4. Fejezet - Yoo Soomin

Cím: Kiss me my Kookie!
Műfaj: Yaoi (fiú x fiú szerelem), AU (alternatív univezum), nem mint banda, OOC, Humor, Romantika, Fluff, Slash, Bromance
Páros: TaeKook, (Taehyung x Jungkook)
Besorolás: (+16)
Figyelmeztetések: Trágár beszéd
Író: Rossy
Tartalom: Kim Taehyung egy jólelkű, szorgalmas fiatal fiú, aki bekerülve a gimnázium bugyraiba, a sok rossz és jó között, megtalálja a legcsodálatosabb dolgot, amit életében csak kaphatott. Egy Jeon Jungkook nevű kicsit fiatalabb fiú lesz a legelső padtársa, de Taehyung sokkal, de sokkal többet lát benne, mint bárki hinné. Teljesen odáig lesz érte, és ha tehetné, bármit megadna neki, amit csak tud. Két év alatt Jungkook a legjobb barát jelzővel ruházta fel a másikat, hisz még soha nem gondolta, hogy ennél lehetne egyáltalán többről szó, de idővel rájön, hogy Taehyung nem csak felnéz rá, mint barátra, hanem egyenesen, talán kicsit másképp, de szereti.  
Hozzáfűzés: Nagyooooon megkésve, de végre itt van :) Remélem, hogy tetszeni fog!
Jó szórakozást!

(Taehyung pov)
(Jungkook pov)

Jungkook

  Egy rózsabogár, csak egy kis rózsabogár mászik a kezemre, ártatlannak tűnik s nem tévesztőnek. Zöld színe megnyugvás, míg kacér s nem sejtek. A rózsa, a szép rózsa, mely vörös, akár az ajkai. Megbújik s mégis kitűnik. A látványa babonáz, míg szívemhez húz, s szépsége ezret öl. Bájos, ártatlan s megérinteném, míg másnak fel nem tűnik. Nem vettem akkor még észre, ha megérintem a véremet kéri cserébe. Elvakulva nyúltam érte, bódultan elfeledve, hogy szúr, akár a tüskéje. A rózsa szépsége elfeledtette velem a lefolyó vérem cseppjének koppanó hangját. Míg levágódott a talajra, kétszer éltem újra, mit akkor nem szabadott volna. Hagytam, hogy a vérünket ontsa.  

  

Nem is tudom, mikor történt az az időszak, amikor Taehyungnak azt mondtam, ne jöjjön át azon a héten a sok új diák özönlésekor. Valahogy hosszabbnak tűnt, mint a valóságban, mégis egy-két hete történhetett, de nem hiába mondtam le. Szerettem volna, hogy átjöjjön hozzám, viszont Soomin elhívott engem röplabdázni, hiszen mint kiderült, ő is nagy labdamániás. Annyira hihetetlen, hogy egy lánynak tényleg jelent valamit a sport. Vagy úgy alapból egy labdajáték, hát milyen csodálatos már? Mint Soomin... ő maga is csodálatos!  
A hétvége valami eszméletlen volt. Olyan intelligens ez a lány, és nem utolsó sorban rettenetesen aranyos. Hétfő reggel megbeszéltük, hogy együtt indulunk az iskolába, ugyanazon a buszon találkozva. Már teljesen izgatott voltam, amint a buszmegállóban toporzékoltam, hogy ne fagyjak meg teljesen. Tavaszodás? Hol volt még az. Nem is tudom hányszor fogok még addigra átfagyni, mire itt virágok nyílnak ki... 
Mikor felszálltam - erős túlzással, hiszen befurakodtam. - a tömeg közé, hogy véletlenül se maradjak lent, az ajtó előtt álltam meg, vagyis... kénytelen voltam ott maradni. Fél kezemet az üveglapra tapasztottam, míg a telefonomat nagy nehezen kihalásztam a farmer zsebemből. Amint megláttam, hogy van egy új üzenetem, azonnal rákattintottam gondolkodás nélkül, hiszen pár perce küldhették.   
  
  

Üzenetek - Soomin 

  

"Leghátul ülök, ha tudsz varázsolni, mellettem teremhetnél, mert foglaltam neked egy helyet. ★~(◡ω◡✿)"  

  

- Soomin  

  
  
Elmosolyodtam az üzenetre, majd azonnal felkaptam a fejemet. Tényleg valami levakarhatatlan vigyor ért a fülemig, amit sokan nem tudnának hová tenni, hiszen hétfő reggel van. Nincs ok a boldogságra mások szerint. Viszont nekem volt.  
Mikor a sok bocsánatkérés és elnézés után nagy nehezen átfúrtam magamat a busz elejétől a legvégébe, s mikor az utolsó ember hóna alatt is átbújtam, pont az ülő társam került a szemeim elé. Elmosolyodva figyeltem, s meg kellett kapaszkodjak, hogy ne essek az ölébe a hirtelen kanyarban. A gyönyörű hosszú szőke haja le volt engedve, s rendezetten hullott a mellkasára. Arca barackszínben pompáztak, s olyan sima volt, hogy minden alkalommal, mikor megpillantom, csak ámulok.   
- Szia - köszönt rám, megvillantva fehér fogait, egy olvasztó mosoly kíséretében. - Gyere, ülj le mellém. - A táskáját elhúzta, majd azonnal az ablak mellé léptem be, hogy helyet tudjak foglalni mellette.  
Az ölébe tette, s mikor elhelyezkedtem, szintén így tettem a saját táskámmal. Sóhajtottam egyet, lehunyva egy hosszabb pillanatig a pilláimat, majd felé fordultam.   
- Neked is szia – kuncogott, s levakarhatatlanul vigyorogtunk. De tényleg, nem értem, hogy miért, mint két kisgyerek, úgy festhettünk éppen.   
- Azt hittem, hogy elől ragadtál már - nevetett édes hangján. -, de végül látom, hogy a nagy Jeon Jungkooknak bármi sikerül.   
- Bármi? Ugyan már... - pislogtam az ölembe, talán a fülemig pirulva. - Nem nagy dolog hátra fúródni.   
- Én nekem nem ment volna, túl nagyok az emberek. Te viszont aranyos vagy, hogy így is áttúrtad magadat közöttük. - Egy pillanatra megijedtem, de azonnal átváltott ez az érzés, meglepettségbe. A vállamra hajtotta a fejét s a karomba kapaszkodott kis kezecskéivel. Talán felforrósodott a baloldalam, ami miatt a torkomban dobogott a szívem.   
- Te is... az vagy. – Suttogtam, s reméltem, hogy nem hallotta meg, de talán rosszul hittem, mert megszorította a karomat, és arccal a bicepszemnek nyomta a homlokát. Olyan furcsa, hogy alig pár hete vagyunk osztálytársak, ráadásul egy olyan LÁNNYAL, aki most éppen a karomba csimpaszkodik és még így is ilyen közel kerültünk egymáshoz. Soomin valahogy más, mint a többiek, nem tudom miben, de sokkal másabb. Barátságos, nem felvágós - pedig a szülei elég jól keresnek, mint ahogyan megtudtam. -, és tényleg szeretek vele lenni. Megmozgat bennem valamit, ami teljesen felhevít.  
  
  

 
 
 

Taehyung

  
  
- Nem, ez így nagyon gagyi lenne, nem lehet, hogy magasabbra kellene? - kérdezte Jin, mellettem állva, az állát simogatva a másik kezén pihentetve a bal könyökét.   
- Miért, mi ezzel a gond? - húzta meg halványkék ecsettel a vonalat Namjoon a létra tetején egyensúlyozva. - Szerintem ki fog férni, akármit is szeretnél, ember. Hát mekkora helyetek van - mutatta a nagy teret, karjait széttárva, mintha bizonyítani szeretné, hogy tényleg igaza van. Hát, igazából rohadtul nagy hely volt, nem értem, hogy Jinnek már megint mi baja van. Jinnek nincs igaza.  
- Jinnek igaza van - szólalt meg mögöttünk Jimin, aki ledobta a cuccát az egyik asztalra, s mellénk sétált. Remek... annyira nem volt hangulatom most egyikőjükhöz sem.   
- Komolyan, idejöhetsz te is és megmutathatod, hogy mit akarsz, mert én így rohadtul nem értem. - Sétált le idegesen Namjoon a létra fokain, aztán picit meglepődve konstatáltam, hogy ledobta az ecsetet a festéktartóba.  
- Már megmondtam, egy virágosrétet, de nem tudod behúzni, hogy meddig tart a zöld pázsit magassága - köszörülte a torkát a legidősebb, a telefonját fixírozva, s az azon lévő referencia képei között lapozgatva.   
- Nem is értem, hogy miért vagyok itt - vakargattam meg a fejemet, majd hátra bicegtem, hogy felüljek az egyik pad tetejére. A térdemre támasztott kezembe fektettem a fél arcomat és úgy figyeltem az előttem álló társaim drámáját.   
- De jól húztam be, nem mellesleg te is tudnál segíteni, hiszen neked csinálom. Ha feltűnt volna, te is festészeten vagy, Jin - elszánt tekintettel mérte végig Namjoon a legidősebbet. Ajjajj, kihagyta a legfontosabbat, amit Jinnél nem szabadott volna.  
- Hol maradt a hyung?! - kapta fel a fejét telefonjáról, mire még Jimin is tett két lépést hátra és inkább az ablakból elé táruló tájat szemlélte, majd úgy szólalt meg.   
- Hah, ne veszekedjetek, inkább fessetek rólam egy arcképet a falra - kuncogott Jimin, hátha oldja a feszkójukat.  
- Akkora fal nincsen... - motyogtam az orrom alatt.  
- Hogy mondod? - megfordult, s szemeiből azonnal láttam a tüzet égni.   
- Mi? Kicsoda? Csak átlagot számolok - mondtam erőltetetten mosolyogva, majd azonnal visszafancsalodtam a falat nézve, mely úszott a nagy ürességben. Ez a klub terem teljesen használatlan. Ennek a két srácnak volt gyakorlatilag a bázisa. Csoda, hogy beengedtek ide minket.   
- Bocsánat, hyung – tolta meg az utolsó szót, talán a kelleténél gúnyosabban, mint azt a másik elvárta volna. -, megfestem neked a kertedet, de akkor neked is kell segítened, mert egyedül nem lesz kész.   
- Fizetek neked - vágta oda félvállról a halvány rózsaszínhajú. -, de ha annyira szeretnéd, akkor a virágokat megfestem, a többi a tied. - Mondta egy kaján vigyorral, majd elindult a táskája felé.   
- És nekem is? - kaptam fel a fejemet. - Szívesen segítek, ha fizetsz, megéri. - Vonogattam a szemöldökömet fel-le, mire faarccal mért végig Jin.   
- Te nem vagy festő, kár a gőzért. - Vágta oda, mire elszomorodtam kicsit. Egy próbát megért. Pedig szívesen lekötöttem volna a figyelmemet.  

Mikor rezgett a mobilom, azonnal elővettem, hogy megnézzem, ki keres. Már majdnem csilloghattak a szemeim, mikor megnyitottam Jungkook üzenetét, de még szomorúbban bizonyosodtam meg a várt tényektől. Valahogy éreztem. Ismét csak egy selfie-t küldött, és megint csak a kis barátnőjével. Barátnő... Nem is járnak, akkor miért vannak állandóan együtt? Ez a kis majom is teljesen leszar, mióta a szőke csajszi képbe került. Pedig valamelyik héten már terveztem ott aludni Jungkooknál, erre lemondta, és ki miatt? Yoo Soomin miatt. Egy lány miatt, akit szinte alig ismer. Nem, nem vagyok féltékeny - talán csak egy kicsit. -, de ha a megérzéseim azt súgják, akkor nem szabad annyiban hagynom. Nem éreztem semmi jót. Semmi biztatót, se rendeset. Valahogy mindig tudtam, hogy ki, milyen személyiség, egy pillanat alatt rájöttem az első pár mondatból, vagy már csak a kisugárzásából. Nem hiába szeretem annyira Jungkookot, hiszen nála varázslatosabb emberrel még tényleg nem találkoztam. Képes volt az iskolában eltöltött legelső napunkon elvarázsolni. De ez a lány... talán kétszer köszönt rám az eddigi itt tartózkodása alatt, de mind a két alkalommal felállt a szőr a hátamon tőle. Számomra nem volt se elragadó, se barátságos. Inkább nyálas, kétszínű, - Remélem, hogy tévedek, és csak a Jungkook általi féltékenységem szirénázik belőlem. Be kell valljam, rettenetesen unszimpatikus volt a lány és az is, hogy ennyire eltudta csavarni a barátom fejét. Valami tényleg nagyon sántít nála. 
Mikor végre kitalálták, hogy mi legyen a fallal, éppen becsöngettek, s én is elindultam a táncterem irányába, mikor összefutottam Jungkookkal, aki éppen a bejárat előtt jött be Soominnel karöltve.  
- Tae, szia! - köszönt rám lelkesen. Nem éppen tudtam a művigyoron kívül valami életszerűbbet produkálni, mert zavart a karjához tapadó zavaró egyén. Gondolatban még annyira nem, de itt előttem sokkal jobban irritált, mint hittem, hogy fog ma is.   
- Sziasztok. - Indultam tovább a folyosóra, megszorongatva a táskámat fogójánál. Nagyon nem érdekelt, hogy hova mennek, de azt tudtam, hogy nem egy szakra kerültek, így talán kicsit megnyugodhatok, hogy nem lesznek ismét egymás mellett egész nap. Rettenetesen zavart, és magam sem értem, hogy miért. Hiszen lányokkal soha nem voltam ilyen, de ha őt meglátom, azonnal elfog a pánik. Kényelmetlenül érzem magamat, mert valami rohadtul nem stimmelt vele. Nem tűnik annak, de ellenséges. És az, hogy valaki véletlenül a fiú öltözőbe megy be a lány helyett... hagyjuk már, üres beszéd. Csak ajánlani tudom, hogy ne bassza át Jungkook fejét, mert akkor nagyon pórul jár.  
- Mi a baj, máris mész? - kérdezte mögöttem. Én viszont nem fordultam vissza.  
- Csengettek, szép napot nektek is! - emeltem fel a kezemet, s intettem hátrafelé. Nem, nem akarok köcsög lenni, de máshogy nem tudtam ezt összehozni. Nem fogok jópofizni, még a kedvéért sem.  
  
A nap fele máris eltelt, és ma sem csináltunk semmit a táncon kívül. Legszívesebben megkerestem volna Jungkookot és elmondtam volna neki azonnal, hogy mit érzek ezzel a lánnyal kapcsolatba, de tudtam, hogy nem tehetem meg. Viszont az is bennem volt, hogy bevallom neki, hogy szeretem. De az meg, hogy nézne már ki? Idejött egy kis pipi, utána meg hirtelen elmondom neki, hogy "Figyu már, szerelmes vagyok beléd, hagyd már a francba azt a csajt, és ne előttem randevuzzatok ilyen nyíltan, mert kurvára szarul esik."  
- Ahh, ha ilyen egyszerű lenne... - hajtottam a fejemet a térdemre, s amint elkezdhettem volna látványosan agonizálni, valaki azonnal megakadályozott ebben a tenyerével, mely végig simított a hátamon.   
- Mi a baj? - Azonnal felismertem Hoseok kedves, gondoskodó hangját, és csak egy sóhaj tudta elhagyni az ajkaimat. - Ennyire rossz?   
- Nagyon. - Viszont... annyiban nem bántam, hogy új osztálytársakat kaptunk, amíg ő itt volt. Ameddig valaki zavart, mint a jó élet, addig vele egyre jobban elvoltunk. Szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot Hoseokkal, amit még Kookkal sem ment elsőre teljesen, hiába volt nekem szimpatikus első látásra. A társam egy pillanatra körbe nézett, de csak mindenki más gyakorolt, vagy éppen pihent, telefonozott, mert a tanár nem volt bent. Jimin csak a tükör előtt állt és onnan nézett végig, mikor egyszer csak annyit hallottam tőle; " Csürhe". Mások henyélnek, mikor nem látja a tanár, bevallom, most én is lustultam, de a kedvem inkább lenyomott.   
- Gyere. – Kapta el a karomat, majd azonnal felhúzott, hogy kisunnyogjunk az ajtón. senki se figyelt, mindenki pont leszarta, hogy mit csináltunk és pont emiatt nem tőlük, hanem a tanártól tartottunk kicsit. Bármikor szembe jöhet a folyosón, de mivel nem szerettük volna ezt megvárni és én sem tudtam, hogy miről van szó, csendben követtem társamat.   
Mikor kiértünk az aulába, onnan indultunk meg sétálni a tanáritól jó messze.   
- Szóval, miért is vagy olyan szomorú? - kérdezte, immáron a könyvtárban csücsülve egy könyvekkel teli rakott asztalnál. Játszadozott a borítóval az asztalra támaszkodva, mikor én szembe ülve vele a mellkasom előtt összefont karokkal csak gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám kifejezni magamat. Talán elmondhatnám burkoltan, hogy tetszik valaki, de ő neki meg más jön be. Áhh, ez zavaros...   
- Semmi, csak... a kiszemeltem jobban el van mással, mint velem - adtam tudtára a tényeket egy fintorral az arcomon.  
- Miért nem mondod meg akkor szemtől szembe, hogy téged zavar? Tuti megértené Jungkook. - Mi a fasz? Egy szóval sem mondtam, hogy Jungkookról van szó! 
- De én... mi van? - zavartan kezdtem volna habogni. - Én... milyen Jungkook, mi van vele? Hogy kerül ide, vagyis - Kiszakított a mondandómból, egyenesen a szavamba vágva.   
- Oh te, lárifári, az első napon is látszott már rajtad, hogy tetszik neked - mosolygott, mire meghökkentem teljesen, és csak tátogtam. -, már csak ahogy ránézel. Az első pillanattól kezdve egy nyitott könyv vagy, Taetae. - Talán most először sóhajtottam egy igazán nagyot. Megkönnyebbülve éreztem magamat, hogy gyakorlatilag ő maga mondta ki, amit valójában nekem kellett volna. Ő is biztosan jó emberismerő, ugyanis ilyen telitalálatot még nem láttam. Azaz hallottam. Azonnal a lényegre tapintott, mégis a meglepettségem után nem a zavar, vagy a kellemetlen érzés költözött be a szívembe, hanem az aggodalom. Tényleg lehet, hogy túl hisztizem, mint valami ovis kis szerelmes...  
- Hát ez remek... Szerinted mit tegyek? - kérdeztem rápillantva. - Mert elmondani nem igazán hiszem, hogy menne.   
- Szerintem pedig az lenne a legjobb, ha őszintén kitárnád neki a szívedet.   
- Na jó, ez nekem sok. Ugye tudod, hogy egy srácról beszélünk mi ketten? Mi is faszik vagyunk, azt tudod? - Talán kissé cinikusan kérdeztem, olyan hangsúlyba engedve az érzéseimet, amibe talán nem kellene. Kicsit idegessé tesz, hogy olyan nyíltan beszélünk erről, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Érdekes ez, mert semmi bajom nem volt Hoseokkal, tényleg rettenetesen tehetséges táncos volt a csoportban, sőt, a legjobb, és a személyisége is ritka kincs. Túl barátságos és segítőkész, amihez nem igen voltam hozzászokva. De talán egy próbát megér, ha mégis venne egy száznyolcvan fokos fordulatot, és elárulná bárkinek, amit most talán mondani fogok neki, akkor derékból letagadnám az egészet. Viszont legbelül éreztem, hogy ő nem ilyen, így talán könnyebb szívvel szólaltam meg.   
- Hogyne tudnám, mindig észreveszem az ilyet. Bánatos voltál, mikor Jungkookra néztél, akkor meg pláne. Mielőtt megharagudnál, hogy ilyeneket állítok, előre szólok, hogy felesleges, nem foglak ezért megszólni, vagy bántani, ha egy fiú tetszik neked. - A szavai rettenetesen megleptek. Soha nem éreztem magamat ennyire ramatyul. Kimondta azt, amire nem gondoltam, és így még jobban ütött. Nem foglalkoztam azzal, hogy Jungkook egy srác, csak azzal, hogy szerelmes vagyok belé. Nem zavar az sem, ha meleg lennék miatta, de ez így... hogy Hoseok kimondta, még inkább tűnt valóságosnak. Talán ideje kimondani valakinek, ha már magamban alig bírom tartogatni.  
- Rendben, hát... mint ahogyan mondtad - megvakargattam a fejemet oldalra pillantva zavartan, majd vissza rá. - tényleg tetszik Jungkook, eddig ezzel nincs is túlzottan nagy baj. De lehetséges, hogy nem csak erről van szó. Tudod... olyan régóta tekintek rá úgy, ahogy talán nem kellene. De nem tudom kiverni a fejemből, láttad már azt a nyuszkós mosolyt? - dőltem előre áradozásba kezdve akaratlanul is.   
- Hogyne láttam volna – kacagott, majd szintén követte a példámat.   
- Akkor talán megérted, miről beszélek. Ilyen őszinte érzésekkel teli embert még nem láttam. Szeretnék néha megkomolyodni, hogy néha felnőve érezzem magamat hozzá, de... mindig áttorkollik az egész gyerekes hülyeségekbe. Nem tudok nyíltan beszélni neki. Az értelmetlen heccelés, a béna viccek jönnek ilyenkor, tudod...  
- Hé, nem is bénák a vicceid, ezt te komolyan gondolod? - kérdezte mosolyogva, mire nekem is a fülemig húzódott a szám.  
- Tudom, hogy nem. De szerénynek kell lenni, visszatérve... - Rezgett a telefonom, ami teljesen kiszakított a mondandómból. Automatikusan nyúltam érte, azonnal anyára és apára gondolva, hiszen ilyenkor senki nem szokott keresni. Paranoiás vagyok, az ilyen nem humoros számomra.  

Amint megláttam a képernyőt, egy mély sóhajt eresztettem meg. Mi a franc....?  
  
 
 

 
 
 

Üzenetek - Jimin  

  

" Taehyung, gyere azonnal a klubterembe, mert megőrülök!"  

  

- Jimin  

  
Hm, részletes. Ennek meg mi baja...  
- Nem haragszol meg, ha ezt folytatjuk majd még? Nem szeretném félbe hagyni, de Jimin leparancsolt. - Egy könyvet fixírozott jó sokáig, mire észrevette, hogy szóltam neki.  
- Ja, okés. Rendben van, akkor majd tánc után, vagy valahogy megbeszéljük. Nem szeretném, hogy szenvedj, olyan kis rendes vagy – mosolygott rám, mire ellágyult a szívem. Tényleg teljesen barátságos srác, nem is értem, hogy miért szólt hozzám. Most tök komolyan, én soha nem tudok semmi normálisat mondani senkinek. Két opció van; vagy habogok, vagy elhülyéskedem a dolgokat.   
- Te nem jössz?  - kérdeztem, már régen feltápászkodva az asztaltól az ajtó felé véve az irányt.   
- Nem, valamit megláttam, amit talán kikölcsönzök - szólt vissza rám, aztán felpattant, hogy a könyvespolcokhoz siessen. Nahát, még szoktak az emberek olvasni? Tényleg tele van meglepetésekkel ez a hely.   
A folyosóra kiérve, körbepillantottam, nehogy valakibe belefussak. A könyvtárban épphogy csak húzta a száját a vén nyanya, hogy bementünk, de ez van, nem tud mit csinálni, a helyéről meg nem fog felállni, hogy kitessékeljen órára, hiszen semmi köze hozzá, hogy mi mikor, hol vagyunk. De látszott az arcán, hogy simán köpne, ha mehetne útjára. Lehet nem tűnik úgy, de ez eléggé szigorú iskola.   
A folyosón settenkedve sietősre vettem a lépteimet, végig a hátam mögé pillantottam, nehogy egy tanárral kerüljek szembe. Majdnem beleütköztem valakibe, mikor a nevetését hallottam meg egyenesen szembe velem. Megdermedtem egy pillanatba, és tényleg, mint valami lassított felvételben folynának az események, úgy fordultam én is előre, egyenesen rá szegezve tekintetemet.   
- Hát neked nem órán kellene lenned? - kérdezte. Csak engem nem hatnak meg ezek a szempilla rebegtetések?   
- És te neked? Ilyenkor fotós szakon vagy, ha jól tudom - válaszoltam, visszatartva a nagyon erősen kikívánkozó grimaszomat, már csak Jungkook miatt is. Nem tehettem róla, ha egy kutya lennék, biztosan morognék.   
- Oh, de, csak szerettem volna pár képet lőni a szobrászokról és a munkákról - kuncogta, majd a szőke haját a szeméből a füle mögé simította. A nyakában a fényképezőgép ott pihent. -, mellesleg feladat, de örömmel megyek. Mázlim van, hogy összefutottam veled, így nem Jungkookkal kell elküldetnem, hogy megkapd – mosolygott, majd a kezembe nyomott az oldaltáskájából egy kis papírt. Nem értettem, hisz ennyit még nem is beszélt hozzám soha. Talán lázas? Talán én vagyok az. Persze, nem volt itt túl régen, de akkor is, az első benyomást nagyon elrontotta nálam és korántsem éreztem, hogy ez változna nagyon hamar.  
Mikor elolvastam a kis kártyát a szemöldökömet a homlokom közepére futtatva néztem. Szülinapi meghívó?   
- Most szombaton lesz nálad? És én minek menjek? - kérdeztem, nagyokat pislogva. - Még csak nem is beszélgetünk. - Köszörültem meg a torkomat, kicsit sem barátságosan, de pont nem érdekelt annyira. Meglepett.   
- Hát már ugyan miért ne? Ugyanúgy meghívlak, mert osztálytársak vagyunk és remélem, hogy tudunk mi is többet beszélgetni - mosolygott. -, ugye eljössz? - Csillogó tekintettel nézett a szemeimbe, mire egy másodpercre - tényleg csak egy nagyon pici időre. - elszégyelltem magamat. De hoppá, szentimentalitás vége, pá! 
Talán kedvesnek tűnik, de érzem, hogy itt van valami. Születésnapja lesz és számára szinte idegen embereket invitál meg magához? Túlzottan is vágyhat a rivaldafényre.   
- Hát... még meglátom, hogy ráérek-e. - Mosolyogtam, remélve, hogy ezzel lerázom és mehetek isten hírével, de mikor elindultam mellette, a hangja megállásra késztetett.  
- Ugyan, Jungkook mondta, hogy minden hétvégén otthon lógsz, igazán eljöhetnél, nagyon örülnénk neki - megfordultam. -, kedvesnek tűnsz, remélem, hogy jóban leszünk.   
Végig simított a bal karomon, amitől teljesen kirázott a hideg. A szó is belém fagyott. Csak tátott szájjal és összevont szemöldökkel figyeltem. Jungkook, igazán köszi, hogy így kiteregetsz egy ilyen kis szőke szajhának. Igazán kösz. Mit fogdos mellesleg? Úgy néz rám, mint aki fel akar falni.   
- Majd még meglátom. Szia. - Adtam a tudtára, hogy nagyon nem vagyok rá kíváncsi - legalább is, a tetteim ezt sugallták erősen, de pont leszartam.   
Még, hogy jóban lenni, én vele? Hah, nevet a vakbelem. csak ne simogasson és, ha jót akar magának, akkor Kookot se. Gáz, hogy pont belé kell futnom a folyosó közepén.  
Az aulában leérve a klub ajtaján kopogtam annyira halkan, hogy szinte csak én hallottam meg. Még javában folyt az óra, s reméltem, hogy egy tanár sem éppen most talál meg. Szerencsém volt, mert még hamar kinyitotta Jimin, s úgy röppentem be a félfa ajtót, mint még soha.   
- Huh baszd ki, mit szerettél volna? Tudod, hogy milyen sunyiba kellett ide lejönnöm? - fújtam ki magamat, mikor ledobtam a táskámat és az ablakhoz mentem, hogy kinyissam azt, míg ő az ajtó mellett állt továbbra is. - Ahhh, végre levegő!  
- Taehyung - hangjára megfordultam nagy szemekkel. Komoly tekintete csak úgy átjárta minden porcikámat megbizsergetve minden részemet bennem. Valahogy még fagyosabban éreztem magamat, mint eddig a nyitott ablak mellett. Már nem is fáztam....  
- M-Mi az? - Talán megakar ölni? De nem is szóltam be neki. Várjunk, akkor minek keres most? - Valami baj van?   
- Add oda Hoseok telefonszámát, ha szeretnél még a lábaidon táncolni.   
- Mi van? - Húztam fel félig a szemöldökömet ismét a homlokom közepére, ugyanis pont erre nem számítottam. Csak ennyi? - Mégis miért adnám én meg azt neked? Kérd el, ugyanúgy vele vagy minden n... - De nem bírtam befejezni a mondandómat, mert úgy cikáztak a villámok a szemeiből, hogy még jobban az ablak elé dermedtem. Mi a fasz baja van már? - Minek neked amúgy...? - kérdeztem, immáron sokkal finomabban, mire felkacagott gúnyosan.   
- Mert megakarom tudni, hogy mennyire jó táncos. Majd akkor felvághat a tudásával, ha nekem bizonyított. - Na baszd meg. Ma mindenki kattos? Namjoon idegbeteg, Hoseokról érdekes dolgokat tudok meg, minthogy olyan jó emberismerő, mint én, Soomin egy riba - Akarom mondani, szőke hajú szajha, bár ez nem újdonság, Jungkook meg a legnagyobb kattos, akit valaha láttam. Bedől a szempilla rebegtetésnek. Jin még egész tűrhető. Pontosan olyan volt, mint minden nap. Vagy csak én változtam meg ennyire? Mi van ma mindenkivel?