Műfaj: Yaoi (fiúxfiú szerelem), nem mint banda, AU (alternatív univerzum), OOC, Dráma
Páros: YoonKook (Yoongi x Jungkook)
Besorolás: (+18!)
Figyelmeztetés: Trágár beszéd
Figyelmeztetés: Trágár beszéd
Író: Rossy
Tartalom: (Az egyik nap Min Yoongit hazahívatja apukája egy fontos dolog miatt, amit nem szándékozik elárulni neki. A fiú, apja parancsára haza is indul, ahol egy váratlan és talán számára unszimpatikus személyt vél felfedezni, aki mint később kiderül, a mostoha testvére lesz.)
Hozzáfűzés: Jó szórakozást kívánok! :)
Taehyung
„Nem mondhattam semmit, apró lakatot esküdtem számra s szívemre. A saját makacsságom miatt szenvedünk, de meddig leszek még ilyen önző?
Szép gondolatok. Milyen gyáva volt az a Taehyung... Gyermekien nevetek rá, ha visszatekintek önnön balgaságomra..."
A zsebembe bújtatott cetlit szorongattam, halkan lépkedve az öregtölgy lépcsőfokain. Csak reménykedtem s imádkoztam, hogy ne vegyen észre a kanapén szunyókáló Jimin. Mély levegőt engedtem be orromon, óvatosan téve meg minden egyes mozdulatot. Már a folyosóra pillantva láttam az üvegajtóban őt, szívem pedig kétszer gyorsabb ütemet kezdett diktálni. Mély sóhaj...
*
Gyengén nyitogattam pilláimat, erőtlenül hajtva fel, végtelenül lassan azokat. A fejem sajgott, mi miatt egy kisebb grimaszba húztam arcom. Úgy éreztem, hogy szemhéjaim engedetlenül vissza akarnak csukódni, megtagadva erőlködésemet, hiába akartam kinyitni azokat. Lágy melegség öntötte el testem minden egyes szegletét, bőröm pedig kellemes hőfokkal szolgált.
Aprókat nyöszörögve próbáltam megfordulni, mikor kezdtem realizálni, hogy nem hiába van itt ilyen jó idő. A tenyeremmel a sötétben tapogatózva magam sem tudtam, hogy mit keresek, amíg egy mellkashoz nem értem. Azonnal kihajtottam pilláimat, laposakat pislogva az álmos szemeim előtt megtelepedett domborulatra. Odadermedt a kezem, mikor fentebb néztem a mellkas tulajdonosára, kinek karjaiban pihentem.
Szelíd mosollyal fürkészett, s valószínűleg végigkövette reggeli kómám.
- Miért nézel így...? - suttogtam rekedtes hangomon, elhúzva a kezemet mellkasától. A közelség kissé zavarba ejtett, az pedig, hogy ilyen fejet vág nekem, még inkább frusztrált.
- Neked is jó reggelt. – Kuncogott, átsimítva karját derekamnál, közelebb húzva magához, mire kelletlenül is felnyögtem, ugyanis ágyékunk keményen összeért, arról nem is beszélve, hogy még mindig meztelenek voltunk. Nem bírtam felfogni, hogy mibe keveredtem...
- Hoseok... - sütöttem le szemeimet egy pillanatra, ahogyan a képek tömkelege áramlott elmémbe. Mi történt? Felhozott magához, aztán... ez zavaros.
Először éreztem azt, hogy a gerincem kettészakad, mégis emlékszem, nem volt olyan rossz az egész...
Mikor kényeztetni kezdett, simogatni, csókolgatni... Hogy veszíthettem el ennyire a józan eszemet?
Az emberek rebesgették, hogy vigyázzon mindenki Hoseokkal, mert egy mocskos buzi és az ágyába csábít, de nem gondoltam volna, hogy pont én leszek az, aki itt köt ki. Mégis összezavarodtam. Jól éreztem magamat vele, nem mellesleg, olyan dolgokat mutatott meg, olyan érzésekkel megajándékozva, amikről eddig soha még csak fogalmam sem volt, hogy léteznek. Gyengéd volt egy ideig, mégis volt egy pont, amikor kissé bedurvult huzamosabb idő után.
Amint az emlékek kezdtek fáradt elmémbe áramlani, úgy szaltózott egyet gyomrom is. Hoseok megkefélt. Kurvára megkefélt Jung Hoseok. Ez létezik? Nem, nem hiszem el. Hogy a picsába tudnám ezt még csak normálisan is átgondolni, szavakba önteni? Jung Hoseok törődően kefélt meg a farkával? Megdugott? Bedugta a péniszét az én... Na jó!
Egy orbitálisan hatalmasat sóhajtottam, ahogyan enyhén megfájdult a fejem. Kisebb sokkot kaptam.
- Hé, minden rendben? – csúszott lentebb, homlokát az enyémnek döntve, mire szívem egy ütemet kihagyott.
Hát persze... ezért lágyultam volna meg? De én nem vagyok meleg... Még csak... Ez nem is normális!
- Nem tudom. Kicsit sajog a... - nyeltem egyet, ahogyan egy-két centiről mustrált, gyengéden pillogva rám. Emlékszem, hogy a bál estjén ittam egy-egy pohárral a szétkontárkodott puncsból, így próbáltam arra fogni gátlástalanságomat és a bátorságomat ahhoz, hogy feljöjjek ide. Bár, tudtam, hogy az a puncs mennyiség nem volt valami hatalmas, mégis erősen kapaszkodtam abba, hogy a pia hibája volt az egész.
- Ilyen ez... elfog múlni – kuncogott, felsimítva arcomhoz, mire úgy éreztem, hogy égető nyomot hagy minden centiméteremnél. – Pihennél még egy kicsit? – kérdezte halkan.
- Hát... már nem – vontam fel félig a szemöldökömet, mire nevetve húzódott el forró testével, arcomból pedig egy kérdőjelet lehetett volna kivenni.
- Remek – nyújtózkodott egyet, égbe emelt karokkal, kinyújtva elfeküdt tagjait.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Egyszerre éreztem magam gyengéd extázisban s zavarban, nem mellesleg tele voltam kérdések tömkelegével. Kötődni kezdenék hozzá, amiért lefeküdtünk? Nonszensz!
A gondolatra felröhögtem volna. Te idióta balfasz...
A lányok manapság sokkal gonoszabbak voltak velem, s valami megmagyarázhatatlan indokból kifolyólag, úgy éreztem, talán ezek mind összebeszélnek ellenem. Ribanc banda...
- Kérsz valamit inni? – rántott ki gondolataim hálójából a felsőéves, amint eltávolodó alakját figyeltem a szekrények felé. Épphogy bevirítottak a reggeli fénysugarak, pont elég világosságot adva kókadt szemeimnek.
- Nem... köszi – nyeltem egyet, amint a másik meztelen testét figyeltem a fából készült ruhás szekrénynél válogatva. Enyhén napbarnított bőr, kócos, vörös fürtök... Nem is tudtam, hogy mit gondoljak. Nem is a barátom, még csak nem is tartozom úgymond az ő körükbe. Konstatálok. Miért történt mindez?
Kezdtem azt hinni, hogy tényleg megőrülök. Talán tényleg vannak ferdehajlamaim...
Talán én is buzi vagyok? A faszt, nem! Mégis mit képzelne Jungkook? Apropó, Jungkook!
Azonnal a telefonomért nyújtózkodtam, fél testtel lelógva az ágyról, egy nyögés kíséretében vágódva vissza, amint elértem azt a nadrágom zsebéből ügyesen. Alig bírtam a vigyoromat visszafogni, amint beugrott valami.
Taehyung - Üzenetek
"Huh, Jungkook! Olyan éjszakám volt, hogy el sem hiszed! Ülni alig tudok!"
- Taehyung
- Taehyung
Kuncogtam fel két üzenet között, majd beugrott. TE HÜLYE!
Azonnal tovább pötyögtem.
Azonnal tovább pötyögtem.
"Persze a lány sem panaszkodhat, még mindig nem ébredt fel."
- Taehyung
- Taehyung
Tovább kuncogtam egy kicsit. Higgye csak azt, hogy nagyon király estém volt, ami nem állt távol a valóságtól. Nem kell tudnia a részletekről...
Belül tudtam, hogy felvágásból írtam azt, amit a fiatalabbnak, de ha rájött volna, hogy kivel feküdtem le, menten elástam volna magamat szégyenembe s gyávaságban.
Ez volt a pontos kifejezés az érzéseimre. Nem mertem volna elmondani senkinek ezt az egészet, mert legbelül szégyelltem.
Automatikusan sodródtam az árral este, hiszen olyan tapasztalatlannak éreztem magamat, mint még soha. Csalódott voltam, egy kis törődésre éhes... Talán hagynom kellene, hogy Hoseok vezessen, rábízni magamat...
- Teljesen megbolondultál? – suttogtam saját magamnak, esetlenül temetve tenyerembe homlokomat, miközben letettem a telefont.
- Hm? Szóltál valamit? – sétált vissza Hoseok, mellém ülve, mire kiszáradt ajkam legörbült. Nem akartam tőle vizet kérni. Nem akartam tőle semmit. Idegennek éreztem magamat ebben a szobában. Mintha a levegő fogyóban lett volna, úgy kezdtem idegeskedni.
- Nem! Nem. – Kaptam fel a fejemet, hevesen pillogva szemeibe. – Nézd, én... nem is tudom, hogy mondj... - szakított félbe Hoseok, hátamra döntve.
- Ne aggódj... mesés volt az este – könyökölt arcom mellé, úgy támaszkodva meg felettem. Nem találtam a betűket, melyekből szavakat formálhattam volna. Éreztem, ahogyan a déjà vu rám tör. – Mesés vagy... Biztos nincs semmi baj? – gyengéden simított hüvelykujjával arccsontomon, ragyogó szemekkel vizslatva. Aggódó szemei s bókjai még jobban zavarba ejtettek.
Erőt kellett vennem magamon, mert ha nem tettem volna, elsüllyedek. Fullasztó itt a légtér...
A csuklójára fogtam, szégyellősen oldalra pillantva. Nem bírtam a tekintetét, egyszerűen... felszabdalt.
- Szeretnék... hazamenni. – Ejtettem ki a szavakat hatásos hangsúlyba fektetve azokat.
Belül tudtam, hogy felvágásból írtam azt, amit a fiatalabbnak, de ha rájött volna, hogy kivel feküdtem le, menten elástam volna magamat szégyenembe s gyávaságban.
Ez volt a pontos kifejezés az érzéseimre. Nem mertem volna elmondani senkinek ezt az egészet, mert legbelül szégyelltem.
Automatikusan sodródtam az árral este, hiszen olyan tapasztalatlannak éreztem magamat, mint még soha. Csalódott voltam, egy kis törődésre éhes... Talán hagynom kellene, hogy Hoseok vezessen, rábízni magamat...
- Teljesen megbolondultál? – suttogtam saját magamnak, esetlenül temetve tenyerembe homlokomat, miközben letettem a telefont.
- Hm? Szóltál valamit? – sétált vissza Hoseok, mellém ülve, mire kiszáradt ajkam legörbült. Nem akartam tőle vizet kérni. Nem akartam tőle semmit. Idegennek éreztem magamat ebben a szobában. Mintha a levegő fogyóban lett volna, úgy kezdtem idegeskedni.
- Nem! Nem. – Kaptam fel a fejemet, hevesen pillogva szemeibe. – Nézd, én... nem is tudom, hogy mondj... - szakított félbe Hoseok, hátamra döntve.
- Ne aggódj... mesés volt az este – könyökölt arcom mellé, úgy támaszkodva meg felettem. Nem találtam a betűket, melyekből szavakat formálhattam volna. Éreztem, ahogyan a déjà vu rám tör. – Mesés vagy... Biztos nincs semmi baj? – gyengéden simított hüvelykujjával arccsontomon, ragyogó szemekkel vizslatva. Aggódó szemei s bókjai még jobban zavarba ejtettek.
Erőt kellett vennem magamon, mert ha nem tettem volna, elsüllyedek. Fullasztó itt a légtér...
A csuklójára fogtam, szégyellősen oldalra pillantva. Nem bírtam a tekintetét, egyszerűen... felszabdalt.
- Szeretnék... hazamenni. – Ejtettem ki a szavakat hatásos hangsúlyba fektetve azokat.
Hoseok
„Nem felejtem el soha azokat a pillanatokat. Mikor a legelején egymásba gabalyodtunk. A bál estjét, ahogyan csak egy újabb kalandként fogtam fel, egy élettapasztalatnak, szimpla szórakozásnak, hogy összeszűrtem vele a levet. Mégis, hol gondoltam volna arra, hogy valaha megszeretem? Vagyis... inkább honnan nem? A szívem mindig is egy kismadár volt. Törékeny, de őszintén szerető. A Jung srácok sem maradhatnak örök hiperaktívak s komolytalanok. Emlékszem, azután a reggel után, Taehyung kizárt az életéből. Legalábbis, azt hittem! Jó sokáig nem is keresett és igazából, nem is vártam, hogy ezt tegye. Milyen hihetetlen... Az idő így elrepült?"
*
- Soha nem gondoltam volna... - motyogott Namjoon, ujjait mélyen kabátja zsebeibe rejtve, míg a vagon ajtajában ültünk, annak szélére nehezedve. Az égre bambultam, hiszen olyan nyugodt árnyalatú volt, hogy el nem tudtam volna mondani, hogy előzőnap hóvihar tombolt ebben a városban. Ha a tóba ejtek egy kiskövet, azonnal fellendíti a hullámokat, ezzel egy véges áramlatot indítva. Úgy éreztem akkor, hogy semmi nem torzíthatja el az eget, egy csepp víz, egy apró hópehely, se egy felhő.
Hümmögtem egyet megtámasztva államat, ahogyan a Holdat kémleltem.
- De tényleg, Hoseok. Téged nem lep meg ez az egész? Mármint, én legyek a legutolsó ember a Földön, aki elítél bárkit, szó sincs erről! De le a kalappal... Yoongi és Jungkook...
Aprót sóhajtottam, fejemet a szerelvény szélére döntve.
Nem tehettem róla. Taehyung járt az eszemben.
- Én örülök a boldogságuknak, cuki-mukik együtt – kuncogtam kicsit erőtlenül, melyet egy mélyebb sóhaj követett. – Őszintén, engem nem lep meg, hogy egy másik sráccal kezdett Yoongi. A történtek után pláne nem. – Fordítottam a tekintetemet Namjoon felé, aki csak összefont karokkal fülelt. Az arcából leszűrtem mindent, amit kellett.
- Tudod, hogy az csak az illumináltság miatt történt... - felelte, kissé komolyabban.
- Joonie, hidd el, tudom milyen, ha be van állva az ember. Én sem akartam összefeküdni egy nővel – ráztam a fejemet. Baromság. – Mindegy. Jungkook tényleg aranyos srácnak tűnik, az pedig, hogy Yoongit ilyen dolgokra készteti, az sokat jelent!
- Nem is tudom... Mióta az anyja elköltözött, nagyon nem kötődött még így senkihez, szerintem. Még Jiminhez sem. Tudod, amikor a szemeibe nézek, látom bennük a tiszta békességet. Érted, a valós, tényleg mélyről fakadó békességet, ahogyan a kölyökre néz – felelte Namjoon, én pedig csak bólintani tudtam.
- Bent a vagonban, igen. Láttam ám én is – mosolyodtam el. Édesek együtt, be kellett vallanom.
- Apropó, mi a helyzet veled? – boxolt bele a vállamba, mire az ütés helyére simítottam felszisszenve. – Szűkszavú vagy ma. Annyit sóhajtozol, még a végén azt fogom hinni, hogy szerelmes vagy.
Ott volt a pont. Nem tehettem róla, bármennyire is akartam palástolni, nem tudtam.
- Nem vagyok szerelmes... Csak nehezen viselem az egyedüllétet – vigyorogtam el, fogaimat megvillogtatva a holdfényben.
- Pont te? Úgy tudtam, ezerrel numerázol – vigyorgott Namjoon, mire felhorkantottam, lassan nyújtóztatva ki elgémberedett lábaimat. – Na, gyerünk már. Mi történt?
- Ah, igazán semmiség. Hidd el, nincs semmi baj! – emeltem fel a kezemet, jelezve, hogy bízzon a szavamban, ha én mondom. Bár láttam, hogy még mondana valamit, de inkább elvetette az ötletet. Tudta, hogy ha nagy a gáz, előbb-utóbb úgyis elmondom, de itt éppenséggel nem erről volt szó.
Letört voltam? Talán, egy kicsit. Elvégre a saját csapdámba estem bele megint. Jung Hoseok, a nagy melegvezér... Hát persze. Mindenki csak egy jól szórakozott langyinak tartott. Nos, igazuk volt, de azt senki nem tudja a barátaimon kívül, hogy milyen érzékeny vagyok ettől függetlenül. Hogy miként visel meg egy szakítás, vagy az egyéjszakás kalandok utáni elválás. Nem hibáztathattam Taehyungot, amiért elment tőlem. Előző éjszaka még hetero fenékkel élte a minden napjait, természetes, hogy felzaklattam, de azért valljuk be; nemet is mondhatott volna. Végül, mit is tett? Eljött hozzám. Nemet mondott? Nem. Kérlelt engem? Hogy a picsába ne! Azok a gyengéd, ellágyult pillantások, a ködfátyolos kis könnyes szemei... gyönyörű fiú. Ha már most ilyen varázslatos, vajon, hogy fog kinézni felnőttként? Valahogy eltudom képzelni, hogy képes lenne überelni ezt a bájt az idő haladtával...
- Csak hülye vagyok... mindig elfelejtem, hogy heterokkal kezdeni olyan, mintha a bátyámnak azt mondanám, hogy szerelmes vagyok belé. – Döntöttem oldalra a fejemet, úgy mustrálva Namjoon összevont szemöldökű arcát.
- De neked nincs is bátyád...
- Ott a pont! – keltem fel eddigi ülőpozíciómból. – Kim Namjoon intelligens elnökünkben soha nem csalódunk! Nincs értelme ennek! – tártam szét karjaimat, miközben leugrottam a sínek közötti kövekre.
- Hosi...
- Csak felejtsd el, tesó – mondtam neki hátra hessegetve, míg a kövek között szlalomoztam. – Remélem, hogy Yoongit boldoggá teszi a kis cukorfalat. Pont rá nem számítottam mellesleg, hogy a „bátyjába" szeret bele – nevettem fel, kihangsúlyozva azt a szót, úgy fordulva vissza kintről a másik felé.
Az idősebb hallgatott, nem mondott semmit, én pedig így terveztem lezárni a beszélgetést. Nem tehettem róla, mindig ilyen voltam, ha kényes témát feszegettünk az én irányomba. Inkább ellöktem, minthogy tisztázzuk vagy megoldást keressünk rá közösen, ezt pedig már jól ismerte Namjoon.
Hümmögtem egyet megtámasztva államat, ahogyan a Holdat kémleltem.
- De tényleg, Hoseok. Téged nem lep meg ez az egész? Mármint, én legyek a legutolsó ember a Földön, aki elítél bárkit, szó sincs erről! De le a kalappal... Yoongi és Jungkook...
Aprót sóhajtottam, fejemet a szerelvény szélére döntve.
Nem tehettem róla. Taehyung járt az eszemben.
- Én örülök a boldogságuknak, cuki-mukik együtt – kuncogtam kicsit erőtlenül, melyet egy mélyebb sóhaj követett. – Őszintén, engem nem lep meg, hogy egy másik sráccal kezdett Yoongi. A történtek után pláne nem. – Fordítottam a tekintetemet Namjoon felé, aki csak összefont karokkal fülelt. Az arcából leszűrtem mindent, amit kellett.
- Tudod, hogy az csak az illumináltság miatt történt... - felelte, kissé komolyabban.
- Joonie, hidd el, tudom milyen, ha be van állva az ember. Én sem akartam összefeküdni egy nővel – ráztam a fejemet. Baromság. – Mindegy. Jungkook tényleg aranyos srácnak tűnik, az pedig, hogy Yoongit ilyen dolgokra készteti, az sokat jelent!
- Nem is tudom... Mióta az anyja elköltözött, nagyon nem kötődött még így senkihez, szerintem. Még Jiminhez sem. Tudod, amikor a szemeibe nézek, látom bennük a tiszta békességet. Érted, a valós, tényleg mélyről fakadó békességet, ahogyan a kölyökre néz – felelte Namjoon, én pedig csak bólintani tudtam.
- Bent a vagonban, igen. Láttam ám én is – mosolyodtam el. Édesek együtt, be kellett vallanom.
- Apropó, mi a helyzet veled? – boxolt bele a vállamba, mire az ütés helyére simítottam felszisszenve. – Szűkszavú vagy ma. Annyit sóhajtozol, még a végén azt fogom hinni, hogy szerelmes vagy.
Ott volt a pont. Nem tehettem róla, bármennyire is akartam palástolni, nem tudtam.
- Nem vagyok szerelmes... Csak nehezen viselem az egyedüllétet – vigyorogtam el, fogaimat megvillogtatva a holdfényben.
- Pont te? Úgy tudtam, ezerrel numerázol – vigyorgott Namjoon, mire felhorkantottam, lassan nyújtóztatva ki elgémberedett lábaimat. – Na, gyerünk már. Mi történt?
- Ah, igazán semmiség. Hidd el, nincs semmi baj! – emeltem fel a kezemet, jelezve, hogy bízzon a szavamban, ha én mondom. Bár láttam, hogy még mondana valamit, de inkább elvetette az ötletet. Tudta, hogy ha nagy a gáz, előbb-utóbb úgyis elmondom, de itt éppenséggel nem erről volt szó.
Letört voltam? Talán, egy kicsit. Elvégre a saját csapdámba estem bele megint. Jung Hoseok, a nagy melegvezér... Hát persze. Mindenki csak egy jól szórakozott langyinak tartott. Nos, igazuk volt, de azt senki nem tudja a barátaimon kívül, hogy milyen érzékeny vagyok ettől függetlenül. Hogy miként visel meg egy szakítás, vagy az egyéjszakás kalandok utáni elválás. Nem hibáztathattam Taehyungot, amiért elment tőlem. Előző éjszaka még hetero fenékkel élte a minden napjait, természetes, hogy felzaklattam, de azért valljuk be; nemet is mondhatott volna. Végül, mit is tett? Eljött hozzám. Nemet mondott? Nem. Kérlelt engem? Hogy a picsába ne! Azok a gyengéd, ellágyult pillantások, a ködfátyolos kis könnyes szemei... gyönyörű fiú. Ha már most ilyen varázslatos, vajon, hogy fog kinézni felnőttként? Valahogy eltudom képzelni, hogy képes lenne überelni ezt a bájt az idő haladtával...
- Csak hülye vagyok... mindig elfelejtem, hogy heterokkal kezdeni olyan, mintha a bátyámnak azt mondanám, hogy szerelmes vagyok belé. – Döntöttem oldalra a fejemet, úgy mustrálva Namjoon összevont szemöldökű arcát.
- De neked nincs is bátyád...
- Ott a pont! – keltem fel eddigi ülőpozíciómból. – Kim Namjoon intelligens elnökünkben soha nem csalódunk! Nincs értelme ennek! – tártam szét karjaimat, miközben leugrottam a sínek közötti kövekre.
- Hosi...
- Csak felejtsd el, tesó – mondtam neki hátra hessegetve, míg a kövek között szlalomoztam. – Remélem, hogy Yoongit boldoggá teszi a kis cukorfalat. Pont rá nem számítottam mellesleg, hogy a „bátyjába" szeret bele – nevettem fel, kihangsúlyozva azt a szót, úgy fordulva vissza kintről a másik felé.
Az idősebb hallgatott, nem mondott semmit, én pedig így terveztem lezárni a beszélgetést. Nem tehettem róla, mindig ilyen voltam, ha kényes témát feszegettünk az én irányomba. Inkább ellöktem, minthogy tisztázzuk vagy megoldást keressünk rá közösen, ezt pedig már jól ismerte Namjoon.
Aminap túl sok minden történt. Taehyunggal ébredtem a bál éjszakája után, délután pedig a vagonba hívnak és közlik velünk a barátaink, hogy egymásba gabalyodtak. A szívem végtelenül repesett értük, de nem tudtam teljesen átadni izgatottságom a friss híreknek. Ha tudnák, hogy Taehyunggal voltam, mit tennének? Engem kurvára nem érdekelt. Pláne a vallomásuk után, de ez már mind nem is fog kiderülni. Felesleges köröket futok... Nincs közöttünk semmi.
- Csak tudnám, miért vagyok ilyen... - sóhajtottam egyet, enyhén letört ajkakkal. Hős szerelmes. Tényleg ideje lenne megkeményedni, fasz ki van az egyéjszakás kalandokkal!
- Csak tudnám, miért vagyok ilyen... - sóhajtottam egyet, enyhén letört ajkakkal. Hős szerelmes. Tényleg ideje lenne megkeményedni, fasz ki van az egyéjszakás kalandokkal!
*
Ahogyan teltek a hetek, úgy feledtem el minden bánatomat, ahogyan a tél viharos szele enyhülni kezdett. Békés időszak volt számomra, ugyanis mostanság nem túl sokat jártam a Galsaeg-be, így furcsa mód a filmezéssel kompenzáltam a dolgozós perceimet. Imádtam újabb praktikákat tanulgatni, keresgélni a neten, ahogyan eddig is tettem. Feltörni egy blog fiókot? Közösségi oldalt? Kispályásoknak való feladat, én viszont már jóval mélyebben, a krémjében mozogtam. Be kellett vallanom, sokat nem gondolkodtam a jövőmön, hiába álltam érettségi előtt, úgy voltam vele, hogy majd lesz, ami lesz. Ha az élet úgy hozza, úgy viszonyulok. Elég felelőtlenül hangzik, bár tényleg nem érdekelt. Programozó munkán gondolkodtam eddig egyedül...
A lépcsőn dünnyögtem le a zajos folyosóra, zsebre dugott kezekkel kopogtatva a csempéket. Menet közben ismét elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, jó időbe jöttem-e.
A lépcsőn dünnyögtem le a zajos folyosóra, zsebre dugott kezekkel kopogtatva a csempéket. Menet közben ismét elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, jó időbe jöttem-e.
Yongsoo – Üzenetek
„11:40-kor az ebédlőben. Bejárati ajtóval szemben baloldalt leszek, a sarki asztalnál. <3"
- Yongsoo
Elmosolyodtam enyhén. Nem hiába ráztam le Jimint és Namjoont, mindig együtt ebédelünk, Yoongiról szót se ejtve. Mióta összejött a kis cukival, azóta Isten se látja soha!
Irigyeltem őket egy kicsit, bármennyire is furcsa a helyzet. Örültem a boldogságuknak, bár lehet, hogy csak én voltam ezzel így. Talán csak a megérzéseim csaptak be, valamiért rossz előérzetem keletkezett abban a pillanatban.
Egy sóhajjal csúsztattam vissza a farmerem hátsózsebébe a telefonom, majd léptem be a túlzsúfolt terem nyitott ajtaján. Ajjajj... csak nem hamburger van ma, hogy ennyien behányódtak?!
Úgy kellett machinálnom, hogy a testemmel véletlenül se lökjek fel senkit, olyan sokan meneteltek a tálcával, míg én próbáltam a kiszemeltemet keresni. A nagy hangzavar kellős közepette vettem észre, ahogyan felém intett a távolból. Édes!
Ilyenkor szemétláda vagyok, mert kerülöm a barátaim. Mikor randizok vagy randi partnert találok, aki potenciális lehetőség a szexuális együttlétre, olykor olyan vagyok, mint egy keselyű. Addig repkedek a préda körül, míg le nem vadászhatom. Nem értettem soha magamban ezt a kettősséget, még csak össze sem illett. Volt egy oldalam, ami csak a szükségleteimet s a vágyaimat akarta kielégíteni mindig, tök mindegy, kiről volt szó. A másik pedig, aki a szerelemre vágyott.
Mint a hibáiból nem tanuló kisfiú, olyan voltam. Újra és újra azt a baklövést követtem el, mint mindig: megsértettem magamat. A régi kishajóm is így úszott el a patakban. Pedig milyen sokáig hajtogattam, mire tökéletes lett...
- Hé, szia! – húztam ki a széket vele szemben, mire édes, vigyori pofival s csokoládébarna szemeivel ragyogott rám.
- Helló, Hobi! – kuncogott egyet, majd visszakönyökölt az asztalra, melyen csak egy narancslé és egy félig megevett szendvics foglalt helyet fóliába csomagolva. – Kérsz valamit? Elég szegényes a felhozatal, de látom, nem hoztál ebédet – fektette tenyereibe arcát, teljesen rámhangolódva, amint behúztam a széket alattam.
- Neeem, köszönöm! Kedves vagy, de nem vagyok kajás – támaszkodtam meg én is a fémlapon, amint összegabalyodtak a szemeink. Egy apró sóhajt eresztettem meg, amint belekezdtem mondandómba. Tudtam, hogy ide is elérünk, de azt, hogy hogyan tovább, már nem. Elvégre, mindig itt cseszem el az egészet, nemde? – Nézd, én... - fogott csuklómra, mire szemeimet lecsúsztattam a kellemesen meleg tenyerekre.
- H-Hoseok... - köszörülte meg halkan a torkát, haloványan elpirulva, lesütött szemekkel. – É-Én... köszönöm a tegnapit... fantasztikusan éreztem magamat veled – pillantott fel szégyenlősen, engem pedig azonnal elégedettség töltött el s megnyugvás. Egy orbitális kő zuhant le a szívemről, amint meghallottam félénk tónusú hangját.
- Én is így érzem. Talán... megismételhetnénk valamikor – váltottam kissé komolyabbra a szót. Igazság szerint, tényleg jó volt vele a szex, ügyesen elterelte a gondolataimat ez a fiú, viszont legbelül kicsit tudtam, hogy mind ezt erőltetésből teszem. Oké, akkora erőltetés nem kellett, mert szép teste volt, csinos kis pofija, az pedig mellékes, hogy jó az ágyban, hiába csak egy kis elsős tizenöt éves, mégsem fogott meg annyira ezeken kívül semmi. Egyedül csak az üresség kongott bennem legbelül, ha nem volt velem. Többre vágytam, de valamiért nem kerestem benne azt, amit megakartam kapni...
Akárhogyan is... adtam egy esélyt ennek az egésznek, hiszen egy ideje már összeszűrtük a levet, viszont nem tudott ennél jobban megfogni semmivel Yongsoo.
Egy megfáradt sóhaj követte a többit. Hogyan tudnék megváltozni?
Taehyung
„Sokat szórakozott, másokkal találkozgatott, később pedig elmondta, hogy csak azért tette, hogy féltékennyé tehessen. Őszintén, az voltam. Pláne, amikor mindenhová azzal az egy sráccal járt, akiről gőzöm nem volt, hogy ki a fene lehet, idővel pedig azon kaptam magamat, hogy a fiú után kémkedtem, nyomozgattam. Visszagondolva, vicces... Hoseok ejtette őt, amint én visszatértem a képbe. Hihetetlen, igaz? Nem akartam elfogadni, hogy Hoseok olyan vívódást idézett elő a lelkemben, mint még soha senki. Úgy éreztem, elveszítem a saját agyamat, összezavarodva dobbantva minden egyes szívverést valakiért, akit még nem is ismertem igazán. Szóval... Elhívtam randizni."
- Viccelsz velem – horkantott fel röhögve, míg én oldalba ütöttem, a partra koncentrálva, a békés hullámokra, hátha átveszem én is ezt a könnyedséget. – Hihetetlen vagy, Kim Taehyung. Hihetetlen...
Kipirulva pillantottam rá szemem sarkából, makacsul keresztbe téve karjaim. Még a holdfényben is gyönyörű volt, szeretően kémlelve, ezer meg annyi törődéssel a szívében...
A tengeri szellő fuvallata simított végig arcomon, míg egy sóhaj szökött ki makacsul összepréselt ajkaimon. Megenyhültem, hogy végre elmondhatom neki...
Kipirulva pillantottam rá szemem sarkából, makacsul keresztbe téve karjaim. Még a holdfényben is gyönyörű volt, szeretően kémlelve, ezer meg annyi törődéssel a szívében...
A tengeri szellő fuvallata simított végig arcomon, míg egy sóhaj szökött ki makacsul összepréselt ajkaimon. Megenyhültem, hogy végre elmondhatom neki...
*
Az idő olyan mocsok lassan telt, mint még soha. Azt hittem, megesz a fáradtság és az agónia. Miért is? Fingom nem volt. Azt hittem beteg voltam, de mégsem. Jungkook folyamatosan zaklatott, erőlködött, hogy mondjam már el, mi van velem, mert így nem tud semmit se kezdeni a depimmel. Őszintén? Még mindig nem mondtam el neki, hogy lefeküdtem Hoseokkal, s ez az egész, amíg tudatosult bennem, egyre jobban döbbentett meg. Ezernyi kérdés zaklatott, össze voltam zavarodva, azt se tudtam, mit akarok. Egyedül csak nyugalmat kerestem, hátha abbamarad az a sajgás, ami a mellkasomban kerekedik minden alakalommal, amikor meglátom vagy csak rá gondolok.
Az osztálytermünkben ücsörögtem, az ablakmelletti helyünkön nyomkodva telefonomat a pad alatt, míg Jungkook a táblára koncentrált. Matekóra volt, én viszont nem bírtam elengedni magamat. Feszengtem és gondterhelt voltam. Úgy éreztem, hogy a világ legnagyobb problémái nyomódnak rajtam, pedig ez nem így volt. Egyedül én nagyítottam fel mikroszkóppal a legkisebb gondot is. Olyan volt, mint a drog. Féltem hozzáérni, féltem, hogy megtudják, de amint megtettem, elszállt minden aggályom.
Az osztálytermünkben ücsörögtem, az ablakmelletti helyünkön nyomkodva telefonomat a pad alatt, míg Jungkook a táblára koncentrált. Matekóra volt, én viszont nem bírtam elengedni magamat. Feszengtem és gondterhelt voltam. Úgy éreztem, hogy a világ legnagyobb problémái nyomódnak rajtam, pedig ez nem így volt. Egyedül én nagyítottam fel mikroszkóppal a legkisebb gondot is. Olyan volt, mint a drog. Féltem hozzáérni, féltem, hogy megtudják, de amint megtettem, elszállt minden aggályom.
Üzenetek - Hoseok
„Ha ma átjössz, nem hagyom, hogy elmenj. Szépen itt maradsz. Nem hagylak egy szemhunyásnyit se aludni... Szeretnék már beléd harapni és finoman megízlelgetni... Remélem, hogy a kis TT is bírja majd a gyűrődést, baby..."
- Hoseok
Hát igen. Ez volt ő, Jung Hoseok. Ez voltam én. Olyan volt az egész, mint egy kibebaszott bumeráng. Eldobom. Elrepül. Várok egy kicsit. Visszaszáll.
Félreértés ne essék, nem feküdtem le vele, egyáltalán nem hagytam neki többször. Oké, egyedül csak Jiminéknél, amikor kihasználta az illumináltságom. Igen... az volt a végszó.
A pofám rákvörössé válik, amint eszembe jutnak a képfoszlányok a történtekről. Ha Jimin tudná, hogy meg lett szentségtelenítve a billiárdasztala szilveszterkor, azonnal lesápadna.
Végül is, mit tehettem volna? Jungkook részeg volt, elhúzott valahová Yoongival vagy már magam sem emlékszem... pedig csak pár napja történt... Ahh.
Annyira furcsa visszagondolni, hogy Hoseok szilveszterkor betoppant a házamba, amikor videó-chateltem Jungkookkal. Még mindig nem tudom elhinni, hogy csak úgy bejött, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még jó, hogy nem volt otthon senki!
Félreértés ne essék, nem feküdtem le vele, egyáltalán nem hagytam neki többször. Oké, egyedül csak Jiminéknél, amikor kihasználta az illumináltságom. Igen... az volt a végszó.
A pofám rákvörössé válik, amint eszembe jutnak a képfoszlányok a történtekről. Ha Jimin tudná, hogy meg lett szentségtelenítve a billiárdasztala szilveszterkor, azonnal lesápadna.
Végül is, mit tehettem volna? Jungkook részeg volt, elhúzott valahová Yoongival vagy már magam sem emlékszem... pedig csak pár napja történt... Ahh.
Annyira furcsa visszagondolni, hogy Hoseok szilveszterkor betoppant a házamba, amikor videó-chateltem Jungkookkal. Még mindig nem tudom elhinni, hogy csak úgy bejött, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Még jó, hogy nem volt otthon senki!
Kurvára szégyelltem magam. Úgy belezúgtam Hoseokba, hogy nem voltam képes elfogadni a saját érzéseimet. Mindig valahogy egymás ágyában lyukadtunk ki... hol baszhattak el ennyire a szüleim?
Az üzenetekből kilépve kikapcsoltam a telefont, majd megköszörülve a torkomat hátra dőltem. Francos érzések...
Izgatottan kaptam a tollamért és füzetemért, s direkt nem adtam semmiféle érdeklődést Jungkook reakciójára, akit a szemem sarkából láttam, hogy fél szemmel figyel, akár a sas. Nem fog megtörni. Nem szeretném, hogy gyengének lásson vagy zavartnak. Ott égnék el helyben, ha kiderülne, hogy milyen ingatag vagyok valójában...
Az üzenetekből kilépve kikapcsoltam a telefont, majd megköszörülve a torkomat hátra dőltem. Francos érzések...
Izgatottan kaptam a tollamért és füzetemért, s direkt nem adtam semmiféle érdeklődést Jungkook reakciójára, akit a szemem sarkából láttam, hogy fél szemmel figyel, akár a sas. Nem fog megtörni. Nem szeretném, hogy gyengének lásson vagy zavartnak. Ott égnék el helyben, ha kiderülne, hogy milyen ingatag vagyok valójában...
*
- Ho-Ho-Hoseok... ahh... – feszítettem hátra a nyakamat, már-már verejtékezve a másik alatt. – Ne... Ne kínozz! – szorítottam össze a szememet, görcsösen markolva a másik pólójába, míg felhevült bőrömre kuncogott.
- Ma nagyon érzékeny vagy, baba – hintett apró csókokat nyakamra, lassan vezetve fentebb s fentebb ajkát, míg elérte államat. – Pedig még nem is értem hozzád. Ha hozzád érek, azonnal elmész... – emelte felém arcát, míg könnyes szemekkel, heves sóhajjal, kábultan próbáltam realizálni, amit mondott.
- Te rohadék... - pillogtam rá felajzva, majd hosszú ujjaimat felvezettem nyakán, átfordítva az egész helyzetünket. Már ölén telepedtem le, kezeimben szorítva nyakát, de ő még mindig csak önelégültem vigyorgott, felsimítva csípőmre.
- Ma nagyon heves vagy, Taetae... Ennyire hiányoltad a farkamat? Pedig csak két napja volt utoljára, hogy...
- Kuss! – szorítottam meg egy kicsit, mire felköhintett, de ő is megmarkolta csípőm. – És ez az én hibám? Hm? – ejtettem le kezeimet nyaka mellé, megtámaszkodva felette.
- Hát, ha nem titkolóznál, talán tovább is maradhattam volna... - forgatta meg a szemeit, mire összevontam a szemöldökeim. Egy rövid csend telepedett ránk, míg egymás szemeit fürkésztük, majd egy apró sóhajjal lekászálódtam róla.
- Most mi van? – kérdezte azonnal felülve, míg én a hátizsákomat kerestem a cipőmmel együtt. – Miért pakolsz? Taehyung, ne játsszuk már el ugyanazt folyton folyvást!
- Miért kell elrontani mindig a pillanatot? – ráztam a fejemet, ahogyan felháborodva fordultam meg. – Mindig ide térünk ki. Miért kell mindig felhozni ezt az egészet? – számonkérő volt a hangom s frusztrált. Elegem volt. Csak álltam ott, széttárt karokkal figyelve, várva a válaszát.
Bármikor bármi történik, Jung Hoseok kiprovokálja, hogy összevesszünk. Előgenerálja a balhét, folyamatosan ugyanazzal fellépve. Mindig ugyanaz a baromság.
- Mert ez kurvára megnehezíti az egészet, én soha nem hazudtam a saját barátaimnak arról, aki vagyok. Nem értem, miért kell ezt az egészet szőnyeg alá söpörni – emelkedett fel pár lépésre tőlem.
- Mit vársz tőlem, amikor másokkal is találkozgatsz? Nem én fektettelek meg a bál után, nem én akartam ezt az egészet! – kaptam a mellkasom elé felháborodva, s fel sem fogtam, mit ejtettem ki a számon. Magamnak sem akartam bevallani, hogy önzőn takargatom Hoseokot mások elől. Nem tudtam, hogy egyáltalán mit akarok, miért tettem azt, amit, mit kerestem Hosoek lakásán minden álló héten, amikor nem is voltunk együtt. Ő más srácokkal is összefekszik, miközben én rendszeresen átjárok hozzá és mégis elvárta, hogy bevalljam a barátaimnak ezt az egészet? Hogy Jung Hoseok kefélget, amikor kedve van vagy éppen én vagyok kanos? Még mit nem. Ez kurvára nem fer, egyáltalán nincs semmi értelme.
- Jól van, értem. – Bólintott egyet, gúnyosan felnevetve. – Szóval elég vagyok neked csak egy dugó pajtinak, amikor magányos vagy, de előbb nézz te is tükörbe, Taehyung. Ha kidob valami csaj, azonnal kinek a vállán sírod ki magadat?! Ki az, aki foglalkozik veled, amikor téged valaki megbánt vagy összetör? Ez egyáltalán nem jut eszedbe. Felhozhatod, hogy én másokkal randizok, de soha nem beszéltünk arról, hogy mi mik vagy kik vagyunk egymásnak. Mindig terelted a témát, terelsz, mert magadnak sem akarod bevallani, hogy kibaszottul oda vagy értem. Itt nem nekem kell elgondolkodni azon, hogy ki vagyok.
A szavak szinte leforráztak. Olyan düh uralkodott el rajtam, mint még soha, s hiába volt igaza, nem akartam bevallani. Egyszerűen nem akartam szembesülni a tényekkel, mert féltem, hogy bárki elítél. Olyan forróság szántott végig nyakamon s tarkómon, hogy tudtam, ha nem húzok el innen azonnal, elbőgöm magam.
Felkaptam a táskámat a hátamra dobva, majd az ajtó felé vettem az irányt, de Hoseok elkapta a csuklómat. Nem mondtam semmit, csak összeszorított állkapoccsal szívtam be ingerültem a levegőt orromon.
- Hányszor fogjuk még ezt eljátszani? – ejtette ki a szavakat megtört hangon.
Egy határozott rántással húztam ki karomat szorításából, majd egy pillantás s szó nélkül téptem fel az ajtó zárját. Már tudtam, hol a kijárat, ismertem a konyha haloványkékes bútorlapjainak minden zugát, a bézskanapé legkényelmesebb pontját, a köralakú szőnyeg fekvését... Mégis menekültem. Mint mindig.
- Ma nagyon érzékeny vagy, baba – hintett apró csókokat nyakamra, lassan vezetve fentebb s fentebb ajkát, míg elérte államat. – Pedig még nem is értem hozzád. Ha hozzád érek, azonnal elmész... – emelte felém arcát, míg könnyes szemekkel, heves sóhajjal, kábultan próbáltam realizálni, amit mondott.
- Te rohadék... - pillogtam rá felajzva, majd hosszú ujjaimat felvezettem nyakán, átfordítva az egész helyzetünket. Már ölén telepedtem le, kezeimben szorítva nyakát, de ő még mindig csak önelégültem vigyorgott, felsimítva csípőmre.
- Ma nagyon heves vagy, Taetae... Ennyire hiányoltad a farkamat? Pedig csak két napja volt utoljára, hogy...
- Kuss! – szorítottam meg egy kicsit, mire felköhintett, de ő is megmarkolta csípőm. – És ez az én hibám? Hm? – ejtettem le kezeimet nyaka mellé, megtámaszkodva felette.
- Hát, ha nem titkolóznál, talán tovább is maradhattam volna... - forgatta meg a szemeit, mire összevontam a szemöldökeim. Egy rövid csend telepedett ránk, míg egymás szemeit fürkésztük, majd egy apró sóhajjal lekászálódtam róla.
- Most mi van? – kérdezte azonnal felülve, míg én a hátizsákomat kerestem a cipőmmel együtt. – Miért pakolsz? Taehyung, ne játsszuk már el ugyanazt folyton folyvást!
- Miért kell elrontani mindig a pillanatot? – ráztam a fejemet, ahogyan felháborodva fordultam meg. – Mindig ide térünk ki. Miért kell mindig felhozni ezt az egészet? – számonkérő volt a hangom s frusztrált. Elegem volt. Csak álltam ott, széttárt karokkal figyelve, várva a válaszát.
Bármikor bármi történik, Jung Hoseok kiprovokálja, hogy összevesszünk. Előgenerálja a balhét, folyamatosan ugyanazzal fellépve. Mindig ugyanaz a baromság.
- Mert ez kurvára megnehezíti az egészet, én soha nem hazudtam a saját barátaimnak arról, aki vagyok. Nem értem, miért kell ezt az egészet szőnyeg alá söpörni – emelkedett fel pár lépésre tőlem.
- Mit vársz tőlem, amikor másokkal is találkozgatsz? Nem én fektettelek meg a bál után, nem én akartam ezt az egészet! – kaptam a mellkasom elé felháborodva, s fel sem fogtam, mit ejtettem ki a számon. Magamnak sem akartam bevallani, hogy önzőn takargatom Hoseokot mások elől. Nem tudtam, hogy egyáltalán mit akarok, miért tettem azt, amit, mit kerestem Hosoek lakásán minden álló héten, amikor nem is voltunk együtt. Ő más srácokkal is összefekszik, miközben én rendszeresen átjárok hozzá és mégis elvárta, hogy bevalljam a barátaimnak ezt az egészet? Hogy Jung Hoseok kefélget, amikor kedve van vagy éppen én vagyok kanos? Még mit nem. Ez kurvára nem fer, egyáltalán nincs semmi értelme.
- Jól van, értem. – Bólintott egyet, gúnyosan felnevetve. – Szóval elég vagyok neked csak egy dugó pajtinak, amikor magányos vagy, de előbb nézz te is tükörbe, Taehyung. Ha kidob valami csaj, azonnal kinek a vállán sírod ki magadat?! Ki az, aki foglalkozik veled, amikor téged valaki megbánt vagy összetör? Ez egyáltalán nem jut eszedbe. Felhozhatod, hogy én másokkal randizok, de soha nem beszéltünk arról, hogy mi mik vagy kik vagyunk egymásnak. Mindig terelted a témát, terelsz, mert magadnak sem akarod bevallani, hogy kibaszottul oda vagy értem. Itt nem nekem kell elgondolkodni azon, hogy ki vagyok.
A szavak szinte leforráztak. Olyan düh uralkodott el rajtam, mint még soha, s hiába volt igaza, nem akartam bevallani. Egyszerűen nem akartam szembesülni a tényekkel, mert féltem, hogy bárki elítél. Olyan forróság szántott végig nyakamon s tarkómon, hogy tudtam, ha nem húzok el innen azonnal, elbőgöm magam.
Felkaptam a táskámat a hátamra dobva, majd az ajtó felé vettem az irányt, de Hoseok elkapta a csuklómat. Nem mondtam semmit, csak összeszorított állkapoccsal szívtam be ingerültem a levegőt orromon.
- Hányszor fogjuk még ezt eljátszani? – ejtette ki a szavakat megtört hangon.
Egy határozott rántással húztam ki karomat szorításából, majd egy pillantás s szó nélkül téptem fel az ajtó zárját. Már tudtam, hol a kijárat, ismertem a konyha haloványkékes bútorlapjainak minden zugát, a bézskanapé legkényelmesebb pontját, a köralakú szőnyeg fekvését... Mégis menekültem. Mint mindig.
Hoseok
- Hé... - cirógattam az álla alatt, a nyakánál, s tulajdonképpen mindenhol, mely a kis pofija alatt volt. – Csikizel... - motyogott, míg tenyeremet ajkaira illesztettem, elmerengve a holdfényben. A tenger zúgott, a sós levegő forrt, a kisszemcsés puha homokszemek pedig vibráltak, melybe előszeretettel vájkáltam lábujjaimat. És persze Taehyung, aki a combomra dőlt, mellkasomnak nyomva buksiját. Minden tökéletes volt és békés.
- Taetae – szólítottam meg, s épphogy nem nyomta el a lágyszellő hangom.
- Hmm? – hunyta be szemeit, mire lepillantottam arcára. A megszelídített kistigrisem.
- Már tudom, hogy mit szeretnék a jövőben csinálni. – Mosolyodtam el a mondatom végére, lepillantva a kékre festett tengerre.
- Taetae – szólítottam meg, s épphogy nem nyomta el a lágyszellő hangom.
- Hmm? – hunyta be szemeit, mire lepillantottam arcára. A megszelídített kistigrisem.
- Már tudom, hogy mit szeretnék a jövőben csinálni. – Mosolyodtam el a mondatom végére, lepillantva a kékre festett tengerre.
*
A Galsaeg melletti sikátorban tengődtem, zsebemből előrántva a piszkos dobozkát, melyből előhúztam a bűzrudat. Senki nem tud róla, de időnként félrehúzódok sutyiban dohányozni, ugyanis senki nem szereti a környezetemben, s főként Yoongi miatt rejtem káros szenvedélyem. Ki tudja, mit váltana ki belőle, ha félreértené a dolgot...
A guggolásomból felegyenesedve nyögtem egyet, kinyújtózva kicsit, hátamat kiroppantva. A kikövezett falnak döntöttem magam, egyik lábamat nekitámasztva, míg ajkaimhoz emeltem a cigarettát. Már két és fél hete, hogy utoljára beszéltem volna Taehyunggal. Egyszerűen... nem keressük egymás társaságát, mióta összezörrentünk utoljára. Igazából... mind a ketten rendesen odaszóltunk a másiknak, viszont az is tény, hogy ő sokkal érzékenyebb lelkű. Mégis magamat hibáztatom...? Nem! Elvégre, nem én akartam letagadni a... kapcsolat? Magam sem tudom, minek nevezhető dolgunkat a legjobb barátaink előtt. Már annyiszor felkapta a vizet vagy megsértődött s lépett le, hogy már számon sem tudtam tartani, viszont egy dolgot nem vehettem biztosra. Ha annyira nem akarja elfogadni, hogy mit érez, miért járogatott vissza hozzám? Ha ennyire élvezi a szexnek ezt az oldalát, hát legyen. Én eljuttatom a csúcsra, bárhová, ahová szeretné. Persze, mert Hoseok erre való... Ő mégis más volt, mint az egyéjszakás kalandjaim s talán ez bántott a leginkább. Vágytam rá, hogy keressen, arra is, hogy visszajöjjön mindig, amint ideje adódik rá, hogy ugyanolyan gyengédséggel közelíthessek felé... hogy megérinthessem a pírban égő arcát, a csillogó szemeit. Ha közömbös lennék neki, nem így nézne rám. Ugye? Lehet, hogy csak a szépsége babonáz meg, nem tudom. Egyszerűen nem tudtam. Se azt, hogy mire volt jó ez az egész, hogy mi volt ez az egész, és hogy lesz-e ebből még valami. Pontosan ezért tengettem az időmet a Galsaeg-ben, kicsit lerészegedni, talán felszedni valakit. Felejteni... De nem tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok-e arra, hogy elfelejtsem.
- Hé, nem jössz be? – szólított egy viszonylag tompa hang, melyet nem ismertem fel. Talán az eső nyomta el, lehet azért nem tűnt fel, hogy tulajdon barátom szólított.
- De. - Adtam egyszerű választ Jiminnek, mire a falba nyomtam el a bűzrudat, majd sarkon fordulva követni kezdtem a bejárat felé.
Tarkómra simítottam egy aprót sóhajtva, mikor becsoszogtam a hangos szórakozóhelyre. Barátom csak megkérdezte, hogy kérek-e egy koktél, mire természetesen nem mondtam nemet.
- Egész sokan vannak ma este - állapította meg a fülemhez hajolva Jimin, ugyanis a hangzavar és a zene keveréke nem kedvezett a társalogni vágyóknak.
Csak hümmögtem válaszképp, majd tudattam vele, hogy inkább keresek egy asztalt, mielőtt kikéri az italokat. Így is lett. A sok csápoló ember között szambáztam el az egyik legtávolabbi pontra, melyet kiszúrtam, hogy üres székek vesznek körül árván.
Ledobva magam az egyik fém ülőalkalmatosságra húztam elő telefonomat, hogy végig görgessem az üzeneteimet, hátha jött valami, de természetesen semmi. Mit is várok?
Ekkor, mintha csak a sors jólszórkozott valója játszana velem ismét egy gúnyos játékot, megint megtörtént.
- Bocsi, elkérhetném ezt a széket, hogy... - szűrtem ki a mély hangot azonnal, mire felkaptam fejemet döbbenten s ő is elhallgatott szintén megilletődve. - Hoseok...
- Taehyung - ejtettem ki a nevet ajkaim között, s szinte biztos voltam benne, hogy eltompult a hang a háttérzaj miatt.
- Hé, remélem nem baj, hogy vodkanarancsot hoztam neked, szerintem szólok a sofőrnek, mert ma nagyon kedvem támadt beba... Taehyung? - fordult a fiatalabb felé a vöröske meglepett mosolyra húzva ajkait. - Te jó ég, hol voltál eddig? - vált izgatottá a tónusa, mikor letette az italainkat, én pedig csak pillogtam bambán a fiatalabbra.
A barnahaján pihenő bandana jobban felfedte homlokát, mely piszok vonzó volt. A ruhája pedig... szakadt farmernadrág és fehér ing, vörös nyakkendővel. Másra sem tudtam gondolni, szinte irigyeltem a ruhákat, hogy azok hozzáérhettek ahhoz a bársonyos bőrhöz velem ellentétben.
Hogy lehet mindig ilyen gyönyörű?
- Sziasztok - ejtette ki a szavakat kissé zavartan a fiatalabb, mely nyilvánvalóan a jelenlétemnek volt betudható. Lesütöttem szemhéjaimat egy nevetést eresztve meg, mire rámpillantottak mind a ketten.
- Kimegyek levegőzni inkább - s azzal a lendülettel keltem fel zsebredugott kezekkel iramodva a kijárat felé, mintha csak nem öt perce jöttem volna be azon, ha nem kevesebb.
Meg se vártam Jimin reagálását, szótlanul szántottam végig ismét a részeg, jólszórakozott népen. Legalább valakiknek ma jó éjszakája van.
Az ajtót becsapva magam után kezdtem el elindulni az utcában. Magam sem tudtam merre, csak el onnan, ahol ő volt.
Hihetetlen, hogy nem bírok szembenézni vele. Túlságosan hiányzik... Nem szabad mégegyszer ugyanazt a hibát vétenem.
Már fel sem tűnt, hogy a cigaretta ismét a kezemben éktelenkedett, amint körbenéztem az úttesten. Éjszaka olyan környéken, ahol a madár se jár...
Szám közé kapva bűzrúdamat eredtem meg az úttesten, hogy a másik oldalra átérhessek. A park egy padján állapodott meg szemem, mire egy mélyebbet szippantottam a cigiből.
Miért menekülök? Mintha bármi rosszat tettem volna.
Lehuppanva nehezedtem rá alkarjaimmal combomra, míg homlokomat simítottam meg.
- Miért vagyok ilyen gyenge... - nevetett fel saját maga szánalmasságán.
A guggolásomból felegyenesedve nyögtem egyet, kinyújtózva kicsit, hátamat kiroppantva. A kikövezett falnak döntöttem magam, egyik lábamat nekitámasztva, míg ajkaimhoz emeltem a cigarettát. Már két és fél hete, hogy utoljára beszéltem volna Taehyunggal. Egyszerűen... nem keressük egymás társaságát, mióta összezörrentünk utoljára. Igazából... mind a ketten rendesen odaszóltunk a másiknak, viszont az is tény, hogy ő sokkal érzékenyebb lelkű. Mégis magamat hibáztatom...? Nem! Elvégre, nem én akartam letagadni a... kapcsolat? Magam sem tudom, minek nevezhető dolgunkat a legjobb barátaink előtt. Már annyiszor felkapta a vizet vagy megsértődött s lépett le, hogy már számon sem tudtam tartani, viszont egy dolgot nem vehettem biztosra. Ha annyira nem akarja elfogadni, hogy mit érez, miért járogatott vissza hozzám? Ha ennyire élvezi a szexnek ezt az oldalát, hát legyen. Én eljuttatom a csúcsra, bárhová, ahová szeretné. Persze, mert Hoseok erre való... Ő mégis más volt, mint az egyéjszakás kalandjaim s talán ez bántott a leginkább. Vágytam rá, hogy keressen, arra is, hogy visszajöjjön mindig, amint ideje adódik rá, hogy ugyanolyan gyengédséggel közelíthessek felé... hogy megérinthessem a pírban égő arcát, a csillogó szemeit. Ha közömbös lennék neki, nem így nézne rám. Ugye? Lehet, hogy csak a szépsége babonáz meg, nem tudom. Egyszerűen nem tudtam. Se azt, hogy mire volt jó ez az egész, hogy mi volt ez az egész, és hogy lesz-e ebből még valami. Pontosan ezért tengettem az időmet a Galsaeg-ben, kicsit lerészegedni, talán felszedni valakit. Felejteni... De nem tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok-e arra, hogy elfelejtsem.
- Hé, nem jössz be? – szólított egy viszonylag tompa hang, melyet nem ismertem fel. Talán az eső nyomta el, lehet azért nem tűnt fel, hogy tulajdon barátom szólított.
- De. - Adtam egyszerű választ Jiminnek, mire a falba nyomtam el a bűzrudat, majd sarkon fordulva követni kezdtem a bejárat felé.
Tarkómra simítottam egy aprót sóhajtva, mikor becsoszogtam a hangos szórakozóhelyre. Barátom csak megkérdezte, hogy kérek-e egy koktél, mire természetesen nem mondtam nemet.
- Egész sokan vannak ma este - állapította meg a fülemhez hajolva Jimin, ugyanis a hangzavar és a zene keveréke nem kedvezett a társalogni vágyóknak.
Csak hümmögtem válaszképp, majd tudattam vele, hogy inkább keresek egy asztalt, mielőtt kikéri az italokat. Így is lett. A sok csápoló ember között szambáztam el az egyik legtávolabbi pontra, melyet kiszúrtam, hogy üres székek vesznek körül árván.
Ledobva magam az egyik fém ülőalkalmatosságra húztam elő telefonomat, hogy végig görgessem az üzeneteimet, hátha jött valami, de természetesen semmi. Mit is várok?
Ekkor, mintha csak a sors jólszórkozott valója játszana velem ismét egy gúnyos játékot, megint megtörtént.
- Bocsi, elkérhetném ezt a széket, hogy... - szűrtem ki a mély hangot azonnal, mire felkaptam fejemet döbbenten s ő is elhallgatott szintén megilletődve. - Hoseok...
- Taehyung - ejtettem ki a nevet ajkaim között, s szinte biztos voltam benne, hogy eltompult a hang a háttérzaj miatt.
- Hé, remélem nem baj, hogy vodkanarancsot hoztam neked, szerintem szólok a sofőrnek, mert ma nagyon kedvem támadt beba... Taehyung? - fordult a fiatalabb felé a vöröske meglepett mosolyra húzva ajkait. - Te jó ég, hol voltál eddig? - vált izgatottá a tónusa, mikor letette az italainkat, én pedig csak pillogtam bambán a fiatalabbra.
A barnahaján pihenő bandana jobban felfedte homlokát, mely piszok vonzó volt. A ruhája pedig... szakadt farmernadrág és fehér ing, vörös nyakkendővel. Másra sem tudtam gondolni, szinte irigyeltem a ruhákat, hogy azok hozzáérhettek ahhoz a bársonyos bőrhöz velem ellentétben.
Hogy lehet mindig ilyen gyönyörű?
- Sziasztok - ejtette ki a szavakat kissé zavartan a fiatalabb, mely nyilvánvalóan a jelenlétemnek volt betudható. Lesütöttem szemhéjaimat egy nevetést eresztve meg, mire rámpillantottak mind a ketten.
- Kimegyek levegőzni inkább - s azzal a lendülettel keltem fel zsebredugott kezekkel iramodva a kijárat felé, mintha csak nem öt perce jöttem volna be azon, ha nem kevesebb.
Meg se vártam Jimin reagálását, szótlanul szántottam végig ismét a részeg, jólszórakozott népen. Legalább valakiknek ma jó éjszakája van.
Az ajtót becsapva magam után kezdtem el elindulni az utcában. Magam sem tudtam merre, csak el onnan, ahol ő volt.
Hihetetlen, hogy nem bírok szembenézni vele. Túlságosan hiányzik... Nem szabad mégegyszer ugyanazt a hibát vétenem.
Már fel sem tűnt, hogy a cigaretta ismét a kezemben éktelenkedett, amint körbenéztem az úttesten. Éjszaka olyan környéken, ahol a madár se jár...
Szám közé kapva bűzrúdamat eredtem meg az úttesten, hogy a másik oldalra átérhessek. A park egy padján állapodott meg szemem, mire egy mélyebbet szippantottam a cigiből.
Miért menekülök? Mintha bármi rosszat tettem volna.
Lehuppanva nehezedtem rá alkarjaimmal combomra, míg homlokomat simítottam meg.
- Miért vagyok ilyen gyenge... - nevetett fel saját maga szánalmasságán.
Taehyung
Azt hittem, hogy az alkohol miatt leszek rosszul, hogy az rázta fel gyomrom tartalmát, hogy azért érzem magam ennyire szomorúnak, mert be vagyok csiccsentve.
Észre sem vettem, hogy mikor zúdúltam ki a Galsaeg elé, úgy kerestem kétségbeesve Hoseok sziluettjét az éjszakai fényekben.
Csak kerestem és szaladtam, hátha a környéken lesz, s gyanúm beigazolódott. A közeli park egyik padján ült és... dohányzott. Szinte azonnal elfogott a düh s a számonkérés érzése, hogy mégis, miért szívja azt a szart, de hamarabb realizáltam, hogy nekem nincs jogom ehhez. Nincs jogom számkérni.
Észre sem vettem, hogy mikor zúdúltam ki a Galsaeg elé, úgy kerestem kétségbeesve Hoseok sziluettjét az éjszakai fényekben.
Csak kerestem és szaladtam, hátha a környéken lesz, s gyanúm beigazolódott. A közeli park egyik padján ült és... dohányzott. Szinte azonnal elfogott a düh s a számonkérés érzése, hogy mégis, miért szívja azt a szart, de hamarabb realizáltam, hogy nekem nincs jogom ehhez. Nincs jogom számkérni.
A háta mögé lépkedtem lassan, félve minden egyes mozdulatnál, hogy talán hibát vétek. Oh, ennyi hiba után már mi számít nem annak?
- Miért dohányzol? - ennyit tudtam mondani. "Okosan" a legelső dolog, ami kiesett a számból.
A másik nagyon elmerenghetett a gondolataiban, ugyanis döbbenten ugrott meg, úgy fordítva rám tekintetét hátra.
Ne nézz így. Kérlek.
A másik nagyon elmerenghetett a gondolataiban, ugyanis döbbenten ugrott meg, úgy fordítva rám tekintetét hátra.
Ne nézz így. Kérlek.
A csend csak pár másodpercig állt fenn, de az intenzívebb volt mindennél, ugyanis a szemkontaktust nem engedte el egyikőnk se. Beleszívott mégegyszer az utolsó adagba, majd elnyomta azt a földbe s feltápászkodott.
- Mert a függője vagyok - mondta odadobva a szavakat, oldalra pillantva. - Miért vagy itt? A Galsaeg-ben kellene lenned, nem? - mosolyodott el haloványan. Ne csináld ezt, Hoseok.
- Mert a függője vagyok - mondta odadobva a szavakat, oldalra pillantva. - Miért vagy itt? A Galsaeg-ben kellene lenned, nem? - mosolyodott el haloványan. Ne csináld ezt, Hoseok.
Összevont szemöldökkel álltam előtte, végigsimítva kissé hideg felkaromon. Elvégre kabát nélkül szaladtam utána...
- Én... - kezdtem bele, de őszintén magam sem tudtam, hogy mit beszélek vagy mit fogok mondani bódult állapotomban. Túlságosan is elragadott a légkör, melyet Hoseok jelenlétének tudhatok be. - Hiányoztál. - Elkeregedtek a szemeim a saját kijelentésemen, majd rápillantottam. - Mármint... Én csak... régen láttalak és... hülyeségeket beszélek, ne haragudj - ejtettem bele tenyerembe fejemet. Ekkora egy nyomoronc idiótát, mint én. Miket beszélek? Namjoonnal jöttem el ma este, hogy dumáljunk egy kicsit, ha már Jungkook nem ért rá. Jól éreztem magam mióta a bárban voltunk, erre egyik pillanatról a másikra itt vagyok megint. Hoseokkal szemben. Túl gyors volt minden, mégis valóban hiányzott a másik jelenléte az életemből. Miért vagyok ilyen hülye?
- Én... - kezdtem bele, de őszintén magam sem tudtam, hogy mit beszélek vagy mit fogok mondani bódult állapotomban. Túlságosan is elragadott a légkör, melyet Hoseok jelenlétének tudhatok be. - Hiányoztál. - Elkeregedtek a szemeim a saját kijelentésemen, majd rápillantottam. - Mármint... Én csak... régen láttalak és... hülyeségeket beszélek, ne haragudj - ejtettem bele tenyerembe fejemet. Ekkora egy nyomoronc idiótát, mint én. Miket beszélek? Namjoonnal jöttem el ma este, hogy dumáljunk egy kicsit, ha már Jungkook nem ért rá. Jól éreztem magam mióta a bárban voltunk, erre egyik pillanatról a másikra itt vagyok megint. Hoseokkal szemben. Túl gyors volt minden, mégis valóban hiányzott a másik jelenléte az életemből. Miért vagyok ilyen hülye?
- Taehyung. Mit szeretnél? - csúsztatta bele bőrdzsekijének zsebébe ujjait. Meglepetten pillogtam fel rá, kissé összeszedetlennek érezve magam.
- Mi? - suttogtam, ahogyan közelebb lépett hozzám.
- Mi? - suttogtam, ahogyan közelebb lépett hozzám.
- Azt kérdeztem: mit szeretnél? - állt meg előttem fél méterre, mire akaratlanul is nyelnem kellett egyet.
- Nem tudom. Én csak... - ráztam meg a fejemet, míg a földre pillogtam s mindenfelé, csak ne kelljen Hoseokra nézni.
- Hé - nyúlt állam alá, hogy tekintetünk egybe fúródjon. - Ha valakinek, akkor nekem őszintén elmondhatsz bármit. Te is tudod, hogy ez mindig így volt - sóhajtott egy aprót, elhúzva ajkát.
Egyszerűen lélegzetelállító volt még most is. A szemei ragyogtak s vöröskés szája szinte könyörgött azért, hogy megkóstoljam. Az agyam megint szórakozik velem. Megőrülök...
Egyszerűen lélegzetelállító volt még most is. A szemei ragyogtak s vöröskés szája szinte könyörgött azért, hogy megkóstoljam. Az agyam megint szórakozik velem. Megőrülök...
- Hoseok... - csuklott el a hangom, majd csuklójára fogtam legnagyobb meglepetésére. Bele se gondoltam már semmibe, csak mellkasának vágódva bújtam hozzá forró testéhez. A parfüm illata megcsapta orromat, egyszerűen hiányzott az édeskés illata, a közelsége. Úgy szorítottam magamhoz, mintha csak az életem múlna rajta, ő pedig egy kis idő után simított hátamra.
- Mit csinálsz? - kérdezte kuncogva, simogatva hátamat, majd hajambafonva ujjait, kényeztetni kezdte fejbőrömet. Egy jóleső nyögéssel reagáltam tettére behunyt szemekkel, magam sem tudom hány percig. - Tae... - simított le ismét hátamon, míg ölelésem nem enyhült.
- Hmm... csak egy rövid időre... - pillogtam fel rá, kissé pirospozsgás arccal, megbabonázva Hoseok által. - Hozzád felmenni vagy... É-Én csak...
- Ezt nem teheted velem. - Mondta, mire elkerekedtek szemeim.
- Hogy...
- Döntsd el, mit szeretnél. Nem akarok rosszat neked, ezért dönts. Addig szerintem... nem kellene beszélnünk. Vagy találkoznunk... Vagy bármit hagyni, hogy történjen, ha kettőnkről van szó. Neked... tisztáznod kell önmagadban saját magad. - Szúrta oda kertelés nélkül őszintén az idősebb, mire egy mély sóhajt eresztettem meg bordaketreceim között bújó tüdőmből.
- Hogy...
- Döntsd el, mit szeretnél. Nem akarok rosszat neked, ezért dönts. Addig szerintem... nem kellene beszélnünk. Vagy találkoznunk... Vagy bármit hagyni, hogy történjen, ha kettőnkről van szó. Neked... tisztáznod kell önmagadban saját magad. - Szúrta oda kertelés nélkül őszintén az idősebb, mire egy mély sóhajt eresztettem meg bordaketreceim között bújó tüdőmből.
Ekkorra ugrott be minden.
- Hoseok... Te szeretsz engem? - tettem fel a kérdést, mire a másik szemei szintén kikerekedtek s apró pírt vett fel arcának árnyalata.
Egyszerűen megőrültem. Mit kéne tennem? Mit tegyek? Oly világos most már a szándéka, mint a nap. Egyszerűen, hogy nem vettem észre eddig? - Én...
Egyszerűen megőrültem. Mit kéne tennem? Mit tegyek? Oly világos most már a szándéka, mint a nap. Egyszerűen, hogy nem vettem észre eddig? - Én...
- Nem. - Köhintett egyet, majd elfordította arcát előlem. Hitetlenül álltam szemben vele. - Vagyis... nem tudom. Túl sok kérdés és aggály vetődik fel bennem miattad. Nem tudom, Taehyung. Szerintem... ezt hagyjuk. Úgyse működne. És... van is valakim.
Ezer szilánkosra tört bennem valami, mikor kiejtette ezeket a szavakat a száján. Egyszerűen megtört bennem valami és borzalmasan éreztem magamat. Mintha csak felfordult volna a világ fenekestül. Mégis miért voltam ennyire megdöbbenve és elkeseredve?
A mellkasom szorított s tényleg úgy éreztem, hogy szédelgek és hányni fogok bármelyik pillanatban.
Ezer szilánkosra tört bennem valami, mikor kiejtette ezeket a szavakat a száján. Egyszerűen megtört bennem valami és borzalmasan éreztem magamat. Mintha csak felfordult volna a világ fenekestül. Mégis miért voltam ennyire megdöbbenve és elkeseredve?
A mellkasom szorított s tényleg úgy éreztem, hogy szédelgek és hányni fogok bármelyik pillanatban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése