17. fejezet - Új év, új kéj (+18!)

Cím: 21st Century Bros

Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma

Páros: YoonKook, (Yoongi x Jungkook)

Besorolás: (+18!)
Figyelmeztetés: Mostohatestvér szerelem, trágár beszéd

Írók: Semil-han & Rossy

Tartalom: Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki.  A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.

Hozzáfűzés: Ohooo, eskü, hogy nem mindig lesz ennyire jó dolguk a srácoknak, most így dobta a gép, kis szerelmesek csodálatosak, szeressük őket. Érzem, hogy túlságosan elszaporodtak a +18-as fejezetek, de ez neeem baaaj... Most már haladunk apránként ;) Nem erről fog szólni, mielőtt egyesek azt hinnék. De ezt így kell felvezetnünk <3
Jó szórakozást kívánunk!


KATT-> ~ Képgaléria ~

Jungkook

- Szóval, azt mondod, hogy nem volt túl jó a karácsony? – kérdeztem elhúzva a számat kissé. Azért most megsajnáltam Taetaet. Mostanában amúgy is túlságosan borongó a hangulata. Akarom mondani, egyszer olyan érzelmi hullámai és kitörései vannak, máskor pedig kedves és tenyérbemászó, akár egy kiscica. Ma minden rendbe volt, ami meglepett, hisz egész jól eltudtunk beszélgetni skypeon. 
- Áh, tök feleslegesen kérdezed. Ismered a húgomat, nem?   

- Igen, mi van vele?   

- Összejött egy nála idősebb sráccal, eltudod ezt hinni? Aztán meg elhozta ide szenteste, hogy bemutassa a családnak! – csapott az asztalra, mint ahogyan megfigyelhettem Taetaet.   

- És mi volt ezzel a gond? – felhúztam az egyik szemöldökömet, majd az ágy végébe tettem a laptopot, hogy elé hasalhassak.   

- Hogy mi volt a gond? Hát az, hogy pasija van, és idősebb! Az én kis húgomat ne környékezze meg holmi nyálherceg ficsúr. – Erre nevetni kezdtem. Még, hogy nyálherceg? Micsoda lovagias bátyj, védi a húgát a srácoktól.   

- Még, hogy nyálherceg…   

- Te most rólam beszélsz? Miket mondasz el te neki, Kook? – szólt az ágyról a telefonja mélyéből kiszakadva Yoongi. Ilyenkor nem hall, vagy fog fel dolgokat, ha belemerült valamibe, valószínűleg olvashatott a telefonján.   

- Hát persze, te vagy a nyálherceg – kuncogtam, mikor értetlenül nézett, majd visszafordultam Taehoz. -, szerintem barátkozz meg vele. Csak nem lehet rossz ember, ha a húgod választotta.  

- Ez olyan, mintha neked mondanám… - motyogott, majd valami után kutlászott az asztalán.   

- Mármint? – kérdeztem egy kicsit balradöntve a fejemet, felhúzott szemöldökökkel.   

- A testévemnek és neked nagyon rossz ízlésed van. Nem lehet veletek bírni ilyen téren, most már látom. Csak egy kicsit nem figyelek, és összejöttök a legunszimpatikusabb emberekkel. Egyik olyan, hogy a te pofádba termeli össze a nyálát, hogy utána bevágódjon, a másik meg egy fennkölt, beképzelt, tapló… - megszakították a barátomat.  

- Oho – kicsit meglepődtem, de nem mertem semmit se mondani, mert a szobatársam befurakodott mögém térdelve. -, te meg…   

- Te is, Min Yoongi! – adott egy puszit a középsőujjára elnyújtottam Taehyung, majd Yoongi felé fújta a kamerán át.   

- Mit műveltek? – felültem, s hátrafordultam, de mint aki semmi rosszat nem tett, azonnal elfordult.   

- Semmit, csak barátkozunk – ezzel felemelkedett, és a babzsák fotelhez dobta át magát. Mélyet szusszantott, majd hátradöntve a nyakát, lehunyta a szemeit. -, kis köcsög.   

- Mit pusmogsz? –  tisztán hallottam ám, de nem válaszolt a kérdésemre, csak megrázta a fejét, majd enyhén oldalra fordult. 

- Persze, a legjobb barátok leszünk és együtt megyünk Jimin szilveszteri parti-partijára meg hasonlók és… - kivágódott az ajtó Taehyungnál. Akkorát csattant, hogy még én is összerezzentem, nem hogy a számítógép másik oldalán levő barátom. – Te meg mit keresel itt? – meghökkent hangnemben szólt, és felállt hirtelen az asztali székéből, majd felém kapta a fejét, mintha egy pillanatra elfeledkezett volna rólam. – Öhh – kikapcsolta a kamerát. – Most mennem kell, mert vészhelyzet van! – szólt nekem. Bár, szerintem a továbbiakat már nem nekem szánta… - Komolyan, te hogy jöttél be?   

- Ahh…! - egy női hangorgánum ütötte meg a fülemet. Elmosolyodtam. Ez nem a húga, annak, aki ott van, magasabb a hangja.   

- Meg ne merj szólalni! Kérlek, bocsi… – hirtelen pár pillanatig csend lett, majd folytatta. – A fenébe… Ne haragudj, csak a barátnőm, már megint… - ez volt a végszó, úgy tűnt el a videóhívás, mintha kipukkant volna egy buborék. Be sem fejezte a mondatát.   

Csak pár percig néztem magam elé, majd megráztam a fejemet mosolyogva.   

- Huzatos a barátod – szólt a kényelmesen elfekvő hercegem. „Nyálherceg”, ezzel még tuti, hogy megtalálom. Csak mondana olyat, amit nem tudok…  

- Tudom – fintorogtam. -, szóval, Jimin bulit rendez? – kérdeztem, majd letettem magam mellé a laptopot.   

- Hmm…
Hogy állandóan alszik… Az ünnepek alatt teljesen kimerítette magát a sok evéssel. Aha, hát hogyne. A lustaság. Addig evett és játszott Hollyval, míg el nem dőlt valamelyik kanapén, vagy ágyon.   

- Nincs kedvünk elmenni a…  

- Nincs. – Azonnal közbevágott, szinte már éberen. Az igen! Az szép volt, Yoongi, de nem hagyom, hogy ilyen egyszerűen lerendezd ezt!   

Talán még nekem is volt kedvem elmenni, sőt, egyre jobb ötletnek tűnt, minthogy itthon töltsük a szilvesztert. Ma még úgyis csak péntek van, holnap szombat, az utolsó nap az évből. Igazából, örülnék, ha együtt töltenénk, de el is szeretnék menni itthonról, mert ugyanúgy egymással leszünk, nem?   

- De én nagyon szeretnék elmenni… - csücsörítettem magam elé nézve. Még mindig be volt hunyva a szeme, s a fejével, még inkább elfordult tőlem, még jobban szétfolyva a babzsák fotelben.   

- Nem megyünk. Az alvás fontos számomra, nem maradok fent ilyen hülyeség miatt. – Lusta dög.   

- De… - felkeltem lassan az ágyról, majd párducléptekkel elindultam. – Semmiért se mennénk el? A kedvemért se?   

- Nem. – Nem hagyom, hogy csak így elintézze. Biztos, hogy elfogunk menni!  

Talán már több bátorsággal, kihasználtam a lehetőségeimet, és megfelelően alkalmazva, megpróbáltam véghez vinni a tervemet.   

- Tényleg… semmi nincs, ami miatt meggondolnád magadat? – álltam immáron elé. Egy mély levegőt vett hosszan a tüdejébe engedve. Leguggoltam, és a combomon támasztva a könyökömet, az arcomra tapasztottam a tenyereimet, úgy nézve rá, hátha meghatom.  

- Nincs. - Fene beléd!   

- Biztos...? – kinyújtottam a kezeimet felé, s megfogtam a hideg ujjait, melyeket eddig a mellkasa előtt font össze, karbatett kezekkel. Az égbe emelve játszadoztam velük mosolyogva, a szemöldökömet vonogatva. Sejtőn, ő neki is egy gyanús görbe kerekedett az arcán, amíg a kezeinket táncoltattam előtte guggolva.  

- Mit akarsz?  

- Hogy elmenjünk!  

- Nem! – gúnyosan mosolygott, s úgy rázta a fejét, végig a szemembe nézve.  

- Na, de kérlek!                  

- Azért se, játsszál csak. – Kuncogott, de már kezdett felhúzni makacsságával. Összeszűkítettem a szemeimet, majd odahajoltam beharapott ajkakkal mosolyogva.  

- Pedig nagyon szeretnék menni. És ha te nem, akkor elmegyek nagyon szívesen Hosival. Még vigyázna is rám.  

- Megmondtam, hogy levágom neki, ez neked nem veszteség, édes – nevetett egy rövidet, mire elengedtem a kezeit.   

- Ahj már, téged sehogy sem lehet meggyőzni? – kérdeztem, már-már komolyan azon gondolkodva, hogy talán tényleg elmegyek Hoseokkal, ha itt csökönyösködik.   

Francokat.  

Nem mennék Hoseokkal.   

- Hmm... – a szemeivel a plafont pásztázta, mintha mély gondolatokat tenne össze éppen magában. – Talán egy finom, hosszú csókkal, de... – nem is kellett több. Rápattantam, s az arcára tapasztva a kezeimet a szájára hajoltam. Azonnal átkarolt a derekamnál, én pedig baloldalt kiengedve a lábaimat, odabújtam teljes testtel hozzá. Lehunyt szemekkel ízlelgettem, s éreztem, hogy ezután engedni fog. Szorosan ölelt körbe meleg, óvó karjaival... A nyelvünk találkozásánál, eszembe jutott, hogy talán nem kellene tovább mennünk, mert akkor ismét olyan szinten felélesztjük egymásban a vágyat – lófaszt, már ott volt bennem is. Teljesen égette a bőrömet, s az illata mely társult a nyelve törődő s érzéki siklásával, kezdett elbódítani. A nyakába karoltam. Csak egy kicsit még...  

- Hm... – nem szerettem volna elválni, de itt most más volt a tét. Pihegtem, s boldogsággal öntött el, amikor a kezdetleges ködben úszó szemeibe néztem. Már egy csókkal, oly módon feltudjuk hevíteni egymást, hogy az nem igaz... Bár láttam rajta, hogy neki nem volt ennyi elég.  

Ismét magához húzott volna a tarkómnál, de én csak az ajkaira nyomtam a mutatóujjamat, megállva a levegőben.   

- A válaszod?

Yoongi

  A forró ajkai teljesen elemésztettek. Magukba foglaltak, és hiába éreztem a pokol sós ízét, a hamis mennyekbe repített. Napok óta nem igazán csüngtünk egymáson. Pontosabban a kis ajándékom óta, és most már szilveszter ül a vállunkon. Sok dolgunk volt, nekem például az alvás. Nehogy azt higgye, nem merít ki egy ilyen kis akcióval! Igenis szükségem van a regenerálódásra! És természetesen nem fogom kimondani, hogy hiányzik, és bújjon oda. Jöjjön rá magától az úrfi, ha már a hajamat is megkínoztam érte. Habozás nélkül tapadt az ajkamra, persze volt hátsószándék is mögötte, de nem fogom elengedni. 
Erősebben kezdtem húzni a babzsák mélyébe, érezve, hogy az ösztöneim igencsak előtörnek. Itt jön a tigris!

- A válaszod? - szakadt el tőlem szuszogva. Te ünneprontó! Aljas kis…

- Ha ennyire akarod... - zsörtölődtem az orrom alatt, de ő emiatt képes lett volna örömtáncot lejteni a csörgődobjával együtt. – Állj, állj, állj! Nem mész te sehova! - húztam vissza magamhoz, magam alá küzdve, a derekát ölelve csókoltam meg újra, de ő csak nevetett, ficánkolt. Kisgyerek! – Maradj már nyugton! – morogtam, ahogy próbáltam táncra vívni a nyelvét, de csak kiugrott a kezeim közül, én pedig szerencsétlen módon terültem el a babzsákomon.

- Már nem mondhatsz nemet! - erősítette meg az igazát, és fel-alá rohangált a kis szobában. Ennyire izgulni egy ilyen semmiség miatt…

- Hát te meg mit csinálsz? - ültem feljebb, mikor már a szekrényemben kezdett el kotorászni.

- Csak maradj ott nyugodtan! Majd én kiválasztom a ruhádat! – egy póló itt, egy ing oda esett le a földre. Tényleg ennyire izgatott, nem hiszem el.

- Jó, akkor... addig lezuhanyzok… - tápászkodtam fel szépen lassan a helyemről, végig figyelve őt. Nekem is voltak gonosz fegyvereim, de nagyon szerettem volna most egy kis időt kettesben tölteni vele, még mielőtt elérnek a vizsgaidőszakok. Finom mozdulattal dobtam le magamról a pólót a földre, bár háttal volt nekem. - Pedig, zuhanyozhatnánk együtt is… - tettem csípőre a kezem, és mereven bámultam, hátha megfordul. Jungkook!

- Jó, menj! – emelt fel egy kék sálat, majd visszatette a helyére. Olyan hosszat még életemben nem sóhajtottam. A picsába is veled! 
Puffogva hagytam el a helységet, hogy tényleg megmártózzak a meleg vízben. Még hajat is mostam, csak miatta! Az a kis fényes segge tényleg ilyen fontos. Hajj… Hogyan is lennék képes nemet mondani neki? 
Mire visszacsoszogtam törölközőben, már egy egész szett ruha várt rám az ágyon, Jungkook pedig már igyekezett is ki mellettem zuhanyozni. Megragadtam a karját a küszöb előtt, ő pedig hatalmas szemekkel nézett fel rám. Kicsit el kellett ezen mosolyodnom. Tudja, hogy nem szívesen teszem ezt az egészet.

- Vigyázz, csúszik a fürdő - simítottam a nedves ujjaimmal a hajába, és finoman megcsókoltam a homlokát, aztán elengedtem. Elégedett mosollyal sétáltam be a szobába vissza se nézve a hatás kedvéért. Az ágyon egy világoskék ing fogadott egy fekete farmerral, világosbarna övvel és a kedvenc bőrcipőmmel. Átpillantottam a másik oldalra, hogy megnézzem, ő mit készített ki magának. Fekete-kék kockás ing, világos farmer, fekete bakancs. A kis díszmadaram tényleg összeillő ruhát tett ki? 
Mélyet sóhajtottam a nap folyamán már sokadjára, de lenyeltem. Akkor ezt húzzuk fel, nincs más választás. 
Mire ő visszaért, én már az ékszereket válogattam a fiókban. Ez volt, amivel imádtam bíbelődni. A Jimintől kapott kis ezüst már a fülemben pihent, ahhoz kerestem megfelelő karkötőt. Jungkook illata megcsapott, ahogy mögém telepedett. Még nedves volt, éreztem, ahogy az állát a vállamra teszi.

- Mit csinálsz? - szuszogott kedvesen. Felé pillantottam, majd vissza az ékszerekre.

- Válogatok a tökéletes szetted mellé – válaszoltam neki végighúzva az ujjam pár láncon.

- Szerintem az az óra jó lenne! - bökött rá az egyik ezüstfényezésű órámra a sok közül. Nem volt rossz ízlése, az én fejemben is megfordult már. Kiemeltem a darabot, majd a bal csuklómra pattintottam. Remek volt, nem is kellett tovább vacillálni.

- Te is húzhatnál valamilyen láncot - fordítottam felé az arcom, mire az orrom a bőréhez ért.

- Nem gyakran hordok, ezért nincs is… - söpörte el a szeméből a vizes szálakat. Megemeltem az egyik bőrláncot, amin egy kék kő ékeskedett. Jól mutatott volna hozzá, ha már a kék színt választotta a mai viseletünknek. Egész testemmel fordultam felé, majd finoman a nyakába akasztottam. A meztelen mellkasára simult a kő, tényleg jól állt neki.

- Ah! Komolyan nekem adod?! - egyenesedett fel, hogy maga is szemügyre vehesse.

- Neked – könyököltem rá az asztalra mosolyogva. A következő pillanatban a kölyök már az ölembe ugorva csókolgatott össze-vissza. Ezt már én is csak nevetéssel tudtam nyugtázni. Az ujjaim végigsiklottak a meztelen gerincén, majd finoman megpaskoltam a fenekét. – Menj, öltözz fel, megfázol.

*

- Milyen messze lakik Jimin? - látszott a lehelete a hideg esti levegőben. A szülők minden gond nélkül elengedtek minket, mivel „nagyfiúk” vagyunk már. Időlimitet sem szabtak ki, még a tökfejre sem.

- Nem túl messze, húsz perc gyalog – dugtam mélyebbre a kezeim a zsebembe, hátha ott melegebb van.

- Mindig gyalog jársz hozzá? – rúgott bele egy kisebb jégtömbbe. Már nem voltak furcsák a kérdései. A világon mindenről kérdezett.

- Amikor kisebb voltam sokat jártam biciklivel. Mostanában inkább busszal – megrekedtem egy pillanatra. - Te… - szisszentem fel

- Ki? – állt meg Kook is mellettem csodálkozva. A sötét bundájú macska járta körbe a lábszáram nyervogva és dorombolva. Régi ismerős volt már, az utca lakója. Lassan leguggoltam hozzá, Jungkook pedig csatlakozott. Ragyogó szemekkel simogatta a kis állatot, az pedig hálásan dörgölőzött a továbbiakban inkább hozzá. – Ismered? – mosolygott rá a kölyök. Hosszan néztem az arcát, majd a macskára néztem.

- Sokat beszélgettem vele, még a telefonszáma is megvan – dörmögtem felé. –, hozzá járok péntek esténként, amikor neked nem áll fel.

- Akkora rohadék vagy! – lökött meg Kook, mire a hóba kellett támaszkodjak, hogy ne hasaljak el. Kook ugyan nevetett, de én támadásba lendültem. Ő volt a következő, aki megízlelte a havat. Nevetve kapálózott, míg igyekeztem minél jobban beleküzdeni őt a legnagyobb kupacokba, nekem is nevetnem kellett ugyan. A kisgyerek azonban erős volt, én is hamar oda lendültem, ahol ő volt ezelőtt. Alatta feküdtem el, imitálva egy hóangyalt. Utálom a hideget, most mégis melegség járt át. 
A fagy teljesen kicsípte már az arcát, a nevetés pedig gyönyörűvé tette. Az utca már sötét volt, a macska sem nézett már minket sehonnan. Lehúztam magamhoz, hogy finoman megcsókoljam a megfagyott ajkait. Szerelmesen, felhevülten. Ott a hóban, nagykabátban, csókoltuk egymást a sötétben.

Jungkook

  A hóban fekve nem gondolkoztam semmi máson rajta kívül. Annyira örültem, hogy végül belement a buliba, ugyanis valóban nagyon bezsongtam a gondolattól, hogy milyen lesz. Nem voltam még barátokkal szilveszterezni, se semmi ilyesmin, egyedül Taehyungnál és Jinnél töltöttem eddig, vagy otthon anyával az újév kezdetét. Viszont most Yoongival lehetek, pluszban meg az összes barátunkkal, így nem hiába voltam felvillanyozva! Még a gardróbjába is befúrtam magamat teljesen, mire megtaláltam a tökéletes ruha szettet. Be kell valljam, eleinte nem terveztem, hogy egymáshoz illő ruhákat választok ki, de ahogy megfigyeltem, amióta ismerem, észre vettem, hogy nagy részben, ha lehet, kék színű cuccokat választ, vesz fel, vesz meg... még a babzsákfotel is kék. Azt mondják, hogy nem szerethetünk egy színt, mert valójában az összeset nem is ismerjük ahhoz, hogy tudjunk egy kedvencet választani. De én rájöttem, hogy az számára teljesen imponáló ennek a színnek minden árnyalata. Ettől függetlenül, minden szín dögösen áll neki.

Mikor elégedetten néztem végig a ruhákon, társam visszaért a fürdésből – nem is tudtam, hogy mikor ment el -, majd figyelmeztetése után, miszerint vigyázzak, mert csúszik a padló... felélesztette a szunnyadó vágyamat, mikor a homlokomra lehelt egy negédes, ártatlannak ható csókot, melyről azonnal nem tudtam megállapítani, hogy direkt húzni akarja az agyamat vagy csak egy kedveskedő gesztus akart lenni. Mindenesetre... már megbántam, hogy nem mentem vele.

*

Elfeküdt alattam a hóban, s mikor lehúzott magához, már egyáltalán nem éreztem a dermesztő időt. Megállt egy percre. Édesen cirógattak azok az ajkak, amiket egykoron lehetetlennek tartottam, hogy elérjem vagy álmodhassak akár róluk. Még csak gondolni sem volt rá szabad...

Hihetetlen, hogy miként s hogyan változnak a dolgok egy szempillantás alatt. A kedvünk, a viszonyulásunk, a kapcsolatunk, s mindegyik oly hihetetlen, új, és elragadó. Szeretek vele lenni, szeretem nézni, érezni az illatát vagy csak a tudtában lenni annak, hogy ő is hasonlóan vélekedhet rólam. Hiszen valamiért egymásba gabalyodtunk...

A leheletünk fehér gőzként táncolt ki a szánk közül, míg én a homlokomat az övének döntve feküdtem rajta.

- Menjünk, felfázol, azt pedig nem akarom, hogy miattam legyen! – húztam fel egy szempillantás alatt a hórétegekkel megáldott Yoongit, aki mostanában meglepően sokat mosolygott. Nem mondom, de rettenetesen boldoggá tesz, mert tudom, hogy jelentős ok nélkül nem mutatja ki az érzelmeit. Pláne nem olyannak, akit nem kedvel vagy kicsit sem érez közel a magához. Ennek ellenére számomra is rejtély néha, hogy mire gondolhat éppen, hiába lehetek neki én pedig egy nyitott könyv. Nem mindig tudom megállapítani, hogy éppen mit, miért csinál. De szeretném, s úgy érzem, hogy emiatt egyre jobban fog menni... szeretném az összes gesztusát, arcizmának mozdulatát, s annak összes érzelmét az elmémbe vésni. Szeretném teljesen megismerni azt az embert, akivel együtt felállok az immáron kicsit sem hűvös hóból, akivel a ropogós fehérségben sétálok, akivel együtt fogom tölteni a szilvesztert, s akit a legjobban szerettem meg ilyen hamar. Min Yoongi, akiből soha senki nem nézné ki, hogy mekkora szíve van, és mennyi szeretet fér el benne.

A kabátomon keresztül tapintottam a mellkasomra, miközben a fényt árasztó lámpasorok között sétáltunk tovább. Ezt a nyakláncot az ágyam mellé fogom tenni. Túl nagy kincs, hogy elveszítsem...

*

- Megjöttünk. – Álltunk meg egy hatalmas kerítés előtt, mely mögött a fénysorok tisztán átszűrődtek az ablakon, bevilágítva a kert kisebb részét pár méterre az üvegtől. Yoongi befordult közvetlen a kapu melletti kőkerítéshez, amit nagy szemekkel vizslattam.

- Mit csinálsz? – kérdeztem, de nem válaszolt, majd azonnal rányomott egy gombra.

- Kumamon várja gazdáját – sípolt egyet a kaputelefon. A másik oldalról csak egy visszafogott kuncogás hallatszott pár pillanat múlva, mire odacsoszogtam, hogy megnézhessem én is közelebbről.

- Kinyílt az ajtó Kumamon gazdájának számára – erre már Yoongi is elmosolyodott leszegezve egy pillanatra a tekintetét a hóba, majd vissza rám.

- Ez mi? – mosolyogtam immáron én is kíváncsian. Azért ez érdekes, még kaputelefonja is van Jiminnek!

- Most már bemehetünk – biccentett a fejével, majd úgy nyomta le a kilincset, mintha az mindig is neki állt volna tárva-nyitva. De idővel rájöttem, hogy bentről is lehet kezelni az ajtó zárját, szóval ez még menőbb volt, mint hittem.

Mintha egy mesebeli, hosszú udvaron sétáltunk volna el a „palotáig”, olyan hatalmas volt az a kert, amibe betértünk. Azonnal izgalom fogott el, amint forgolódva szemléltem a teret, mintha csak valami exkluzív szállodába készültünk volna vagy magam se tudom pontosan. Szép helyre jöttünk, de ez nem kifejezés.

- Le ne essen az állad – mire feleszméltem, oldalba böktem a barátomat.

- Ne legyél ilyen, ez a hely... soha nem mondtad, hogy Jimin amolyan...

- Milyen? – kérdezett enyhén jobbra fordítva a fejét, a szemöldökét felhúzva.

- Hát tudod... a... pénzes fajta vagy, hogy is mondjam. – Oké, ez elég gáz volt, de kicsúszott. A drága társam csak jóízűen felkacagott, amint megnyomta a bejárati ajtó mellett lévő arany színű csengőt.

- Csak várd ki, hogy milyen társaság lesz. Az egy dolog, hogy Jimin szülei jó anyagi viszonyokkal rendelkeznek, de ő nem él vissza vele, és nem igen veri nagy dobra az egészet. Ezt nagyon becsülöm benne – nyomta le a kilincset, míg én a hallottakon gondolkodtam. Nem igazán volt még szerencsém Jiminnel beszélgetni túl sokat, de ha Yoongi legjobb barátja, akkor teljesen biztos vagyok benne, hogy rossz ember nem lehet.

- Minek nyomtad meg a csengőt? Hiszen már tudja, hogy itt vagyunk – kérdeztem.

- Mert szeretem nyomkodni a csengőjüket.

Komolyan, ez milyen indok...?

A hirtelen fényáradat szinte bántotta a pupilláimat, míg társam nemes egyszerűséggel hatolt be előre, ahol már az emberek vettek körbe mindent. Úgy szóródtak szét a nagy házban, akárcsak a lakodalmakon tömegülők, szép hatalmas előszoba volt... asszem’ ez előszoba.

- Hol vagyunk? – csillogtak a szemeim valószínűleg, úgy nézelődtem. Az emberek mind kiöltözve, lármásan szórakoztak, illetve iszogattak. Voltak az iskolából ismerős arcok, meg ismeretlenek. Talán izgatott lettem.

- Csak a Park rezidencián – szólt a barátom kellemes csengéssel. Pezsgős poharak a kezekben, egyesek a heverőn pihentek, míg az egész házban a modern pop zene szólt. Furcsának találtam a párosítást, de első látszatra senkinek sem volt vele problémája. Ahogy bentebb férkőztünk, úgy pillantottam meg a skarlátvörös hajzuhatagot az emberek felől közeledni egy másik szobából. Nagy mosollyal lépett felénk s pacsizott le társammal, miközben meghökkentem a megjelenésén. Fehér szmokingot viselt egy fekete farmer párosítással, bőrcipője megegyezett az övével, s most még rikítóbbnak láttam, mint eddig. Jókepű volt, a lányok biztosan sorban álltak a kapujába, hiszen a kisugárzása sem mindennapi. Magabiztosnak tűnt és valószínűleg az is volt, ha egy ilyen kaliberű szilveszteri partit rendezett.

- Örülök, hogy eljöttetek! – adta tudtunkra boldogsága mivoltját Jimin. – Azt hittem megint lemondod ezt a bulit is. Mázli, hogy meggondoltad magadat.

- Ne nekem, Jugkooknak köszönd. Én már régen az ágyban döglenék, ha nem nyúzott volna.

- Ah – kapta rám a tekintetét, mire hevesen pislogtam pár pillanatig. -, mekkora lusta... mázli, hogy te legalább meggyőzted. – Kuncogva lépett mellém, míg társam elindult a tekeredő lépcsősorok felé. Neee, most komolyan itt hagy? – Ne aggódj, csak a kutyához megy – vállamra tette a kezét, mintha csak a gondolataimat hallgatta volna, majd rám nézett. Kábé egy magasak voltunk, ő mégis pár centivel többnek tűnt. -, van egy kis csoda cuccom a konyhába. Elkísérsz?

- Csoda cucc... – köszörültem meg a torkomat. – te most a... drogra gondolsz? – nehezen, de sikerült kicsúsztatnom a kérdésemet, hiszen már megijedtem, hogy ráhibáztam, mire váratlanul jóízű nevetésbe kezdett.

- Dehogyis! Ne nevettess, az túl drága... ahh. – Törölte le a nemlétező könnyeit a szeme alatt, amit meg kellett mosolyognom. Az pont neki lenne drága? Mikor a fal kábé aranyból lehetne náluk vagy a mennyezetre egy komplett festményt tudnának készíttetni? Nem semmi a srác... Pedig rengeteg festmény van a falakon is, nem is akármilyenek. 

- Jó gondolat, de az, ami nekem van, sokkal jobb. Kövess! - túlbuzgón fogta meg a karomat, majd elkezdett maga után húzni. Izgalommal töltött el, hogy mégis hova cibál ilyen sietősen, mikor a tömegen áttrappolva egy hosszú folyosón mentünk el. Nahát, hogy itt még a faajtók is csillognak!

Egy fehér csempével lerakott konyha szerűségbe értünk, mikor Jimin könnyedén kivágta az ajtót, majd be sietett előre. Megakadt a szemem a fehér pultokon, melyek megvoltak rakva mindenféle ételekkel, nasikkal, és italokkal. Az ott... csokis keksz?

- Figyeld csak, mit hoztam – hajolt le a krómozott hűtő mellé, majd egy rekeszt emelt fel, s egy halkat szusszantva a pultra tette. -, eredeti Európai áruk – mosolygott a szerzeményei fölött, mire elcsodálkoztam.

- Te külföldi alkoholokat hoztál? Nemár! – rohantam oda, s olyan gyorsan hajoltam a rekesz fölé, amennyire csak tudtam. Vodka, whiskey, sörök... És azok meg mik?

- Is, van más földrészekről is. Viszooont... van egy, amit csak a baráti körbe tartogatok – mosolyodott el büszkén -, de még én sem ittam belőle soha. Ideje kipróbálni – fordult, hogy elővegye a másik rekeszt. 

- Wooo! – törte be az ajtót mögöttem valaki. – Oha, helló Kooksi! – csapott a hátamra egy akkorát az érkező Hoseok, hogy azt hittem visszaköpöm a tüdőmet, mikor Jimin elővette a többi rekeszt is.
- Szia – fordultam háttal a pult felé. Remélem most már senki nem fog hátba csapni… Ez egy állat.
- Van már valami ital?
- Csak az – mosolygott a házigazda, amint elkezdte kipakolni a szerzeményeket. -, kéne már keverni valamit, hogy jobb legyen a hangulat.
- Ja, ne vedd magadra, de eléggé nyámnyila ismerőseid vannak – mutatott hátra a hüvelykujjával az ajtó fele, amin tisztán átszűrődött a zene. -, mondd csak, szoktatok pukedlizni is? – szurkálódott a másikkal, vagy csak én hittem annak. Mindenesetre, eléggé jól szórakoztak.
- Ah, ne kezd. Inkább ezt figyeld – nyomott a kezébe egy üveget, mire Hoseoknak majdnem kipattant a szeme.
- Jagermeister, na! – tette pár centire az arca elé, mintha nem látna tisztán. – Kibontom. – Indult el az üveg poharakat tároló vitrin felé rutinosan Hoseok. Azért az italt le nem tenné a kezéből...
- El ne felejtsd megkínálni Jungkookot – mosolygott Jimin, majd felült a bárszékre, s tovább nézegette, hogy miből élnek.
- Én nem igazán iszok – adtam a tudtukra kissé szendén a tényeket. Nem, tényleg nem iszok, nem is szeretem az alkoholt, meg eddig nagyon okom se volt rám, hogy igyak. Nem hiszem, hogy most kezdeném el.
- Ne szerénykedj már, Hosi itt hozza a poharadat – jött is mellénk az említett, és tett le három felespohárral.
- Nem, tényleg nem kérek, köszönöm… - de persze nem hagytak beszélni, félbevágtak.
- Ugyan, Kooksi – nyomta a kezembe a felest Hoseok, mire sóhajtottam egyet. -, csak egy keveset, nem árt. – Kuncogott, mire összenéztek Jiminnel.
- Mi is iszunk, neked is illő lenne – emelte fel a poharat. Hoseok kibontotta a jagermeistert, majd töltött mindegyikőnknek. Áhh… ezt már nem úszom meg, mi?
- Na jó, de csak egy keveset… Az sok! – kaptam kisebb frászt, amint ez az állat, csordulásig töltötte a poharam. – Most komolyan? – húztam fel félig a szemöldökömet, amint a kezemben tartott italra néztem.
- Ah – köszörülte meg a torkát a legidősebb, mire ő is felemelte a poharát. - Meg se kottyan. Egészség! – koccintott velem, majd Jiminnel.
- Egészség! – mosolygott a vörös, amint kényelembe helyezkedett a székén, majd azonnal lehúzta a pohár tartalmát.
- Egészség…
Nem voltam benne biztos, hogy ezt nekem meg kellene inni. De ők már jólesően felsóhajtoztak az üres pohár mellett, mikor én még csak szemeztem vele. Nincs mese, ha most nem iszom meg, akkor sem fognak békén hagyni. És ez így illik... Nem?
- Idd meg, nem lesz bajod tőle – töltötte a következő kört a barna hajú társunk. Csak most tűnt fel, hogy hózentrógerben van. Miért érzek erős késztetést arra, hogy meghúzzam azt és háton csapjam…?
Nagy nehezen, mély levegőt vettem, majd lehúztam én is a sajátomat. Végig marta a torkomat, mire összeszorítottam a szemeimet, s megráztam a fejemet is. Hát ez kellemetlen…
- Ahh… ez nagyon…
- Jó volt, tudjuk – öntötte a második körömet Hoseok, mire meghökkenve néztem rá. –, egy pohár nem pohár. – Nevetett egyre jobban, mire tudtam, hogy innen már nincs menekvés. Beletörődtem, hogy ezek ketten gyakorlatilag nem hagynak más lehetőséget, csak az ivást. Oh, de megbánom ezt még…

Yoongi

- Hát, szia, öreg harcos... - térdeltem le mosolyogva a szoba elején. Mikor az ajtó teljesen elnyelte a fényt és halkan becsukódott, csak a hold fénye sütött be kintről. Kumamon már a lábaimnál is termett, bár nyüszített. – Tudom, tudom... Nem szereted a hangzavart – fúrtam az ujjaim a bundájába. -, itt maradok veled, nyugalom... - öleltem magamhoz a kis állatot gyengéden. Lassan felkeltem kezeimben tartva a szőrcsomót, és finom léptekkel közelítettem meg Kumamon házát. – Itt nem fog bántani senki – takartam be a vörös anyaggal mosolyogva. Az állat bekebelezte saját magát, elbújva a háza leghátsó részébe. Őszintén nem volt kedvem lemenni a többiekhez, jobb volt nekem itt, a tompa zajok között. Jungkook szeretett volna eljönni, hát élvezze ki, hogy itt vagyunk.
Mély sóhajjal nyugtázva a gondolataim halmazát, leültem a hatalmas ágyra. Hát akkor... Egy darabig itt leszek…

- Szia.

- A rohadt élet!!!!! – reflexből fogtam meg a mellettem lévő párnát és dobtam a hang irányába. Sötét volt, mint a fene, és egyszer csak megszólal valaki!
A hang úgy szaladt végig rajtam, mint az impulzus az idegeken.

- Hé! - hárított az alak, aki az egyik radiátoron ült. Azonnal az ágy mellett lévő kapcsolóra tapasztottam a kezem, és lihegve nyomtam fel az átkozott lámpát.

- Baszd meg… - szuszogtam keserűen, és megtöröltem a szemem, miután realizáltam, hogy Jungkook leglágyabb agyú pajtija van tőlem pár méterre. Taehyung. – Mégis mi a jó istent keresel te itt? - sziszegtem felé hajítva még egy párnát, de kivédte, pedig az ideg is rángatott. Jimin szobája tágas, gyönyörű, de Jimin utálja, ha bárki beteszi a lábát engedély nélkül.

- Maradj már! – ellenkezett hevesen Tae. – Ugyanezt kérdezhetném én is tőled, faszarc! – lendítette vissza a párnát felém, de elhajoltam. Agyon verem, most nincs szemtanú. Aztán elásom a kertbe, és egy problémával kevesebb lesz az életemben.

- Úgy érzem, nekem nyomósabb okom van itt lenni! Mi a francért nem vagy te lent a többiekkel? – keltem fel már az ágyról, de nem léptem hozzá közel. Matatni kezdett az ujjaival, a feje jobbra-balra billent el, és láttam, hogy megerőlteti az agytekervényeit. Hát persze, elhiszem, hogy nehéz lehet neki használni.

- Nem akarok velük lenni! – kezdett el nyöszörögni, majd ellökte magát a fűtőtesttől. Megingott a lába, ahogy lépni kezdett, így elálltam az útjából. A méteres idióta egyenesen az ágyra hasalt, ahogy egyik lába megakadt a másikba lépés közben. Képtelen lettem volna visszatartani a gonosz mosolyt. Szerencsétlen, részeg, idióta. – Mind olyan gonoszak! – fúrta a fejét a tiszta ágyneműbe. Jimin is kifilézi a srácot, ha ennek vége.

- Hé! – fogtam meg a vállát, és megráztam, mielőtt elalszik. Erre azonnal felkapta a fejét, és amilyen sebességgel képes volt, felült, de mindkét kezén támaszkodott. Mi lenne, ha csak lemennék, és itt hagynám? Ah… Jungkook megölne, ha belefulladna a saját hányásába. Miért vagyok én ilyen nagylelkű?

- Te megértesz, igaz? – fogta meg a karom, miközben csillogó szemekkel nézett rám. Oh, te jó ég…

- Nem, nem hiszem, hogy így lenne – húztam el a karom fintorogva tőle.

- Hyuuuung! – kapkodott utánam keservesen. Erre azért hegyezni kezdtem a fülem. Hyungnak hívott. Talán részegen nem annyira seggfej... Többet kéne itatni, ha a közelemben van. 
Sunyi pillantást vetettem rá.

- Mi bajod? – tettem fel a kérdést. A részeg ember, őszinte ember.

- Engem senki sem ért meg, Hyung! Senki! – hajtotta le a fejét. Sír?

- Hé… Jó... jól van... - lapogattam meg a hátát, mire magához ölelte a derekam. Hatalmasra nyíltak a szemeim. Mi a jó kurva élet?

- Te olyan kedves vagy, Hyung!! - szipogott hálálkodva. Megeshet, hogy én fogok előbb hányni.

- Jó, engedj el! - próbáltam meg lefeszíteni magamról, de egy balta is kevés lett volna. Egyik pillanatról a másikra váltogatta a hangulatát. Elengedett, majd mély levegőt vett. Azonnal leráztam magam, ahogy már nem értek a karjai.

- Neked is fáj, mikor Jungkook beteszi? - törölte meg az arcát, majd felnézett rám. Keserűen nevettem fel, majd mindkét tenyerem az arcomra tettem. Miért? Miért vagy te, Jungkook barátja? Jungkook, te is egy méteres idióta vagy!

- Nekem nem teszi be Jungkook, paraszt! – gyúrtam meg a homlokom, hátha enyhít a fájdalmamon, amit ő okoz a jelenlétével.

- Ah... Pedig azt hittem – nézett meglepetten maga elé. -, amúgy milyen, ha leszop egy másik kan? Vagyis, persze, tudom, hogy jó, amikor egy rutinos torkol le, de Jungkookból ki tudom nézni, hogy beléd fullad. Jungkook még a jégkrémet is kiveszi a szájából, ha túl hideg, nem bírja, ha sokáig van valami nagy a szájában. Pláne, ha folyik is. - Esküszöm tátva maradt a szám. Az a sok információ egyszerűen blokkolt, és úgy éreztem a bensőmben összetörik valami.

- Te… Kibaszott… Beteg… Állat… - taglaltam, de nyelni sem tudtam rendesen. Azt hiszem tényleg ideje lesz elbeszélgetnem Jungkookkal…

- Ahh... jön a róka… - kelt fel lassan. Róka? Milyen róka? MOST HÁNYNI FOG?

- Ide ne okádj, te nyálas buzi! – fogtam meg a karját, és sietősen kihúztam a mosdóba. Az dalolászott mellettem, néha vigyorogva, néha öklendezve. A WC egy igazi áldás volt. Amint beértünk, már le is térdelt elé, és kiadta azt, ami eddig benne volt. Bennem is fel-le kezdett liftezni a vacsora, de uralkodtam magamon. A fehér lámpa fénye szinte vakított. Megveregettem enyhén a két lapockája között, hogy érezze a „támogatást”.

- Úgy fáj… - nyüszített a WC szélébe kapaszkodva. Az egész teste remegett, nekem pedig valljuk be, egy nagyon-nagyon picikét megesett a szívem rajta. Leguggoltam mellé, és eltűrtem a haját az arcából.

- Mi? – szuszogtam finomabb hangnemben hozzá, míg az arcát is a támlára tette.

- A fejem… - nyelt egyet, én pedig lehúztam azt az alkohol mennyiséget, amit kipakolt.

- Gyere – segítettem fel, majd megnyitottam a kagylóban a csapot, hátha a hideg víz majd segít neki kicsit. Az telni kezdett vízzel, míg Tae belém kapaszkodott. – Mosd meg az arcod. – zártam el a csapot, majd elengedtem.

- Biztos, hogy nem Kook teszi be? – nézett rám érzékenyen. Oh, te utolsó senki! Megragadtam a tarkóját és belenyomtam az arcát a vízbe.

- Mindjárt én teszem be neked! – szitkozódtam, míg ő kalimpált a kezeivel. Elengedtem, ő pedig levegőért kapott, majd törölközőért. – Most pedig lemész a többiekhez, te abortusz jelölt! – löktem ki az ajtón vezetésképpen. Kumamon csak nagy szemekkel figyelt, ahogy becsuktam az ajtót magunk mögött. A lépcsőn lesétálni egy igazi élmény volt vele. Meg-megkapaszkodott a korlátba, én pedig már terveztem kirúgni a lábát és legurítani. Ahogy leértem a konyhához, elengedtem a nyomorultat, de mindketten figyelmesek lettünk a bent történő eseményekre.

- IDD, IDD, IDD!!!! – kiabált Hoseok és Jimin duóban. A középen lévő alany az én drágalátos kölyköm volt, Namjoon pedig ujjongva kamerázta őket. Ó, te jó ég!
Jungkook nagyot szusszanva tette le a szeszes üveget, majd szuszogva megtörölte a száját.

- Még! - nevetett önön kívüli állapotban. Nem, még mit nem. Fél órára hagyom itt, és a két gyökér ezt csinálta vele!Félretoltam a kamerát, a csúnya tekintetem egyből értette Nam.

- Elég lesz, elég lesz! - ragadtam meg Kook kezét, hogy kivegyem belőle a piát. Mindenki részegnek tűnt. Nekem is annak kellene lenni, hogy ezt elviseljem.

- Yoongiiii! - mászott rám Jungkook és a nyakamba szuszogott, vagy dorombolt, én már nem tudom eldönteni!

- Kiviszem levegőzni – rendeztem le a többieket ennyivel, majd otthagytam őket. Jungkookkal sem volt egyszerűbb áttörni a tömegen. Egy barommal le a lépcsőn, eggyel fel a lépcsőn. Jiminnek volt erkélye, ami most tökéletesen megfelelt, hogy a hideg kimossa a fejét kicsit. A lábammal kellett ki-be löknöm minden ajtót, mert Jungkook úgy tűnt, képtelen járni.

- Ahh... - döntöttem neki nagy nehezen a korlátnak, és kétoldalt megtámaszkodtam mellette. - Soha többé nem hozlak el egyetlen buliba se! - ő kótyagosan átölelte a nyakam, és mosolygott, mint a tejbetök.

- De Hoo… Hossi és Nyimin annyira jó arcok! – mentegetőzött bájosan. Egy kicsit azért megmosolyogtam. Ez az első, hogy részeg. Nyimin és Hossi is kifog tőlem kapni, csak érjem meg. 
Mindketten megrázkódtunk. Hatalmas robbanás és zaj zavart meg minket. Jungkook jobban belém karolt, és én is magamhoz öleltem a derekát. Ezer fényben pompázott előttünk a tűzijáték. Hát éjfél van. Egy új év, amit vele kezdhetek el. Ezzel a teremtménnyel a karjaim között. 
A fejem a mellkasára döntöttem, és finoman cirógattam a hátát. Hiába volt tömény szesz szaga, szerettem így is. Ragyogó szemekkel nézte az égi játékot, néha még fel is nevetett rajta. Valóban gyönyörű volt, de még sosem láttam ennyire szépnek egy ilyen eseményt, mint vele. Hosszú percekig tündökölt a fény, majd elmúlt a sötétben. Emberek éljeneztek mindenhol, mi pedig csak csendben figyeltük a másikat. Szóra nyitottam volna az ajkam, hogy köszöntsem az újév alkalmából, de megelőzött.

- Erről az estéről eszembe jutott, amikor a csillagokról beszéltél nekem, azt hittem csak okoskodsz, de utána rájöttem, hogy én nem ismertem a Kis Göncölt. Pedig mélyen megérintettél – nevetgélt kedvesen és ön feledetten. -, de nem tudok mit tenni, már rájöttem egy ideje, hogy csak nem akartam észre venni azt, ami addig a szemeim előtt volt. Vannak hülyeségeid, amikor éppen kiakadsz, akkor úgy arcon tudnálak talpalni, de mégsem, mert annyira édes vagy olyankor is... ahhh, édes-édes... Azt mondod, hogy nem vagy tökéletes, nem tartod magadat sokra, de én ezzel egyáltalán nem tudok egyetérteni, Yoongi. Olyan tökéletes és tiszta vagy az én szememben, mint még soha senki... – nevetett kéjesen. - Lehet, hogy csak a szerelem teszi, mert nagyon szeretlek, most is megcsókolnálak, de félek, hogyha elkezdek dülöngélni, leesek. Ha mondjuk összetörném a fejemet, akkor is csak megdorgálnál, de még azt is szeretem benned... talán ezért nem tudtam soha haragudni, amiatt, amit tettél velem még novemberben. Már akkor is tudtam, hogy különleges vagy, hiszen minden hibáddal együtt jobban szeretlek bárminél. De most már tényleg segíts le, mert kurvára elesek – kuncogott tovább, és erősebben fogta a nyakam. Ez a gyerek... 
Éreztem, hogy könnyek fognak gyűlni a szemembe. Soha, senki nem volt még olyan fontos az életemben, mint ő. Könnyes arccal tapadtam a kis szájára, és úgy csókoltam, mint szomjazó ember a feltörő forrásvizet. Remegett az ujjam, ahogy jobban magamhoz tartottam, és a nyelvemmel a szája minden szegletét feltérképeztem. Szeretlek, Jeon Jungkook. 

Jungkook

  Nem tudom, mikor ittunk ennyi mindent össze-vissza, de be kell valljam, valamiért nagyon odabaszott, amikor Hossival szétgerappaztuk egymás arcát. Mikor ittam volna tovább a következő körömet a srácokkal, Yoongi valahonnan berepült és a szárnyaival elvitt a levegőbe. Ohh, de édes volt...

A tűzijáték közben annyira betompultam, hogy rám jött a szófosás. Talán csak azért adtam ki magamból mindent, mert levegőn voltam és jól esett beszélni, mert kevésbé lett tőle hányingerem. Több légvétel, még több oxigén. De hol az én oxigénem? 

Pár percig fel se fogtam, hogy megcsókolt, csak amikor már tényleg nem kaptam túl sok levegőt. Úgy nyitottam ki a pilláimat, ahogy azonnal megtartott, majd a nyakamra simított. Olyan finom, bizsergető érzés járt át annál a pontnál a csókja után. Ahh, annyira imádom…

- Menjünk be. – De még csak szólásra sem tudtam nyitni a kis pofikamat, annyira be voltam lassulva. Csak bólintottam egyet szaporán pislogva amikor a hátamra vándorolt a tenyere, majd bevezetett a friss, hűvös levegővel megáldott erkélyről. Szia, erkély... Yoongi keze kellemesebb. 

Amint beértünk, végig csak az az érzés fogott el, hogy ez így nem okés... adja ide a karját, vagy a lábát. Annyira meg akarom nyalni a lábfejét! Tuti, hogy cukor íze van. Bár lehet, hogy annak a tál édességnek volt túl savanyú íze. Ahhoz képest biztosan finomabb lenne a lábfeje.
A gondolatra elnevettem magamat, amint az értetlen kifejezésére néztem, egy halvány mosollyal.
- Min mosolyogsz ennyire, te kis alkesz?
- Megnyalnám a lábfejedet – megszédültem, így egyet döcögve léptem előre, hogy a nyaka körül át tudjam fonni a karjaimat és megtarthassam magamat. -, és egy kis törődééést… - Olyan jól esett a csókocskája basszus… csak egy kis… törődésre vágyom.
– Szexeljüüünk! – nevettem, amikor a nyakára hajtottam az arcomat, és megfújkáltam a nyaka ívét, aminek még mindig valami nagyon vicces hangja van! Mint a puki… hát ez jó. Még!
- Neeem, neked most egy kiadós alvás kell, kölyök. Ideje lassan indulni és…
- De én nagyon szeretnék! – karoltam át erősebben, a tekintetemet az övébe vájva. Kiskutyaszemekkel rebegtettem a pilláimat és csücsörítve irányítottam felé remegő ajkaimat is. Csak egyet… annyira szeretném érezni!
Még a szemembe is összegyűlt a könny, de nem emiatt, hanem mert annyira száraznak éreztem már, hogy irritálni kezdett. De lehet azt hitte, hogy emiatt, pedig…
- Aish! Jungkook… - forgatta meg a szemeit, majd megfogta a karjaimat és lassan leemelte magáról.
- De én… - máris kérlelni kezdtem volna tovább, hiszen most szívesen nyögdécseltem volna neki, a zene miatt úgyse hallotta volna senki... rajta kívül. – Szeretnélek boldoggá tenni, meg akarlak enni! Kérleeek… - kulcsoltam össze az ujjaimat magam előtt, mire a mellkasomra tette a kezét, és hátrébb tolt.
- Ülj le. – Meghökkentem volna szerintem, ha feltudtam volna teljesen fogni éppen az állapotomban, hogy rám parancsolt így, de mivel nagyon nem tudtam, csak sóhajtottam egyet és megrántottam a vállamat. Ha nem, hát nem…
Leültem arra a fehér bőrkarosszékre vagy mire, ami ebben a szobában volt, így máris hátradőltem rajta, hogy a nyakamat kényelembe helyezzem a támla meglepően kellemes anyagán. Talán nem akar mára már semmit, elvégre éjfél után járunk, én pedig teljesen életképtelen vagyok most. Lehet én innen ma már fel ne kele… ohohoho!
- M-Mit csinálsz? – kérdeztem felkapva a fejemet, ami majdnem az övével koccant egyenesen. Az övemmel babrált fél kézzel, míg a másikkal a karfán támaszkodott pontosan felettem. Áhá, szóval mégis lesz szex?!
- Csitt – a hüvelykujjával végig cirógatta az arcomat, mire elhúztam a számat, mégis alig bírtam mosoly nélkül, mert ráugrottam volna. Játszuuunk. Ohh, de égető, ahol simogat…
Behunyt szemekkel hajoltam oda. Nem igazán tudtam most normálisan viselkedni, de ha ilyeneket csinál, tényleg lefekszek vele azonnal… azonnal? Hátra lököm és ugrok.
Éreztem, ahogyan teljesen meglazult a nadrágomon az öv, így nem is időzött túl sokat Yoongi se, azonnal lehúzta a sliccemet. Már égetőnek érezve minden ruhaanyagot magamon, álltam volna fel, hogy levegyem a nadrágomat nagyon gyorsan, de nem engedte. Némán figyelte a szemeimet, amint ismét leültem lassan. Sóhajtott egyet, s lassan a kartámláról, a combjaimra csúszott a tenyere, s ezzel együtt ő is letérdelt a földre.
- Yoongi… - lentebb húzta a nadrágomat, mire félve vettem még a levegőt is. Úgy nézett rám, mintha megakarna menteni. Menteni? Nem. Mintha… mintha én csodálnám őt, meg se merek moccanni. Nem értem…
Végig perzselte a tenyerével az ágyékomat, mire azonnal a homlokomra kaptam az egyik kezemet a kartámlára támasztva. Közelebb mászott hozzám, s úgy tolta szét a lábaimat, amennyire csak tudta, hogy helyet adjon magának. Beakasztotta az ujjait a boxerembe, majd kínzó lassúsággal húzta le azt a nadrágommal együtt a bokámig. Végigfutott rajtam a hideg, a hirtelen kapott levegőtől, s ismét csak hátradőltem a fotelban, ahogy hozzámért.
- Forró vagy, kölyök – markolt meg hezitálás nélkül, mire azonnal felsóhajtottam egyet. Válaszoltam volna, de valami eszméletlenül nagy lelkierő kellett, hogy felfogjam, mi történik. Lassan kezdett el masszírozni, majd csak annyit láttam, hogy az ajkai enyhén szétnyílnak, s rám hajolva csókot lehelt a makkomra. A barackszínű ajkai felforraltak teljesen, pedig csak csókolták a legnemesebbik részemet. Mégis... várjuk, ezt tényleg ő teszi? Nem, nem bírom... Látnom kell!
A mellkasom fel-le járt hevesen, már csak a gondolat is, hogy ő éppen készül engem...
Végignyalt a dús párnácskáin, ezzel olyan nedves csókot adva ismét a makkomra, hogy alig bírtam tartani magamat. A vállára tettem a kezeimet, s úgy markoltam. Mintha csak erőt adtam volna neki ezzel. Rám pillantott, majd tagom tövére tapasztotta a tenyereit. Átkulcsolt hosszú ujjaival, majd a nyelvével kezdett kényeztetni. Úgy lüktettem, s tébolyultam meg egyszerre, hogy nem tudtam, most az alkohol hatására vagyok ilyen érzékeny, vagy csak ő csigázott fel hirtelen baromira!
- Kérlek! - vezettem az ujjaimat a hajába, majd megmarkoltam, mégis gyengének éreztem a tenyeremet. Néma válasz? Talán az volt, amikor egy halk hümmögéssel bevett a szájába. Azta... kurva...
Olyan nedves, és meleg volt, hogy azt hittem csillagokat látok. A nyelvének kicsit sem gyengéd, de annál istenibb mámorát tapasztaltam meg pár pillanattal később. Szóval ilyen, amikor valaki leszop...
Nem is tudtam, hogy most fogok elszédülni vagy már elszédültem, de az biztos volt, hogy ahogy mozgatta a fejét rajtam, s az arcán láttam, amint végigsúrolom belülről és mellette éreztem is... végem. A halk nyöszörgése volt a vég. Ziháltam már, s még csak szégyenérzetem se volt, hogy ilyen hamar ért el a vég. A hajába kapva lenyomtam teljesen magamra, mire végigremegtem ívbe feszített háttal. A szájában engedtem az összes gyönyörömet, s nem tudtam megítélni se előtte, se utána, hogy mi a francot műveltem.

Yoongi 

  Talán ez lesz az egyetlen titok, amit a síromig fogok vinni magammal Jimin előtt. Azt, hogy a részeg "öcsém", a szobájában a kedvenc bőrfoteljában elégítettem ki. De még hogy! Nem volt mára elég, hogy tömérdek idióta vett körül, hogy leitatták Jungkookot, még megszentségtelenítettem Jimin legkedvesebb helyét. Szinte biztos voltam abban, hogy Jungkook erre ugyan emlékezni sem fog, de itt az újév, és valóban engem is képes volt felizgatni a könyörgése. Mindene az ajkamban landolt, én pedig lenyeltem annak ellenére, hogy sosem tettem ilyet még életemben. És abban is biztos voltam, hogy ő lesz az egyetlen, akinek ezt valaha is megteszem. Alig bírt megszólalni, teljesen kikészítettem.

- Énh… Énh úgy szeretlek… - nyöszörgött esetlenül, miközben visszatornáztam rá a nadrágot.

- Én is, tökfej, én is - gomboltam a nadrágját, majd csatoltam be az övet.

- De én jo-jobban! – erősködött, és próbált felállni, de mondanom sem kell, hogy ez sikertelen volt a részéről.

- Rendben van, töki – csókoltam meg a homlokát, majd felhúztam a fotelből. Na akkor most jön a neheze. Hogyan is jutunk haza? – Tudsz jönni? – bólintott, bár kételkedtem ennek válasznak a bizonyosságában. A lépcsőn nagy nehezen, de végül sikerült lekecmeregni. Mikor a kabátot adtam rá, akkor talált be Hoseok.

- Már mentek is?! - kérdezte felháborodva.

- Igen, mert sikeresen leitattátok ezt a kis kezdőt – nyomtam a fejére az említettnek a sapkáját.

- Ahh, de kár! Nem láttad a többieket útközben? Nem találok senkit.

- Fogalmam sincs, de jobb ha vigyázol Taehyungra, mert eléggé önkívületi állapotban van, és még kiskorú - adtam ki a parancsot erélyesen.

- Igenis, kapitány! – csapta a homlokához a mancsát, majd eloldalgott. Hát ez sem ép...

*

- Yoongi, úgy fáj a fejem! A lábam is… És közeledik a föld! - jajjogott a vállamnak dőlve a kis lurkó. Kellett neked inni, balfék. – Yoongiii!

- Ahhhh! - sóhajtottam, majd megálltam. – Gyere, mielőtt meggondolom magam! – ajánlottam fel neki a hátam. Erre bezzeg már nem volt kifogása. Vigyorogva nehezedett rám, én pedig a térde alatt fogva egyenesedtem ki. Sok-sok utcán keresztül a hátamon vittem egészen hazáig, ő pedig szerelmesen duruzsolt a fülembe mindenfélét. Ennyire sem volt még beszédes mostanában.

- Itthon vagyunk, kölyök. - Suttogtam, és letettem az ajtó előtt. Talán egy ici-picit már józanabb volt, mint mikor elindultunk. A hideg levegő jót tett neki. – Add ide a kabátod - segítettem neki, miután magamról is lehámoztam az anyagot. Láttam a szemén, mennyire fáradt és mennyire aludni kíván. Miután a cipő is lekerült, bevezettem csendben a szobába, ügyelve a szülőkre. Ő szinte szó nélkül ment a saját útján és az ágyára ülve próbálta levenni magáról az inget. Én is hasonlóképpen cselekedtem, csak a saját ágyamon. Úgyis átfog mászni az enyémre aludni, ismerem. Letettem a fejem a párnára, mert rettenetesen zsibbadt a derekam a fél órás háti-pacitól. Viszont ahogy a fejem a párnára ért, engem már el is nyomott a mély álom.

*

- Ash! - morogtam a fejemre húzva a takarót. Hideg volt és fényesség. Nem hiszem el, sajog a fejem, pedig nem is ittam! 
Magam mellé tapogattam, de Jungkook nem volt ott.

- Jó reggelt, fiúk! – szólalt meg egy kedves női hang. Eun-chae. – Nincs bent levegő, és büdös van. Majd csukjátok be az ablakot – azzal már el is tűnt az ajtó mögött, én pedig kómásan bújtam elő a kuckómból. Jungkook is félholt állapotban pillázott felém a saját ágyáról. Most megtanulja, hogy nem fog többet inni a kis nyomorult!

- Buék… - nyöszörgött másnaposan. Még a szemei alatt is táskák ültek. Ahogy Jimin mondaná, neki az is prada.
- Szóval az én ágyam csak a dugásra jó, a tied meg csak alvásra? – háborodtam fel amiatt, hogy mindkettőnk a saját ágyán éjszakázott.