ingénél fogva, de az csak nevetett, míg Jin megpróbálta lekaparni róla. Csak egy hörgősóhaj hagyta el a szám. Csendben léptem a tükör elé. Ott voltam benne, öltönyben és csokornyakkendőben. De mégis, miért... Miért akarok tökéletes formát hozni? Hát persze... mert azt a szegény lányt kell kísérnem. 
Kifújtam a levegőt, majd visszaindultam a szerencsétlen bagázshoz. Mondhatni, mindenki teljes pompájában volt már.  
- Áh! Bokréta! - vett elő egy kis fadobozt Jimin. Az meg mi a fenének...? - Ne aggódjatok, tudom, hogy nélkülem szánni való idióták vagytok. Mindenkinek vettem. – Nyitotta ki a fedelét, amiben ott sorakoztak a kis virágos díszek. Mindenki kivette egyből, ami tetszett neki. Két darab maradt ott bent a doboz mélyén. Az egyik halvány kék volt, a másik pedig hófehér. Mindkettőt az ujjaim közé emeltem. – Nyugodtan elteheted mindkettőt, ha nem tudsz dönteni – mosolygott kedvesen rám. A fehéret finoman a zsebembe ejtettem, míg a kéket a szívem fölé tűztem. 
- Mehetünk ? – csapta össze a tenyerét Namjoon. Én csak bólintottam, míg a többiek jelezték, készen vannak. Jin folyamatosan fényképeket lőtt rólunk. Szerinte ez fontos esemény az életünkben. Istenem, ez csak egy bál!
Mögöttük indultam el, de valami visszatartott.
- Menjetek csak – intettem, ahogy a rezgő telefonom vettem elő a zsebemből. Eun-chae... Kicsit megálltam, hogy felvegyem a telefont, míg a többiek elhaladó alakját figyeltem.
- Áh, Yoongi, kicsim! – csengett fel a hangja a telefonba. – Zavarlak most?
- Nem... egyáltalán nem – vakartam meg a tarkóm. Igazán jól esett, mikor becézgetett. 
- Most indulunk apáddal. Vacsora van a hűtőben és pénz az üveges szekrény, harmadik polc, a kis angyalka mögött. - Egy kicsit elmosolyodtam. Mindennek volt már helye otthon. – Jaj, és drágám... Vigyáznál nekem Kookra? Tudom, hogy néha nem a legjobb fiú, de felnéz rád. Ne hagyd, hogy bajba keverje magát. Megteszed a kedvemért?
A szavak... ezeket anélkül is tudtam, hogy ki kellett volna mondani. Ez volt a dolgom. 
- Vigyázok rá. Jó szórakozást!
- Nektek is, drágám. Ne szedjetek szét semmit otthon! Puszi! 
- Szia... - mosolyogtam még egy aprót, majd letettem a telefont. Vegyes érzelmek fogtak el, de végül is jól esett, hogy ő rám vigyáz. Tényleg, mint egy igazi anya. 

*

- Kezdtem azt hinni sosem érünk ide! - nyafogott mögöttünk Hoseok. – És még mikor lesz vége! 
- Legyél kicsit pozitívabb, Hosi! – mosolygott rá Jin. 
- Te is fellépsz, igaz ? - pillantottam én is a magasabbra. Jin bólintott egyet.
- Duóban Taeval. De majd csak később. A keringőt énekeljük Jungkook után.
- Te tudsz egyáltalán táncolni? - emelte rám a szemét Jimin. Csak megforgattam a tekintetem. Én meg a tánc... - Szegény lány ... - kuncogta el magát. Haha... vicces. Isten se vesz rá, hogy én itt táncikáljak ennyi ember előtt.  
- Taehyung! – kapta a füléhez a telefonját Jin, majd arrébb lépett tőlünk. Szétnéztem a tömegen, ami már az iskola elé gyűlt. Hosszú ruhás lányok, öltönyös fiúk. Már kint is égősorok kanyarogtak mindenhol amerre a szem ellátott. És úgy tűnt, már van egy-két túl jókedvű végzős. Megcsóváltam a fejem ezek láttán. Ezért nem szeretek én ilyen helyekre járni, már tudom. 
- Yoongi! - hátrakaptam a fejem a hangra Jiminnel együtt. Az én kis partnerem állt ott, de alig ismertem fel. Nem volt rajta szemüveg. A haja göndör volt, akár a legtöbb leányzóé a bálon. Hosszú, sötétkék ruha pihent meg rajta. Mondhatni jobban kitett magáért, mint én. 
- Szia... – köszöntem rá apró mosollyal. Izé... – Csinos vagy – erre már Jimin is levágott egy bizonyos pofát, a szentségit! Mit kéne mondanom? Nem ezt? 
- Köszönöm szépen... - pironkodott a lány. Nagyot nyeltem. Egész este ennyire kínos lesz minden? A végén lelépek Hoseokkal. Ritkán mondok ilyet, de most még az ő hülyeségét is jobb lenne hallgatni. De tényleg. 
- Odanézzenek! – tapsolt Jin, aki már egy ideje újra Namjoon oldalán volt. Felpillantottam a kínos helyzetből. Most éreztem őszintén, hogy nekem kell menekülni. 
Jungkook közeledett felénk, Taehyunggal maga mellett. Öltönyben voltak és Jungkook jobban nézett ki benne, mint hittem. Szárazat kellett nyelnem. A francba. 
- Sziasztok... - szuszogtam, de a többiek köszönése elnyomta a hangom. Kihúztam magam, hogy egyenesen Jungkook szemébe tudjak nézni. A tömegből csak rá tudtam figyelni. Egyedül ő rá. 
- Szia – mosolygott rám zavartan. Bólintottam egyet. A szemem oda-vissza szaladt rajta. Alig akartam hinni neki. Végre itt volt előttem és nem szaladt. A szemembe nézett.  
- Jungkook, nem lehetsz ennyire szétszórt! Még Taetae is hozott bokrétát! – szidta meg Jin Kookot, mintha az anyja lenne. Szinte egyből eszembe jutott, én eltettem a kis virágot. És ott is volt a zsebem mélyén. 
- Nem volt időm rá... Sajnálom! – hajolt meg egy aprót az idősebb előtt. Bezzeg velük tisztelet tudó vagy, te vakarcs!  
Megfogtam a karját és magam felé fordítottam, olyan hirtelen, hogy a haja is meglibbent. A szíve felett pihenő zsebbe rejtettem a kis virág szárát, majd meglapogattam, hogy tökéletes legyen.
- K... Köszönöm – pillantott le a díszre, majd újra rám. A fekete szemei... Annyira ártatlan. Hogy tudnék haragudni rá? Képtelen vagyok... Soha többé nem fog menni. 
- Sok sikert az énekléshez...

Jungkook

    
  Hirtelen megmukkanni sem tudtam. Miért? Kitörlődött minden a fejemben és csak őt láttam, a mostani pillanatunkat, mögöttem felejtve minden sérelmet, s eseményt melyben együtt átmentünk eddig. Kizártam mindent, csak a ma estére gondoltam. A fellépésre... Rá.  

- Szívesen. - Hangjára kicsit bátrabban emeltem fel a tekintetemet az övéhez. Nem volt sokkal magasabb, mint én, talán csak pár centivel, de amióta ismerem, szerintem kezdek felnőni hozzá.  
Szelíd mosollyal figyeltem még mindig s ő sem tett mást. A többiek nagyban beszélgettek ide-oda vetett dolgokról, hogy ki a legszexibb ma este. Hát... nekem van egy tippem.  
- Na jó, túl sok itt a levegő, megyek keresek valami zárt helyet, mert itt megfulladok a sok pompában. - Hoseok egy perc alatt tűnt el a tömeg mögött, mikor csak az ajtónyílását és csapódását láttuk a fejek fölött. Taetae kuncogni kezdett Nammal együtt. 
- Nem tudja, mit hagy ki... - fogta a fejét Jin egyet sóhajtva, majd megragadta a karomat váratlanul. - Taehyung, Kookie, ideje lenne mennünk, mert húsz perc és kezdünk. - immáron társamét is megtalálta, így, mint valami izgatott anyuka, úgy húzott el minket a többiek elől, mikor a hangfalból megszólalt az előzene. Olyan gyorsan vitt, hogy egy pillanatra még épphogy hátrafordultam a többiekhez, de csak Yoongi halvány mosolyát tudtam elkapni, ami engem is hasonló cselekedetre késztetett. Annyira jól néz ki, hogy azt már büntetni kéne. 
- Majd meghallgatunk valahol a tömegben! - kiabált utánunk még Jimin, amit még sikerült elkapni a fülünkkel az egyre hangosabb zenétől. 
Mire észbe kaptunk, már az öltözőben álltunk és még egyszer átvettük a menetrendet.  
- Na akkor, gyerekek. A következő, gondolom tudjátok, hogy én kezdem Taehyunggal duettbe a Last Christmas-t, utána jön Haneul szólószáma a Take me to church, utána egy közös szám Haneulnak és Taenak a... apropó, te neked miért nincs szólód? - hirtelen abbahagyta az ujján való számolgatást Jin, majd az említett társunkra sandított, aki hirtelen azt se tudta, hogy hol van, mert a plafonbámulást izgisebbnek találta éppen. Sose változik.
- Mi, ja, én? Ohh... hát az egy hosszú történet - vakargatta a buksiját egy kaján vigyorral fordulva felém. - Nem akarod tudni te se, se Jungkook. 
- Engem annyira nem izgat, tudod - mosolyogva húztam fel az egyik szemöldökömet, enyhén előre biccentve fejemet.  
- Apropó. Miért vagy ilyen szexi most, Jungkook? Úgy jöttél be, mint a kéthetes rántotthús, pedig egész nap láttalak. 
- Anyuká... puszilom. - Nyeltem le a hirtelen indulatomat egy negédes mosolyba fojtva, amit azonnal megkacagott. Nem, nem bosszantott fel, mindig ezt csinálja, de már megszoktam, és ja, általában hecceljük a másikat. Most is elmosolyodtunk persze. Szívesen elmondtam volna neki, hogy az egyik kedves végzős lány hurcolt el és csinálta meg a hajamat, mondván "Úristen, egy ilyen helyes srácnak, mint neked, muszáj kicsípnie magát, ehhez a pofihoz szakértő kell! Itt vagyok én.". Természetesen a humánus nőfóbiámat nem kell a külsőm igényességével asszociálni, hiszen próbálok adni magamra, pláne mostanában. Ezek a nők... Ezért megengedtem neki, - bár, inkább makogtam, mint beszéltem - hogy kicsípjen. Elrángatott a mosdóba is, hogy a tükörben is lásson elölről, meg valami hajhoz való készlet cuccot is előkapott, amit a mai napig nem értek, hogy hogy tett bele egy olyan kis táskába, mint ami neki volt, majd vasaló, meg fésűk, és minden furcsa tárgyat előkapott, aminek a felét láttam max az eddigi életem során. A lányok olyanok, mint az angol. Soha nem fogom megérteni teljesen.
- Pedig izgalmas történet, hogy mi történt az én szólómmal. Valakit érdekel? - tette fel a saját kezét lelkese Taetae a magasba, mire Jin csak a halántékát masszírozgatta.   
- Oké, nem lehetne később? Van még tíz perc, addig beszéljük már át, utána azt mesélsz, amit akarsz. - Igen, ilyenkor már türelmetlen, de nem ok nélkül. Én se bírnám elviselni, ha valaki mindig kiszakítana a mondandómból. 
- Én hallgatlak, Jin - néztem rá ragyogószemekkel, mire egy nagyot sóhajtott. Benne volt minden, az a teher is, amit eddig magában tartogatott.  
- Na, szóval... Haneul és Tae. Övék lesz a Wake me up. És mind ezek után jön az én szólóm, és aztán Kooké, a többiek utánunk végig. Legalább lezavarjuk, és utána a keringőshöz a többiek csinálják a zenét, ti pedig már akkor mehettek a dolgotokra. Értitek, gyerekek? - nézett a telefonjára, majd kisebb infarktust kapott az óramutató láttán. - Ahhh, az se érdekel, ha nem, csak menjünk! - hátrabicsaklott fejjel tolt ki minket a hátunknál érintve, majd mikor a színpadi függöny mögé értünk, egyre izgatottabbak lettünk. Kezdtük felfogni a dolgok súlyát. 
- Tae, nekem pisilnem kell. - Pattogtam, mint a bolha, de csak az izgalom miatt, ami egyre jobban elfogott.   
- Hallod, most már ki kell bírnunk, nekem is kell. - Ugrált a bal, majd jobb lábán ezzel imitálva, hogy rohanna ő is a dolgára, de csak Jin szúrós szemeivel találkoztunk, így kénytelenek voltunk a seggünkön maradni. 
Csak hátulról hallgattuk s láttuk, amint az igazgatónő felment a színpadra, s elcsitította ezzel a zajongó fiatalok tömegét. 
- Szép estét, hölgyeim és uraim. Szeretettel köszöntünk minden végzőst és kisdiákunkat ma este ezen a bálon, mely megrendezése idén a tizedik alkalommal történik. Reméljük, hogy mindenki jól fogja érezni magát az est folyamán, és nem is szaporítanám tovább a szót. Néhány tehetséggel megáldott tanulóink különleges előadást fognak tartani nekünk, amire rengeteget próbáltak csak a mai nap miatt. És most nagy tapsot ezeknek az elszánt diákoknak! – félreállt a színpadon, megvárva, míg a mellettem elsuhanó Taetae és Jin felrepül a színpadra, hogy egy büszke mosollyal és egy hátpaskolást követően le menjen s itt hagyja a népet a hölgy. Természetesen mindenki tapsolt, s a figyelő szemektől, mintha ellentétes reakcióm született volna. Hirtelen nekem is elkezdett csillogni a szemem a többiekkel együtt, mikor a fiúk elkezdtek énekelni. Gyönyörű volt, és az emberek mintha nem ezt várták volna, kellemesen csalódott arcokat vizslattam, mire szusszantam egy nagyot. Jó, hogy meglepődnek, hiszen nagyon jók a srácok...  
Leültem a földre törökülésbe, majd hátradöntve a fejemet, megéreztem a selymes színpad függönyét a hajamon. Egy mélyet sóhajtottam, amint feltűnt, rezeg a telefonom a zsebemben. 

Előkaptam kissé idegesen, majd megnyitottam az üzeneteket.  
 

 
Amint elolvastam, azonnal elöntötte a szívemet a melegség. Hát tényleg nem haragszik... Engem meg boldoggá tesz minden percben, ha távol van, ha közel van, nem számít. Érte megfogom csinálni, és menni fog, mert szeretném büszkévé tenni őt. Én annyira szeretlek, Min Yoongi, hogy már magamra sem ismerek melletted... 

Ahogy feléledt a nép, úgy jöttem én. Én a dalommal, mely lelassít mindent, és csak a pillanatnak él. Az utamat, amire léptem, soha nem fogom bánni, hogy ezt választottam, már tudtam. A szomorúságtól sírtam, a barátaimmal nevettem, és most a szeretettől vagyok a legboldogabb. Boldoggá tesznek a szeretteim, s akik még velem vannak. Miattuk fogok tovább menni, és értük teszek majd meg mindent... 
Egy könnycsepp sem akart lehullani, pedig éreztem, hogy bármikor megteheti. A dallam szárnyalt, a hangomat kiengedtem. Ez az én utam, s nem fogok letérni, nem fogok kibúvókat keresni egy tettem felett se, a következmények már nem érdekeltek. Mert ez az én utam, a saját ösvényem, amelyet magam taposok ki. Állom az ütéseket, amíg csak tudom, mert megéri érte. Teljesen megéri. 
A fények felerősödtek egyenesen rám irányulva az emberek tekinteteivel együtt, s a hangok is tisztulni kezdtek. A szememet lehunyva hagytam, hogy átjárjon az érzés. A villódzó fényözön ellenére is tisztán kivehető volt a sok arc közül az az egy, amit kerestem. Az ajkaim közül csak úgy jöttek a hangok, s hagytam, hogy egy gyengéd mosoly húzódjon meg számon, míg a szemeibe néztem a távolból. A legtávolabbi ponton is képes voltam csak rá figyelni. Csak neki énekelni ma éjszaka.

Yoongi

- Szóval, ő a testvéred ? – lépkedett mellettem Hyun-Jae fürgén. Elég hosszúak a lábaim az övéhez képest.  
Belemélyedtem éppen a telefonomba. Szerettem volna valamit írni Kooknak... 
Nem tudtam nem arra a mosolyra gondolni, amit felém intézett még az ajtóból. Sok sikert kéne kívánnom neki... 
- Hmm? - ismételte meg felém a kérdő hangsúlyt. Már tudom, miért nem szeretek lányokkal társalogni. Túl sokat akarnak tudni mindig. 
- Mondhatni. – Szögeztem le gyorsan a választ és végre írni kezdtem a telefonomon. 
- Ezt hogy érted? – vizslatott továbbra is engem. Remek, Jimin, még te is eltűntél mellőlem. Mit kezdjek én most ezzel? 
- Nincs semmi közünk egymáshoz. Csak megtalálták egymást a szüleink. – Küldés. Végre sikerült befejeznem a nyamvadt kis üzenetem. Idióta vagyok, most még a telefonomba sem tudok bújni a lány elől. 
- Oh, talán elhunyt valakid? – kezdett egyre jobban felmenni bennem a pumpa. Miért ilyen kíváncsi valaki? És miért kérdez ilyeneket? Mi köze van hozzá? 
- Nem... – dörmögtem az orrom alatt, miközben a tömegbe sandítottam, hátha megtalálom a barátom. Akármelyiket. Hoseok, hol vagy? Inkább homárpartizok veled, könyörgöm! 
- Áh, Yoongi! Hát itt vagytok! – csapódott végre hozzám a felmentősereg. Nem furcsa módon Jimin egyedül mászkált, hiába neki volt a legcsinosabb partnere. Valóban csak a pénz miatt állt le vele a lány. – Képzeld, jelentkeztem a bálkirálya címre! 
- Hát ez fantasztikus! – karoltam át a vállát, hiába nem kötött le a téma és talán fel sem fogtam, mit mondott, de legalább el tudtam így menekülni a kérdések elől. El sem tudom képzelni, mi lett volna a következő. 
Mire bebotorkáltunk a tömegbe, mindenki a színpad felé figyelt. Egész hangulatos lett a terem, plusz pont az öcsinek. Hópelyhek lepték el az egész plafont, amik engem akaratlanul is az első havazásra emlékeztettek. Apró fehér és kék ledek világították körbe a színpadot. Még a puncs is halvány kék színben úszott a fehér asztalon. Kitettek magukért, na... 
Elkezdődött hivatalosan is a bál az igazgatónő üres szavai után. Egy kicsit őszintén meglepődtem. Ennyi éven keresztül nem is ismertem, mire képesek a kórus tagjai. Jinnek tényleg angyali hangja van, de mekkorát tévedtem velük kapcsolatban. Főleg Taehyunggal. Elképesztő hangszínnel rendelkezett. Jimin is csak nagy szemekkel figyelt mellettem. Csak ütemes tapsra tudtam használni a testem. Úgy tűnt, az egész társaság csak erre képes. Ahogy körbepillantottam, mindenki az állát kereste a földön. Nem csodáltam, miért.  
Egyre izgatottabb lettem. Olyan különösen görcsös volt a gyomrom. Vártam már, hogy Jungkook megérkezzen és megmutassa magát. Bízom benne... Persze, hogy bízom benne. 
- Mikor jön az öcséd? – húzta meg a zakóm ujját Hyun-Jae. Zavartan pillantottam le rá. – Táncolni szeretnék. – Na te tudod, kivel fogsz táncolni, kisanyám.  
Nem voltam teljesen idióta. Tisztában voltam, miért használt vörös rúzst és mély dekoltázst. Azt hiszem, rossz fiúnak szánta a szüzességét. - Yoongi! – vonta meg jobban a ruhám, de ekkor felcsendült a dallam, amitől azt hittem megáll a szívem. A tekintetem sem mertem felemelni, egészen addig amíg el nem hangoztak a szavak. 

- És most, hogy közel a vég
És szembe nézek a végső elszámolással
Ki fogom mondani őszintén, érthetően
Biztos vagyok benne, hogy az én esetemben
Én egy teljes életet éltem
Utaztam minden egyes úton
És többet, ennél még sokkal többet, mert én a magam módján tettem. És most, hogy közel a vég
És szembenézek a végső elszámolással
Ki fogom mondani őszintén, érthetően
Biztos vagyok benne, hogy az én esetemben
Én egy teljes életet éltem
Utaztam minden egyes úton
És többet, ennél még sokkal többet, mert én a magam módján tettem. 

Jungkook állt fent a fények közepén. Teljesen megdermedt a testem. 
- Ő az ? – szólt mellettem a lány, de én elhúztam a kezem tőle. – Yoongi! Mi lesz a tánccal? 
- Valaki biztos táncol veled. – Léptem el tőle, igyekezve jobb helyet találni. Egy pillanatra sem vettem le a tekintetem Jungkookról. Képtelen voltam. Megbéklyózott a fekete szeme, a negédes hangja. A dal, ami először kötött minket össze, és a dal, ami most már olyan csomót kötött a közöttünk elnyúló szakadt aranyfonálra, hogy lehetetlen lett volna kioldozni. 
Nyelni sem tudtam, egyszerűen leblokkoltam. A szívem pörgött egyedül, minden lüktetéssel tudatosított bennem valamit. Ahogyan végignéztem az egész testén, éreztem hogy részeg leszek. A kis mosolya, az édes szemei. Annyi embernek mentem neki, hogy szerintem kikívántak a teremből. Mit kerestem? Talán a kijáratot. Talán a kaput, ami egy új útra vezetett. És ő végig engem nézett. Ezer szemen keresztül is, engem. 

- Az lenne az ember, amit sikerült megszereznie?
De, ha nem önmaga, akkor sosem volt semmije
Kimondani azt, amit igazából érez és nem pedig azt, amit a meghunyászkodók
Az emlékezet megmutatja, hogy álltam az ütéseket és mindent a magam módján csináltam!
Igen, a magam módján...

Ezek voltak az utolsó sorok. Hatalmas tapsvihar lüktetett végig a kezeket. Persze, minden ballagó diák ínyére volt ez a szám, de nekünk, nekünk kettőnknek sokkal többet jelentett ez. Ez volt a mi melódiánk. Forró volt, cirógató, kedves, szenvedélyes. Száraz volt a torkom, nem tudtam tapsolni sem. Jungkook miután meghajolt, eltűnt a függönyök mögött, én pedig rohanni kezdtem. 
- Hé! Yoongi, minden rendben ? – kiabált utánam Namjoon, miután a színpad mögé vezető kanyarban neki mentem a vállának. Egy pillanatra hátranéztem rá.
- A magam módján csinálok ezentúl mindent! – lihegtem vissza rá, majd újra előre szedtem a lábaim. Eltudtam képzelni az öreg barátom mimikáját ezekben a pillanatokban. Most legkevésbé sem kötött volna le a gondolat. Csak mentem, szedtem a lábam megállás nélkül, mert a szívem hajtott. A saját utam sodort előre, mindegy volt hány tenger háborog, hány vihar söpör el. Csak mentem, mint egy törtető. Hevesen pulzáló mellkassal kerestem a tekintetemmel a fellépő emberek között, de sehol sem volt. Jungkook! 
Nem, eszembe sem jutott a telefon. Minden túl késő lett volna. Most kell megtalálnom. Többé már nem leszek önmagam nélküle. És nem akarok semmi lenni. 
Újra a tömegben kötöttem ki. Nem volt a puncsnál, sem a táncoló lábak között. Nyújtózva igyekeztem megtalálni őt. Hol van az a nagy nyúlfejed? 
Észrevettem, és ő észrevett engem. A tömeg túloldalán volt, neki is teljesen kipirult az arca. Ő is sietett valahova. Intettem egyet az állammal, meg sem várva a választ fordultam el. Éreztem, ahogyan megremeg a lábam. A saját utad, Yoongi, a saját utad!  
Kint szakadt a hó, ember már nem volt az utcán. Mégis ki lett volna az épületen kívül bál idején? 
Megálltam és az égrenéztem. Most nem voltak csillagok az égen, hiába kémleltem. Nem tudtam a saját fényemhez beszélni, nem volt jelen. Behunytam a szemem, próbáltam még egyszer magamba nézni, de esély nem volt arra, hogy tisztán lássak bármit is. 
- Yoongi! – mögöttem zilált és én azonnal megfordultam a hangra. Ott állt, rózsás arccal, könnyes szemekkel. Egyszerűen gyönyörű volt. Igen, már biztos. Ő az, akit nekem küldött az ég. Ő az én csillagom. 
- Oh, Jungkook! - fújtam ki a levegőt és nagy lépést tettem felé. Rohamosan indult el, szinte szaladt. Olyan volt, mint egy kétségbeesett gyermek. Rohant felém és én vártam. Széttártam a karjaim, én akartam lenni neki a menedék. Egyik pillanatról a másikra, a föld már nem érintette őt. A nyakamba karolt erősen, a lábai a derekam ölelték. Hirtelen ért, de én is hirtelen cselekedtem. Elragadott a hév, a hó, a dal, Jungkook. Hevesen téptem a haját, erővel szorítva magamhoz. Szívből csókoltam, olyan mélyen, olyan őszintén, amit soha nem leszek képes másnak megtenni. Az ő ujjai is a hajamba matattak és szuszogott, nyögött a csókba. Ez volt a békesség. Ez volt a mi utunk.

Szeretlek, Jungkook... Szerelmes vagyok beléd.