2. fejezet - Papa pizza

Cím: Adultsgarden
Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), AU (alternatív univerzum), OOC, romantikus
Páros: YoonSeok, Sope (Yoongi x Hoseok)
Besorolás: (+16)
Figyelmeztetések: Néha trágár beszéd
Író: PingGuo & Rossy
Tartalom: Nehéz szingli apukaként figyelni egy öt éves kislányra. Na de mi van akkor, ha az óvóbácsi érdekes módon imponálóbb, mint a szingli anyukák?

Hozzáfűzés: Jó olvasást kívánunk!:)

Yoongi

  Frusztrált sóhajjal túrtam bele nedves hajamba, miután belevágtam törölközőmet a csapba. A tükörbe nézve dörzsöltem meg a szemem, míg megborzongtam a hűvös szellőtől, mely a fürdőszoba apró ablakán szökött be. Tavasszal még mindig csípős a levegő, de remélhetőleg lassan változik az időjárás is, különben befagy a seggem. Sokkal könnyebb lenne minden, ha nyár lenne már. Talán bekapcsolhatnám a fűtést? Vagy inkább gyújtsak be? 

- Tényleg öregember vagyok… - motyogtam a csapnak támaszkodva, míg szőkés hajamat rázogattam.
Lekapcsolva a villanyt, visszaindultam immáron felöltözve, felfrissülve a zuhanytól, hogy a konyhába érve előkészíthessem a vásárolt dolgokat a nagy "vacsorához". Valóban, lesz egy váratlan vendégünk is Myeongnak köszönhetően. Nem voltam ellenséges, viszont nem akartam érzékeltetni a kölyökkel, hogy felnőtt embereket, ráadásul férfiakat nem illik csak így idehívni, pláne, hogy se nem rokon, se nem családtag, se semmi. Egy óvóbácsi, tanár, értem én, hogy odáig van érte, bár nem tudom, mit tett a fazon, hogy ezt elérje, mert a kölyök nem ilyen egyszerű, de le a kalappal előtte. Mindenesetre, nem voltam bunkó, pedig csípőből visszaakartam utasítani a felkérését, de megenyhültem. Pedig ez régen milyen könnyen ment...
- Myeongie! - szóltam hangosan a lépcső irányába fordulva, míg a konyha és a bárpult között trappoltam, hogy a bárpultra kipakolgathassam a fűszereket, a lisztet, a húst, és a többit. - Jössz segíteni?
- Megyek! - kaptam egy viszonylag villámválaszt, mikor lecsekkoltam órámon az időt. Félhat... Valószínűleg egészkor jön. Már ha idetalál. Nekem az se baj, ha nem.
Padlódobbantást és zenét hallottam közeledni, míg a világ legjobb futója letrappolt a konyhába, az utolsó három lépcsőfokot lendületből átugorva.
- Apu, apu! - csúszkált felém, míg én elborzadva figyeltem le rá. Az újonnan vett farkas jelmezét öltötte magára, úgy jelenve meg teljes pompában, vidámsággal és izgatottsággal tükröződő szempárral.
- Kölyök - tettem le a fiókból kivett kést, majd csípőre tettem a kezem. - Hányszor mondjam el, hogy... Az mi nálad? - vontam össze a szemöldökeimet a kezében tartott tárgyakra pillantva le.
- Csak kölcsönvettem a telefonodat és a hangszóródat, remélem nem baj! Blackpinket szerettem volna hallgatni – kuncogott magas hangján, majd pipiskedve a pultra tette a többi dolog mellé azokat, míg a zene továbbra is szólt a hangszórómból.
- Te elvetted a telefonomat? - néztem le rá, mire feltűnt valami más is. - Nincs rajtad zokni se?! - néztem le a farkasszőrme alá, mely egy kis kezeslábasként funkcionált, majd leguggoltam hozzá, hogy a lábfejére foghassak. – Hideg a lábad! Menj és vedd fel a zoknidat vagy a mamuszodat, nem akarom, hogy megfázz.
- De én nem fázok... - húzta el a száját, úgy nézve kiskutyaszemekkel.
- Myeongie, én menjek el a zoknidért? - billentettem oldalra a fejemet, mire a választ meg is kaptam. Egy huncut mosoly kerekedett a kölykön, majd heves bólogatásba kezdett. - Hát persze, majd apa megoldja... – paskoltam meg a fejét, míg kiegyenesedtem egy sóhaj kíséretében.
- Addig lereszelem a sajtot! - pattogott, majd az alsó szekrényajtót kivágta, hogy kedvenc kis fa-sámliját kivehesse onnan.
- Csak óvatosan, a reszelő a mosogatóban van - néztem vissza rá, fej rázva, míg végül felmentem az emeletre, hogy a szobájában a fiókból kivehessem az egyik melegzoknit neki. De azért egy mamusz sem ártana rá...
Már nálam volt minden, egyik kezemben a piros-fehér pöttyös zokni, másikban a rózsaszín mamusz, melyet a törpének vittem.
- Apu, mikor ér ide Hobi bácsi? - kérdezte, már a pult előtt álldogálva a sámlin, míg próbálta kibontani a sajtot.
- Bármikor... De valószínűleg nélküle kell elkezdenem a tésztát, hogy készen legyünk vele - álltam mellé, automatikusan a kezébe adva a meleg ruhadarabokat, s mikor realizálta, hogy tényleg felmentem értük, egy apró sóhajjal tett le mindent a kezéből, majd elvette tőlem a szerzeményeket.
- Köszönöm! - szökdécselt ki a pultok mögül, hogy a nappaliban lehuppanva felhúzhassa a zoknit. - A farkasok nem hordanak rózsaszín mamuszt, apa – vakargatta meg a halántékát.
- De a lányfarkasok igen – kezdtem el az alapanyagok összekeverését, mely a tészta alapjának felelt meg. – És te egy szép lányfarkas vagy. – Pillogtam a fűszerkeverékre a tál mellett. Azt hittem csípőset is vettem...
- A zöldet jobban szeretem - mászott fel a bárszékre, hogy maga elé húzhassa a tálat, amit kikészített a sajtreszelővel együtt. - Apu, szerinted Hobi bácsi szereti a pepperonit? Vagy talán ananásszal eszi a pizzát? - kérdezte, mikor odaadtam neki a kisebb darabokra vágott sajtot, hogy elkezdhesse a kis munkáját ő is, míg én a tésztát készültem gyúrni. Ha szereti az ananászos pizzát, nem lehet túl jó ízlése.
- Nos, azt eszik, amit kap. Ízleni fog neki, amit te készítesz, kölyök, egy szava sem lehet rá.
- Naaa! De nem úgy! Tudom, hogy finom lesz, mert te segítesz benne, viszont kíváncsi vagyok, hogy szereti-e az ananászt... vagy a gombát - tűnődött el, míg tálkája kezdett tele lenni a sajtdarabokkal, melyet nagy odafigyeléssel reszelgetett.
- Ha nem ízlik neki, szívesen kikísérem az ajtón - kuncogtam, mire felmordult a kölyök s erre azonnal becsuktam a számat azzal a lendülettel.
- Apa, ha Hobi bácsinak nem ízlik az étel, akkor készítünk neki másikat! Ne legyél ilyen gonosz vele – húzta a száját, végezve a sajttal. Hogyne. Ezüsttálcát is kap.
Persze, mosni ne mossak rá? Még a seggét is kinyaljam? Csak tudnám, hogy miért engedtem meg Myeongnak, hogy így belesodorjon ebbe az egészbe, holott semmi kedvem bájologni egy hapsival. Egy elég hangyás hapsival... Kicsit túlságosan is odavan a gyerekekért, ami nem lenne baj, de nekem túl gyanús. Mindenesetre... én figyelek.
- Jó. - Sóhajtottam egyet, ezzel lezártnak tekintve a témát, mire a kölyök, felvette a hangerőt a hangszórón, míg én gyúrtam a tésztát.
- Hmm... Vajon van kiskutyája? Apa, te is szerettél volna kiskutyát, nem igaz?
- Te miről beszélsz? – néztem a velem szemenlevőre, összevont szemöldökökkel.
- Hát... Hobi bácsiról. Lehet, hogy van háziállatkája?
- Apa kezd féltékeny lenni, Myeongie. – Mormogtam s gyúrtam erősebben a tésztát, mire meghallottuk a csengő hangját a háttérben.
- Ez Hobi bácsi lesz! Ne legyél féltékeny! - pattant le a székről és szaladt egyenesen a kulcsokért, hogy a bejáratihoz vágtathasson, akár a villám.
Hát persze, egyik fülén be, másikon ki. Pont a pénteki vacsorára kellett jönnie a fazonnak is… Myeong teljesen ki van cserélve, jobban pattog, mint a nikkelbolha. Mi olyan különleges ebben az emberben? Semmi érdekes nincs benne, csak egy tanár és ennyi. Biztos kedves, vicces, de ő meg gyerek. Túl sokat lát bele. Mondjuk… Myeongról van szó, teljesen érthetetlen számomra, hogy miért ilyen izgatott, amikor nem tudja semmi se ennyire lázba hozni? Vagy, talán már tudja… De nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a vonzereje ennek a csávónak, mert lenne hozzá egy-két szavam, ha valami olyanra jövök rá, ami nem tetszik.

Hoseok

  Hazaérve a gyors vásárlótúrámról, le kellett ülnöm a kanapéra, hogy kifújjam magam. Ahogy leért a fenekem, a homlokomat a két tenyerembe temettem, előrehajolva sóhajtottam egy embereset. MI A FENÉT CSINÁLJAK?! Ez már túlmegy a munkakörömön! Ebből baj lesz! Ez a kislány túl aranyos és közvetlen velem, de az apja pusztakézzel akarna megfojtani, látom rajta!

- Ah, túlreagálom. Biztos nem lesz semmi! Csak követnem kell az ő szabályait. Elvégre vendég leszek, akár akarom, akár nem. Ő is csak Myeong miatt...
- Várjunk csak! – pattantam fel, mintha az isteni sugallat tarkón csapott volna. – Hát persze! Nem is Yoongihoz megyek, nem kell vele foglalkoznom. A kislánya, Myeong, az ő vendége leszek! – csettintettem is egyet elvigyorodva.
Heuréka! Amint ezt tisztáztam magamban és teljesen megkönnyebbültem, indultam is fürdeni. DE! Elsőnek Goldy.

A hajamat csak megtöröltem és már szinte száraz is volt. A törülközőmet a derekamra kötöttem és beballagtam a hálómba. Kitártam a szekrényemet. Sok ruhám van, szeretek stílusos lenni, na meg a gyerekeknek is jó példát kell ezzel mutatni!
Kivettem egy sötét, csíkos felsőt. Ezt feldobtam egy szűkebb fekete nadrággal és egy egyszerű zakót vettem fel, hogy azért látszódjon, vendégségben vagyok és Hobi igenis jól nevelt kisfiú.

Ahogy már a cipőmbe bújtam bele és a kulcsaimat a kezembe vettem, megtorpantam. Csak így? Üres kézzel menjek? Már egy mínusz pont az apukánál.
Visszasiettem a konyhába, kicsaptam a szekrényeket, hogy mi is van nálam. Többnyire semmi...
Kezembe akadt egy üveg jó állapotú bor. Elemeztem a címkét, az állagát üvegen át, na meg az üveget, nincs-e megrepedve. Jó ötlet ezt vinni egy kislányhoz vendégségbe...? A végén alkoholistának állít be.
Gyorsan visszatettem a helyére. Akkor késünk egy picit: be kell mennem ismét a boltba valami édességért. A csokit mindenki szereti!

*

Ahogy az ajtóhoz értem, gyorsan elrendeztem a zakómat és a hajamat. Nagyon izgulok, a torkomban dobog a szívem, csak nem tudom, hogy miért! Csak az egyik tanítványomat látogatom meg… Igen, és pofavizitet tartok az apjánál, konkrétan.
Gyorsan megráztam magam, az órámat lecsekkoltam utoljára. 17:57. Időben vagyok, azt hiszem. Habozás nélkül inkább megnyomtam a csengőt, még mielőtt meggondolom magam és feltartom a fehérzászlót.

Az ajtó egy percen belül már nyílt is kissé ügyetlenkedve. Ebből már tudtam, ki is az, aki elsőre várni fog. Máris megkönnyebbültem és feloldódott a görcs a gyomromban egy kicsit. A tágra nyílt ajtóban ott ácsorgott egy nagy szőrös pudli, amint ugrándozik a háttérben visító zenére. Széles vigyor terült el az arcomon és még a gödreim is benyomódtak a képembe. Egyből beugrottam mellé és kihasználva a tökéletes időzítést, egyenest a törpicsek szemébe meredtem. Ő is vigyorgott. Mindketten nagyon jól tudjuk, mi jön.

- BOOMBAYAH!!! – és mindketten kalimpálni kezdtünk a kezeinkkel, ahogy a nagykönyvben is meg van írva.

Kifulladva a nagy riszálásban, Myeong a maradék energetikusságával a nyakamba ugrott és megölelgetett. Felemeltem a parkettáról és én is megöleltem, mint illendő üdvözlés.

- Köszöntelek a birtokomon, Hobi bácsi!

- Nagyon szép helyen laksz, Myeongie! – tettem vissza a két lábára a kis hölgyet. A ritmusra kettecskén ugrándozva vezetett be a konyhába, ahol a pult mögött egy mérgelődő, nem túl barátságos szempár vetett rám nem kívánatos pillantásokat. Megtorpantam, és mint a jó katona, haptákba vágtam magam egy kedves mosollyal.

- Jó napot, Yoongi! – léptem oda és kezetfogtam üdvözlésképpen.

- Szia. – Vetette oda egykedvűen. A mellettem toporzékoló kis farkasleányzó, egyből rámorgott az apjára. Erre Yoongi máris egy bamba vigyort varázsolt magára, és lelkesebben rázta a mancsomat.

– Üdvözöllek szerény hajlékunkban! – A hideg kirázott attól, ahogy ezt mondta. Hátraléptem egyet és a dzsekimből előhalásztam a kis ajándékomat, még mielőtt ennél is jobban összepréselem.

- Ezt… a ház úrnőjének hoztam – fordultam Yoongitól egyből Myeonghoz és a kezébe adtam a nagy táblacsokoládét. Az a széles vigyor és a boldogságtól ragyogó, hatalmas szemek felbecsülhetetlenek. Megsimogattam a kis buksiját.

- Köszönöm szépen, Hobi bácsi! – szakadt ismét a nyakamba és kénytelen voltam megint felemelni.

- Add csak ide! Apa elteszi és majd vacsora után ehetsz belőle – kerülte meg a pultszigetet Yoongi és nagy kínkeservek árán elvette Myeongtól az édességét. Egy puszit biggyesztettem a kisasszony piroskás orcájára vigasznak.

- Még egy kis idő kell a pizzának, hogy megsüljön. Addig… érezd „otthon” magad! – vetette oda nekem háttal Yoongi, amíg eldugta a táblát.

- Milyen pizza lesz? Ha szabad megkérdeznem – vetettem oda még, Yoongi tekintetét keresvén.

- Mivel nem tudtuk, hogy te milyet szeretsz, egy hagyományos sonkás-sajtos-kukoricás pizza lett. – Felvirultam. Imádom!

- Jól hangzik! Mondjuk, mindenevő vagyok, nem zavar, ha ananász is van-e rajta! - Myeongra néztem ismét, aki már húzogatta a kezemet. Már vigyorgott ő is, ahogy én. - Játék?

- JÁTÉÉK!!! – le is tettem és már kézen fogva rángatott a nappaliba, ahol már ki volt készítve minden a szőnyegre.

*

Az a pizza valami fenséges volt! Nem tudom, hogy Hyung hol tanulta ennek a mennyei pizzatésztának a készítését, vagy, hogy a szósznak a hozzávalói közt milyen varázslötty van, vagy netán a sajt az, amit ráreszeltek, de… Annyira megízlett, hogy betoltam három szeletet is. Myeong, a kis törpe alkatával még egy nagy szeletet is sikeresen benyomott, bár a lassúsága annak is betudható, hogy közben nekem osztotta a szép kis eszét. A vastag szélén kívül mindent megevett mondjuk. Yoongira nem mertem odanézni, mikor Myeong nekem ajánlotta fel a maradékot. De éreztem, hogy a halál keze simogatja a hátamat, úgy futkosott rajta a hideg. Inkább Gyorsan benyomtam a maradék falatokat inkább és megköszönve a finom étket, segítettem a háziúrnak leszedni az asztalt és rendbe tenni az étkezdét. Ennyit csak megtehetek...

Ahogy a tálcámat elvette a kezeimből, a mancsomat egy farkas mancsa ragadta meg, vissza vezetve engem a nappaliba, ahol az elmúlt negyven percben tartózkodtunk addig, míg a varázsszó el nem hangzott: „Vályúhoz!”.

A szőnyegen üldögéltünk, immáron jóllakottan és energikusan Myeonggal, míg Yoongi, a munkáját intézte - gondolom - a pultnál ülve egy kávéval. Engem is megkérdezett, de én nem fogadtam most el, nehogy én, vagy Myeong felborítsuk és eláztassuk szerencsétlen mályvaszínű szőnyeget. Kislány létére Myeong nagyon is szereti a fiús, kemény dolgokat. Távirányítós autója van, játék fegyverei, még egy Nerf szivacslövő puskája is van! Túlságosan nem kényezteti el Yoongi, remélem.

A farkasjelmez még rajta virított és úgy rakosgatta a játékait elém nagy bőszen, mintha Aladdin kincses barlangját rabolta volna ki. És természetesen mondta-mondta a magáét megállás nélkül. Én csak mosolyogtam, bólogattam és néha megdöbbent reakcióval reagáltam neki, ha valami hihetetlen dolgot mondott.

A kezéből végül elengedte az aktuális játékot. Megfordult és vigyorogva nyúlt az egyik pisztolya felé.

- Hobi bácsi! A törvény nevében le vagy tartoztatva! – tágra nyílt szemekkel és nagyra tátott szájjal meredtem rá.

- De hát… mit követtem el, Myeongie? – néztem rá ártatlan, nagy boci szemekkel. Egyre közelebb lépett hozzám. Komolyan mondom, majdnem a cifra jött rám, ahogy nézett rám. Még az apját is kedvesebb, édesebb, ártatlanabbnak hittem egy pillanatra!
A talpát rányomta a mellkasomnak, finoman meglökött vele és én - belementem ugye a játékba – így hanyatt is vágtam magam. Myeong fölém állt és úgy tartotta az arcomba a Nerf puskát. Szélesen elvigyorodott és akkor azt hittem, hogy maga Lucifer szállta meg ezt a gyereket. Hívjon valaki papot!

- Loptál! Egy nagyon értékes tárgyat loptál el tőlem! – húzta fel a fegyverét. Nagy gombócot küzdöttem le a torkomban. Egyszer csak ráült a hasamra, mire nagyot felnyögtem szenvedősen. – Az öleléseimet! – tette le a fegyvert és széttárta a karjait boldogan vigyorogva. Azt hiszem, megzabálom ezt a kiscsajt egyszer. Úgy öleltem magamhoz, mintha minimum a saját porontyom lenne és kacagva szorongattuk egymást.

- Nagyon megijesztettél, te kis vakarcs! – kezdtem el csiklandozni, mire az édes kacaja zengte be a ház minden szegletét, még Yoongi figyelme is a papíroktól, ránk szegeződött. Abbahagytam és egy nagy, szeretetteljes puszit nyomtam a kisasszony arcára. A lépteket akkor hallottam meg a parketta nyikorgásával kísérve és mind a ketten felkaptuk a tekintetünket.

- Apa!

- Myeong-shii… Nem akartál valamit lehozni „Hobi bácsinak”? – mondta a kislányának a férfi, de én a hangsúlyozásából már rosszat sejtettem.

Ahogy Myeong leszállt rólam, ő nagy iramban az emeletre rontott, míg én kiegyenesedve a két lábamra álltam Yoongival szemben. A szemei…

- Valami gond van esetleg? – kérdeztem egy nagy bátorságszerző levegővétel után.

Yoongi

  Elkönyveltem magamban, hogy valami kattanása van ennek a fazonnak, de már csak Myeong miatt sem fogok semmit tenni. Tudtam, hogy amikor a kölyök megkedvel valakit, annak nyomós oka van. Amikor még kisebb volt, emlékszem, belázasodott és még az orvoshoz is alig akart hozzászólni. Eleinte az óvodában sem társalgott senkivel, szinte mindig magában játszott, amíg idővel fel nem oldódott, de még akkor sem nyílt meg teljesen. Az első napon ott maradtam a gyerekkel és egyedül csak velem beszélgetett, hiába voltak ott vele egyidős társai, megkérdeztem tőle, hogy van-e valami baja velük, de ő csak annyival felelt, hogy nem igazán szimpatizál egyikkel sem. Myeong ilyen, a maga világában elvan, talán ezért furcsállom ennyire, hogy van valaki, akit közel enged magához rajtam kívül, pláne, hogy egy másik velem egyidős férfiről van szó. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi olyan nagy szám ebben a vigyori fazonban. Hiperaktív, alkalmazkodik a gyerekekhez és gyakorlatilag behódol nekik. Oké, értem, ez a szakmája, de most egy kilométeres körzetben sem volt óvoda, ezért toleráltam volna, ha nem dörgöli a mályva szőnyegemhez magát fennhangon vihorászva.
A papírjaimat rendeztem, néztem át gyorsan, hogy ne foglalják a helyet. Miért? Oh, persze. Mert még azt is szívesebben megcsináltam péntek este, minthogy… beszélgetésbe elegyedjek. Féltékeny lehettem? Talán.
Myeong nevetésére emeltem fel tekintetem a papírok felől. A hiperaktív óvóbácsi csiklandozta a kölyköt, s egy pillanattal később egy hatalmas csókot nyomott a gyerekem arcára. A vérem megdermedt, pislantani is elfelejtettem, úgy vájkáltam a csávót, fújtatva egyet, mikor összehajtottam a papírtartó mappám. Megköszörülve torkomat álltam fel, feléjük véve az irányt,
- Apa! – pattant fel egy univerzumot villantva meg íriszeiben, amitől csak még dühösebbé tett a padlón fetrengő ember.
- Myeong-shii… Nem akartál valamit lehozni „Hobi bácsinak”? – hoztam fel terelésképpen, igyekezve a legszebb hangsúlyommal elhinteni kérdést.
A kölyök azonnal leugrott a férfiről, majd huncut pillantást vetve rám, kacsintott, mire viszonoztam neki erőltetetten. Hirtelen azt se tudott érdekelni, hogy valami ajándékért küldtem fel, amit neki szánt.
- Valami gond van esetleg? – egyenesedett fel idővel a tettes is, mire akár egy felbőszült bika, úgy ragadtam meg inggallérjánál a falhoz lökve.
- Ha még egyszer hozzáérsz Myeonghoz, én magam fogom beléd állítani a kést, világos voltam?! - villámokat szóró szemekkel fújtattam, alig pár centire a férfi arcába lihegve.
- M-M-Miről… - Nyomtam fel erősebben a falra a nálam magasabbat.
- Azt mondtam, felfogtad?! Ha megtudom, hallom, látom, hogy még egyszer megpuszilod, vagy megsimogatod a fejét, kibelezlek, érted? – néztem hidegvérrel a szemeibe, mire döbbenten figyelt, valószínűleg bepánikolva.
- D-De é-é-én… Yoon…
- Azt hitted lekerüli a figyelmemet, hogy fogdosod a gyereket? Kirúgatlak, baszd meg, kurvára nem lesz munkád! – nevettem fel ördögien, tele méreggel hangomban, jobban megrángatva.
- F-Félreértesz! Én a férfiakhoz vonz…
– Rohadt, pedofil, anyád se fog felismerni, ha szétbaszom azt a… - remegett meg a kezem az idegtől, mire rám kiabált döbbenetemre.
- DE ÉN BUZI VAGYOK! – markolt rá a csuklómra kétségbeesetten, összeszorítva a szemeit.
- MIT KIABÁLSZ AZ ÉN HÁZAM… - akadtam meg hirtelen. - … Ban… - tátottam el a számat, jobbra-balra pillantva, elhalkulva.
A nyomorult, segélykérő szemeit rám emelte nagy nehezen, míg én értetlenül ráncoltam homlokom.
- Mit hadoválsz? – vágtam oda, kicsit se engedve a szorításomon.
- Meleg! Meleg vagyok, az isten áldja már meg ezt a földet, majdnem idehugyoztam miattad! – remegett meg a teste, míg csuklómat szorongatta. – Egyáltalán nem akartam semmit, egy kislányról beszélsz, Myeong… Myeong csak egy ártatlan kislány! – kapkodta a levegőt, mire elengedtem lassan.
Egy hatalmas sóhajt eresztettem, ahogyan kezdtem érezni, hogy fejemet elönti a forróság. Hát ez… kurva gáz…
- Hobi bácsi! – pattant le az utolsó lépcsőfokról Myeong, majd úgy rontott Hoseoknak, hogy kettőt hátrébb kellett lépnem. Egy dobozt nyomott a férfi gyomrába, aki hirtelen azt se tudta, hogy fókuszáljon, olyan hirtelen történt minden, mire összefontam mellkasom előtt karjaimat, egyre kellemetlenebbül érezve magamat. Tarkómra simítottam nyelve egyet.
- Ezt neked választottam, vedd el, vedd el! – toporzékolt, mire a férfi egy apró sóhajt eresztett meg, majd egy pillanat alatt – valószínűleg a kölyök miatt – változtatott mimikáján, mosolyra húzva ajkait, vidámságot színlelve. Lesül a bőr a pofámról, ilyen nincs…
- Nahát, Myeongie! Milyen kedves ez tőled! – fogadta el a kis dobozt, majd leguggolt a kicsihez. – De ha nem haragszol meg, most elköszönnék! – ölelgette meg egy pillanat alatt, majd felegyenesedett, sietősre fogva az igát.
- D-De meg sem nézed, mi van benne? – kérdezte, odafordulva a gyors tempóba megindult Hoseoktól.
- Megfogom nézni, de sietnem kell, ne haragudj, törpicsek! – Fordult vissza, aggodalmasan pillantva Myeongra, mire én éreztem, hogy kezdek a földbe süllyedni. – Az óvodában találkozunk, Myeongie! – pöckölte meg az orrát, mire már a táskáját is felvette.
- De… - sóhajtott egyet szegény értetlenül, míg mellette álldogáltam, lassan a kínosnál is kényelmetlenebbül érezve magam.
- Köszönöm a vacsorát, isteni volt – dobott oda nekem egy oldalmosolyt, majd kezet ráztunk.
- Részemről a szerencse… - motyogtam, már-már erőltetetten.
Nagy nehezen kikísértem őt, mert Myeong nem szerette volna, hogy a férfi távozzon, de ez érthető, mert nem tudta Hoseok sürgős távozásának okát. Ahh, baromnak érzem magam.
Ajtót nyitottam az előszobában, mire felhúzta a cipőjét a másik, s kiegyenesedve suhant ki mellettem, mire meglepődtem.
- Várj! – szóltam utána, mire pár lépéssel megállt az ajtó előtt, visszafordulva.
- Igen? – kérdezte egyszerűen.
- Öhm… csak… - vakargattam meg az arcom. – Szia.
Értetlenül fürkészett, majd aprón megrázta a fejét s egy gyengéd mosolyt vetve bólintott.
- Szia.
Bevágtam az ajtót, majd hajamba túrtam gondterhelten. Leteremtettem egy csávót, aki a lányomat puszilgatja, de a pélóra bukik. Komolyan, Min Yoongi? Nem tudhattad. Nem vagy hibás, nincs itt baj.
Mégis úgy éreztem, hogy nyom a mellkasom. Áhh… szomorúnak tűnt… Nos. Majd megnyugszik. Azt hiszem…
Visszabattyogtam a nappaliba, hogy elpakolhassam a dolgaimat, mire Myeong lépett elém összefont karokkal.
- Apa. – Szólt mély hangon, mire haptákba vágtam magam lelkiekben.
- Mi az?
- Mit mondtál neki? – kérdezte számonkérően, mire felvontam a szemöldököm.
- Mi? Én? Ugyan semmit. – Legyezgettem a karommal, elsétálva mellette, de döbbenetemre felpattant a bicepszemre, és akár egy majom, úgy csüngött a karomon, mire befeszítettem, hogy megtartsam reflexből. – Myeong!
- Mit mondtál nekiiiiiiiii?! – emelte fel a hangját, mire átfogtam a derekát, hogy ne csússzon le a karomról.
- Semmit! – Mintha rinyálnék, esküszöm, olyan volt a tónusom. Megemelkedett, majd bemélyedt.
- Hobi bácsi nem adott puszit mielőtt elment. Mit… mondtál… neki… apa... – vonta össze szemöldökeit, türelmetlenül hajolva az arcomba, hogy válaszoljak.
- Biztos elfelejtette! Majd akkor én adok helyette is – hajoltam oda lelkesen, de a számra nyomta tenyerét ellenkezően, továbbra is sötét tekintettel fürkészve szemeivel. - Kérsz a csokiból, amit Hobi bácsi hozott...? Hm? - pillogtam rá.
Nem? Nem. Oké… Hát… akkor így jártam… Végül is, nem haragudhat örökké Myeong sem.

 Áhh, ezt nagyon elbasztam...